|
Kommunizmus áldozatainak emléknapja – Hadady
Rudolf, Hargitay Lajos, a temetetlen nógrádi
forradalmárok (2020.) február 25. Az 1956-os forradalmat
követő megtorlás Nógrádot aránytalanul keményen sújtotta, ezt a forradalmi
cselekmények állítólagos súlyossága, de még a köztudottan létező politikai
elvárások sem „indokolhatták” volna. A megyében a
forradalmárok tettei következtében sem haláleset, sem súlyos sebesüléssel
járó cselekmény nem történt. Bár jó néhány pofon elcsattant, jócskán voltak
olyan helyzetek, amikor a karhatalmistákat, pártfunkcionáriusokat
fenyegették, mozgásukat akadályozták, de ezek száma és mértéke is elenyésző
volt. Nem volt ilyen visszafogott az ellencsapás, 1956. november 4-ét
követően 319 személy ellen folytattak büntetőeljárást a megyében, 80-90
nógrádit fogtak perbe országosan. Végül 245 személy kapott 425 évnyi börtönt.
Ezeknél jóval magasabb volt a letartóztatottak száma – 900 fő – és ezer
fölött voltak azok, akiket szoros megfigyelés alatt tartottak, gyakorlatilag
a rendszerváltozás időszakáig. A nógrádi 56-os
történések közül három olyan esemény emelhető ki, amely országos ismertségre
tett szert, Mindszenty bíboros kiszabadítása a karhatalmisták alsópetényi
fogságából (amelyet végül Pálinkás-Pallavicini
Antal őrnagy elleni halálos ítélet követett), az 1956. december 8-ai
salgótarjáni sortűz, és Hadady-Hargitay
salgótarjáni forradalmárok elleni politikai gyilkosság.
Hadady Rudolf Hargitay Lajos A dokumentumok hiánya
(és/vagy szándékos visszatartása), a szemtanuk jobbára érthető hallgatása,
ráadásul az időtávolság, az emberi elmúlás miatt is egyre kevesebb a remény a
teljes tisztánlátásra. A megyei, országos párt,- és
erőszakszervezetek „összetartása”, a félelem légkörének tökéletes
szétterítése a felbujtók, az elkövetők, az igazságszolgáltatás érintettjei
számára gyakorlatilag büntetlenségi eredményt hozott, de a megye lelkét
évtizedekre megroppantotta. A legnagyobb vesztes ebben Salgótarján lett, de
szinte valamennyi települést a félelem légköre ülte meg, ennek negatív
hatásai a jelenben is érezhetők. * A mai napig titok fedi
annak a két acélgyári forradalmárnak a végső nyughelyét, akiket 1956.
december 13-án holtan találtak a Hugyag melletti Ipoly-parton. De nem „csak” ez képezi a
titkot, hanem a haláluk előtti pontos történések, a gyilkosság körülményei
is, ráadásul hivatalosan, sem a felbujtók-parancskiadók, sem maguk a tettesek
nem kerültek nevesítésre. Hadady Rudolf[1], az Acélárugyár dolgozója a
forradalom alatt vezetője volt a nemzetőri feladatokat ellátó fegyveres
csoportnak, hasonlóan Hargitay Lajoshoz[2],
a szintén az Acélárugyárban
dolgozó üzemmérnökhöz. Az
általuk vezetett csoport tagjai november 13-án részt vettek a megyei tanács
épületének visszafoglalásában, másnap pedig megkísérelték a Karancslapujtőn
tartózkodó karhatalmisták lefegyverzését is. Az utóbbi, személyes
konfliktusokat is hordozó akció jelentősen hozzájárulhatott sorsuk
beteljesedéséhez, ahogyan azt Hargitay Lajos
özvegye érzékeltette Pekár István könyvében[3],
de még ez sem indokolhatta volna a bestiális kínzásokat és a gyilkosságokat. Letartóztatásuk
december 12-én történt, indoka fegyverrejtegetés és izgatás volt. A két
vezető megkínzása már a salgótarjáni Rendőrkapitányság fogdájában
elkezdődött, egykori fogvatartottak visszaemlékezése szerint egész nap
tartott módszeres verésük. Ebben élen járt Házi Sándor[4]
vezérőrnagy, akit a
fegyveres karhatalom megszervezésére a fővárosból vezényeltek a
megyeszékhelyre. Az
éjszakai órákban a karhatalmista Darázs István utasítására a hugyagi Horváth Károly, – a falu párttitkára – két-három,
szintén hugyagi karhatalmista társaságában
elszállították a megkínzott foglyokat. Dokumentum nélküli források két
végcélt, a Budapesti Központi Bíróságot és a balassagyarmati börtönt említettek.
