TISZTELET A MESTERNEK

Száz éve született Farkas András rajztanár, festőművész

MÓZER ERZSÉBET

Bandi bácsi

Első mesterem, aki bevezetett a művészi alkotás rejtelmeibe Farkas András festőművész volt. Édesanyám és Keresztapám, Mátyás Levente, kíséretében találkoztam először vele, akinek neve nem volt ismeretlen számomra, hiszen szüleimet is tanította rajzra. Sok történetet hallottam Bandi bácsiról, s félve vittem rajzaimat megmutatni a művészhez. Ez időben Bandi bácsi már nem tanított a gimnáziumban, és tanítványai sem voltak.

Alaposan szemügyre vette rajzaimat, és legnagyobb örömömre tanítványává fogadott. A rajzóra, minden pénteken 2-4 óráig tartott 1986–1989-ig. Az órákon komoly munka folyt, nemcsak gyakorlati, hanem elméleti is. Bandi bácsi különféle technikákkal és rajzstílusokkal ismertetett meg, különleges feladatokat adott. Fontos volt nagy művészek (Holbein, Ingres, Rembrandt) festményeinek másolata különféle eszközökkel: ceruza, szén, kréta, diópác. Élő modell után is rajzoltatott, húgom és osztálytársaim ültek modellt, s néha Bandi bácsi is kedvet kapott a rajzoláshoz, s készített néhány vázlatot. Ilyenkor olyan hév fogta el, hogy számára megszűnt tér és idő. Jó volt „részesévé válni” ennek az alkotói hévnek! Bandi bácsi rólam is készített rajzolás közben egy tollrajzot, amit nagy becsben tartok.

Emlékszem, amikor beléptem a szobába, ahol rajzoltunk, mindig finom illat terjengett, mert Bandi bácsi kedves, mindig mosolygós felesége egy tányérkán bekészített valamilyen ízletes süteményt, birsalmasajtot, szörpöt. Vele ritkán találkoztam, mert légies lénye éppen, hogy megjelent és már el is tűnt, hogy ne zavarja szárnyalásunkat. Lenyűgöző volt az a műterem is, ahol polcokon szépen rendszerezve sorakoztak festményei, rajzai. A tisztaság és a festék különös illatesszenciája lengte be a teret. Műterme inkább hasonlított vendégszobára, mint festékcseppekkel, szétdobált ecsetekkel és műteremszeméttel teli festőműteremre. Rend, fegyelem és tisztaság vette körül, akkor is, amikor festett, s ez megmutatkozott külsején, szépen ápolt, mindig tiszta kezén.

Kedvenc mestereinek Rembrandtot, Van Goghot tartotta, akikkel együtt egy kártyapartit is lejátszott a festővásznán. Megmaradt emlékezetemben az a festmény, a különös pasztelles színével egy rejtélyes világba repített. Szerettem azokat a rajzait, amelyeket diópáccal vagy tussal készített. Egy-egy mozdulatba, vonalba belesűrítette egy egész élet szépségét és fájdalmát. Tájrajzai pedig precíz aprólékos természetismeretről és megfigyelésről tanúskodtak. Volt egy kis motorja, amellyel járta Balassagyarmat környékét és rajzolt, festett.

Szeretett mesélni magáról, a hadifogságáról, művészetről, hitről és arról, hogy mit jelent az, ha valaki alkotó ember. Sokat tanultam tőle, nem csak rajzolást, hanem emberséget, hitet, kitartást, mérhetetlen alázatot és szeretetet a szakmája s az emberek iránt. Azt gondolom kamaszkorom egyik legnagyobb hatású személyiségével találkoztam, és elmondhatom, hogy mindazt a tudást és hozzáállást, amit tőle magamba szívtam, bevésődött, a mai napig tart és meghatározza mindennapjaimat, munkámat.

Mózer Erzsébet

Munkácsy Mihály-díjas grafikai restaurátorművész

Horváth Endre-díjas grafikusművész

Budapest, 2020. április 7.

Táj piros tetőkkel

Monotípia alapozott papíron | 230 x 230 mm | 2018

Capriccio 3.

Egyedül ülök a kertben.

Csukott szemmel csak a hangokra figyelek.

Valaki leül mellém s a vállamra hajtja fejét.

Isten az.

Vera Icon (Veronika kendője)

vegyes technika | 380 x 265 mm | 2015

Capriccio 31.

Vajon miért küld utunkba

Isten másokat, akik hirtelen

Nagyon fontosak lesznek számunkra?

S vajon tudja előre a végét,

Akkor is, ha az rossz?

Árnyak 5.

Monotípia alapozott papíron | 150 x 100 mm | 2015

Capriccio 36.

Vágyainkat, ha leszáll az éj

A párnánkba suttogjuk és azon nyomban elfelejtődnek.

De ha újra eljön a sötétség,

Kísértetként előjönnek.

Nagy Angela 2020