|
|
TISZTELET A MESTERNEK |
|
Száz
éve született Farkas András rajztanár, festőművész |
|
MERCZEL
PÉTER |
|
Emlékeim Bandi bácsiról Bandi bácsiról egész
kisgyerekkorom óta tudtam, hogy szépen rajzol és ráadásul festőművész. Két
kiállítására is elvittek szüleim. Amikor kiderült, hogy elengednek Budapestre
felvételizni a „Kis Képzőbe”, minden lehetőséget megragadtam, hogy közel
kerülhessek olyanokhoz, akik a felkészülésben segíthettek. Rajztanárom akkor
a Petőfiben Csikász István volt,
de neki nem volt rajzszakköre. Rajta kívül akkor még két ember tanított
rajzot a környéken, Farkas András
és Orosz István. Bandi bácsihoz
jártam az Óváros térre. Mikor már több alkalommal voltam nála rajzolni,
személyisége annyira megfogott, hogy nem volt kérdés, nála maradok.
Szorgalmasan jártam hozzá, mindig kaptunk tőle olyasmit, amire máig
emlékszem, és nem csak rajzzal kapcsolatban. Most 50 éve, az
50. születésnapja körüli szakköri napon a felnőttekkel koccintott és utána,
megcsinálta azt, amit én soha nem tudtam. Fogott egy 30 cm-es vonalzót és
átugrotta úgy, hogy mindkét végét fogta, nem engedte el. Mondásait, még
idézni is szoktam tanítványaimnak. Az egyik, mikor csendéletet rajzoltunk, és
több krumpli volt a tálon, de nekem csak kis gombolyagokká sikerültek, Bandi
bácsi vett rá, hogy először alaposan figyeljem meg, és csak akkor rajzoljam
le, amikor már látom, mitől krumpli a krumpli. A másik, mikor modellt rajzoltunk.
Látta a kamaszos zavaromat, hogy egy fiatal lányt kell rajzolni, mondta, hogy
csak a formákra koncentrálj, mert, ha nem tudsz elvonatkoztatni, nem lesz jó,
amit csinálsz (és itt megint előjött a krumpli). Fogd fel úgy, mintha
krumplit rajzolnál… Rajzoltunk
karikatúrát is egymásról a szakkörön. Megmutatta, hogy is lehet ezt jól
művelni. Ez az 1. melléklet. |
|
|
|
1. melléklet |
2. melléklet |
|
|
A 2. mellékelt képpel
szemléltette, hogy milyen egyszerű az akvarell technika. Neki az volt. A mai
napig csodálom azt a könnyedséget, ahogy a vízfestékkel varázsolni tudott.
Végül is én alapvetően grafikus vagyok, aki, ha néha festéket használ is,
grafikát hoz létre. Az ő ebbéli tudása számomra etalon. Egyértelműen az ő
felkészítésének köszönhetően 1971. március 1-én sikeres felvételi vizsgát
tettem a Török Pál utcában. Az én utam ekkor eldőlt. Ez után már csak nagyon
ritkán találkoztunk. Horváth
Endre-díjas grafikusművész Budapest, 2020.
május 10. |
|
2015-ben Budapesten, az Abigail Galéria és Aukciós Háznál életmű kiállításon
mutatta be alkotásait Merczel Péter grafikusművész. A megnyitón dicsérő szavakat is kapott Sárközy Pál festőművésztől, a korábbi francia államfő
édesapjától. Ez az elismerés sokatmondó, de Péter képzőművészi képességeit
kiállított alkotásai, és eddigi életműve igazolják a legméltóbban. Honlapunk forgó logója Merczel Péternek köszönhető. |
|
|
|
Barátok
Szénrajz | 60 x 84 cm | 1994 |
|
|
|
Moziplakát Szerelmi lázálom | Ifjú Sherlock
Holmes és a félelem piramisa | Szárnyas fejvadász 1986
|
1989 |
1988 Tempera,
airbrush | A/4 |
|
|
|
Nagy Angela
2020 |