Ön a Balassagyarmatért Baráti Kör hírlevelét olvassa

www.balassagyarmat.eu

 

 

Szent Anna-napi Palóc Búcsú és Hagyományéltető Napok Balassagyarmaton

 

 

A Palóc Hagyományéltető Napok rendezvényeit 2021. július 22-25 között tartották meg Balassagyarmaton. Ezek közül legkiemelkedőbb jelentőségű a július 25-i Szent Anna-napi szentmise volt, amelyet Dr. Ternyák Csaba egri érsek és Turai János kanonok plébános celebráltak. A cikkben található linkről a szentmiséről szóló teljes TV adás megtekinthető, az Élő egyház c. műsor rövidfilmje pedig innen.

 

 

 

Ismeretlen (?) várostörténeti emlékkövek

 

 

2023-ban ünnepelhetjük Balassagyarmat újratelepítésének 333. évfordulóját. (és nemkülönben a várossá alakulás 100. évfordulóját is) A törökdúlás után elnéptelenedő települést nem kevés energiával építették újjá eleink, ennek emlékére állított a város két nagyméretű emlékkövet 1991-ben. Akkortájt, majd később is különös dolgok történtek a kövekkel, erről és a „jubileumi” javaslatunkról szól ez a cikk.

 

 

Balassagyarmati civil szervezetek olvasói levele a megyei napilapban a nógrádi vasútról – felemás képviselői válasz

 

A nógrádi vasút ügyében nem pihenünk, de úgy tűnik, a politika még jól ellenáll. Cikkünk összefoglalja, ez ügyben mi történt.

 

Részben ehhez kapcsolódó hír, hogy az MTVA turisztikai rövidfilmet forgatott Balassagyarmaton, amelyet főműsoridőben, gyakorta fognak sugározni. A Vác-Bgyarmat járaton, a kerékpárszállító vagonban érkező fiatalok végigtekernek a városon és bemutatják a kerékpármúzeumot is.

 

 

Hogyan lesz gyommentes a vasúti pálya?

 

Fotó: galbacstamas.hu

 

Galbács Tamás, a nógrádi vasutak kiváló fotósának, dokumentátorának anyagait többször közöltük honlapunkon. Blogjában most azt tette közzé, hogy június 21-22-én Vác-Balassagyarmat-Ipolytarnóc-Aszód között egy különleges szerelvény járt, egyrészt mozdonyai, másrészt „küldetése” miatt. Az elhaladó vagonokból került ki a gyomirtó permet, a blog végén lévő videó jól örökíti meg ezt. Bizony, utazói tapasztalataink szerint már késésben volt a különjárat.

 

 

 

Nagy Márta életmű kiállítása a Palóc Múzeumban

 

 

2021. június 26-án nyílt meg a balassagyarmati, Horváth Endre,- és Pro Urbe-díjas festőművész, tanár, Nagy Márta életmű kiállítása a Palóc Múzeum emeleti nagytermében.

A kiállítást Balázs Sándor művészeti író, művészetkritikus nyitotta meg, kurátora Dr. Csordás Pál. A művek szeptember 15-ig tekinthetők meg, amelyekből válogatás innen megnyitható.

 

Közművesített új ipari park

 

 

A város déli gazdasági zónájában a város önkormányzata 21,2 hektárnyi új iparterületet alakított ki a Terület- és településfejlesztési operatív program forrásából, a kormány 549,3 M Ft vissza nem térítendő támogatást adott a beruházáshoz. A területet 2021. július 5-én adták át, most már csak a „lakók” hiányoznak.

 

Hol ehetünk jól Tatán?

 

 

Több helyen is, például a Michelin-csillag közeli Platán étteremben, de olcsóbbhoz és finomhoz a Kalóz Fregatt étteremben is juthatunk. Tulajdonosa, egykori balassis osztálytársunk Varga Zsuzsa, aki Viktória leányával viszi az éttermet. A StreetKitchen (éljen a magyar nyelv) írása részletesen bemutatja mit látott és mit evett munkatársuk. Úgy tűnik jól járt, de ugyanezt tanúsíthatják az étterem vendégei is. A megfáradtak szálláshoz is juthatnak a panzióban. Tehát, irány Tata!

 

Névnapjára készül az Ipoly folyó

 

Letették az új magyar-szlovák határhíd alapkövét

Ipolydamásdi új híd helye

Fotó: Bernát Benjámin/magyarepitok.hu

 

Augusztus 13-án Ipoly-nap lesz, a határfolyóval (a szóösszetétel elejét nem annyira szeretjük) mostanság több jó dolog történik. 2023-ra Ipolydamásdnál új hidat kap az egykori elsodort helyett, aláírták az Ipolyvarbó-Őrhalom közötti Ipoly-híd építéséről szóló vállalkozói szerződést, augusztus közepén pedig civilek, a települések polgárai  megtisztítják medrét a hulladéktól.

 

Viszont az Ipoly Túra Egyesület Ipoly-napra tervezett Balassagyarmat-Losonc különvonata sajnos nem indítható a szlovákiai járványügyi korlátozások miatt.

 

 

 70 éve alakult a balassagyarmati Határőr Kerület

 

 

A schengeni csatlakozás után 2007-ben végleg megszűnt a határőrség, de az egykori dolgozók évente emlékezésre gyűlnek össze, ennek kapcsán készült cikkünk. Az egykori Honvédlaktanya lett a határőr szervezet székhelye, itt alakult meg a Balassagyarmati Határőr Kerület 1951-ben.

 

Kiállítások, megnyitók

 

A Horváth Endre Galéria Nyári Tárlata augusztus 26-ig tekinthető meg, a Jánossy Képtárban Farkas András emlékkiállítása, a Szerbtemplom Galériában Harangozó Imre néprajzkutató anyaga látható.

 

Az Artéria Galériában Agócs József fotóművész kiállítása augusztus 28-ig tekinthető meg.

 

Merczel Péter grafikusművész kiállítása Budapesten szeptember 2-ig látogatható. (XIII. Babér u 9)

 

 

 

Köszönjük figyelmét.

 

Amennyiben nem kíván több hírlevelet kapni, erre az üzenetre válaszolva azt lemondhatja.