Mentőöv a Madách Társaságnak

 

Korábban megjelent a "Válaszút előtt a Madách Társaság" című írásunk, amelyben felvázoltuk az Andor Csaba és Grosschmid Péter kezdeményezésére létrejött, mintegy húsz éve működő társaság nehéz anyagi helyzetét.

Az 1993 óta szimpóziumokat tartó és a már 65 Madách-kötettel büszkélkedő csoportosulás bevételei jelenleg olyan szűkösek, hogy nem tudják fenntartani a volt vármegyeházán 2005. január 1-je óta bérelt szobájukat, amely vendégszobaként és Madách-archívumként is működik.

Mint azt a társaság elnöke, Andor Csaba elmondta: a kedvezményes áron bérelt szoba ára az inflációnak megfelelően évről évre magasabb, míg a bevételeikről ugyanez már nem mondható el. Havi átlagban a bérleti díj és az üzemeltetési költség együttesen mintegy húszezer forint, közben gyakorlatilag minden támogatási lehetőség megszűnt, s az irodabérlet mellett fizetniük kell a könyvelésért is, de a postabélyegtől kezdve a számítástechnikai eszközökig sok minden tartozik a működési költségek sorába.

Andor Csaba beszámolt arról: a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karán megalapították a Digitális Madách Archívumot, s kiharcolták, hogy legyen egy ingyenes Madách kutatószobájuk bútorokkal, számítógéppel, sőt, ingyenes internet-használattal.

- Most is arról van szó: menynyire fontos a városnak Madách? Csak a szavak szintjén, vagy a folyamatos kutatómunkát is támogatva? - vetette fel a kérdést az elnök, utalva az 1980-as években a városból Győrbe került híres Szabó József-féle Madách gyűjteményre is.

A cikk nyomán Csach Gábor alpolgármester megbeszélést kezdeményezett Andor Csabával, s a városvezetés nevében felajánlotta: a társaság ezentúl ingyen használhatja a szobát.

- Balassagyarmat jelenlegi vezetése nem csak szavakban, hanem tettekben is a Madách- és Mikszáth-kultusz éltetője. Ezt tükrözi, hogy elértük: 1970 után 2009. január 1-jével visszakerült az irodalomtörténeti gyűjtőkör, a csesztvei és horpácsi emlékház felügyelete és a Madách-Mikszáth gyűjtemény a Palóc Múzeumba - mondta az ügy kapcsán az alpolgármester, hozzátéve: a megyei önkormányzattal közös projektet dolgoztak ki és közösen pályáztak az Aninger-ház megújítására, egy Európában egyedülálló intézmény, a Nógrádi Identitás Ház létrehozására, amelynek fontos alkotórésze a Madách-kultusz ápolása és a kutatómunka elmélyítése.

- Az előző önkormányzat által kötött bérleti szerződés módosításával egyetért a városvezetés, annak érdekében, hogy a társaság ingyenesen juthasson az említett kutatóhelyhez. Csach Gábor kiemelte: az önkormányzati vezetőknek és lokálpatriótáknak elemi kötelességünk, hogy ha bírják, kompenzálják a civil szervezetek egyre nehezebb anyagi körülményeit.

- Madách és Mikszáth védjegye Balassagyarmatnak, e tekintetben természetes prioritást élvez minden velük törődő komoly tudományos tevékenység. Sajnálom, hogy nem keresett meg minket előbb e kérésével Andor úr, akkor nem lett volna szükség a médián keresztüli segélyhívásra, hiszen evidens, hogy a jelenlegi városvezetés elkötelezett a Madách-kultusz ápolásában. A jó hangulatú beszélgetésen örömmel konstatáltam, hogy a Madách Társaság partner lesz nem csak a helyben maradásra, hanem a nyolcvanas évekbeli fiaskó feloldására, több kisebb gyűjtemény és Szabó József püspök Madách-gyűjteményének visszaszerzésére. Ennek a gyűjteménynek a Győrből való visszaköltöztetése a jelenlegi városvezetés következő ciklusbeli programja irodalomtörténet-ügyben.

Ami a kulturális örökség kérdését illeti: nem hagytunk fel az 1950-ben a főváros raktáraiba söpört hagyatékaink visszaszerzésével sem, legyen az a Nagy Iván könyvtár, az ellopott vármegyeházi festmények, vagy más letétbe helyezett műtárgyak kérdése - szögezte le Csach Gábor.

(megjelent a www.nport.hu 2010. március 9-i számában)