TISZTELET A MESTERNEK
Száz éve született Farkas András rajztanár, festőművész
SZILCZ MARIANNA
Emlékezés Farkas Andrásra Nyolcadik osztály után nem vettek fel a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába, nagy bánatomra a Balassi Gimnáziumba kellett mennem. Bandi bácsi tanította nekünk a rajzot. Kezdetben furcsa volt humora, csipkelődése. Nekem azt mondta: „magának Szilcz, okosan csillog a szemüvege”. Gondoltam, majd más lesz a véleménye, ha meglátja, milyen ügyes vagyok. Persze ő is észrevette, hogy jobban rajzolok, mint a többiek.
Emlékszem a szakkör vaskályhájára, a szenes- kannára, amit le is rajzoltam szénnel (1970).	Jártam a rajzszakkörébe is. A kultúrház az Óváros téren volt, és én ott laktam a 18. számú házban. A szakkörben ünnepeltük meg az 50. szülinapját, ha jól emlékszem, azt. Megmutatta, hogy egy 50 cm-es vonalzót át tud ugrani úgy, hogy a két kezével fogja. Simán átugrotta. Elhatároztam, nem maradok a gimnáziumban, megpróbálom megint a felvételit. Bandi bácsi azt mondta, szerinte felesleges, ha tehetséges vagyok, a gimi után is felvesznek az egyetemre. Persze elmentem felvételizni, és sikerült bejutnom. Merczel Péter mondta el a jó hírt, ő is abban az évben nyert felvételt. Nagyon örültem, hogy elkerültem szülővárosomból, amit most egy kicsit bánok. A Kisképzőbe jó volt járni. Nem volt csupa álom, de sokat tanultam. Önállóságot, kitekintést a világra, bátorságot szereztem az élet elviselésére. Persze most sajnálom, hogy nem lehettem annyit a szüleimmel.
Az 1970/71-es tanévben tanított Bandi bácsi. Itt be is lehetne fejezni ismeretségünk történetét. Harmadik utáni nyáron egy véletlen folytán összefutottunk Bandi bácsival. Hartyányi Zitával, volt gimis osztálytársammal Romhányban voltunk kaolinért, mert én nagyon szerettem volna mintázni. Persze stoppal mentünk, mert akkoriban nagyon kalandvágyóak voltunk. A nehéz agyag miatt felszálltunk a helyi járatra és Bandi bácsi is ott ült a buszon. Zita üdvözölte és elkezdtek beszélgetni. Bandi bácsi rákérdezett, hogy én mit csinálok, és felajánlotta, hogy látogassam meg. Ha kedvem van, mehetek vele festeni, ha megy a környékre. Persze, nagy izgalommal mentem Vele, kölcsön biciklivel, követve árkon, bokron a motorját. Néha össze kellett szednem az összes bátorságomat, mert alig ért le a lábam a biciklin és nem volt minden földút sima. Tőle tanultam meg akvarellel festeni. Ha megmutatta a képeit, elfogott a lelkesedés, hogy még többet fessek. Még mindig megvannak azok a festmények, amiket együtt festettünk 20 filléres rajzlapra. Vándorlásunk alatt láttam milyen szép tájak vannak Nógrád megyében. Az a nyár volt számomra a legérdekesebb és legszebb. Aztán vissza kellett menni a suliba. Leveleztünk, ami számomra nagy feladat volt, mert ugyan mit írhat egy kamasz, egy komoly embernek? A helyesírásom akkor kezdett jobb lenni, hiszen nem lehet helyesírási hibáktól hemzsegő levelet elküldeni. A helyesírási szótárt állandóan böngésztem. Az érettségi, sikertelen felvételi és két év munka, albérlet és felkészülés a felvételire. Ebben az időszakban már nem leveleztünk. Sikerült bejutnom az Iparművészeti Főiskolára, már ritkábban találkoztunk, de ha hazamentem többször meglátogattam. Nellike néni a történelmet tanította nekem, őt is szerettem és mindig nagyon kedvesek voltak, ha meglátogattam őket. Bandi bácsi megmutatta a festményeit és nagy élmény volt a Vele való találkozás. A főiskolás évek után Salgótarjánban éltem a fiacskámmal és az üveggyárban dolgoztam. Kiállításon találkoztunk még, az egyik kiállításomat nyitotta meg a Horváth Endre Galériában, ami akkor a Palóc Múzeumban működött. Egyik pénteken indultunk csemetémmel Budapestre, a lakásunkba. Salgótarjánban IBUSZ lakásban laktunk, amit a gyár fizetett. Egy hónapban egyszer hazamentünk, három város között ingáztunk. Gyorsan kiszedtem a postaládából a leveleket, kicsit csodálkoztam miért ír nekem Nelli néni és miért van fekete csík a borítékon? Az utazási stressz miatt beraktam a táskámba és otthon, Budapesten nyitottam ki a borítékot, amiben Bandi bácsi halálhíre volt… 70 éves volt… Egy Dosztojevszkij regényt olvasott, mikor érte a halál… Ha előbb kinyitom a borítékot, ott tudtam volna lenni a temetésén, mert akkor Balassagyarmatra utazunk volna… Abban az évben Anyukám is meghalt. Közel vannak a sírjaik a temetőben… Még mindig megvannak a levelei, a préselt rózsával együtt. El nem tudom mondani mennyit jelentett nekem a barátsága, szeretete. Hiányzik… Szilcz Marianna üvegtervező iparművész, szaktanár 2020. április 20.
Váza (Corning Museum of Glass, NY) Un graal technika | 20 x 10 cm | 1982
Madár bronz, üveg | 15 x 15 cm | 2014	Madár bronz, üveg | 15 x 20 cm | 2004
Megyek sétálni bronz, üveg, papírmasé | 2004
Nagy Angela 2020