Főnix madár lesz-e a gyarmati televízió?
Mintha
poraiból, főnix madárként újjászületne Balassagyarmat önkormányzata által
fenntartott televízió, első pillanatban ez (is) remélhető a Nógrád Megyei
Hírlap augusztus végi cikke alapján.
Alaposabban
átolvasva a cikket, már árnyaltabbnak tűnik a jövő.
Nos,
a városi tájékoztatás hiányosságairól mi is több helyen értekeztünk,
legutoljára éppen a testvérvárosi találkozó kapcsán.
A
városi TV idei nyárra tervezett adásszünete kavart mostanság hullámokat, de
ennél nagyobb volt a felháborodás a TV volt munkatársai körében a Kht. vezetőjének személyzeti és munkamódszerei kapcsán.
Kicsit mintha fodrozódott volna emiatt a gyarmati közéleti állóvíz, több helyen
jelentek meg írások ezügyben, egy példánya éppen
szerény honlapunk fórumában.
Az
érintettek a polgármestert is felkeresték, és biztató politikai érzékre vall,
hogy az Önkormányzat felismerte: a TV adásainak folytatása hasznosabb, mint
szüneteltetése.
Bár
a cikkben olvasottak számos kérdést felvetnek, de előlegezzük meg a bizalmat,
hogy talán új időszámítás kezdődhet ezzel a városi TV életében.
Az
elmúlt négyévi mélyrepülést csak a főnix madár szárnyalása feledtetheti.
Hiszen
városunk bátor város, Civitas Fortissima.
A
fenti sorokat még valamikor szeptember közepe táján írtuk, azóta azonban
történt némi változás a városi TV életében és működésében. Mondhatnánk, megtört
a jég, az Infó Plusz városi TV immár az interneten
is közzéteszi adását. Erről az örömteli eseményről is szeretnénk
beszámolni, megadva egyúttal az Infó Plusz TV
internetes elérhetőségét is. Ezzel együtt vállaljuk a korábban leírt
kritikusabb sorokat is, a folytatásban az érdeklődők az ezügyben
megjelent cikkeket is elolvashatják.
2007. október 5.
Először
történt meg Balassagyarmat történetében, hogy a városi TV, avagy művész nevén
az Infó Plusz TV interneten
tette közzé 20 perces híradóját.
Az
Infó Plusz 2007. szeptemberében indította újra a
nyáron szüneteltetett adásait, majd októberben megnyitotta honlapját. A
honlapon kiváló minőségben megtekinthető a 20 perces híradó, sőt az aktuális
városi hírek mellett, a havonta megjelenő Gyarmati Hírek beszkennelt
formában olvasható.
Az
első híradó szakmai minőségére sok panasz nem lehet, reméljük az idő haladtával az adások időtartama is
növekszik, a jelenlegi adásidő ugyanis bizony még elég kevés.
Az
Infó Plusz TV honlapjának elérhetősége:
http://www.infoteve.hu/
A
továbbiakban szemelvények olvashatók a TV közelmúltjának történelméről.
*****************************
Botrányok
a gyarmati tévé körül
Balassagyarmat

Szinte
futótűzként terjedt el a városban a hír: a nyár folyamán a Gyarmati Média Kommunikációs
Kht. eddigi stábjából mindenkit kirúgtak.
A tisztogatás a takarítónőtől kezdve
az irodavezetőn, az operatőr-vágón át a szerkesztőig terjedt ki. A helyzetet
persze árnyalja az, hogy volt, aki magától döntött a távozás mellett.
Sok
balassagyarmati amúgy is elégedetlen: a helyi televízió június közepétől nyári
szünetet tart, a Gyarmati Hírek című - a kht. által kiadott - újság megjelenése
szintén szünetel. Az emberek a tájékoztatás hiányáról panaszkodnak.
-
Egyszerűen semmit sem tudok a város életéről, a nyári programokról. Az elmúlt
időszak adásai a legteljesebb szakmaiatlanságról, szerkesztetlenségről
tanúskodtak, a helyi újság hemzsegett a helyesírási hibáktól - panaszolja Nagy
Angela, a Balassagyarmatért Baráti Kör tagja.
