Civitas Fortissima emléknap ünnepi eseményei

 

2012. január 29.

 

Az 1919. januári cseh kiverés dicső történéseire ismét többhelyszínes rendezvényekkel, koszorúzásokkal emlékezett Balassagyarmat, az emléknap keretében adták át a városi díszpolgári, ill. Balassagyarmatért emlékérem kitüntetéseket.

Az utóbbi évek hagyományától eltérően, a temetőben az elesett hősök sírjainak megkoszorúzása - az iskolák tanulóinak részvételével - már január 27-én délelőtt, az emléknap előtt lezajlott.

Január 29-én először a vasútállomásnál gyülekeztek a megemlékezők, csípős hidegben, de napsütésben hallgathatták Görög Imréné, a Kiss Árpád Általános Iskola igazgatójának gondolatait, aki kiemelte, a városvédők tettei nemcsak helyi, hanem országos jelentőségűek is voltak, és idézte az egykori harcost: Balassagyarmat megtette azt, amit Ipolyság nem, fegyvert fogott, így maradhatott magyar.

Görög Imréné

A városi megemlékezések következő állomása a Városháza falán lévő emléktábla előtti megemlékezés, Medvácz Lajos polgármester ünnepi beszéde, a koszorúzások voltak.

 

Medvácz Lajos beszédében kiemelte, hogy 2012-ben is eleget tett a város az elődök tervének, szándékának:

Ma, és az előző három napban, amikor végigjártuk az 1919-es hősök emléke által emelt stációkat, elmondhatjuk, hogy eleget tettünk Balassagyarmat nagyközség képviselőtestülete 1920. január 28-án hozott véghatározatának, melyben felszólította a kor és az utókor emberét, hogy a csehkiverés minden évfordulóján hazafias ünnepi megemlékezések legyenek, e nap emléke pedig márványtáblával és szoborral örökítessék meg.

( a beszéd teljes szövege itt olvasható)

Az ünnepségen ez évben is képviseltette magát Kercaszomor, A legbátrabb falu. Polgármestere koszorút helyezett el az emléktáblánál.

A falu egyébként februárban 11-én ünnepli Magyarországhoz való visszatérésének 90. évfordulóját (a törvénybe foglalt és történelmi dátum valójában február 9-e).

Sopron, a Hűség Városa, Civitas Fidelissima, sajnos eddig még nem vett részt a balassagyarmati ünnepségeken, de a késésre és múlásra is van egy magyar közmondás...

Színvonalas keretet adott a megemlékezésnek a Balassi Bálint Gimnázium tanulóinak, a történelmi időket szerepjátékkal és hazafias dalokkal kísért műsora, amelyet Pásztor Sándorné állított össze.

Dicséretes, hogy a városi eseményekre egyre gyakrabban vonják be a szervezők a tanuló ifjúságot, az előadott műsorok színvonala  mint ez alkalommal is - elismerést érdemel. A fellépő tanulók névsora: Vadászi Regina, Kovács Domonkos, Goda Regina, Tóth Richárd, Sándor Hajni, Sopcsevics Balázs, Gál Fruzsina, Tóth Franciska.

A nemzeti himnuszainkat és Kodály művét a 2005-ben Balassagyarmatért Emlékéremmel elismert Balassagyarmati Dalegylet énekelte, Ember Csaba karnagy vezényletével.

A város ünnepi közgyűlésére a volt Vármegyeházán került sor, ahol Medvácz Lajos polgármester köszöntőjében elmondta, abban a patinás épületben adhatja át az elismeréseket, amely éppen a közelmúltban lett történelmi emlékhely (erről a hírről honlapunk írt részletesebben).

A Civitas Fortissima Kör elnöke, Dr. Szakács Zoltán beszédében visszatekintett a cseh kiverés emléknapjainak kezdetére és történetére, kiemelve a rendszerváltozás utáni időszakban a Civitas Fortissima eszméjének kiterjesztésében elévülhetetlen érdemeket szerzett Kamarás József és Urbán Árpád nevét. Mint elmondta, vannak a fiatalok között is, akik bekapcsolódnak ebbe az eszmeiségbe, szépen fejlődik az a történelmi vetélkedősorozat, amely ezzel a korszakkal foglalkozik. Az idei rendezvény szervezésében kiemelkedő munkát végzett Kertész Csilla egyetemista,

Kertész Csilla

akinek a Civitas Fortissima Kör díszjelvényét a helyszínen adta át Dr. Szakács Zoltán.

