Civitas Fortissima 107

Ünnepi megemlékezések, rendezvények Balassagyarmaton

2026. január 29.

Az 1919. január 29-i városvédő cseh kiverés 107. évfordulójára Palócország fővárosa a megszokott helyszíneken ünnepi megemlékezéseket, rendezvényeket tartott.

Az emléknap reggelén a Katonatemetőben, Balogh László, a Bosco Szent János Szalézi Plébánia és Templom plébánosa, esperese mondott beszédet, amelyet koszorúzás követett. Az eseményen közreműködött a 16-os Honvéd Katonai Hagyományőrző Egyesület, valamint Konrád Viktor népzenész.

A vasútállomás épületének falán lévő emléktáblánál a vasutas hősökre Tanka Ágnes, a Szondi György Technikum és Szakképző Iskola igazgatója ill.az intézmény diákjai és a polgárok emlékeztek, a résztvevők koszorúkat helyeztek el.

AVármegyeházán, Bakos Gyula hagyományőrző tárlatvezetést tartott a 16-os Honvéd Kiállítóhelyen, a Civitas Fortissima Múzeumot pedig Harth Tamás és Fábri Miklós január 29-31.-i napokon mutatta be.

A Civitas Fortissima téren, Párkányi Raab Péter alkotta szobornál, az ünnepi megemlékezésen először Balla Mihály országgyűlési képviselő mondott rövid köszöntőt, majd a város, az emléknap díszvendége, Kapu Tibor kutatóűrhajós tartott beszédet. (ennek szövegét, a polgármesteri közzététel után teljes terjedelmében ismertetjük)

forrás: facebook.com/Gabor Csach

Fotó: Lukács Zsófia

Kapu Tibor kutatóűrhajós ünnepi beszéde:

"...A balassagyarmati hősök története sok mindenre megtanított engem, vegyük hát ezeket sorra, időrendben.

BÜSZKESÉG. Az 1919-ben történtek nem a véletlen szüleményei, épp ellenkezőleg, mélyen gyökerező, közös identitásunk kihajtott rügyei. A világháború szörnyűségei és a Monarchia bukása után a meggyengült, összezavarodott, válságba sodródó, gyászoló családok tízezreinek darabjaira tört otthonául szolgáló Magyarország könnyű prédának látszott szomszédaink szemében. Országunk sorsát ígéretek és titkos megegyezések igyekeztek eldönteni. Az elindított, demarkációs vonalakra fittyet hányó, jogsértő területszerző betüremkedés egy újabb késszúrás volt a sebzett nemzeten. Akkor, amikor a veszély már a kapukon belül volt, amikor a vasútállomásról lekerülnek a magyar betűk, amikor az iskolákból elkezdenek eltűnni a magyar könyvek, akkor, az utolsó utáni pillanatokban vett magán erőt a sebzett vad. Akkor fogalmazódtak meg elődeink fejében azok a szavak, hogy “én márpedig magyar vagyok”. Büszke magyar vagyok. Szavak, amiktől a vér újra folyni kezd az erekben, amiktől az eltört csontok forrni kezdenek, amiktől a diszlokált testrészek csodával határos módon a helyükre kerülnek, amiktől a letepert, eszméletlen vad feltápászkodik, amiktől a lehetetlen lehetségessé válik. A belső erő, a mélyen gyökerező, közös identitásunk.

A következő, a BIZALOM. A veszettnek látszó ügy, az utolsó utáni pillanat és a közös nevező, a büszke magyarságunk az, ami végül hidakat épített társadalmi csoportok között, hogy azok napokkal később hidakat foglaljanak vissza. Polgárok, politikusok, vasutasok, egymástól távol levő rétegek, eltérő nézetek csaptak egymás kezébe és ragadtak fegyvert a közös ügyeinkért. Azt gondolom, a mából visszanézve különösen felnézhetünk hőseinkre. Betemették az árkokat, félretették a hatalom téves, pacifista elképzeléseit és eleinte csak egymásra számítva kiálltak azért, ami igazán fontos. Eltörölték a megosztottságot, azért, ami igazán fontos. Ma, ezekben hónapokban, ezekben a hetekben példát vehetnénk róluk. Ők felismerték, a saját bőrükön tapasztalták, hogy a szabadságért olykor harcolni kell és ezt csak társadalmi összefogásban tudjuk véghezvinni igazán. Gondoljunk rájuk örök tisztelettel, én így teszek és tudom, hogy vasutas nagyapám is így tenne.

Végezetül, a BÁTORSÁG. Amikor a megszállás már borítékolható volt, a fontosabb vezetők már csehül beszéltek, a balassagyarmatiak sorsukat és életüket kockára téve keltek hadra. Mások már azt mondták volna, már mindegy. Mások még mély sebeik gyógyulásával foglalkoztak volna. Mások lehet, elengedték volna, de azok nem magyarok, azok nem balassagyarmatiak. A bátorság ezer arcban mutatkozik meg. Néha bátorság igent mondani, olykor épp ellenkezőleg, a nemhez kell felbátorodnia az embernek. Van, hogy bátorság megtenni egy lépést, van, hogy maradni jelent több áldozatot. Egy azonban biztos, a bátorság a nehezebb döntés és az őseink ezt hozták meg. Édesapám szavaival élve, ha könnyű lenne, bárki meg tudná csinálni. Ez nehéz volt, ezért mi csináltuk.