Valójában Hugyagig jutottak el, ahol a foglyaikat Horváth házának pincéjébe
zárták ill. ott folytatták a vallatást, verést, a későbbi boncolási
jegyzőkönyvek csak hosszasan sorolhatták azokat a súlyos sérüléseket,
amelyeket a két forradalmár elszenvedett. A december 13-i történésekről először a hivatalos
kommüniké idézhető: [December 13-án] 7 óra 30 perckor Hugyag község határában
az Ipoly parton két ismeretlen hullát találtak. A hullák kilétének
megállapítása jelenleg ismeretlen [sic!], mert semmiféle papírt vagy okmányt
náluk találni nem lehetett, mert a tettes a helyszínen, a hulláknál az összes
okmányt elégette. A két hullát az Ipolyba vonszolta be, akik a bokorban
felakadtak. A tettesek megállapítása folyamatban van. De mi történt az Ipoly-parton? A hivatalos verzió
szerint két bűnöző állította meg a karhatalmisták éppen arra járó autóját,
majd az „útonállók” az intézkedés elől szökni akartak és ezért történt a
fegyverhasználat. A valóságban a magatehetetlen foglyokat a hugyagi karhatalmisták a folyópartra szállították és ott
több lövéssel meggyilkolták őket. Részletek a boncolási jegyzőkönyvekből: [Hargitay] …halálát a mellkas bal oldalán ért két
lövési sérülés okozta, az egyik lövés a mellkason haladt keresztül, a tüdőket
érintve, a másik lejjebb a lépen, a bal vesén, a főéren és a májon hatolt
keresztül, és mindkét lövedék a mellkas jobb oldalán hagyta el a testet. Az
arc jobb oldalára irányzott és a koponyán áthatoló 4 lövés halál után jött
létre. A bal felkarra leadott két lövés ugyancsak a halál után keletkezett. A
bal felkarcsontot darabosan törte, környékében vérzés nincs. [Hadady] …halálát többszörös lövési sérülések
okozták. A lövési sérülések a hasat, a mellkast és a fejet érték. A kimeneti-
bemeneti nyílásokat, valamint a lőcsatornákat figyelembe
véve, a lövések részben előröl, részben hátulról, illetve jobboldalról érték. A lövési
sérülések egy része a holttestet hanyattfekvő
helyzetben érhette. A halált az agyállomány roncsolódása, a szívet ért lövés,
a jobbvesét szétroncsoló lövés, illetve a májat roncsoló lövés okozta. Tehát szökésről szó sem lehetett, sőt számos lövés a
halál után érte a foglyokat. A holttesteket állítólagosan a folyóparton hagyták a
tettesek, majd visszamentek a megyeszékhelyre, ahol Darázs Istvánnak
jelentették a történteket. Azonban ekkorra már a határőrség révén a fővárosi
hatóságok is értesültek a halálesetekről. * December 15-én a balassagyarmati kórházba
beszállított két ismeretlen holttest boncolására kerül sor. A boncoló orvosok
Dr. Korill Ferenc és Dr. László Mária voltak,
utóbbi szerint[5] két-három személy kérte
