A HOLOKAUSZT EMLÉKEZETE

2010. JÚNIUS 20.

Az 1944-ben elhurcolt, haláltáborokba küldött balassagyarmati és környékbeli zsidó lakosokra emlékezett a város. A műemlék zsidó temetőben a megemlékezők sorában megjelent Zoltai Gusztáv a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója. A Munkaszolgálatosok Országos Egyesületét Seszler György elnök, a Mazsihisz elnökségi tagja képviselte. A város vezetése részéről Csach Gábor alpolgármester és dr. Csekey László képviselő-testületi tag, bizottsági elnök is megjelent. Eljöttek emlékezni a váci hitközség-, a Hit Gyülekezete-, az érsekvadkertiek képviselői.

Bauer József a Balassagyarmati Zsidó Hitközség vezetője köszöntötte a megjelenteket, a jószándékú embereket, akik fontosnak tartják a gyilkoló gépezet áldozataira való megemlékezést évről-évre.

Darvas István rabbi emlékbeszédében kifejtette, hogy az elpusztított emberek nem lehettek mártírok, mert nem volt választásuk, a gyűlölet szülte hatalmi téboly áldozatai lettek. A mártíromsághoz szabad akarat és a sors önként vállalása szükséges. Figyelmeztetett az örök igazságra: ami számodra gyűlöletes, azt felebarátodnak ne tedd. Köszönetet mondott a túlélőknek, hogy a pokolban is emberek tudtak maradni. A szertartáson közreműködött Zucker Immánuel kántor.

A kadis gyászima elmondásával zárult a megemelékezés, majd a 2009-ben elhunyt Szirtes Tibor hitközségi tag sírkőavatása következett.

ZOLTAI GUSZTÁV, SESZLER GYÖRGY, BAUER JÓZSEF, DARVAS ISTVÁN, ZUCKER IMMÁNUEL

Részletek Bauer József beszédéből:

"...Tisztelt Megemlékezők!

Az idén Budapesten soha nem látott tömegdemonstráción, több tízezren vettek részt az Élet Menete szervezésében, a fasizmus zsidó áldozatairól való megemlékezésen. Ugyancsak nagyon sok fiatal vett részt legnagyobb nemzeti temetőnkben, Auschwitz - Birkenauban a hagyományos megemlékezésen, emlékezve és emlékeztetve a 6 millió zsidó vallású és származású ember, köztük 600 ezer magyar és közel 3 ezer balassagyarmati és környéki hittestvér honfitársunk kegyetlen elpusztítására.

Örökké emlékezni és emlékeztetni kell nekünk is! El kell mondani gyerekeinknek, unokáinknak, hogy a XX. század derekán, 1944-ben mi történt a zsidósággal, el kell mondani, hogy az évszázados gyűlölködés hova vezetett. Mondjuk el, hogy miért nincsenek nagyszüleink, rokonaink, hogy mivé aljasul az ember, ha ordas eszmékkel mételyezik meg tudatát.

66 éve Balassagyarmaton is mint mindenütt az országban, gettóba zárták, majd haláltáborokba deportálták szeretteinket. Először a zsidótörvények, jogfosztás, majd kirekesztés, kiszakítás a nemzet testéből, a sárga csillag viselése, gettósítás, teljes vagyonelkobzás következett.

Brutális elkülönítés attól a nemzettől, amelybe született, amelynek nyelvét beszélte, amelyben barátságok, szerelmek szövődtek, amelyet sajátjának érzett, amelyet szorgalmas munkájával gyarapított generációkon keresztül, amelyért vérét és verejtékét áldozta az 1848/49-es szabadságharcban és az első világháború alatt. A zsidóság évszázadokon át gyarapította az ország gazdaságát, sok híres tudóst, művészt, sportolót adott a hazának. Jó hazafiak, jó magyarok akartak lenni, ennek ellenére nem volt kegyelem.

A gettósítás után a nyírjesi pajtákba és Illéspusztára telepítették ki Balassagyarmat és a környék zsidóságát. Szörnyű körülmények közé kerültek! Elkezdődtek a kakastollas pribékek kegyetlenkedései. Rendszeresek voltak a kínvallatások a még be nem szolgáltatott vagyontárgyak hollétéről. Volt, akiket agyonvertek, sok férfit és nőt megkínoztak a derék miskolci csendőrök. Nem sokkal később indult a halálmenet Nyírjesből a vasútállomásra, ahol marhavagonokba zsúfolták és így vitték embertelen körülmények között Mengeléhez és hóhértársaihoz szeretteinket. A halálgyárban a legtöbbjük sorsa már a megérkezés napján, június 13-án megpecsételődött. Gázkamra, krematórium, eleven tűzhalál várt öregekre, betegekre, terhes anyákra, csecsemőkre, anyjuk kezébe kétségbeesetten kapaszkodó ártatlan kis gyerekekre. A kevés, munkára kiválasztott, szintén halálra szánt, munkaképes emberre további szenvedés, megaláztatás, munkatábor várt.

