Formátumok, szabványok, adathálózatok, archív adatok

Ezen a web lapon az alábbi kérdésekkel foglalkozunk:

A fejezet címében megpróbáltuk nagyon röviden összefoglalni azokat a feltételeket, melyek nélkül GIS nem tud hatékonyan dolgozni.
Amint a 4. fejezetben már utaltunk rá, a GIS szoftver valamilyen meghatározott formátumban - rendszerben képes az adatok feldolgozására. Történelmileg úgy alakult ki, hogy a legtöbb nagy szoftvergyártó saját (belső) formátumot dolgozott ki az első program-verziójára, majd az újabb verziókkal az elvi adatmodell módosításával azt tovább fejlesztette. Az adatátvitel problémájára a szoftver gyártók egy része úgy reagált, hogy a szoftver belső formátuma mellett úgy nevezett export formátumot is kidolgozott, mely azonban nem volt állandó, hanem a szoftver fejlődésével változott. Olyan helyzet állt elő, hogy még azonos szoftveren belül is (pld. az AutoCad DXF átviteli formátumában) a formátumok csak fölfelé voltak kompatibilisak (a 10-es autocad-ban készített rajzot behívhatjuk a 12-es verzióba, de fordítva nem), ami azt eredményezte, hogy a 80-as évek végére
a szakmai közvélemény határozott lépéseket követelt a szabványosítás irányába, mely alól a szoftver gyártók sem tudták kivonni magukat.
Még az átviteli szabványok megjelenése előtt kialakultak, első sorban az USA-ban, ahol a digitális térbeli adatok szolgáltatása talán a legjobban megoldott, olyan kvázi szabványok mint pld. TIGER fájlok vagy az USGS DLG digitális topográfiai síkrajzi állományok, melyek kikényszeríttették a szoftver gyártóktól, hogy olyan import-export szűrőkkel lássák el szoftverjüket, melyek képesek értelmezni a legfontosabb konkurens GIS-ek export, illetve az archív adatbázisok formátumait. Ezekkel az adatokkal kapcsolatban ki kell bővítenünk a térinformatikai adatátviteli szabványokra vonatkozó elképzelésünket a termék átviteli szabvány fogalmával. Az említett DLG fájlok ugyanis a szabványos 1:24000 méretarányú topográfiai térkép síkrajzából készülnek olymódon, hogy belőlük az analóg térkép visszaállítható legyen. Hasonlóképpen termékszabványhoz kapcsolódik a magyar digitális alaptérkép (DAT) átviteli formátuma.
Ennek a folyamatnak a végén az évtized forduló környékén jelentek meg az elfogadott adatátviteli szabványok pld. az SDTS az USA-ban, a SAIF Kanadában, DIGEST a NATO-ban, NTF Angliában, ATKIS az NSZK-ban, EDIGEO Franciaországban, az Express adatleíró nyelven alapuló térinformatikai adatcsere formátum Magyarországon (ez utóbbi három csak szabvány-tervezet formájában), ami azt eredményezte, hogy a szoftverek újabb verziói már rendelkeztek interfésszel a szabványos formátumok egyikéhez vagy másikához. Mivel azonban világszabvány egyelőre nincs, a GIS szoftvergyártók nagy többsége pedig északamerikai, egyelőre az SDTS implementálása valósult meg a legtöbb szoftverben.
Minden szoftver valamilyen elvi adatmodellt realizál valamilyen struktúrában (gondoljunk a topológiai modellre vagy a összetett objektumok objektum orientált implementálására) valamint arra is, hogy a műveletek és a megjelenítés nem feltétlenül abban a formában megy végbe, amiben a tárolás (lsd. 8. lapot illetve a 33. lapot). Mindezekből több dolog következik:

A probléma új távlatait veti fel az információs szupersztráda létrejötte, mely megteremti annak a lehetőségét is, hogy különböző helyen lévő különböző adatokkal dolgozó különböző hardver és szoftver rendszerek közös feladatot oldjanak meg. Ezt a célt tűzte ki 1995-ben az 'Open GIS' konzorcium, melyhez a rövid idő ellenére már napjainkig is nagyon sok jelentős szoftver és hardver cég csatlakozott.
Amikor a szabványosításról beszélünk mindenképpen utalnunk kell a szabványosítás összetettségére. A földrajzi adatok átvitelével kapcsolatban utaltunk már az adat modell és a formátum szerepére. Nem beszéltünk azonban még arról, hogy a rekordok fizikai átvitele vagy mágneses rögzítése szintén szabványok szerint történik. Mivel azonban a fizikai adatátvitel szabványosítása nemzetközi szinten is igen eredményes (EDI szabványok), lehetőség van arra, hogy ezekhez a térinformatikai szabványok csatlakozzanak. A szupersztráda igénybevételénél megfelelő hálózati protokoll választása illetve kifejlesztése a feladat és ez sem független a földrajzi adat átviteli formátumától. Végül szólnunk kell a földrajzi fogalmak illetve térképi objektumok szabványosításáról is. Míg az első azt a célt szolgálja, hogy az attribútum táblázatok lehetőleg rövidek és egyértelműek legyenek, addig a második nélkül nem lehet digitális térképeket készíteni, átvinni és térinformatikai állománnyá alakítani.
A fölvázolt problémákat a következő sorrendben fogjuk tárgyalni:

