.....Látványra törekszem, nem látványosságra.....

(Orfeusz és Eurydiké c. filmje kéziratos forgatókönyvének első, filmkészítői ars- poeticájának is tekinthető mondata)

In Memoriam

Gaál István

1933-2007

Mint a dolinkai fák gyökerei a talajhoz - amelyeket Bartók Béláról készített zseniális filmjének képi motívumához használt - úgy kötődött és ragaszkodott a magát képírónak valló Gaál István, nógrádi szülőföldjéhez.

Salgótarjánban született, de életét és egész életszemléletét meghatározó általános iskolai éveit Pásztón töltötte. Az embereken túl, e tájból megőrzött impressziók voltak azok, amik hol közvetlen, hol közvetett formában filmjeiben is megjelentek, ez a vidék, Nógrád, Mátra volt az, ami mindenhonnan visszahívta, éljen, alkosson és tanítson Rómában, Párizsban vagy Indiában.

Ma sem tudom másnak nevezni a Zagyva-völgyet, amelyben feküdt, mint Varázsvölgynek. Úgy érzem, hogy a hátamat neki tudom feszíteni a Mátrának, a Muzsla tető hétszáz méteres magasának, s ezért engem nem lehet legyőzni, mert engem ezek a hegyek hátulról megtartanak - vallott magáról a filmrendező.

Gaál István 2007-ben távozott közülünk, emlékét dicséretes kitartással és hozzáértéssel őrzi a Gaál István Egyesület, amelyet a művész halála után Shah Gabriella, a Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet muzeológusa alapított.

A 2011. szeptember 16-ai meghívás a Gaál István emlékszoba és állandó kiállítás megnyitására és az azt követő III. filmnap vetítéseire szólt.

A felújított épület ill. a tárlat megnyitására a csodálatos szeptemberi napsütésben az udvarban került sor, ahol Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke, Volek György, Pásztó alpolgármestere mondtak köszöntőt, a tárlatot pedig Ablonczyné Szabó Magda, a Duna Televízió kulturális főtanácsosa nyitotta meg.

Becsó Zsolt többek között azt emelte ki, hogy Gaál olyan művész volt, aki szomjazott az emberi és művészi szabadságra, aki, ha nem is mindig csinálhatta azt, amit akart, de csak azt csinálta, amit akart - idézett a művésztől magától. A pásztói kiállítóhely lépésről lépésre vált Gaál emlékének zarándokhelyévé, ezért elismerés illeti az ebben közreműködőket - értékelt a megyei elnök.

Ablonczyné Szabó Magda, Shah Gabriella, Becsó Zsolt

Ablonczyné beszédében felidézte, hogy több alkalommal volt módja párizsi évei alatt találkozni, beszélgetni a művésszel, segíteni a 2004-ben forgatott, a mostani filmnapon, a francia fővárosról bemutatott dokumentumfilmet. Közös adósságunk, hogy nem készült még el a Bartók film francia változata, de leginkább az tanulságos, hogy sem a múltban, sem a jelenben nem ismerték, ismerik eléggé és nem értékelik jelentősége szerint művészetét, holott külföldön ezt megtették.

Az ünnepségen jelent volt Gaál István legjobb olasz barátja Dr. Angelo Bernardini is, a római Sapienza Egyetem professzora és felesége is, akiket alpolgármester úr köszöntött.

Bár Bernardini - ahogy maga beszélt róla - nem szakmabeli, hanem filmet, zenét, művészetet szerető ember, de Gaál olaszországi útjának során mély, emberi barátság fűzte őket össze, amely a két család között azóta is tart. A kiállítás egyébként a Nemzeti Kulturális Alap, a Gaál István Egyesület és Dr. Angelo Bernardini, a római Sapienza egyetem professzora támogatásával jött létre.

A megnyitót követően az érdeklődők az emlékszobával ismerkedhettek, ennek egyik részét budapesti dolgozószobájának személyes tárgyaival, hagyatékával, könyvtárával, valamint életútját bemutató kiállítással rendezték be, a másik szárny pedig filmvetítésre, előadóterem céljára használható.

Bár a rendezők a III. filmnapon három kevésbé ismert dokumentumfilmet választottak, de ezek mégis tökéletes módon idézték fel Gaál filmes gondolatiságát, hitvallását, humanizmusát és állásfoglalását az őt körülvevő világról.

Rendhagyó párizsi leltár, ez volt az első film címe, amelyet Gaál 2004-ben a Duna TV felkérésére, egyszál kézi kamerával, technikai, anyagi és segédszemélyzet nélkül forgatott, két hétig járva a francia fővárost, megörökítve ellesett pillanatait, az utca emberét, fényt, árnyékot, vizet, mélységet és magasságot, utcákat, tereket, 58 percben összefoglalva mindazt, amit benyomásai diktáltak, egy teljes nap történéseit.

Az 1996-ban forgatott Római szonáta, hasonló technikai feltételekkel készült, lírai önvallomás szeretett örök városáról, amely tökéletesebb keresztmetszet, mint bármely turisztikai film.

