TEREMAVATÓ

A SZENT-GYÖRGYI ALBERT GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁBAN

A hatvanéves fennállását ünneplő középiskola az elődök iránti tiszteletét fejezte ki, amikor szép gesztussal, termeket nevezett el az iskola öt tanáráról.

A jogelőd intézmények 1951-től a törvényszéki palota épületében működtek. Az épületet Hübner Jenő tervezte és éppen száz éve épült. 1989-ben az iskola átköltözött a jelenlegi helyére, a kívül-belül téglaburkolatos épületbe, melyet Reimholz Péter tervezett.

Tóth Lajos, dr. Molnár János, Kurinczi Béla, Papp Lászlóné, Pásztori Mártonné még többnyire a régi épületben tevékenykedtek, de nevüket immáron 2011 áprilisától a téglasuli három földszinti és két emeleti terme őrzi.

A jubileumi ünnepség - melyről beszámolónk itt olvasható - jelentős eseménye volt a teremavató, ahol méltatások hangzottak el.

(Kovács Ferencné: Tóth Lajos. A méltatás megjelent a 60 év 1951-2011. A Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola emlékkönyvében is.)

"Tóth Lajos 13 évig (1974-87) volt iskolánk meghatározó személyisége, nagyformátumú irányítója. Élete során sok munkahelyet megjárt, sokféle munkakört betöltött, de személyisége, vezetésre való alkalmassága a nálunk töltött évek alatt terjeszkedett ki. Vérbeli pedagógus volt, akinek az jelentette a legnagyobb sikerélményt, örömöt, hogy az igazgatás mellett maga is leendő pedagógusokat nevelhetett. Működése alatt iskolánk profilja főleg szakközépiskola volt. Minden tagozat előrehaladását szívén viselte, sokat tett értük, de az óvónőképzés ügye foglalkoztatta a legjobban. Szinte szállóigévé vált a mondása: 'Engem az óvónőképzés hozott és az is visz el'.

Az 1950-es évek első felében a középfokú Budai Tanítóképzőben végzett, ezután szerzett biológia-földrajz szakos főiskolai diplomát, majd az ELTE-n elvégezte a pedagógia szakot. A tanítóképzőben ismerkedett meg életre szóló társával, aki mindvégig alsós nevelőként segítette férje pedagógiai munkáját és szervezte példamutatóan családjuk életét.

Az óvónőképzéshez való ragaszkodását két forrás táplálta: Egyrészt saját tanítóképzős múltja, másrészt az a felelősségérzet, hogy Nógrád megye és Balassagyarmat életében eddig kétszer adatott meg, pedagógusképző intézménye legyen, ha 'csak' középfokon is: 1951-59 között tanítóképző, 1972-87 között óvónőképző működött ugyanabban az épületben. Ez utóbbi megszervezését elődei kezdték el, de Tóth Lajos idején vált teljessé a képzés, dr. Molnár János tagozatvezető elhivatott, szakszerű irányítása mellett. A 15 év alatt közel 400 ifjú óvónő került ki az 'Alma mater'-ből, és ma ők alkotják a megye óvodapedagógusainak derékhadát, illetve tanítónőként, tanárként nevelik az ifjúságot.

Tóth Lajos olyan személyiségjegyekkel rendelkezett, amelyek a magas szintű igazgatói- és pedagógiai munkára alkalmassá tették. Nemcsak a diákok tanórai előrehaladását tartotta fontosnak, hanem kollégái segítségével jó szervezőkészségét kamatoztatva gazdag szabadidős programokat biztosított. Délután nem voltak csellengő gyerekek, mert fél 3-tól 4-ig szervezett keretek közt vehettek részt sport, kulturális, tantárgyi, mozgalmi stb. tevékenységekben. Kapcsolatteremtő képessége a diákok, szülők, bázisintézmények, a kultúra hordozói stb. irányában kiváló volt, ez is segítette a nevelőiskola eszményének megvalósulását, ahonnan valóban sokoldalúan képzett végzősök távozhattak.

Fontosnak tartotta a szülőföld megismertetését, megszerettetését, a lokálpatriotizmus erősítését. Ezért ajánlotta az osztályprogramok tematikájaként a város, a megye, az ország megismertetését. Munka- és teherbírása átlagon felüli volt. Minket, beosztott pedagógusokat és a diákokat is, fárasztotta időnként az állandó készenlét, tenni akarás (mottója: 'Teher alatt nő a pálma'), de utólag gyakran igazat adtunk neki, amikor az elért eredményeknek együtt örülhettünk.