  1. először, megnézünk néhány ismert térinformatikai (grafikus) adatmodell mibenlétét (a megnézzük szót nem véletlenül használom mivel részletes ismertetésükre helyhiány miatt nincs lehetőségünk);
  2. másodszor, nagy vonásokban megismerkedünk a szabványosítás alapelveivel és a bevezetőben említett legfontosabb adatátviteli szabványok közül az NTF-el, SDTS-szel és DIGEST-tel, illetve a GIS és CADD rendszerek összekapcsolását megcélzó amerikai katonai szabvánnyal a TSSDS-szel;
  3. harmadszor, felvázoljuk a formális adatleíró nyelv szerepét az adatátviteli szabvány létrehozásában és ezzel kapcsolatban megismerkedünk a magyar adatátviteli szabvány tervezetével;
  4. negyedszer, összefoglaljuk az Open GIS konzorcium eddigi legfontosabb eredményeit
  5. ötödször, bemutatjuk a legfontosabb INTERNET protokollokat;
  6. hatodszor, megismerkedünk az USA georelációs kerethálózati projektjével és az ezt szolgáló elosztó központokkal és metaadatbázisaival;
  7. végül megismerjük a hazai országos térbeli adatbázis korábbi terveit, illetve a tényleges helyzetet.

 Grafikus adatátviteli formátumok

Mielőtt néhány formátum viszonylag részletes tárgyalását megkezdenénk nem árt megismerkednünk már csak a probléma nagyságának felmérése érdekében is azzal az összeállítással, melyben az Orosz GISZ Asszociáció Szabvány Bizottsága 1996-ban megkísérelte összeállítani a térinformatikai formátumokat és szabványokat. Az összeállítás korántsem teljes és mára már több pont vonatkozásában is elavult, de azért jól tükrözi az ezen a területen fennállt és nem igazán csökkenő sokszínűséget. Sajnos az internet címre már nem tudunk hivatkozni, mert az időközben megszűnt.
 A változási tendencia inkább abban fejeződik ki, hogy csökkenek (vagy nem gyarapodnak túlságosan) a szoftverekhez vagy termékekhez kapcsolódó formátumok, de növekednek a nemzeti illetve ágazati átviteli szabványok. Ez utóbbiak igyekeznek nemzetközi szabványként megjelenni.
A hivatkozott összeállítást ország szerinti bontásban közlöm és váznak tekintem, ami azt jelenti, hogy új elemmel nem egészítettem ki (ezért nem szerepel benne pld. a magyar DAT szabvány), de valamennyi tételét ellenőriztem és szinte mindegyiket kiegészítettem, azok közül is sokat, melyre vonatkozó adat nem szerepelt az eredeti összeállításban. Hogy az eredeti táblázattal való hasonlóság ne vesszen el teljesen bár az ország neveket magyarra fordítottam helyüket nem változtattam meg, a sorrendet tehát az angol ország név abc-ben elfoglalt helye határozza meg.
A származási ország szerinti lista:
 

Jelmagyarázat: az aláhúzás nélküli nevekről semmi adat sincs, az első oszlop a készítőt (gondozót) és a jelleget, a második az elnevezést, a harmadik néhány szó jellemzést tartalmaz
 
 
 

 

 

AUSZTRÁLIA

államszövetségi szabvány

ASDTS

az USA SDTS adaptálása

szabványos formátum

As2482-1982

strukturálatlan vektor térképek átvitelére

 

microBRIAN

 

AUSZTRÁLIA ÉS ÚJZÉLAND

 

két országra kiterjedő metaszabvány keretjavaslat

 ANZLIC

 

 

AS/NZS 4270

 

AUSZTRIA

 

 

ON-A2260/1

 

KANADA

 

a Kanadai Statisztikai Hivatal formátuma

AMF (Area Master File)

1991-es út és vasúthálózati, ASCII-ban kódolt vektor fájlok Kanada nagyobb városairól

a Kanadai Geomatika Tanács Csereformátuma

CCOGIF

.ASC kiterjesztésű topográfiai és úthálózati vektorfájlok

a Kanadai Földrajzi Információs rendszer (CGIS) formátuma

CLDS (Canada Land Data Systems)

A világ első GIS-e adatállományának és formátumának új elnevezése

 

 LMIC

 

a Kanadai Tengerészeti Minisztérium szárazföldi és tengeri térképátviteli formátuma, 1988.

