(eredeti neve: Ehrenfeld Miklós)
Balassagyarmaton született 1908-ban,
Párizsban hunyt el 1996-ban.
Apja Saul Ehrenfeld, egy kisebb
sajtüzem tulajdonosa volt Balassagyarmaton, ő és felesége még a holocaust előtt
meghaltak, sírjuk a gyarmati zsidő temetőben található, ott, ahová 1996-ben fiúkat
is temették.
Ehrenfeld Miklós Balassagyarmaton,
a Balassi Gimnáziumban végez, majd Budapestre
kerül. Az Iparművészeti Főiskolán
folytat keramikus, majd grafikus, később szcenográfus szakon tanulmányokat. Az
első állomás pályáján a Király Színház,
ezt követően a Fővárosi
Operettszínházban, a Budai
Színkörben és a Városi Színházban
működik, elsősorban a zenés szórakoztató színházak, műfajok rendezése és szcenográfia
feladatai érdekelték.
Ekkor javasolja számára Honthy Hanna, hogy változtasson nevet (ezzel a névvel nem fogsz tudni érvényesülni)
és szülővárosa után a Gyarmathy
nevet veszi fel.
1933-ban Párizsban telepszik le,
ahol pályája végéig a
Folies-Bergère revüszínház grafikusa, díszlet- és jelmeztervezője,
rendezője, művészeti igazgatója, részvénytulajdonosa. 1961-től ő rendezi Las
Vegasban a Paris-Folies revüelőadásokat is. Szcenográfiai művészetére a kiváló
rajztudás, gazdag színhasználat, ízléses dekorativitás jellemző.
A Folies Bergère Párizs egyik legrégibb és legnevezetesebb
revűszinháza.
1870 után Maupassant már itt kap ihletet a Bel Ami-hoz, a századforduló
után fellép itt Charlie Chaplin és Stan Lauer.
Az aranykor Michel Gyarmathy Párizsba érkezése után jön, ekkortól már
vitathatatlanul a Folies Bergère Párizs egyes számú revűszinháza.
A legnagyobb név Josephine Baker volt, akit 1936-ban New Yorkból hívott meg
Paul Derval igazgató. A revűműsorok mellett fellépett itt Mistinguett, Maurice
Chevalier, Charles Trenet, Fernandel.
Jean Gabin utoljára ezen a szinpadon énekelt halála előtt.
1992-ben a Paul Derval utáni második igazgató, Helene Martini veszi át a
Folies Bergère igazgatását. Michel Gyarmathy halála után teljesen
átalakítja a repertoárt, de a régi hírnév és renomé már nem jött vissza azóta
sem.
1970-ben Párizsban saját
versekötet ad ki, Mosolyok és könnyek címmel, amelyben feleleveníti
gyerekkori emlékeit.
1984-ben látogat először Balassagyarmatra.
Erről így emlékezik:
Mindennél meghatóbb volt számomra az a pillanat,
amikor leszálltam Balassagyarmaton a vonatról, s megláttam a város nevének
föliratát. Ötvenegy év óta nem jártam ott. Féltem, hogy sírva fakadok. Buta
voltam, hogy ilyen sokáig húzódoztam a viszontlátástól. Az utcán rengeteg nép
várt, nyíltak az ablakok, onnan üdvözöltek. Ezt a napot sosem felejtem el.
A városban ünnepélyesen fogadják, elmegy volt gimnáziumába, szülei sírját azonban nem keresi fel, és hivatalos elismerést a várostól nem kap. Az akkori emlékidézők szerint a kitüntetése azon bukott meg, hogy az általa gyakorolt művészet túl könnyűnek találtatott (hogy ne idézzük eredetiben az akkori vulgáris kifejezést).
Bár szülővárosában nem kapott, de állami kitüntetést kultúraközvetítéséért átvehetett.
Michel Gyarmathy legendásan ragaszkodott magyarságához, városához, és ennek számos jelét adta. Leglátványosabban a színpadon, hosszúk éveken keresztül, a revü magyar műsorbetéte a legjobb bizonyság erre. Közmondásos volt ragaszkodása a magyarokhoz, különösen szülővárosához. Ennek bizonyítására szeretném felidézni saját, személyes emlékemet.
A világ egyik leghíresebb revüszínházának művészeti vezetőjeként beírta magát nemcsak a francia, hanem a világ szórakoztatóipari történetébe. Nevét külföldön legendák és tisztelet övezte.
Balassagyarmaton ma, ismeretünk szerint, semmi nem viseli a nevét.