Határon túli diákok miatt kér törvénymódosítást Balassagyarmat

 

 

Törvénymódosítást kér Balassagyarmat önkormányzata, hogy a határon túli magyar anyanyelvű tanulók a magyar állampolgársággal rendelkezőkkel közel azonos feltételek mellett tanulhassanak Magyarországon - mondta hétfőn a város alpolgármestere.

 

Csach Gábor (Fidesz) közölte: az ügyben felterjesztéssel fordul az oktatási és kulturális miniszterhez a Nógrád megyei város önkormányzata. Egyben azt is kérik, hogy az állami normatíva 75 százalékát kapják meg az érintett önkormányzatok. Az alpolgármester elmondta: a határ menti Balassagyarmaton jelenleg 103 Szlovákiában élő diák tanul. Többségük mindennapos bejáró, egynegyedük kollégista. A felterjesztésben kért törvénymódosítás előzménye, hogy a városnak évi 31 millió forint normatívát kell visszafizetnie 2007-re és 2008-ra, mert a Magyar Államkincstár vizsgálata azt állapította meg: ezt az összeget a szlovákiai tanulók után jogosulatlanul vették igénybe.

 

Csach Gábor kifejtette: a jelenlegi jogszabályok szerint a balassagyarmati iskolákban akkor tanulhatnának tandíj nélkül a diákok, ha szüleikkel több mint három hónapja Magyarországon tartózkodnának, és a szülők kereső tevékenységet folytatnának. Egyéb esetben a szülő tandíjat fizet, amelyet az iskola a fenntartó engedélyével csökkenthet vagy elengedhet - tette hozzá. A helyzetet azért nevezte felemásnak, mert a betű szerinti jogalkalmazás sok esetben azt jelenti: a tartózkodási engedélyhez tanulói jogviszony kell, addig viszont nem lehetne beiratkozni, amíg nincs tartózkodási engedély.

 

(MTI)

 

 

Forrás: Magyar Nemzet online 2009. március 30.