Az előzetesen munkaszolgálatra bevonultatott, életerős férfiak közül sem sokan élték meg a felszabadulást. Akik túlélték a magyar csendőrök által végrehajtott szándékos emberirtást, az aknamezőket, amelyre ráhajtották őket, az ellenség támadásait, az éhezést, a kemény orosz telet, a betegségeket, kínzóikkal együtt estek fogságba és sokan ezután haltak meg. Akik kevesen emberroncsként visszajöttek, keresve a soha vissza nem térő hozzátartozóikat, nehezen tudták feldolgozni a velük történteket. Legtöbbjüknek új életet kellett kezdeni, hiszen az eddigi életük munkáját derék honfitársaik szétrombolták. Ezeket az emberi és anyagi veszteségeket még a következő generációk is megsínylették.

Ez a nagy tragédia ugyanolyan gyásznapja marad a zsidóságnak, mint az I. és a II. szentély lerombolása.

Mindez nemrég történt meg a XX. század civilizáltnak mondott Európájában.

Ezért kell emlékezni, emlékeztetni a személyes gyászon túl is, a felnövekvő generációt másképp nevelni, hogy ilyen borzalom többé ne ismétlődhessen meg! Ezért kell nekünk, leszármazottaknak őrizni drága mártírjaink emlékét, ezért kell évről-évre megemlékezni a történtekről!

Ezért dolgoztunk és dolgozunk. Az Ipoly-menti Zsidó Gyűjtemény és Kiállítóterem tíz éve jött létre, amelyet a közeljövőben szeretnénk tovább bővíteni. A műemlék temetőnk közel 3400 sírkövének fotózása, a feliratok fordítása, a parcellák beosztása, kataszter készítése a végéhez közeledik...

... A közeli napokban elkészül Balassagyarmat zsidóságának honlapja, melyből megismerhető lesz a zsidóság múltja, hagyatéka, jelenlegi tevékenységünk. Könnyebb lesz a kapcsolat tartása hazai és a világ minden tájára elszármazott hittestvérünkkel..."

A MEGEMLÉKEZÉS A KADIS GYÁSZIMÁVAL ZÁRULT

Részlet Majdán Béla A balassagyarmati zsidó közösség emlékezete című könyvéből:

... Az Osztrák-Magyar Monarchia első világháborús vesztessé válása, az azt követő magyar kommün, majd az ún. Trianoni Békeszerződés Balassagyarmat számára "kettős veszteség"-et okozott. Nógrád megye korábbi székhelye közvetlen vesztesége mindenekelőtt abból fakadt, hogy a város korábbi, hosszú évszázadok óta meglévő geopolitikai szerepét elveszítve, az ország középponti régiójából periférikus határvárossá vált az újonnan létrejött ellenséges szomszédállam, Csehszlovákia közvetlen határán. Mégpedig úgy, hogy egyrészről elveszítette saját területeinek egyötödét, másrészről elveszítette a megyének immáron az Ipoly folyón túleső területeinek, valamint saját gazdasági vonzáskörzetének mintegy felét. Mindez a gazdasági - kereskedelmi - kulturális életre egyaránt dezorganizálólag és részben demoralizálólag is hatott, kedvező táptalajt biztosítva egyúttal az antiszemitizmus szellemének a palackból történő kiszabaduláshoz. Ennek a szellemnek a konkrét megjelenési és működési formája azonban Balassagyarmaton különösen összetett volt...

A megyei politikai, közigazgatási, hivatali élet - és annak részben a környékbeli falvakban élő, földbirtokos származású hivatalnok rétege - mindig mintegy rárakódott Balassagyarmat polgári urbánus életére. Utóbbi sokkal kevésbé volt a politikától és az előítéletektől áthatott. Sőt, nyugodtan elmondható, hogy a város tényleges lakói, polgárai számára a zsidósággal történő együttélést alapvetően az évszázadok óta jellemző természetes tolerancia és békés egymásmellettiség jellemezte.

A gettósítás idejéig - mint annak előtte is - teljesen természetes volt, hogy a balassagyarmati keresztény népesség (iparosok, kereskedők, tisztviselők stb.), ha tartós és szép lábbelit akartak vásárolni, akkor mindenekelőtt Ungár Béla cipőboltját keresték föl. Ha divatosan és igényesen akartak öltözködni, akkor azt Gansel Móritz divatáru üzletében tették meg. Díszes porcelánt és üvegneműt Benedek Pinkásznál, festéket Szántóéknál, papírárut Székely Samunál, kenyeret Heksch pékségnél stb. stb. vásároltak. A chanuccai ill. a karácsonyi hal a város zsidó és nem zsidó népessége számára az Ilovszky Ármin-féle nyírjesi mintagazdaság halastavából került a helyi hívő polgárok asztalára. Balassagyarmaton a II. világháborúig teljesen természetes volt, hogy a főutcai üzletek szombaton zárva tartanak...

A Balassi Gimnáziumba, a polgári, a tanonc és a kereskedelmi iskolába 1944 márciusáig ugyanúgy jártak a zsidó fiatalok, mint évekkel, évtizedekkel korábban.