Iskolánkba nem módos szülők gyerekei jártak. Ezért a sokféle program kiadásainak fedezésére közhasznú munkákat szervezett (évi 10, majd 5 nap), aminek bevételéből fedezni lehetett az osztályok évközi kiadásait (kirándulás, színházlátogatás, klubdélután, szalagavató stb.). Fontosnak tartotta a diákok, a leendő nővérek, óvónők mobilizálását. Ezért kedvezményes gépjármű-vezetői tanfolyamra iratkozhattak be a tanulók. Komolyan törődött munkatársai szakmai előmenetelével. Akkor a továbbképzéseknek még meghatározott rendszere volt. Ezekben mindannyian részt vettünk. Meglévő képesítésünk, diplomáink mellé az ő buzdítására a tanítás mellett újat szerezhettünk. Önmagából, kollégáiból, tanítványaiból igyekezett kihozni a maximumot.

Sokáig folytathatnánk a sort, hogyan tette gazdaggá és sokoldalúvá az iskola életét, de méltatásánál nem vezérelt a teljesség igénye. Fontos tudni, hogy nagyon fájlalta a középfokú óvónőképzés megszüntetését. Érezte, tudta, tapasztalta, hogy azokba a 14-18 éves lányokba sokkal jobban beleivódott a gyermek- és hivatásszeretet, mint főiskolás társaikba, akik sokszor csak jobb híján választották ezt a pályát. Ebben az iskolatípusban szerencsésen kapcsolódott össze az elméleti ismeretek és azok gyakorlatban való alkalmazása. Rengeteg időt töltöttek a gyakorló óvodákban, a tavaszi-nyári gyakorlatokon pedig a vidéki óvodákban. Sokkal többet hospitáltak, gondoztak, játszottak, foglalkoztak a rájuk bízottakkal, mint a főiskolások, s ez meghatározta további életútjukat.

Az utolsó óvónői osztállyal elbúcsúzott Tóth Lajos igazgató úr is az iskolától. A Nevelési Tanácsadó igazgatójaként továbbra is mozgósíthatta pedagógiai ambícióit, energiáit - sajnálatosan korán bekövetkező - haláláig. Ars poetica-ját Váci Mihály Jegenye-fényben című versének utolsó sorai adták:

'Ilyen kívántam lenni én is, ott, a homokba szúrt nyárfa:

A tanító ki fénybe tör, ragyogó hit a lombja,

irány azoknak, jel és biztató,

kik jönnek barázdákba botladozva.'"

"Dr. Molnár János 1923. december 22-én született Ipolyvecén. A József Attila Tudományegyetem Természettudományi karán végezte tanulmányait. Két alkalommal kapott Miniszteri Dicséretet: 1974-ben és 1976-ban. A Kiváló Munkáért kitüntetést 1979-ben kapta meg, 1983-ban pedig Kiváló Pedagógus lett.

Pedagógiai elhivatottságban, elkötelezettségben, eredményességben igen gazdag múlttal rendelkező nevelő volt. Rendkívül igényes, mindig tettre kész, az óvodapedagógiai szakfelügyelet minősítése szerint is kiváló szaktanár volt. Szakmai berkekben konstruktív, elismert szakember, óvodapedagógiai vonalon szaktekintély. A tantervi és tankönyvi bírálatokban nagy hozzáértéssel, magas fokú megbízhatósággal, alkotó módon vett részt. Több éven át gondos és lelkiismeretes osztályfőnökként, az osztályfőnöki munkaközösség vezetőjeként ténykedett, aki pedagógiai felkészültségével, segítőkészségével méltán érdemelte ki fiatal munkatársai, a nevelőtestület osztatlan bizalmát.

Az intézmény gyakori profil változásaiban egy évtizedig mintaszerűen tevékenykedő igazgatóhelyettes; 1972-től, mint az óvónői szak gyakorlati-képzés vezetője nagy hivatásszeretettel, példás elkötelezettséggel, utolérhetetlen fűtöttséggel derekasan helytállt; a szervező-alapozó munkálatokból jelentős részt vállalt. Komoly, maximálisan elismerésre méltó tevékenységet fejtett ki, pl. az évközi és nyári szakmai gyakorlatok előkészítése, ellenőrzése terén. Példás munkakapcsolatot tartott fenn a gyakorlatot biztosító óvodákkal.

Több éven keresztül a Dolgozók Technikumának volt a vezetője. A nevelés ügyéért mások és környezete mozgósításában mindig kimagasló szerepet vállalt. Gyermekek tisztelete és szeretete eredményezte, hogy éveken keresztül népi ülnökként ténykedett ifjúsági bűnperekben, és jelentős részt vállalt az ifjúságvédelmi munkában. Életmódja, magánélete méltó a pedagógushivatáshoz."

