|
|
TISZTELET A MESTERNEK |
|
Száz
éve született Farkas András rajztanár, festőművész |
|
DÉNES
SÁNDORNÉ |
|
Kit hoz felém a szél? „Kit hoz felém a szél? Ilonka, tegyen követ a zsebébe, mert
elrepül!” – évtizedekkel később, pár kilóval nehezebben, gyakran eszembe jut
Farkas Bandi bácsi, ahogy a Palóc étterem előtt összetalálkoztunk. Tavaszi
szünet volt. Meghívott egy üdítőre, közben beszélgettünk mindenféléről,
rajzolásról, festésről, iskoláról. Kedvenc tanárom volt. Mindenki szerette, az is, aki kicsit
ügyetlenebbül rajzolt. Jó humorú, vidám órákat tartott. Még ma is emlegetjük,
hogyan osztályozott: „melegbarna kettes”. Önértékeléskor mondta: „Ilonka, magát az isten is pedagógusnak
teremtette.” Az is lettem, tanító, aztán húsz év múlva rajztanár. Mindig szerettem rajzolni, középiskolás koromban szakkörre is
jártam. Sajnos, amikor érettségiztem, Egerben nem indult rajz szak, így
Esztergomba felvételiztem. Elvégeztem a tanítóképzőt, aztán férjhez mentem,
családom lett. Ők voltak az elsők. Húsz év múlva végül is már elkezdhettem
újból rajzot tanulni, Kaposváron. Sokszor volt eszemben Bandi bácsi. Mindig
nagy szeretettel gondolok azokra, akik elindítottak ezen a szép pályán.
Negyven évig tanítottam, Hollókőn, majd Endrefalván, mellette húsz évig a Hibó Tamás Művészeti Iskolában. Már nyugdíjas vagyok, amikor időm engedi, előveszem az ecsetet,
többféle technikával dolgozom, de kedvencem az akvarell. Dénes
Sándorné Oláh Ilonka rajztanár Endrefalva, 2020. augusztus 30. |
|
|
|
|
|
Május anilin, papír | 30 x 22 cm | 2006 |
|
|
|
Íriszek tűzzománc,
vaslemez | 40 x 25 cm | 2000 |
Nyár akvarell,
papír | 9 x 11 cm | 2016 |
|
|
|
|
Ragyogás akvarell, papír | 25 x 35 cm | 2016 |
|
|
|
Nagy Angela
2020 |