|
TISZTELET A MESTERNEK |
Száz
éve született Farkas András rajztanár, festőművész |
DR.
SZABÓ PÉTER (1957–2013) Farkas
András tanár úr egyik legszorgalmasabb, legtehetségesebb
szakkörös tanítványa volt Szabó Péter, aki nagy lelkesedéssel vett részt a
rajzi-festészeti túrákon, levelezett vele, vissza-visszatért hozzá atyai jó
tanácsokért. Művészettörténészként Szabó Péter többször
nyitott meg Farkas-kiállítást. A dömösi kiállítás
megnyitója már nekrológként
hangzott el. Farkas András rajzai ‒ Madách Imre Az ember tragédiája
című művéhez c. reprezentatív album jelent meg 1991 májusában. Dr. Szabó
Péter „A tanítvány vallomása” című bevezető írásában nemcsak a művész,
illetve az életmű iránt érzett mély rokonszenvét fogalmazta meg, hanem
mintegy összefoglalását adta Farkas
András munkássága lényegének, s alapvető megállapításokat tett a
Tragédia-illusztrációkkal kapcsolatban. Az 1992. évi Nógrád megyei Madách-ünnepségen
„Farkas
András törvénye” címmel tartott nagy ívű előadást. A dabasi
Kossuth Művelődési Központban (1995) és a százhalombattai Barátság Művelődési
Központban (1997) nyitotta meg a Farkas-emlékkiállítást. * |
Szabó Péter kiváló előadó, nagyszerűen író
történész, művészettörténész volt, aki hallgatóságát és olvasóközönségét
egyaránt képes volt magával ragadni. Minden műfajban nagyszerűt alkotott.
Szakcikkei és szakkönyvei mellett mestere volt az ismeretterjesztésnek, a
szakmai konferenciák megmérettetései mellett a népszerű tudományos
előadásoknak is. Tankönyvírásban is eredménnyel próbálta ki magát. Azon
kevesek közé tartozott, aki általános és középiskolásoknak egyaránt sikeres,
értékálló történelemtankönyveket tudott írni a rendszerváltozást követően.
Szívesen nyitott meg tárlatokat, kiállításokat, melyeken nagyszerűen tudta
érvényesíteni történészi kvalitásai mellett magas szintű művészettörténészi
képzettségét és szuggesztív egyéniségét is… Szabó
Péter élete azonban elsősorban a tanítás volt. Őt nemcsak a leadandó anyag,
hanem a befogadók személyisége is érdekelte. Ezt főiskolai és egyetemi
hallgatók több generációja tudja igazolni, akikkel szoros szakmai, sőt
többször baráti kapcsolatot tudott teremteni. Sok ilyen tudós-pedagógus
személyiségre lenne szüksége felsőoktatásunknak… Művelődéstörténeti munkái
még hosszú ideig alapművei lesznek a kora újkori magyar történelem kutatói,
ismeretterjesztő munkái pedig a történelem iránt érdeklődők számára. Tanári
személyisége pedig hajdani tanítványaiban él tovább. |
|
|
Ipoly
part tempera | 29 x 42 cm | 1984 |
|
Fűz akvarell | 29 x 42 cm | 1984 |
|
Lovacska akvarell | 29 x 42 cm | 1984 |
forrás:
https://www.btk.elte.hu/content/elhunyt-szabo-peter-egyetemi-docens.t.1227 |
Nagy Angela
2020 |