"Kurinczi Béla 1938. október 5-én született a szlovákiai Terbeléden. 1962. június 25-én szerzett kémia-fizika szakos diplomát a Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Karán. Az egyetem elvégzése után néhány évig kollégiumban dolgozott nevelőtanárként, majd iskolánk jogelődjének, a Szántó Kovács János Gimnáziumnak tanára lett, s innét vonult nyugdíjba 38 év szolgálati idő után. Az iskola hívására, mert szükség volt rá, 2001-ben ismét a katedrára állt.

Kezdettől fogva - az aktuális igényeknek megfelelő arányban - tanította mindkét tárgyát, rendszeresen osztályfőnök volt, és aktívan részt vett a diákok tanórán kívüli-, sport-, illetve kulturális tevékenységének szervezésében. Az utolsó 13 évben a fizika munkaközösséget vezette. a fizika szakos kollégák bármikor fordulhattak hozzá a kísérletek előkészítésével kapcsolatban. Ő volt az, aki mindig tudta, mi, hol található a fizikaszertárban. Napjaink egyik utolsó polihisztoraként egyaránt otthon volt az irodalom, a művészetek, a történelem, a sport területén.

Iskolánkban 1968-ban indult az egészségügyi szakképzés, amelyben a fizikaoktatásnak kiemelt szerep jutott, hiszen kötelező érettségi-, illetve - szakirányban - felvételi tárgy volt. Felkészítő munkájának eredményeként több százan sikeresen érettségiztek fizikából, illetve sokan nyertek felvételt orvosi egyetemre vagy egészségügyi főiskolára.

A tanár-diák kapcsolatait mindig a kölcsönös tisztelet hatotta át, tanítványai érezték a belőle mindig sugárzó, ki nem mondott szeretetet is. Számára nem volt rossz diák, mindenkiben megtalálta az értéket, ezért is tisztelték, szerették. Pótolhatatlan kolléga volt, szellemisége, egyénisége áthatja a tantestületet, az iskolát. Tanártársai, barátai számára követendő életút, példakép az övé. Kedvessége, közvetlensége nehezen foglalható szavakba.

Az Ő általa oly nagyon szeretett fizikaszertárban, kedvenc fotelében töltötte utolsó perceit 2001. november 7-én."

"Papp Lászlóné az egészségügyi szakképzés egyik alapítója. Antal Erzsébet Krasznahídvégen, Erdélyben született, 1929. november 4-én. Polgári iskolai tanulmányait Nagykárolyban kezdte és Nyírbátorban fejezte be. Védőnői képesítést az Állami Védőnőképző Intézetben Szegeden szerzett.

1968-ig nagy-nagy szeretettel és szakmai felkészültséggel végezte védőnői munkáját. 1968-ban új feladat elé állította az élet. Városunkban ekkor indították az egészségügyi szakképzést.

Sok tapasztalattal, nagy általános és szakmai műveltséggel, gyermekszeretettel kezdte meg munkáját a balassagyarmati Szántó Kovács János Gimnázium és Szakközépiskolában. Egészségügyi szakoktatóként, majd tagozatvezetőként vállalta az oktatás-nevelés gyönyörű feladatát. Kedves, közvetlen, jó humorú személyisége és igényessége hamar elismerést hozott számára. Sok egészségügyi szakember szakmája alapjait Erzsi nénitől sajátította el.

Számtalan kitüntetésben részesült, melyet munkája elismeréseként átvett. Erkölcsi megbecsülést, hivatástudatának és az emberekért való tenni akarásának a mai napig ható értéke van. Tisztelettel őrizzük emlékét."

"Pásztori Mártonné született Szabó Mária 1948. július 25-én, Balassagyarmaton. 1966-ban érettségizett a Szántó Kovács János Gimnáziumban. Egészségügyi végzettségét Budapesten, a Balassa János szakiskolában szerezte. Általános ápolónő oklevéllel Balassagyarmaton, az I. számú Belgyógyászaton kezdett el dolgozni. Szakosító tanfolyamok elvégzése után 1984. szeptember 1-től iskolánk egészségügyi szakoktatója lett.

Kollégái, betegei, diákjai nagyon szerették. Osztályfőnökként, szaktanárként kiválóan végezte munkáját. 1989-ben Egészségügyi Főiskolai végzettséget szerzett. Folyamatosan képezte magát.

A tantestületben kedves, csinos, barátságos egyéniségével, feladatvállalásaival mindenki Marikája lett. Megbízható, munkabíró ember, akire mindig lehetett számítani. A szaktanári feladatokat a diákság javára és a felnőttoktatásban az általa nagyon szeretett betegei javára, példamutatóan kamatoztatta.

2006-ban nyugdíjba vonult és sajnos nagyon fiatalon hunyt el.

Ezzel a táblával szeretne emléket állítani a Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola."

Nagy Angela

2011. április 26.