Még az is természetes volt, hogy az utolsó pillanatig ebben az Ipoly-menti városkában nyugodt körülmények között működhetett - Magyarországon egyik utolsóként - a balassagyarmati jesíva. De egészen a gettósításig ugyancsak folyamatosan működött mikve, a kóser vágoda, és a mazzósz sütöde is..."

1849-ben a város lakosságának 39 %-a vallotta magát izraelitának. Létszámuk aránya később csökkent a város növekedése során. A deportálás több mint kétezer személyt érintett.

1944. június 10-én a halálmenet a Csesztvei úton haladt Nyírjespusztáról, az Ilovszky-féle mintagazdaság dohánypajtáiból a balassagyarmati vasútállomásra, a bevagonírozásra. Az utca lakói riadtan figyelték a redőnyök rácsai mögül, a behúzott függönyök résein a sok-sok elgyötört ismerőst, midőn fegyelmezett alakzatban vonultak, akkor még nem lehetett tudni, hogy életük utolsó utazása felé. A vonulók között voltak a minapi iskolai padtársak, játszótársak; a jól ismert kereskedők, mesteremberek; köztiszteletben álló orvosok és jogászok, gyerekek és felnőttek. A balassagyarmati elhurcoltak közül csak ketten élték túl a holokausztot.

Az egyik túlélő, Czilczer György így vallott 1945-ben a korabeli gyarmati zsidó közösség helyzetéről: "... a keresztény lakossággal harmonikus egyetértésben éltek, a nyilasoknak itt nem volt komoly párthívük, eltekintve néhány suhanctól, a középosztály távol tartotta magát a nyilas kilengésektől. A köztisztviselők olyanok voltak, mint másutt. Kifejezett antiszemitizmusról nem beszélhetünk, minden hatóság minden kérdésben szívesen állott a zsidóság rendelkezésére."

Már kevés szemtanú él, de a közelmúltban publikált néhány szívszorító eset is felvillant valamit a szörnyűségekből. Majtényi Gyula latintanár tejet próbált bejuttatni a gettóba tanítványainak. A csendőrökkel dulakodásba keveredett, végül átdobta a kerítésen a kannát. Kamarás József leírta, hogy utolsó találkozásukkor (Munk) Magos Dezső csak annyit tudott mondani: Józsikám, Te tudod, mennyit tettem ezért a városért. Az építési nagyvállalkozót az annak ellenére deportálták, hogy korábban kikeresztelkedett, védettséget élvezett, szabadon élhetett.

Balassagyarmaton a II. világháború után - ha kis lépésekkel is -, elkezdődött a zsidó múltra való emlékezés. A Csesztvei utat Mártírok útjának nevezték el. Az 1945-ben felrobbantott zsinagóga maradványait 1950-re elbontották.

1974-ban felépült a zsidó temetőben az emlékmű. Az áldozatok nevének csak kb. negyede került fel több okból a márványtáblákra. Kertész István mintegy húsz éven keresztül gondozta a temetőt. 1992-ben alapítványt tett a balassagyarmati zsidó örökség ápolásának, kutatásának elősegítésére.

1993-ban a balassagyarmati izraelita temetőt műemlékké nyilvánították. Magyarországon azóta sincs hasonló műemlék.

1994-ben megkezdődött a Hunyadi János utcai Chevra Kadisa (1945-től imaház) felújítása.

A holokauszt 50. évfordulóján nagyszabású Holokauszt Emléknapra került sor a köztársasági elnök részvételével. Emléktáblát helyeztek el a ravatalozó falán. Azóta is évente összegyűlnek az emlékezők.

2000-ben a Hunyadi János utca 24. sz. alatt megalakult az Ipoly-menti Zsidó Gyűjtemény és Kiállítóterem.

Majdán Béla A balassagyarmati zsidó közösség emlékezete címmel 2004-ben jelentetett meg könyvet, melyben közreadta kutatásainak egy részét. A Kertész István Alapítvány kuratóriumának tagjaként fáradhatatlanul dolgozik a balassagyarmati zsidóság múltjának, a műemlék zsidó temetőnek kutatásán és bemutatásán, az Ipoly-menti Zsidó Gyűjtemény és Kiállítóterem kialakításán és gyarapításán.

A Nógrád megyei zsidóság történetéről Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjához címmel 2006-ban jelent meg dokumentum a Nógrád megyei Levéltár kiadásában.

A http://www.nogradarchiv.hu digitális levéltárában is olvashatók Nógrád megyére vonatkozó holokauszt anyagok.

A holokauszt balassagyarmati története röviden itt olvasható.

A DEGOB archívumában a 3550 számon dr. Czilczer György, a 3551 számon dr. Schenk Erzsébet vallomásainak jegyzőkönyvei olvashatók a korabeli balassagyarmati eseményekről. A 742, 2090, 2514, 3549 számú jegyzőkönyvek is Balassagyarmatról elhurcoltak vallomásait tartalmazzák.

Közreadta: Nagy Angela