a halottak boncolását, akik személyazonosságukat nem kívánták igazolni. Arra
a kérdésre, ki kéri a halottvizsgálatot, azt felelték, írják be, hogy az
ügyészség rendelte el. Emlékei szerint
nem falusi, munkában megfáradt emberek voltak a megjelentek, viszont
viselkedésükből arra következtetett, „igen sajnálják az áldozatokat.” Érthető okokból a kísérők további faggatása nem csak
értelmetlen, de veszélyes is volt, ne felejtsük el, napokkal vagyunk a
salgótarjáni sortűz után. A boncolás rendkívül pontosan és részletesen
megtörtént, rögzítve a számtalan külsérelmi nyomot, a gyilkos lövések
helyeit. Így megtudhattuk, hogy Hadady
Rudolf esetében a nyakcsigolyák, háti
csigolyák, állkapocs, végtagok, hasi terület, a koponya jobboldalán a
sziklacsont, a sziklacsont pikkelye darabosan törött. A keményburok a
koponyaalapon jobboldalt szakadozott. A jobboldali halánték lebeny alsó
felszíne és a kisagy jobb lebenyének alsó felszíne roncsolt, …vékonybélen 20 filléresnyi folytonosság megszakítás. A vakbélen, két egymással szemközti falon,
2 Ft-nyi folytonossági megszakítás…
gyakorlatilag a testen nem maradt olyan felület, amelyet ne ért volna
maradandó sérülés, de Hargitay Lajos sebesülései is
hasonlóan súlyosak voltak. Valójában ez a boncolási jegyzőkönyv egyfajta
vádirat lehetett volna, de ennek rögzített szövegét, „másodpéldányát” Dr.
László Mária a rendszerváltozás után hozhatta csak nyilvánosságra, hiszen
korábban aligha kerülhetett az napvilágra. Már maga az irat megőrzése is bátorságra vallott,
nem hiába említette ezt meg Csach Gábor
polgármester, amikor 2020. január 29-én a Civitas Fortissima ünnepi testületi ülésén a Balassagyarmatért
Emlékérmet átadta Dr. Baranyi Károlyné Dr. László Mária patológusnak. Joggal merül fel, kik lehettek a boncolást kérők? Vélelmezhető, a halottvizsgálatok ügyében a megyei
ügyészség munkatársai, megbízottai járhattak el,
hiszen a gyilkosság „nyilvánosságra” került, így eltussolni, a halottakat
eltüntetni nem lehetett. Ezt igazolja a Legfőbb Ügyész 1956. december 22-i
napitájékoztatója, e szerint utasította a Nógrád megyei ügyészt, hogy az
„esetet” vizsgálja ki és kellő adatok birtokában emeljen vádat. A boncolással
kapcsolatos ügyészségi eljárást erősíti még, hogy Dr. Diósi
Imre megyei ügyész 360 Ft összegű költségjegyzéket küldött meg Budapestre a
két halott boncolásáról, az „iratokhoz való csatolás végett.” A talányokat
olyan mellékkörülmény is fokozza, hogy az ügyészség vagy a karhatalmisták
vették-e át a halottakat Hugyagnál, ki-kit informált stb. Eddig a gyilkosság részleteiről szóltunk, pedig az
ügy fő megoldatlan szála, hová és kik temették el a két forradalmárt? Szabó Endre: Határtalanul c.
