|
TISZTELET A MESTERNEK |
Száz
éve született Farkas András rajztanár, festőművész |
NÉMETH
ÁRPÁD |
Kapuvárott született 1941-ben, Diósjenőn
nevelkedett, 1959-ben a balassagyarmati Tanítóképzőben érettségizett, ahol Farkas András volt a rajztanára. Az egri Tanárképző Főiskola földrajz ‒
rajz szakán szerzett diplomát, ott id. Blaskó János volt a mestere. Nógrád és Pest megyében dolgozott, most Vácon él és alkot. Balassagyarmathoz
kötődik, hiszen ifjú éveit a városban töltötte. Több csoportos és egyéni kiállítása volt
városunkban is. A Tanítóképző jogutód intézményében, a Szent-Györgyi Albert
Gimnáziumban 2012-ben mutatta be alkotásait. A Horváth Endre Galériában 2015-ben volt kiállítása. Németh
Árpád Balassagyarmat Város Önkormányzatának művészeti díját, a Horváth
Endre-díjat
2018 januárjában vehette át. Németh
Árpád így fogalmazta meg ars poeticáját: „Mint
minden ember, én is igyekszem a környező világot lehetőség szerint
megismerni, megérteni, vagy ha megérteni nem is sikerül, de legalább néhány
lényeges dolgát szeretném megsejteni. A rajzok és festmények is ennek a
törekvésnek a tanúi. Bármi legyen is a tárgya egy-egy képnek, valójában
mindig az ember érdekel, az emberi dolgok. Ezek az alapok. A forma, a
tükrözés, a festmény lehetőségei azonban korlátlanok.” Művei
a figuralitás és a nonfiguráció, a tudatos építkezés és az esetlegesség
határmezsgyéjén mozognak. Fontos szerepet szán a felületnek, a változatos
eszközökkel megmunkált faktúrának, miközben rejtett tudattartalmak, szabad
asszociációk jeleit helyezi el képein. Tagja
a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képző- és
Iparművészek Szövetségének, a Magyar Festők Társaságának és az Új Szalon Váci
Alkotóművészek Egyesületének. |
|
|
Metamorfózis olaj-farost | 85 x 95 cm | 1990 |
|
Álarcosok olaj-farost | 80 x 80 cm | 1993 |
|
Irtás
III. olaj, vászon | 75 x 80 cm | 2020 |
forrás:
artezi.hu |
Nagy Angela 2020 |