Hullámverés

Balassagyarmati magyar-szlovák történész találkozó apropóján

Még az aktuálpolitika iránt kevésbé fogékonyak számára is érzékelhető volt az elmúlt hónapokban a magyar-szlovák szomszédi - amúgy sem túlzottan kiegyensúlyozott - viszony elhidegülése.

Az államfői, elmaradt révkomáromi látogatás, a szlovák nyelvtörvény, a miniszterelnökök találkozója, sőt a Robert Ficónak szánt balassagyarmati persona non grata is jó muníciót szolgált mindkét félnek, hogy az indulatokat sikerüljön magasabb fordulatra srófolni.

Mikszáth jó palócai (és persze más magyarok) és tót atyafiak hol döbbenten, hol kiábrándultan, hol lelkesen, hol nem létező kardjuk után kapkodva tapasztalhatták, hogy a nagypolitika sikeresen gyűjtött hálás közreműködőket saját, többfelvonásos darabjuk statisztériájához.

Persze a politika nemcsak hullámverés, hanem a hullámok csitítása is. Ezt részben éppen Nógrádban sikerült elérni, a két ország külügyminiszterei novemberben Ráróspusztán lerakták az évek óta megépíteni szándékozott Ipoly híd alapkövét, négy évvel azt követően, hogy egy hasonló alapkövet kollégáik, onnan nem messze, Pösténypusztán már sikeresen a földbe helyeztek. A négy évvel ezelőtti ünnepélyes ígéretet nem követte kapavágás, tervek, szándékok, térségi egyetértés annál több. A tisztelt olvasóra bízhatjuk az eddigi ígéretek megvalósulásának megtippelését.

Bár a magyar-szlovák közös történelem-feldolgozás már 3 éves múltra tekinthet vissza, de a szécsényi miniszterelnöki találkozó egyik, kevésbé nyilvánosságra jutott konkrétuma volt, hogy a két ország történészeinek együttműködésével egy olyan közös segédkönyvet alkossanak és jelentessenek meg, amely lehetővé teszi a két nép múltjának és így jelenének is jobb megértését, a diákoknak adekvát történelmi ismereteket adjon, és mindezek révén a történészi együttműködést, kutatást is elősegítse.

Az, hogy az első történésztalálkozóra, amelyet a Nógrád Megyei Levéltár és a Füleki Vármúzeum, karöltve a magyarországi Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel és a Szlovák Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Intézetével 2009. november 12-13-án miért éppen Balassagyarmaton került sor, megér egy kis elmélkedést.

Tekinthető-e ez egyfajta balassagyarmati Canossa járásnak, a reálpolitika síkos mezejére való visszalépésnek, vagy a szlovák fél gesztusának, sőt éppen fricskájának, ő olyan erős és nagyvonalú, hogy megengedheti magának a Civitas Fortissima eljárásának gyors elfeledését, nos ezekre persze választ nem kaphattunk.

Egy tény, örömteli hogy a találkozó létrejött, de hogy ebben megint a szlovák diplomáciának sikerült győzelmet aratni - ha a dolgok egészét nézzük -, azt bizonyára mások is osztják velem.

A Művelődési Házban Tyekvicska Árpád, a Nógrád Megyei Levéltár vezetője köszöntette a résztvevőket, ahol a diplomácia magas szinten képviselte magát.

Peter Weis, Szlovákia budapesti nagykövete (bal oldali kép), a kis lépésekről beszélt, amely úton az elsőt éppen most tesszük meg, magyar kollégája Hajzer Antal pozsonyi nagykövetünk (jobb oldali kép) a közös történelmi kutatások szükségességéről és arról is, hogy a jelen együttműködés pénzügyi alapjait éppen a szécsényi döntés alapozta meg. Azt kívánta, legyen a jövő gondja, hogy a segédkönyv hány példányban és hol jelenjen meg, talán kicsit előrevetítve azt a hallgatói gondolatot, a történészi munkát biztosan követi-e majd a segédkönyv tényleges megjelenése.

Milán Murgas a Besztercebányai Megyei Önkormányzat elnöke (bal oldali kép) és Balla Mihály, országgyűlési képviselő (jobb oldali kép), a Külügyi Bizottság tagja pedig kölcsönösen egyetértettek abban, hogy regionális szinten nincsenek ellentétek, sőt példaszerű az együttműködés. Balla kiemelte, tekintsék a szlovákok természetesnek, hogy az ott élő magyar nemzettestvéreinkért felelősséget vállalunk, tiszteletet és kölcsönös megértést kért egymás iránt.