könyvének egyik írása szerint a halottakat december 16-án reggel a
balassagyarmati temető ravatalozójába fektették, tehát a hatóságok igazolni
kívánták, a temetésre rövidesen sor kerül. Továbbra is talány azonban, hogy
az elhantolás megtörtént-e illetve ha igen, egy idő
után nem kerültek-e a testek kiemelésre, elszállításra. Vélt vagy valós
szemtanuk az elhantolt nemzetőrök sírjának pontos helyét a kutatások idején
megnevezték, ezek alapján kerültek sorra a rendszerváltozás utáni exhumálások
a gyarmati ún. kistemetőben, Dr. Susa Éva
igazságügyi antropológus irányításával. Bebizonyosodott azonban sokak
feltételezése, a Hadady-Hargitay fejfával jelölt
sír aligha az elhunytak nyughelye, megtévesztésül
tehették oda 1956-ban, ezt őrizte meg többek emlékezete, ahogyan más, pontos
„helymeghatározók” is tévedtek. A gyarmati temetőben a feltárások BM engedéllyel az
utóbbi pár évben újra folytatódtak, 130 sírt tártak fel eredmény nélkül, ott,
ahol tömegsírokban helyeztek el egykoron halottakat. Így máig tisztázatlan, hová temették el a két
nemzetőrt? Átmeneti ideig Balassagyarmaton, majd kihantolták és netán a
fővárosba vitték őket? Elhamvaszthatták őket a 60-as években, hiszen egy BM
irat szerint ruháikat is akkor semmisítették meg, vagy tömegsírba helyezték
őket? Miért és hol őrizték ezeket a ruhákat? A gyarmati temetőben a
ravatalozás, sírmegjelölés eleve a konspiráció része volt? * A gyilkosok az ügyészség előtt gyakorlatilag
ismertek voltak, Hugyag népe előtt is idővel szinte minden köztudottá vált,
bármennyire is igyekeztek titkolózni a tettesek. Vádemelésre természetesen
nem került sor. Érthető, hiszen az ügyben a döntő szót Münnich et. mondhatta ki, az egyik karhatalmista visszaemlékezése
szerint [Münnich] megmondta, hogy sajnos az
ellenforradalomban ártatlanok is halnak meg, ezek pedig nem voltak
ártatlanok. Ilyen kilengések előfordulnak egy idegfeszült egységben. Szabó Endre újságíró annak idején igyekezett minél
többet megtudni a bűnügyről. Könyvében[6] –
igaz, mende-mondák kategóriájába sorolva – vezetéknevük
kezdőbetűjével, pontos keresztnevekkel, így jobbára beazonosítható módon utal
rá, a balassagyarmati temetőben kik fordultak meg, mint „intézkedő” hivatalos
személyek a „temetés” idején. Feladatuk az elhantolás ellenőrzése, vagy
erődemonstráció, félelemkeltés volt? Kérdés, ki ellen és miért? Netán az
ügyészség vagy a lakosság ellen? Kérdés persze, egyáltalán ott lehettek-e az
alábbi személyek, kitől eredt Szabó információja minderről,
hiszen aligha a temetőjárók azonosíthatták be a számukra jobbára ismeretleneket.
Vagy Szabó Endre
arra kívánt utalni, kik lehettek a felbujtók, parancskiadók, és ebben – a
korszak salgótarjáni történéseit ismerve – aligha tévedett. Hiszen a könyvében szereplő nevek többségével azonos
az a „díszes” társaság, akik az 1956. november-decemberi napokban a
megtorlást előkészítették, parancsadóként vagy éppen vallatóként eljártak, a
salgótarjáni sortüzet „inspirálták”, a tetteseket politikailag mindvégig
mentették. Tehát
Salgótarjánból J. (Jakab) Sándor[7]
párttitkár, H. (Házi) Sándor vezérőrnagy, D. (Devcsics)
Miklós[8]
katonatiszt, „Darázs nevű ember” (Darázs István[9])
nevesíthető, továbbá Balassagyarmatról a karhatalmista G. (Garamvölgyi)
Mihály. Őket
nevezi meg Szabó, de valójában a négy salgótarjáni volt az események
mozgatója, a döntéshozók, természetesen az országos felső pártvezetés
hallgatólagos jóváhagyásának birtokában. * A két nemzetőr hamvai fellelésének ügyét Schiffer
Pál filmrendező által készített Engesztelő 1956-1989 c. film indította meg,
amely országosan is ismertté tette a történéseket. A 168óra c. hetilapban 1989. szeptemberében
megjelent interjúban a rendező utal Nógrád
megye főügyész-helyettesére, aki 1982-ben, ebben a beosztásában „veszedelmes
bűnözőknek” titulálta a két nemzetőrt. (a két család a rendszerváltozás előtt
is próbálkozott a hatóságoknál eljárni, Hargitayné
érdeklődésére akkor reagált a fentiek szerint az ügyészségi vezető). Dr.