Az
elégedetlenséget csak fokozta az: a televízió képújságján keresztül úgy tűnt, kiárusítják a kht. bútorait, ami azt a
látszatot kelti, az új vezető eladja a tévé nehezen megszerzett vagyonát, feléli azt a csekély
nyereséget, amelyet az előző ügyvezető igazgató, Kulcsár József irányítása
idején a társaság kigazdálkodott magának, miután ledolgozta a korábbi vezetés
idején elherdált milliókat. Az idén március elsejétől megbízási szerződéssel
dolgozó új ügyvezető igazgató, Házy Attila személye körül szintén lábra keltek
a nem éppen hízelgő hírek: barátja a hírhedt gyarmati betöréssorozat egyik
elkövetője, egy általa választott új munkatársnak ittas vezetés miatt elvették
a jogosítványát, ő maga a jelenleg nem működő Ipoly Televízió Egyesület
egyetlen főállású alkalmazottja, mégpedig a munkaügyi központ támogatásával,
amely a kiemelten hátrányos helyzetűeket segíti. A televízióba mostanság bejáró
tanítványai az Ipoly Tv stábjához tartoznak, őket emeli be tehát a kht-ba. Az
emberek azt is feszegetik: a 27 éves igazgató szakmai előgyakorlattal nem
rendelkező haverokkal veszi körül
magát, akik magáncélokra, lakodalmak felvételére is használják a televíziós
eszközöket.
A
kialakult helyzet és egy - a nyilvánosság erejében bízó - körlevél terjedése következtében
természetes volt tehát, hogy megkeressük az elbocsátott munkatársakat, valamint
az ügyvezető igazgatót, illetve a képviselő-testület pénzügyi bizottságának
elnökét.
Benkó
Csaba, az elmúlt hónapok egyik legtöbbet magára vállaló és kiemelkedően
teljesítő szerkesztő-riportere június 27-én maga kérte munkaviszonya közös
megegyezéssel történő megszüntetését, amelyet az igazgató alá is írt.
-
Nem hagytam volna ott a tévét, ha nem éltem volna a legteljesebb
bizonytalanságban. Hiába kértem az igazgató urat, hogy erősítsen meg további
foglalkoztatásommal kapcsolatban, megnyugtató választ nem kaptam. Így arra
kényszerültem, hogy a mai, nem éppen nagy kilátásokkal kecsegtető
munkaerő-piaci viszonyok között új munkahelyet keressek magamnak, ami
szerencsére sikerült. Őszintén sajnálom, hogy meg kellett válnom a
szerkesztő-riporteri állástól, pedig a munkámat a tőlem telhető legjobb tudásom
szerint láttam el. Úgy érzem, sem a szakmai teljesítményemet, sem a
hivatásszeretetemet nem értékelte az új vezető, aki annak ellenére, hogy két
diplomával is rendelkezem, mikrofonállványnak nevezett. Sajnálom, hogy a
tévéscsapat mára a teljes ellehetetlenülés és széthullás határára került.
Magyarnándoriként külön sértette önérzetemet az igazgató úr által hangoztatott
állítás, miszerint Balassagyarmat a
balassagyarmatiaké, mert úgy gondolom, a szakmai hozzáértést nem az
határozza meg, ki hol lakik.
Poroszka
Zsolt, szintén magyarnándori vágó-operatőr munkaviszonyát július 9-én szüntette
meg Házy Attila azzal az indoklással, hogy az új struktúra kialakítása és a
veszteséges gazdálkodás elkerülésének érdekében átszervezést hajtanak végre,
amely néhány munkakör összevonásával jár, s ennek eredményeképpen a munkakör
megszűnik. Az igazgató azonnal felmentette munkatársát a teljes munkavégzés
alól, még a felmentési idő egy részét és két hét ki nem vett szabadságot is
kifizetett az operatőrnek, nem tartva igényt további munkájára.
-
Úgy érzem, a tévénél haveri osztozkodás folyik - jegyezte meg Poroszka Zsolt.