Összefoglalva tanulmányaimat tehát, Büszkeség, Bizalom, Bátorság, Balassagyarmat.

Tisztelt emlékezők!

anuár 25-én az új hatalom képviseletében megjelent a városban Bazovszky zsupán, a prágai kormány megbízottja, hogy átvegye a közigazgatás irányítását. Bevezette a tót (szlovák) nyelv tanítását, a mértan és számtan tótul való oktatását, a magyar történelmi ismeretek helyett a világtörténelem oktatását tervezte. Bodor Aladár így írt erről versében:

„Egy reggel így szólt a professzor:

Ma rendelé el a zsupán,

Ezentúl itt az iskolában

Csehül tanulunk már csupán.

S meghagyta azt is szigorúan

A felolvasott rendelet:

Magyar iskoláskönyvet otthon

Tartani többé nem lehet.

Mindegyik érzi: Jő a nap még,

Hogy majd az iskolapadon

Ott fekszik újból a magyar könyv

S magyar szó hangzik szabadon.”

Tavaly nyáron, magyar szó hangzott szabadon a világűrben is. Egy korábban lehetetlennek tűnő vállalkozás csak azért volt lehetséges, mert voltak köztünk olyanok, akik közös, jó ügyért tisztességgel kiálltak, szembe mentek az árral. Egy időre félretettünk különbségeket, felépítettük az egymás közti bizalmat, hogy aztán az egész nemzetnek, mind a 15 millió társunknak megmutassuk, van még mire büszkének lenni.

Boldog vagyok, hogy ennek a részese lehettem, büszke vagyok, hogy titeket, a közös zászlónkat, a közös színeinket, szavainkat, gondolatainkat képviselhettem a világűrben, és ma boldog vagyok, hogy a legbátrabbakkal emlékezhetek.

Emlékezzünk a hősökre, vegyünk példát: tisztesség és méltóság!

Ezt követte a koszorúzás a Városháza falán lévő emléktáblánál.

Az ünnepi képviselő-testületi ülésre, a díszpolgári, ill. Pro Urbe-díjak átadására délután, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban került sor.

Dr. Szakács Zoltán, a Civitas Fortissima Kör elnöke mondta el ünnepi gondolatait, Csach Gábor polgármester nyitotta meg a városi képviselő-testület ünnepi ülését, amelyen némiképp rendhagyó módon (ezidáig nyilvánosan felvidéki szereplője nem volt a CF rendezvényeknek) szót kapott Zachar Pál, Ipolyság polgármestere is, aki a felvidéki magyarokat hátrányosan érintő szlovák törvényről, a Beneš-dekrétumok most is élő hatásáról beszélt.

Balassagyarmat elismeréseit – amelyekről a képviselő testület a 2025. december 18-i ülésén döntött – Csach Gábor polgármester adta át.

Balassagyarmat díszpolgára lett:

Dr. Lendvai László, fül-orr-gégész, audiológus főorvos

Balassagyarmatért emlékéremben, a Pro Urbe-díjban részesültek:

Fábri Gábor, sportoló, edző, sportvezető

Dr. Komócsi András, gyermekgyógyász, háziorvos

Siket Béla, pedagógus, volt önkormányzati képviselő

Szántó Csaba (posztumusz), mérnöktanár, volt kollégiumigazgató, EFOÉSZ elnök és rendszerváltó politikus (kitüntetését özvegye Szántóné Veszelka Mária vette át)

Balról jobbra, Dr. Lendvai László, Szántóné Veszelka Mária, Dr. Komócsi András,
Fábri Gábor, Siket Béla

forrás: facebook.com/Gabor Csach

Fotó: Lukács Zsófia

A rendezvényeken közreműködtek: Vadkerti Imre, Szűts István, Szalai-Lovász Emőke, Nándori Klaudia, Mayer-Illés Ivett, a RMAMI Kamarakórusa Franka Beáta kórusvezetővel, a Szabó Lőrinc Általános Iskola kórusa Menyhárt Éva kórusvezetővel, a Balassagyarmati Cigányzenekar.

Az emléknapot követően még három eseményt tartottak a városban, így január 30-án ünnepi hangversenyt a Palóc Múzeumban, ezen a Vissi D’Arte Művészeti Együttes, a szécsényi Erkel Ferenc Vegyeskar, Lévárdi Beáta vezetésével lépett fel.

Január 31-én a XVI. Legbátrabb Város emléktúrát szervezte meg a 64. Vármegye szervezet, amely érintette a környező településeket is.

Szintén 31-én, a Bátrak Úszásán a nyírjesi nagytóban megint soktucatnyian mártóztak meg a jeges vízben.

2026. január

összeállította: Nagy László