Végül felolvasta Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üdvözletét, amelyet a városhoz, a megemlékezőkhöz küldött, külföldi útja miatt személyesen nem tudott jelen lenni az eseményen.

Az utóbbi évekhez hasonlóan az esemény színvonalas zenei programját a Balassagyarmatért Emlékéremmel 2006-ban kitüntetett Balassagyarmati Kamaraegyüttes szolgáltatta.

             

A Kamaraegyütteshez hasonlóan nagy sikert aratott Kovács Péter, a Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola tanulója, aki Sajó Sándor: Magyarnak lenni c. versét szavalta.

A laudációkat a két műsorvezető, Dénes Diána és Csábi István ismertették.

Balassagyarmat díszpolgára elismerésben részesült

Dr. Veres Gábor fizikus.

 

Balassagyarmatért Emlékérem elismerésben részesültek:

Dr. Zonda Tamás, Paule László posztumusz, Banda Ádám, Juhász László.

 

Dr. Zonda Tamás, Paule Lászlóné                Banda Ádám és édesanyja, mellettük Juhász Judit)

(az oklevelet Paule László özvegye, ill. Juhász László leánya, Juhász Judit vette át.)

Medvácz Lajos az ünnepi közgyűlést bezáró beszédében azt emelte ki, hogy a díjazottak között két nagytehetségű fiatal kapott elismerést, ezzel a város szándéka az is volt, hogy megmutassa a fiataloknak, lehet és érdemes alkotni, nagyot álmodni, és Balassagyarmatról is vezet út az érvényesülés felé.

Ehhez annyi megjegyzés tehető, hogy teljes mértékben támogatható a város vezetőinek az a szándéka, döntése, ha a fiataloknak példát mutató és már jelentős sikereket elért kutatót, művészt elismer. Bár lehet, hogy szimbolikusnak tűnhet többeknek az effajta elismerés, de ez több annál. Fontos azonban, hogy a város minél több alkalommal és helyen jelenítse meg sikereiket, teljesítményeiket, és az eddigiekhez hasonlóan adjon módot hazai vendégszereplésre, meghívásra. (Banda Ádám esetében a gyarmati fellépései szerencsére rendszeresek. Veres Gábor szakmája más jellegű, de biztosra vehető, hogy egy-egy iskolai vagy városi meghívás esetén kutatásairól szívesen beszámol, ahogy 2011-ben a Helytörténeti Gyűjteményben is tette.)

Az emléknap eseményeit kora délután a Nagy Iván u 5. sz. ház emléktáblájánál koszorúzás zárta. 1959-ig ebben a házban élt Dr. Pfannenwald Mátyás, aki  1924-ben került Balassagyarmatra, ahol járási majd tiszti főorvos lett. 1928-ban megalapítója, majd 1948-ig a Közkórház szülészet-nőgyógyászatának vezető főorvosa.

 

C:\Documents and Settings\User\Local Settings\Temporary Internet Files\Content.Word\P1290088.jpg 

Pfannenwald Mária, Dr. Szabó Géza                         Moór Mátyás, Medvácz Lajos

Az emléknap teljes időtartamában ingyenesen látogatható volt a Civitas Fortissima Múzeum.

Városi lokálpatrióták, magánszemélyek, magáncégek támogatásából, de közpénz nélkül létesült 2011-ben az a kiállítóhely, amely az 1919-es történelmi eseményeket, azok hátterét mutatja be. A mai gazdasági helyzetben minden kis előrelépés már siker, így kiemelhető, hogy a látogató már újabb tárgyakkal találkozhat, gépfegyver, katonaláda, vasúti váltó, plakátok növelték a kiállítást, sőt elkészült az új portál is a bejáratnál.

             

 

Összeállította: Nagy László

Fotók: Nagy Angela, Ács Zsuzsanna, Nagy László

Forrás: Dr. Zonda Tamás: Balassagyarmat jeles polgárai