-
Fenntartom azt az állításomat, hogy amíg a műsorok kizárólag a balassagyarmati
közönségnek szólnak, addig csak balassagyarmatiak láthatják el igazán jól a
televíziós munkát - mondja Házy Attila, a televízió vezetője. - A várossal
együtt kell élnie a riporternek. Jelenleg hét gyakornokunk van, közülük
választom ki azt, aki szerződést kaphat. Ami a régebbi kollégákat illeti, az
egyik riporter nem sokkal a hivatalba lépésem után mondott fel, a másik
riporter pedig június végén. Az addigi vidéki operatőrünk helyett pedig
balassagyarmati folytathatja a munkát. Megértem a reakciójukat, elképzelhető,
hogy más tempóhoz, stílushoz voltak szokva - tette hozzá az igazgató, aki
megerősítette: áprilisban a teljes stáb bevonásával alapozó értekezletet
tartottak a helyi televíziózásról, amelyen még nem volt szó a későbbi
műsorokról, de megismerhették a szerkesztési elveket. Elképzelése szerint közös
stábot hoz létre azzal az Ipoly Televízióval, ahol egyébként főállásban
dolgozik. Állítása szerint nincs szükség két külön társaságra. Ha a hír ugyanaz
és a két csapat is egyetért a szerkesztési módszerekkel, akkor együtt kell
dolgozni.
Arra
a kérdésünkre, miért szünetel az adás, Házy Attila úgy fogalmazott: - Az adás
részben az átalakítás miatt áll, részben pedig műszaki karbantartás miatt van
szünet. Szeretném, ha ismét elismert helyi stúdió lennénk és minél többször
megjelenhetne a város az ország televízióiban. Ehhez idő kell és gyakorlás,
illetve sok munka.
-
A televízió korábbi munkatársai azt is elmondták, hogy a tévé kiárusítása
folyik.
-
Feleslegessé vált bútorokat és ventilátorokat adunk el - mondta -, mivel
modernebb televíziót kívánunk kialakítani berendezésében is.
Arra
az állításra, miszerint Házy Attila személyes jó barátja egy betöréssorozatban
is részt vett, illetve hallani az egyik kolléga ittas vezetésének
lelepleződéséről is, az igazgató úgy reagált:
-
Erről hivatalosan nem tudok, de ettől még engem is érdekelnek az esetek, és
nyilván rosszul érintenek. Ez külön ügy lesz nálunk is, érdemesnek tartom arra,
hogy visszatérjünk rá később a nyilvánosság előtt is. Úgy érzem viszont,
mindent megpróbálnak ellenem és velem kapcsolatban felhozni. Az eszközök
magáncélú használatáért a munkatársak fizetnek, de a vélt visszásságok miatt
most leállítottam ezt a folyamatot. A támadások nem szegik a kedvemet,
mindenből tanul az ember. Nekem az a dolgom, hogy ezt a televíziót felépítsem,
s mások ellenvéleményének azért örülök, mert ez még jobban inspirál arra, hogy
odafigyeljek a munkámra. Nincs lazítás.
Megkérdeztük
Demus Ivánt, a pénzügyi bizottság elnökét is, mi a véleménye a kialakult
helyzetről?
-
Írásban és szóban is kaptam információt a Gyarmati Média Kht-nál történtekről.
Az ügyvezető igazgató állítólag átszervezés címén a televízió valamennyi
munkatársát elbocsátotta. A város lakói érzékelik, sőt jelzik, hogy több mint
hat hete nincsen műsor, és a folytatás csak ősszel várható. Nem jelenik meg az
újság, a város honlapját sem a kht. működteti. A városi televízió képújságjából
pedig arról értesültünk, hogy eszközeladások is történtek. Nem tisztázott a
technikai eszközök magáncélú használata sem, amely visszaélésekre adhat
lehetőséget. Az áldatlan állapot ellenére az önkormányzat havi bontásban
folyósítja a működéshez szükséges pénzt, hiszen a költségvetésben 19,8 millió
forintot szavazott meg a képviselő-testület a Média Kht. működésének
támogatására. Jogos a kérdés, mire fordítják ezt a pénzt? Hol a pénz? Ha
keményebben kell fogalmazni, akkor az a véleményem, hogy a gyarmati televízió nem
az ügyvezető igazgató házi televíziója, hanem közpénzből működtetett,
közfeladatot ellátó kommunikációs szervezet, amelynek szabályozott működési
rendje van. Ennek betartása az ügyvezető igazgató felelőssége.
