|
TISZTELET A MESTERNEK |
Száz
éve született Farkas
András
rajztanár, festőművész |
DR.
VÁRSZEGI TAMÁS |
Dr. Várszegi Tamás nyugdíjas orvos vagyok egy Békés megyei
kisvárosban, Medgyesegyházán. Endrefalván
születtem 1946-ban. Gimnáziumi éveimet Balassagyarmaton töltöttem 1960-64 között,
a Szántó Kovács János Gimnáziumban érettségiztem. Itt volt szerencsém
megismerni Farkas András
festőművész tanáromat, aki meghatározó élménnyel szolgált számomra. Neki is köszönhetem,
hogy a képzőművészethez való vonzódásomat megerősítette, hitet adott ahhoz,
hogy autodidakta módon folytassam szenvedélyemet, mely a rajzolásban, a
festészetben, valamint a szobrászatban nyilvánul meg. Kapcsolatunkra
több évre visszaemlékezve is úgy látom, hogy hozzám közel álló személyiség
volt. Bizalmas beszélgetéseink során az a meggyőződésem alakult ki, hogy
nagyon hasonló véleményünk van a művészetről, az életvitelről, továbbá hasonló a
morális felfogásunk. A műszakirajz-órákon számomra felüdülés volt a Tanár Úr
humora. Az életéről elmesélt történetek családom történetével is nagyon
hasonlóak voltak. Életem
történetéről annyit szeretnék elmondani, hogy apám véleménye hatására olyan
pályát kellett választanom, amely a politikától viszonylag független és
biztos megélhetést jelent. Ez volt az orvoslás. Egyetemi
éveim alatt karikatúrák készítésével foglalkoztam. Az
orvosi szakmában való működésem során a Hippokratészi esküt komolyan vettem,
számomra az emberi élet és annak védelme volt a legfontosabb, politikai
fuvallatokra nem voltam hajlandó véleményemet módosítani. Amennyire
a mindennapi munka mellett a szabadidőm megengedte a történelem, a mitológia
és a képzőművészet kitöltötte az életemet. Nyugdíjas korom óta a történelem,
mitológia, és képzőművészettel való foglalkozás ideje megnövekedett. Életem
folyamán több önálló kiállítás részese voltam, de sosem az én törekvésemre.
Ma már többnyire tájképeket festek, mert a természet szépségét senki nem
vitatja, mert a természet képes mindig megújítani magát, és képes az emberekkel
elfelejtetni a mindennapos gondokat. Dr. Várszegi Tamás orvos, képzőművész Medgyesegyháza, 2020. április 27. |
Balassagyarmaton Farkas András tanár úr szerettette
meg Várszegi Tamással még jobban a
rajzolást-festést. A szegedi egyetemen is rengeteget rajzolt, karikatúrákat,
illusztrációkat az évkönyvekbe.
Benczúrfalván rácsodálkozott idős Szabó
István szobrászművész munkáira, kedvet is kapott a faragásra és egy időben
szenvedélyesen szobrokat készített. Érdeklődésének középpontjában mindig ott
voltak a történelmi személyiségek. Különös érzékkel ragadta meg és adta
vissza portréiban a különböző karaktereket. Közben a
természet is elbűvölte, Medgyesegyházán
kezdett igazán festeni. Úgy szeretnék festeni, hogy
azt Pista bácsi is értse, itt, a medgyesi tanyavilágban, és a szellem emberei
is tudják, mit miért festettem úgy, ahogyan – mondta egy interjúban. Talán
nem is véletlen a megfogalmazás, mely összecseng Farkas tanár úr ars poeticájával,
miszerint: „Mindig az vezérelt, hogy a »szakértők« helyett atyámfiainak
fessek, hogy ők értsék meg elsősorban, amit el akarok mondani." Dr. Várszegi Tamás vasárnapi festőnek vallotta magát, de Banner Zoltán művészettörténész
szerint, aki a történelem, a mitológia, a Biblia, az irodalomtörténet és a
történelmi-lélektani parabola köreiben járatja képzeletét és ecsetjét, közölni,
mondani, sőt elgondolkoztatni is kíván a megfestett témával, az erősen
különbözik a vasárnapi festőktől. Festési módja eklektikus: szabadon él a
fiktív, a jelképes, a szürrealisztikus, vagy éppenséggel a dekoratív elemek alkalmazásával. 1977-től
voltak kiállításai (Telekgerendás, Medgyesegyháza, Gyula, Orosháza,
Békéscsaba, Rétság, Budapest, Békésszentandrás). Eljutottak képei Ausztriába
és Hollandiába is. Gyakran vett részt csoportos tárlatokon (Békéscsaba,
Gyula, Kecskemét). Sokoldalú munkásságát jelzi,
hogy Medgyesegyháza centenáriuma alkalmából szentelték fel a település új címerét
ábrázoló zászlót, amelyet Dr. Várszegi Tamás tervei alapján Szereday Ilona grafikusművész
készített (1993). A szocializmusban elhanyagolt medgyesegyházi Trianoni Emlékmű felújításának tervét is
Dr. Várszegi Tamás készítette el. Festészeti nívódíjat (1986, 1987) és Medgyesegyházáért
Emlékérmet (2007) kapott. |
|
Portrévázlat
| Színház | Birs | Lovas | Szent István Illusztrációk – Békés Megyei Hírlap | 1977 | 1987 | 1977 | 1989 | 1987 | |
|
Szent
István | Cato | II. Richard | bronz | bronz | fa | | 1986 | 1986 | 1979 | |
|
Áron olaj, farost | 50 x 40 cm | 2002 |
|
Hajdújárás
eső után (Medgyesegyháza) olaj, farost | 77 x 89 cm | 2016 |
Szerkesztett
önéletrajz | Személyes közlés |
Nagy Angela 2020 |