|
TISZTELET A MESTERNEK |
Száz
éve született Farkas András rajztanár, festőművész |
TÓTH A.
PÁL (1933–2011) Cserhátsurányban született. Középiskolai tanulmányait Balassagyarmaton végezte, 1952-ben érettségizett a Balassi Bálint Gimnáziumban, ahol rajztanára Farkas András volt. A gimnáziumi évei alatt kiderült, tehetsége van a rajzoláshoz és a festészethez. Tanárai tanácsára az Iparművészeti Főiskola díszlettervező szakára jelentkezett, ahová elsőre fel is vették. Már főiskolai évei alatt próbálkozott animációs-, báb- és rajzfilmek készítésével. Tanárai voltak: Csáki-Maronyák József, Mihálcz Pál, Z. Gács György és Varga Mátyás. 1957-ben kitüntetéses diplomát szerzett alkalmazott festészetből és díszlettervezésből. Jutalmul a főiskolán maradhatott, mint tanársegéd-gyakornok. Ekkoriban indult a Magyar Televízió kísérleti adása. Munkatársakat kerestek, s élve a lehetőséggel, 1957. november-decemberében már külső munkatársként ott dolgozott. Díszletépítészként vett részt a Televízió első operett adásában. 1958. január 2-ával véglegesítették, s díszlettervezőként dolgozott nyugdíjazásáig. Pályafutása alatt minden televíziós műfajban kipróbálhatta magát. Tervezett díszletet drámai-, irodalmi-, zenés-, ismeretterjesztő-, gyermek- és ifjúsági-, szórakoztató- és vetélkedő műsorokhoz, klasszikus és modern opera-, operett- és balett előadásokhoz, show-műsorokhoz. Több Esti mesé-t animált, illetve rendezett. Közöttük a TV Maci főcím több epizódját, és egy több részes önálló mesesorozatot is, a Kiskosár kalandjai-t, melynek díszlettervezői, operatőri, animációs és rendezői munkáit is maga végezte, a bábok tervezője a balassagyarmati születésű Lévai Sándor volt. Számos bábműsort készített, a rajzos esti mesék animációit rendezte és elkészítették a TV Maci új, színes változatát, melyhez új bábok és díszletek készültek. Rendszeresen tervezte a Szilveszteri műsorok; a Kabaré műsorok; a Röpülj páva!; az Egy szó, mint száz; a Van benne valami című vetélkedő műsorok és az Interpop fesztiválok díszleteit. Tagja volt a Magyar Képző- és Iparművészeti Alapnak, melyen keresztül számos külföldi és filmgyári produkcióban vett részt. Televíziós munkáját számos díjjal jutalmazták: Magyar Kultúráért érdemérem (1972), Balázs Béla-díj (1978), Az Állami Ifjúsági Bizottság Ifjúsági Nívódíja – az eddigi munkásságért (1978), Szocialista Televíziózásért érdemérem (1987), számos Elnöki Nívódíj. |
|
Tv Kabaré – Díszletterv – Hacsek és Sajó akvarell, papír | 35 x 50 cm | 1984 |
|
Sgraffito (elbontva) Árok étterem, Budapest | 1963 |
|
|
Diafilm Fényképezte: Tóth A. Pál | 1966 |
forrás:
tvmt.hu – fotók: pinteraukcioshaz.hu | kozterkep.hu | diafilm.osaarchivum.org
| |
Nagy Angela
2020 |