A
kialakult helyzet okán, képviselői kezdeményezéssel arra kérjük a város
polgármesterét, hogy rendeljen el belső vizsgálatot a pénzügyi helyzet, a
teljes létszámleépítés, a vagyonértékesítések és az eszközhasználat
tisztázására. A vizsgálat eredményétől függően a képviselő-testületben adott
esetben kezdeményezzük az ügyvezető igazgató visszahívását. Véleményem szerint
a helyzet feltárásában jelentős felelőssége van a Gyarmati Média Kht.
felügyelő-bizottságának is - fogalmazott Demus Iván.
Nógrád
Megyei Hírlap Online 2007. augusztus
*****************************
Indul
az Infó Plusz Televízió
Balassagyarmat

Ma,
azaz pénteken kezdi sugározni adását a gyarmati televízió helyébe lépő Infó
Plusz Televízió, amely - ahogyan neve is árulkodik róla - elsősorban a helyi
hírszolgáltatást próbálja meg garantálni.

Házy
Attila, az idén tavasztól megbízási szerződéssel tevékenykedő ügyvezető
igazgató elmondta: a nyár folyamán neves televíziós személyiségek, többek
között Pekár István, Madarász Gábor, Pernye Attila, Mravik Zsolt segítettek a
gyakornokoknak az elméleti és gyakorlati képzésben.
-
Egy fillér ellenszolgáltatás nélkül vállalták a felkészítő munkát, mert
kötődnek a városhoz és úgy érezték, segíteniük kell a televíziós munkában.
Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy e segítség folyamatos. Legkésőbb
decemberben tartunk majd egy értekezletet arról, hogyan értékelik a kollégák a
felkészítő folyamatot - mondta Házy Attila, aki arról is beszámolt: a
gyakornokok közül még nem választott végleges munkatársakat, ez előreláthatólag
szeptember végén történik meg.
-
Az adásnapok száma (heti kettő) és az adásidő hossza nem változik, viszont több
ismétlésünk lesz a tavaszihoz képest. Ami a struktúraváltást illeti: mivel
főként szolgáltató programot biztosítunk, a nézőknek élőben is lesz
beleszólási, véleményalkotási lehetősége a közéleti-politikai tartalmú témákkal
kapcsolatban, amire remélhetőleg a városvezetés is odafigyel majd. A nézők is
alakíthatják ezáltal a város arculatát, s színesebbé is válik a műsor a lakosok
bevonásával. Hozzáteszem, hogy erre eddig is megvolt a műszaki lehetőség, de a
televízió ezt nem használta ki. Főként hírcsatornaként képzelem el a
televíziónkat, amely mellett a jövőben beindul az Ipoly Televízió mint
kulturális csatorna - fogalmazott az ügyvezető igazgató, aki az adások nyári
szüneteltetéséről szólva megjegyezte: tavaly 21 millió forint önkormányzati
támogatásban részesült a tévé, most csak 19 millió 800 ezer forintban.
-
Ezért is kellett megválnom munkatársaktól, s a nyáron megspórolt pénzből
mintegy kétmilliós értékű műszaki fejlesztést valósítottam meg, amire az előző
négy évben nem került sor. A többi pénzt a működtetésre fordítom majd - fűzte
hozzá Házy Attila, aki szeretettel invitált minden nézőt műsora megtekintésére.
Megkérdeztük
Balassagyarmat polgármesterét, Medvácz Lajost, hogy nem hiányzott-e a
városvezetésnek a nyári szünet miatt leállt helyi televízió műsora és a helyi
újság két száma?
-
Természetesen hiányzott - válaszolta Medvácz Lajos - de a Média Kht. ügyvezető
igazgatója minderről az üzleti terv tavaszi elfogadásakor tájékoztatta a
képviselő-testületet, amit akkor mindenki tudomásul vett. A költségvetését is
ezekkel a leállásokkal tervezte és fogadta el a testület. Tájékoztatott az
igazgató úr arról is, hogy milyen évek óta elmaradt fejlesztési, karbantartási
szükségletek merültek fel, és az új műsorstruktúra, arculat kialakítása is
igényli a leállást. A városlakókkal együtt kíváncsian várjuk mi is az új
műsorrend indulását. A pénzügyi gazdálkodás mellett egyedül ennek színvonala
minősíti majd az új stáb és az új igazgató munkáját - mondta a városvezető.
Nógrádi
Hírlap Online 2007. augusztus 31.