Kalandozások Hindusztániában - Tarts Keletnek! c. dokumentumfilmet Bonta Zoltán filmrendező készítette, amelyben Gaál nemcsak elmeséli fiatal indiai filmesek részére tartott előadássorozatának tanulságait, hanem őszintén vall csalódottságáról, arról, hogy a rendszerváltást követően is ideológiai szekértáborok vigyázva őrzik pozícióikat, a várt változások nem következtek be, ezért is fogadta örömmel az indiai meghívást. Itt őszinte és nyílt tekintetek fogadták, kíváncsiság, segítőkészség, erős tudásvágy és kitartás a tanulásban, készség a feltétel nélküli elfogadásra. Tarts Keletnek, vallotta 2002-ben - bár ezt azóta mintha más dimenziókban gyakrabban hallanánk, mint akkortájt - de Gaál szellemi, erkölcsi és művészi értelemben érthette. De ékesebben szólnak erről Gaál eredeti gondolatai, megéri megismerkedni velük.

Méltóság és szociális érzékenység, ez a rövid jellemzés adta vissza talán legjobban a fent megidézett pásztói emléknapon Gaál István karakterét, így írta le őt Ablonczyné Szabó Magda.

Méltóság, hiszen méltósággal tűrt minden korlátot és meg nem értést, szociális érzékenység azonban jóval tágabb dimenziójú Gaálnál, mint amit általában ez alatt érthetünk.

Gaál a Pályamunkások c. három és fél perces diplomafilmjével jelent meg 1957-ben először a filmes világban, az első nagyfilmje a Sodrásban volt, majd jött a Zöldár, Keresztelő, Magasiskola.

A 3 T kultúrfelelősei rögtön megértették - ezért is tartottak tőle a későbbiekben - Gaál filmjeinek mondanivalóját, az egyéni tettek felelősségének taglalását, az erkölcsi tisztaság kérdésének feszegetését, mindezt abban a korban, amikor a rendszer az önmaga legitimitását sem igazolhatta.

Gaálnál karakteresen jelentkezik a falusi, őszinte, erkölcsi tisztaságú ember és a városi, a modernitás irányába mutató polgár és az általa képviselt új erkölcs közötti különbség, témaválasztásaival, képi világával ő az előbbi mellett teszi le a voksát, de az is érzékelhető, ebben a küzdelemben a vesztes is ez is lesz.

Bár ő berzenkedett a népi-urbánus meghatározástól, de az tény, hogy az aczéli kultúrpolitikában a népi szárny tartozott a rendszer szempontjából a veszélyesebb kategóriába.

Gaál erkölcsi, szociális érzékenységét éppen ifjúkora alapozta meg, amelybe éppúgy beletartozott a szülői ház, a tarjáni munkásemberek, a földművesek, Csohány Kálmán, a pásztói grafikus, mint Rajeczky Benjamin, ciszterci szerzetes, a pásztói polihisztor, zenetudós, aki Gaált fogadott gyerekeként tartotta számon.

Külföldön fenntartás nélkül és őszintén ünnepelték, első alkotásait az új hullám előfutárának tartották, az európai rendezők legjobbjai között tartották számon. Olaszországi filmes ösztöndíja új távlatokat nyitott meg számára, ott második otthonra talált, mindig szívesen utazott olasz földre, de éppúgy őszinte megértés és érdeklődés fogadta Párizsban és Indiában is.

Gaál reneszánsz, szinte enciklopédikus műveltségű volt, óriási irodalmi, zenei, történelmi ismeretekkel. Filmjeinek fontos alkotórésze volt a zene, ezt csodálhattuk meg párizsi és római benyomásait megjelenítő dokumentum filmjeiben is.

Élete nagy álma és önmaga előtti kötelezettség volt Bartók Béla életéről, zenei munkásságáról dokumentum film készítése, amely végül a három részes Gyökerek c. filmben megvalósult.

De ez a film is jól példázza, hogy az igazi értékek sorsa hogyan alakul a mai magyar valóságban. Bár a filmet a Duna TV bemutatta, de messze nem művészi, filmes értékének megfelelően kezelik ezt az alkotást. Gaál karakteresen fogalmazta meg a Tarts Keletnek! c. műben, mi a véleménye a technológia és a manipuláció uralta filmekről, és arról a pénzügyi,- és ízlésterrorról, ami a médiát uralja. Ehhez csak az tehető hozzá, hogy az annyira beharangozott és sokak által várt megújulás a Magyar Televízióban eddig elmaradt, az értékek helyett hamis és kommersz nosztalgia uralkodik. Ebben sem Gaálnak, sem más értékes művésznek nem jut hely.

Gaált sem a múltban, sem a mában nem eléggé ismerték, ismerik itthon, ellentétben a külfölddel - mondta Ablonczyné és ezzel tökéletesen egyetérthetünk. Talán ezért is gondolta úgy, jobb, ha keletre tartunk. Ha ma élne, lehet hogy Nagy Sándor Bukefalosz nevű lovára ülve, úgy elvágtatna, hogy az út porát sem látnánk.

Persze duplán jelképesen, mert Gaál István, mint a dolinkai gyökerek ide tartozott, és tartozik mindörökre.

Hiszen hogyan is vallott, amikor arról kérdezték, miért nem külföldön keresi új hazáját:

Magyarországon élek, magyarul beszélek, úgy álmodok, úgy gondolkodok, vagy vetek különböző mondatokat papírra, vagy pedig képeket rakok egymás mellé, és ennek az összefűzését is magyarul végzem el, ez annyira természetes, ahogy a víz folyik a medrében. Engem így is tartanak számon. Akkor is, ha díjat kapok. Akkor én nem a magam számára nyerem ezt a díjat, hanem ennek a közösségnek, melynek tagja vagyok.

2011. szeptember

Kapcsolódó, korábbi anyagunk: Interjú Shah Timor filmrendezővel

Összeállította, fotók: Nagy László