Ön a Balassagyarmatért Baráti Kör hírlevelét olvassa

www.balassagyarmat.eu

 

 

Barna János, a megyei közgyűlési alelnök, aki nem akar több gyarmati vasutat látni

 

Barna János, a Nógrád Megyei Közgyűlés alelnöke szerint Balassagyarmatnak (ezáltal Nógrádnak) nincs szüksége vasútra. Dicséretesen őszinte álláspontját nyilvános vitán is hajlandónak mutatkozott megvédeni – amiből, (egyelőre?) igyekezett kihátrálni.

 

Nem elég a nógrádi vasútnak a saját gondja-baja, most az állítja pirosra a szemafort előtte, akinek azért mégsem kellene. Ráadásul örökre tenné….Mindezt, úgy, hogy ezzel ellentmond a politikai logikának és a megyei közgyűlési határozatoknak. Hogy is van ez? De mit is akar a megye a vasút ügyében? Megfejtés nincs, csak eddigi tények.

 

 

Nagyméretű tehervonat szerelvény haladt át Nógrádon – de miért is?

 

A „kell-e vasút Nógrádban” kérdést árnyalja, hogy különleges tehervonat közlekedett a közelmúltban az Aszód-Balassagyarmat-Nógrádszakál vasútvonalon keresztül Szlovákiába. Természetesen nem először és utoljára, a vonal Nógrádszakál és Ipolytarnóc közti, ún. péage szakasza mellett élőknek ezek a nagyméretű vonatok mégsem ismeretlenek, hiszen van olyan időszak, amikor naponta közlekednek. Cikkünkhöz még ajánlhatók Galbács Tamás oldalának további remek (vasúti) fotói is, amelyek igazolhatják, a sínek szállításra valók….

 

A két szerelvény a bgyarmati állomáson.

Fotó: facebook/Kinczel László

 

 

Február 25 – a kommunizmus áldozatainak emléknapja

 

Az Országgyűlés 2000-ben a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította február 25-ét. Nógrád múltja is bővelkedik a kommunizmus áldozataiban, de bűneiben is. Az emléknap kapcsán Hadady Rudolf és Hargitay Lajos meggyilkolásával kapcsolatos tavalyi cikkünket idézzük fel…a vizsgálat a mai napig nem zárult le.

 

Mondd, te kit választanál…..Nógrádban, 2022-ben ?

 

A 2022. évi országgyűlési választásokra a 02. sz. nógrádi választókerületből két jelölt neve január végén ismertté vált. A Fidesz-KDNP részéről Balla Mihály jelenlegi ogy. képviselő, a baloldali ellenzék részéről Gyenes Szilárd, gyarmati képviselőtestületi tag jelentették be indulásukat.

 

1919-es cseh kiverés gyarmati megemlékezései – jobbára virtuálisan

 

         

 

A járványügyi korlátozások miatt az 1919. január 29-i cseh kiverés idei gyarmati megemlékezései jobbára az internetre szorultak. Csach Gábor polgármester ünnepi beszédét a helyi TV és facebook közvetítette, ahogyan a Baráz házaspár, Ádám és japán felesége Alisha nagyszerű zongorajátékát is. A koszorúzásokat a megszokott helyszíneken megtartották a városi kitüntetésekben részesültek neveit (amelyről januári hírlevelünkben már írtunk) korábban közzétették.

 

 

Az 1919-es sikeres honmentő harc emlékezete

(1919-1949)

 

A Civitas Fortissima 102. évfordulójára honlapunk is készült, Nagy Angela összeállításában egy hosszabb írás idézi fel az 1919-1949 közötti időszak történéseit, korabeli sajtócikkek, írások, személyes megemlékezések, irodalmi művek anyagainak felidézésével.

 

Újabb népszerű dal Balassagyarmatról – ezúttal Ember Péter komponálásában

2014-ben joggal vált népszerűvé Horváth Ádám zeneszerző Balassagyarmat c. dala, amelyet tanárok, diákok, zenészek énekeltek lemezre, a mű a youtube-on megtekinthető. Most újabb várható sikerszámról számolt be a megyei napilap, a Civitas Fortissima tiszteletére, a januári évfordulóhoz kapcsolódva, 2021-ben  a Latte Maffiato zenekarból Ember Péter komponált dalt, amelyet Filip Ludmilla balassagyarmati pedagógus énekelt fel. Pásztor Letícia a váci zeneművészeti szakgimnázium diákja hegedűn működött közre.

 

Fotó: youtube.com

 

Paróczi Réka, a Balassi Bálint Gimnázium tanulója csak 14 éves volt, amikor a Száz éve már c. versét megírta a hős elődökről, amely joggal keltette fel a zeneszerző érdeklődését. A szöveghez 2021-re társult dallam ill. videóklip, ennek felvételei Matúz Gábor filmjéből származnak.

 

 

A megyei napilap olvasói Dóbiás Zalán szalézi esperes plébánost választották az

Év Emberének

 

 

A napilap 2020. év során minden héten más és más személy sikeres életútját mutatta be, akiknek a megyéért és közösségért végzett munkássága követendő példaként szolgálhat. Ezen jeles személyiségekből választhattak a Nógrád Megyei Hírlap olvasói, a kitüntető címet közel 3000 szavazattal Dóbiás Zalán, a balassagyarmati Bosco Szent János Szalézi Plébánia esperes plébánosa nyerte el.

 

Baritz Sarolta Laura domonkos szerzetes nővér Európai Polgár díjban részesült

Családja részéről több szál fűzi Balassagyarmathoz Baritz Sarolta Laura domonkos szerzetes nővért, de hazai és külhoni jogos elismertségét természetesen egyházi és tudományos tevékenysége alapozta meg. Legfrissebb hír, hogy a közelmúltban Laura nővér Európai Polgár díjban részesült az Európai Parlament részéről.

 

Gyászhírek

 

Gyászhír rovatunk sajnos februárban sem maradhat üresen, elhunyt  Solti Miklósné, a Szondi Szakképző nyugalmazott szakfelügyelője, Svélecz Gyula, a Honti utcai Szűz Mária Szentlélek Mátkája katolikus templom kántora, Dr. Várszegi Tamás, Medgyesháza díszpolgára, balassagyarmati, egykori Szántó gimnáziumi  diák.

 

Nyugodjanak békében!

 

 

 

 

 

 

Köszönjük figyelmét.

 

Amennyiben nem kíván több hírlevelet kapni, erre az üzenetre válaszolva azt lemondhatja.