Magyar Nemzet online 2010. február 16-i cikke

Dupla összeggel segíti a fideszes önkormányzat a fiatalokat

A fiatalok városba telepedését hivatott ösztönözni Balassagyarmat legújabb döntése. A fideszes önkormányzat a fiatal házasok és élettársi kapcsolatban élők első lakáshoz jutását ezentúl dupla összeggel segíti - mondta el az MNO-nak Csach Gábor alpolgármester.

Kétmillió forintra emelte Balassagyarmat fideszes önkormányzata az első lakáshoz jutók kamatmentes kölcsönét - jelentette ki Csach Gábor. A szocialisták szétverték a lakástámogatási rendszert: megszüntették a kamatmentes hitelt, elvették az áfa-visszatérítés lehetőségét, mindezzel felelőtlenül tönkretették az építőipart is - fejtette ki a város alpolgármestere.

 

"Ezt látva döntöttünk úgy, hogy az 1990-es évek óta működő lakástámogatási rendszert azzal fejlesztjük tovább, hogy a kérhető összeget megduplázzuk, vagyis ezentúl 500 és 750 ezer forint helyett az első használt lakás vásárlásához egymillió, míg új építésű lakás vételéhez kétmillió forint kérhető" - tette hozzá.

 

"Korábban a kölcsön öt évre szólt, most a város ezt is megemelte, ezentúl nyolc évük van a fiataloknak a kamatmentes kölcsön visszafizetésére" - mondta Csach. Mint kifejtette: a hitelt azok a 35 év alatti fiatal házasok vagy élettársi kapcsolatban élők vehetik igénybe, akiknek legalább az egyik tagja balassagyarmati, vagy ott van munkája, rendszeres jövedelemmel rendelkezik, ami legalább a legkisebb mindenkori öregségi nyugdíj kétharmada.

 

A város önkormányzatának az a célja ezzel a kamatmentes kölcsönnel, hogy ösztönözze a fiatalok városba telepedését, illetve az Ipoly-parti településen tartsa a piacképes szakmával és munkával rendelkezőket, akik hozzá tudnak járulni a város gyarapodásához - hangsúlyozta. Balassagyarmat számára ez nagyon fontos, a város támogatja a gyerekvállalást is, a megszületett gyermek családjának nettó 50 ezer forintnyi egyszeri támogatást ajándékoz a fideszes város.

 

Arról is szólt, hogy szem előtt tartják, hogy az Ipoly-parti város iskolái szolgáltatóbbak legyenek, mert az anyagi segítség mellett igenis fontos, hogy a fiatalok jól érezzék magukat itt, és ha el is vándorolnak rövid időre világot látni, akkor legyenek szép emlékeik, amelyek később visszahívják őket.