Dr. Szarka László, a révkomáromi Sellye Egyetem dékánja, aki a találkozó magyar oldali kezdeményezője volt (szlovákul is anyanyelvi szinten beszél), már a találkozó szakmai részét indította be.

Úgy vélte, a nemzetállam erős szervezet, amely a globalizálódó Európában is fennmaradhat, ha demokratikus alapokon áll, beszélt a mítoszokról, amelyekre alapvetően szükségünk van, így létezik a szembenállás mítosza is, a nemzetek, pedig egymással szemben azonosítják magukat, bennünket pedig úgy tűnik gyakran a konfliktusok kötnek össze. Létszükségletünk az együttműködés, a régió, Nógrád és Gömör nem maradhat periféria az EU-ban.

Balra dr. Szarka László, jobbra Stefan Sutaj, Lengyel Tünde moderátorral.

Társszervező kollégája, Stefan Sutaj, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa leszögezte, a közös történelemértékelés nem újdonság, már a XVIII században is volt kezdeményezés erre, de azután századokat átívelve megállapította azt, amit végül konszenzusosnak tekintett a két fél, hiányzik a folyóiratokban, szakmai anyagokban való, nyílt vita, álláspontok összevetése. Sőt az interneten is közös felületet kell kialakítani, ahol nyilvánosan, mindenki számára hozzáférhetően olvasható és megvitatható lenne egy-egy szaktéma.

Csukovits Enikő az MTA Történettudományi Intézetének vezető munkatársa kijelentette nincs egyetértés a két nép Kárpát medencei beköltözésének idejéről és a Nagymorva kontinuitásban sem, sőt kollégája Vladimir Seges, a pozsonyi Katonai Történeti Intézet munkatársa ehhez még a szlovák etnogenezis eltérő értelmezését is hozzáillesztette.

Itt jegyzem meg, hogy Dr. Szarka László a november 12-i, MR1 Reggeli Krónikájában, 15 kérdésben látott eltérést a két történészcsoport között, de csak két témában, Trianon és Kádár-Husak-i időszak megítélésében van olyan alapvető nézetkülönbség a szakemberek között, hogy ezt a két fejezetet a szerzők külön-külön jegyzik majd.

Varga J. János, az MTA Történelem tudományi Intézet vezető tudományos munkatársa és kollégája Ivan Mrva, a nagyszombati egyetem docense között a XVIII. sz. Magyar Királyság abszolutizmus alatti időszakának megítélésében nem volt nézetkülönbség. Varga mutatott rá először a magyar népesség alakulásának anomáliájára, Mátyás korában még 76-80 %, a XVII. sz.-ban 50 %, II. József alatt pedig 40 %-ra csökkent a magyarság aránya a nemzetiségek között.

A magyar népesség alakulására a további hozzászólásokban is hivatkoztak, a magyarság lélekszámának csökkenése, a nemzeti mozgalmak XIX. századi erősödése, a nemzetiségekkel kapcsolatos Kossuth-i felfogás, bizony tevékenyen hozzájárultak a XX. század elején kicsúcsosodó történelmi traumához. Amely traumát persze magyarság, szlovákság másként élte meg, ami a magyarságnak a Szent István-i állam elvesztése, az a szlovákságnak 1000 éves igazságszolgáltatás.

A nemzeti érzékenységet a sztereotípiák elterjedése, a földrajzi elnevezések és árnyalataik, (szlovák nyelvben Uharsko 1920 előtt, Madarsko 1920 után), Porta Superiore (középkorban) -Felföld-Felvidék tovább fokozzák és nehezítik, ezért jogos volt Dr. Szarka László záró felvetése, bizony fontos lenne a közös terminológia használata, közös szótár megalkotása.

Melyiket szükséges előbb megalkotni, a közös terminológiát vagy a közös tankönyvet - esetünkben talán közömbös.

A konferencián is hivatkozott, a XVIII. század végén Herdernek tulajdonított jóslat: A magyarok, mint az ország lakosainak legcsekélyebb része, most szlávok, németek, románok és más népek közé vannak beékelve, s századok múltán talán nyelvüket is alig lehet felfedezni beteljesülése szerencsére elmaradt.

A történelmet mindig a győztesek írják, és ahogy eddigi tanulmányaimra visszaemlékszem, ez valóban így van. Sőt a történelemkönyveket is.

De kik írják a közös történelemkönyveket?

2009. november

Lejegyezte: Nagy László

A konferencia programja itt olvasható, az Ipoly hidak folytatásos Saga részleteiről pedig itt található összefoglalás honlapunkon. A Duna TV 2009. nov. 15-i Esti Hírmondójában elhangzott összefoglalót a konferenciáról itt tekinthetik meg az érdeklődők. (Ctrl + egér kattintásra indul!)