Csonka Tibor[10], hiszen róla van szó,
1956-ban főügyész-helyettes volt, 1974-ben lett megyei főügyész és a
rendszerváltozás után is betöltötte ezt a funkciót, így hasonlóan másokhoz,
tőle sem lehetett remélni érdemi vizsgálatot. De 2003-ig élt még Házi Sándor, Ladvánszky
Károly[11], Devcsics Miklós, mindegyikük erős kapcsolati hálóval
rendelkezett, ahogyan még számos prominens megyei vagy megye-közeli
politikus, közszereplő a korszakból. A Hugyagon történt politikai gyilkosság bármennyire
is kegyetlen és egyben titokzatos is volt, de számtalan 1956-os tragikus
történés óhatatlanul is feledésre ítélte. Úgy tűnik, ez eleve jó lehetőséget biztosított,
nevezzük úgy egyszerűen, a „politikának”, hogy ennek az ügynek a tettesei,
megbízói nevei se kerüljenek nyilvánosságra, nem állt szinte senki érdekében,
szándékában érdemi vizsgálat. A tettesek „kis halak” voltak, a nagyobbak pedig… Mint tudjuk, egyik kört sem érte bántódás. Sokan
gondolják úgy, ez volt az ára a vértelen rendszerváltozásnak. De ha így is van, ez nem lehetett volna indoka, hogy
a hugyagi politikai gyilkosság halottainak
tetemei a mai napig ne kerüljenek elő és ne lehessen kideríteni, mi lett a
sorsuk haláluk után. Egyfajta vádalkuként bizonyára lett volna vagy
kellett volna, hogy mód nyíljon erre, de erre a családnak,
és a különböző szervezeteknek erejük, befolyásuk nem volt, és a megye
szégyenére hathatós támogatást sem kaptak ehhez. A rendszerváltozás utáni
kormányok hozzáállását pedig ismerjük a mindenkori számonkérések terén. * Hadady Rudolf, Hargitay
Lajos emlékezete A rendszerváltozás
után a megyei önkormányzat első közgyűlése 1991.
november 25-én Nógrád megye díszpolgára címet
adományozta posztumusz, Hadady Rudolf és Hargitay Lajos nemzetőrparancsnokoknak. A kitüntetést a hozzátartozók (özvegy és gyermek)
részére Göncz Árpád köztársasági elnök adta át. A megyei közgyűlés
42 tagjából az elismeréssel 40-en értettek egyet. Ketten tartózkodtak.[12] Hugyag biztosan eltekintett
volna attól, hogy a falu neve ezzel a dicstelen eseménnyel összekapcsolódjon,
napjainkra azonban igyekszik minél többet tenni, hogy az elődök bűneinek
emléke kevéssé sújtsák a polgárokat. 2006-ban, az 1956-os forradalom
és szabadságharc 50. évfordulójára emlékkiállítást rendeztek be Hugyagon
annak a háznak a pincéjében, ahol a foglyokat megkínozták. Az épület falára a
600 éves Sárkány Lovagrend helyezett el emléktáblát. 2016-ban a település
önkormányzata márványtáblából és lyukas nemzeti színű zászlóból formált
jelképes emléksírt állított az addigi, szimbolikus gondolatú, közös tőből
elágazó kettős fejfa helyére. A Nógrád Megyei Önkormányzat is gondoskodott a
nemzetőrök emlékezetéről, 2016. december 14-i közgyűlésen arról döntöttek,
hogy a közgyűlési dísztermet Hadady-Hargitay
teremnek nevezik el.
Korábbi emlékoszlop fotó: nynapok.blogspot.com
2020.
február Összeállította:
Nagy László |
