Új sorozatot indítunk, amelynek tartalmát kívételésen nem mi írjuk. A városról és a városlakókról szóló, a különböző médiákban (újság, televízió, rádió, internet, videó) megjelent anyagokat kívánjuk itt közzé tenniazokat, amelyek a tényhíreken túl, bővebb információkat tartalmaznak.
Természetesen ez a rovat nem folyamatos médiafigyelésen alapszik, így örömmel veszünk minden segítséget és információt, amellyel felhívjátok a figyelmünket, hol, ki és mit olvasott, látott vagy hallott ez ügyben, lehetőleg a forrás pontos megjelölésével. Az írások megjelenítéséről, a technikai megoldásokról mi gondoskodunk.
A rovat első anyaga, amely itt volt olvasható, a Demokrata 2006. december 7-i számában jelent meg dr. Czimbalmos István orvosról, a második írás pedig Kovács Ferenc gimnáziumi tanárt mutatta be.
A kezdeti időszak csörgedező forrásai mára duzzadó folyóvá terebélyesedtek. Nem győzzük kapkodni a fejünket, mennyi érdekes hír lát napvilágot a városról és lakóiról. Ha végignézitek az alábbi listát, egyet kell velem értenetek: igen bőséges és változatos anyag gyűlt itt össze, pedig közel se törekedhettünk teljességre.
A tételes felsorolásra és figyelemfelhívásra se vállalkoznék már (ahogy azt régebbi látogatóink talán láthatták), csupán egy javaslatom van: mindenki kedve és érdeklődése szerint csemegézzen ebben a gazdag kínálatban és örüljön velünk városunk egyre terebélyesedő média-megjelenésének!
FIGYELEM! Az alábbi linkek közül a TV-s, rádiós kép- és hanganyagok csak az elhangzást követő 60 napon belül nézhetők, hallgathatók vissza a neten. Ezt követően alapvetően a közkönyvtárakban elérhető NAVA (Nemzeti Audiovizuális Archívum) adatbázisa alapján válik hozzáférhetővé az adott anyag. (azonban a rádiós hanganyagok esetében segítséget nyújthat a következő link: https://radiovisszahallgato.github.io
A Duna Tv filmje - Hazajáró - Középső-Ipoly-völgy - Balassagyarmattól Ipolyságig innen megtekinthető (jobb egér gomb+megnyitás új lapon). (benne a Civitas Fortissima Múzeum) (ismétlés 2012. október 30-án a Duna TV-én 08,35-kor)
Magyar Múzeumok online 2012. júliusi interjúja Fejős Zoltánnal, a Néprajzi Múzeum főigazgatójával
(honlapunk 2008. júniusi interjúja Fejős Zoltánnal itt olvasható)
Másfélmillió lépés Magyarországon - 32 év múlva (Bayer Zsolt filmje) 14/5. rész Cserhát (benne Balassagyarmat); Az MTV 1 adása utólag az interneten is megtekinthető)
A Palóc liget platánjainak sorsáról a Kossuth Rádió műsorában (Tarnóczi László riportja 2012. január 9-én, Hajnaltáj 05.00 - a riportanyag 05.54-kor indul)
Az MTV 1 2011. január 29-ei, Ma reggel c. adásában interjú Matúz Gáborral (Indítás jobb egérgomb + Megnyitás új lapon!)
Az MTV 1, 2011. január 29-ei, 19.30 órás Hiradójában beszámoló a CF ünnepségekről (21.05 percnél induló riport) (Indítás jobb egérgomb + Megnyitás új lapon!)
Réti Zoltán grafikus, festőművész Mikszáth prózavilágát megidéző akvarelljeinek kiállításáról - mely a Sajtóházban október 28-ig látható - olvashatnak tudósítást a MÚOSZ honlapján
A hg.hu cikkeEleőd Ákos építész és Balassagyarmat együttműködéséről
Az MTV Katolikus Krónika c. műsorában összeállítást láthatnak a balassagyarmati Szent Anna napi miséről. Az adást a Ctrl billentyű lenyomása mellett ide kattintva lehet elindítani!
Medvácz Lajosünnepi beszéde 2010. augusztus 1-én Ipolybalogon, a VI. Szent Korona Ünnepen
Meghallgatásra javasoljuk a Szabó András Madách-díjas előadóművésszel készült rövid interjút, amely április 7-én hangzott el a Vatikáni Rádió magyar adásában. (Riporter: Vercse Márta)
Balassagyarmat a Duna Televizióban! A 2010. január 29-ei műsor ismertetője itt olvasható, az egyes adásokat a részletes műsorismertető melletti "Megnézem!" feliratva kattintva lehet elindítani.
Balassagyarmat pantheonját, hazánk legrégebbi börtönének eredeti kápolnáját, 2009. december 13-án áldotta meg Beer Miklós váci megyéspüspök. A 170 éves kápolna freskóit a fogvatartottak újjították meg Lencsés Zsolt restaurátor vezetésével. A munkálatokról az MTV 2009. december 21-i Kék fény adásában mutattak be riportot. Az adás a www.mtv.hu oldaláról, ide kattintva megtekinthető.
A Katolikus Rádió 2009. december 20-i adásában Szerdahelyi Csongor szerkesztő interjút készített dr. Stella Leontin kanonokkal a 250 éves plébánia templomról, a város katolikus hitéletéről. Az adás ide kattintva hallgatható meg!
A Nógrád megyei Hírlap és az Új Élet cimű újságokban egyidőben 2009. december 15-én jelent meg Majdán Béla várostörténész írása a balassagyarmati zsidótemetőben 2009. nyarán történt sírrongálásról
A Duna TV 2009. nov. 15-i Esti Hírmondójában elhangzott összefoglalót a balassagyarmati magyar-szlovák történész találkozóról itt tekinthetik meg az érdeklődők.
Országos filmszínházak műsorán a Legbátrabb város! Matúz Gábor filmjét 2009. november 5-től kezdik játszani az ország filmszinházaiban. Egy rövid részlet a filmből itt is megtekinthető!
A Kárpátia együttesnek a Civitas Fortissima tiszteletére írt dala meghallgatható a youtube oldalán!
Indul a MAT-mozgalom! (A Nógrád M. Hírlap 2009. október 29-i cikke az Egészségesebb Nemzedékekért Kht-ról.)
Halottak Napjára (A Nógrád Népe 1956. november 1-ei és 2-ai írásai)
Videók Balassagyarmatról! Találtunk néhány érdekes videót, amely a várossal kapcsolatos eseményekről készült.
Párkányi Raab Péter közreműködésével is készül az Áttörés c. emlékmű, amelyet a páneurópai piknik 20. évfordulóján avatnak aug 19-én (A Helyi Théma online cikke)
Az érdeklődők számára szeretnénk közzétenni Lengyel Anna újságíró, a Magyar Rádió népszerű szerkesztőjének megható gondolatait, amelyeket a Balassagyarmatért Emlékérem átvételekor mondott el 2002-ben. A beszédet az Evangelikus Élet2003-as évfolyamának archívumában találtuk meg!
A Magyar Nemzet Kóborlója Palócországban járt (az élménybeszámoló itt olvasható)
Szabó András irodalomtörténésszel, volt Balassis diákkal, az Eötvöskollégium könyvtárának vezetőjével 2005. október 2-án, 13.05-től a a Kossuth Rádió Névjegy c. műsorában egyórás beszélgetést hallhattunk. Aki nem tudta meghallgatni élőben, megteheti utólag az interneten a http://real1.radio.hu/kossuth.htm oldalon az adott napra és 13.00 órás időpontra kattintva