Lombos: "Balassagyarmat többet érdemel"

 

 

Tavaly november 28-a óta Lombos István a balassagyarmati MSZP városi elnöke. Arról beszélgettünk, lát-e esélyt a baloldali értékek megjelenítésére a városban, mi a véleménye pártja politizálásáról, s hogyan értékeli Balassagyarmat jelenlegi helyzetét.

Lombos István – Országgyűlési képviselői teendői mellé egy pluszfeladatot kapott. Mi a legfőbb célja városi elnökként?

A megválasztásom arra lehet jó, hogy a párttagságban eddig meglévő megosztottságot megszüntessem. Konszenzusteremtő személy lehetek, akinek vezetésével egy olyan egységes erőt tudunk megteremteni a pártalapszervezetben, amelyik politikailag, személyileg is megfelelőképpen tudja képviselni a baloldali érzelmű embereket a városban. Remélhetőleg azokat a baloldaliakat is, akik idáig nem nagyon közelítettek a balassagyarmati alapszervezethez. Ők, ha nem is párttagként, de kívülről tudják támogatni a szervezetet. Az a demokrácia, ami az MSZP-ben mindig és mindenkor megnyilvánult, oda vezetett, hogy sokan akartak sokféle pozíciót. Szemléletváltásra van szükség a szervezeten belül. Az ideológiával ellenszolgáltatás nélkül kell azonosulni. S ha ezzel együtt jár egy pozíció is, azt vállalni kell, de önkontrollra is szükség van.

- Hány főből áll jelenleg a szervezet?

- Mintegy hetven tagunk van. Akit regisztráltunk, minden tekintetben részt vesz a párt életében. A havi taggyűlések az aktualitások jegyében zajlanak. Remélhetőleg a város közvéleményét is tudjuk majd tájékoztatni a különböző fórumokon keresztül.

- Ami azt illeti, az elmúlt két évben a városi MSZP nem sokat hallatta hangját.

- Volt ebben szándékosság is, nem passzivitásról van szó. Miután az elmúlt négyéves választási ciklusban az MSZP vezetése irányította a várost, s miután a 2006. évi helyhatósági választásokat elveszítettük, várakozó álláspontot alakítottunk ki: vajon a mostani városvezetés milyen munkát tud végezni? Félidőhöz értünk, s a félidő elegendő idő ahhoz, hogy méltó értékelést adjunk az elmúlt kétéves munkáról. A városvezetés értékelte saját munkáját egy kiadványban. A mi szervezetünkön belül ennek az értékelésnek az elemzése zajlik.

A város vezetéséről megfelelő értékítéletet fogunk a lakók kezébe adni az írott sajtó útján. Abszolút kritikusan és önkritikusan mondjuk majd el véleményünket. Sajnos, Balassagyarmat írott és elektronikus sajtójába nem tud bekerülni a baloldal. Az elmúlt két évben a város előző, baloldali vezetése a helyi médiában semmilyen fórumot nem kapott. A városi újságban legfeljebb mint országgyűlési képviselő jelenhettem meg azonnali kontravéleménnyel. Az utóbbit nem tartom egyébként bajnak, de önálló és saját megjelenési lehetőséggel kell bírnunk.

– Hogyan látja az MSZP választási pozícióját jelenleg?

– Országgyűlési választási kötelezettségünk van 2010 áprilisában, s 2010 októberében jön a helyhatósági választás. Az európai parlamenti választásokról most szándékosan nem beszélek, mert ezt a pillanatnyi politikai helyzet alapvetően befolyásolja - sajnos, nem megfelelő módon. Az Európai Parlamentben Magyarországot kell képviselni, függetlenül attól, hogy milyen oldalról került oda a képviselő. A 2010. évi két választás lehet a városban is sorsfordító. Addig még több mint egy év van hátra. Bebizonyosodhat, hogy a jelenlegi ellenzék menynyire becsapja az embereket a mostani politikájával. Olyan királyok és császárok nincsenek, akik a bölcső után húsz-harminc évvel egy varázsütésre meg tudnák változtatni az ország és a világ helyzetét. Be fog bizonyosodni, hogy az a fajta politika, amelyet a baloldal gyakorolt az elmúlt hat évben, az ország érdekében történt, még akkor is, ha az ellenzék mindent elkövetett annak érdekében, hogy azt a csőd felé vivő kormányzásként értékelje.

Az országgyűlési választásokkal kapcsolatban tehát optimista vagyok. Ami a helyhatósági választásokat illeti: a város lakóinak két év elteltével rá kellett jönniük, hogy rosszul választottak 2006-ban. Balassagyarmaton az elmúlt két évben azon kívül, amit az előző önkormányzati ciklusban elkezdtünk, nem történt semmi. A következő két év már nem elegendő arra, hogy ez a városvezetés bebizonyítsa, hogy többre képes, mint amit az előző két évben csinált. Ez a város többet érdemel mind vezetésben, mind beruházásban, mind fejlődésben. Rosszul választott a város, mert nem kormánypárti vezetést és nem kreatív önkormányzati vezetést választott. Ebben mi is hibásak vagyunk. 2006-ban jobban oda kellett volna figyelni a baloldal kampányára. Ezért megbűnhődtünk, de még egyszer ugyanazt a hibát csak a buta követi el.

- Az ellenzék viszont úgy látja, hogy a rossz kormánypolitika, az önkormányzatok ellehetetlenítése az oka mindennek.

- Ha rossz anyagi helyzetben lenne a város, nem pályázna egymilliárd-hétszázmillió forint nagyságrendben városközpont-rehabilitációra, s háromszázmillió forintért egy útfelújításra. Ezeknek az önrészét finanszírozni kell. Az előző önkormányzat egymilliárd forintnyi hitelállománytól szabadította meg az önkormányzatot, s mintegy háromszázmillió forintot hagyott hátra fejlesztésekre. Ebből akarják most azokat az egyéni elképzeléseket megvalósítani, amelyek az álom kategóriájába tartoznak. Ennek a városnak nagyon sok pénze van arra, amire akarja, hogy legyen, és nagyon kevés arra, amit nem akar. Nem akart egy normális sportcsarnokot PPP-konstrukcióban, utána PPP-ben megépített egy kis tornatermet. Lesöpörték az asztalról a városi uszoda tervét. Az útépítések és a városfejlesztések leálltak. Balassagyarmat kapta a legtöbb pénzt az ÖNHIKI keretében, s olyan pénzekhez jutott, amelyekhez mások nem - éppen az itt élő országgyűlési képviselők lobbymunkája kapcsán. Álomszerű, ötletszerű elképzelések helyett azonban csak addig kellene nyújtózkodnunk, ameddig a takarónk ér.

www.nport.hu  2009. február 19-i interjúja