MACDIF

 

Ontario állam Természeti Erőforrás Minisztériuma térkép csere formátuma

 MDIF

 

Brit Columbia Környezeti Minisztériuma termékformátuma

MOEP

a TRIM program topográfiai digitális térképei eredeti formátuma, a térképet 5 különböző fájlban tárolja (d=dmm, t=színtvonal, n=jelkulcs, p=síkrajz, g=névrajz)

 

 PCI

 

Brit Columbia Környezeti Minisztériuma szabványos csereformátuma, 1995

SAIF 3.2

objektum orientált térbeli archiválási és csere formátum vektor, raszter, tér-időbeli és más adatok archiválására és átvitelére

KANADA, NATO

 

Kanadai Védelmi Minisztérium átviteli szabványa, 1997, a szabványt a NATO is átvette

 DIGEST 2. verzió

vektoros (spaghetti, topológiai), raszteres, mátrixos topográfiai adatmodellek átviteli szabványa

DÁNIA

 

Dán Fotogrammetriai és Földmérési Hivatal adatátviteli szabványa

DSFL

 térbeli csereformátum

FRANCIAORSZÁG

 

Nemzeti Földrajzi Informatikai Tanács országos szabványa, 1995

  EDIGEO

A DIGEST első kiadásának civilesített francia változata

NSZK

 

NSZK tartományok földmérési hivatalainak munkacsoportja, kvaziszabvány, 1989

ATKIS

Objektum orientált topográfiai és digitális térképészeti adatmodellek

EDRM (Európai Digitális Uttérkép) projekt, euro szabvány tervezet

GDF

Az úthálózatok és a hozzákapcsolódó adatok leírása és átvitele topológia vektoros modellben

NAGYBRITÁNIA

 

Egyesült Királyság Hidrográfiai Hivatal, termékformátum, 1994

HCRF

Hajózási térképek eredetijéről szkennelt raszter térképek formátuma

Ordnance Survey, országos szabvány, 1992

NTF 2. verzió

 Térbeli adatátviteli szabvány, mely eszközöket biztosít a fájlok és rekordok tartalmának leírására mind a térbeli mind a kapcsolódó adatok vonatkozásában

MAGYARORSZÁG

 

MéM OFTH, szabványtervezet

 DFT 

Digitális földmérési térkép szabványtervezete, azóta már megjelent a DAT szabvány a digitális alaptérkép végleges szabványa

Térinformatikai Műszaki Bizottság, szabványtervezet, 1996

MTAF

Magyar adatcsere szabvány tervezet az EXPRESS adatleíró nyelv felhasználásával

NEMZETKÖZI

 

 

GRIB

 

Nemzetközi Szabványosítási Szervezet

ISO/TC 211

Földrajzi információra és geomatikára vonatkozó nemzetközi szabványtervezetek (az egész geomatikát felölelik, nem csak az átvitelt)

Európai Szabványosítási Szervezet

CEN/TC 287

Földrajzi információra vonatkozó európai előszabványok (az egész geomatikát felölelik, nem csak az átvitelt)

Nemzetközi Szabványosítási Szervezet (ISO) szabvány

ISO8211

 Az OSI (Nyílt Rendszer összekötés) protokollnak megfelelő kapcsolatokon keresztül történő GIS adatátvitel szabványa

IHO (Nemzetközi Hidrográfiai Szervezet) szabvány

S-57

Digitális elektronikus tengeri térképek ISO8211-el harmonizált fájl struktúrájú, topológiai vektor modellű szabványos formátuma

Nemzetközi Szabványosítási Szervezet (ISO), 1996, szabványjavaslat

 SQL/MM

A Strukturált Lekérdező Nyelv (SQL) multimédiás kiterjesztése, vektoros, raszteres, TIN, stb. térbeli modelleket kezelő szabványtervezet

IZRAEL

 

Izraeli Állami Földmérés, 1991, országos szabvány 

IEF91

Izraeli térbeli adatátviteli formátum

JAPÁN

 

Japán Földrajzi Felmérési Intézet, termékszabvány

SPDFDM

Szabványos eljárások és adatátvitel fotogrammetriai úton előállított digitális térképekhez

HOLLANDIA

 

Holland Szabványosítási Intézet (NNI), országos szabvány

 NEN 1878

Holland digitális földrajzi és térképi adatátviteli szabvány

ISMERETLEN (az eredeti táblázatban)

 

Szoftver exportformátum

Atlas-BNA

Az ESRI Atlas GIS vektoros ASCII kódolású csereformátuma

Termékformátum variáns 

BSQ

Multispektrális képek átviteli formátuma: az egyes csatornákon felvett teljes képek egymásután következnek

Termékformátum

 DLMS

Az USA Katonai Térképészeti Intézetének 1977-es digitális földtömeg rendszere

 

EDC

A USGS EROS DATA CENTER rövidítése, ez a központ terjeszti és archiválja a LANDSAT műholdak adatait

Szoftver csereformátum

GINA 

A GeoVision vektoros ASCII-ban kódolt általános csere és archiváló formátuma

Szoftver formátum

 HRF 

A Hitachi raszteres formátuma

Szoftver formátum

MPC

a Meridian PC raszteres formátuma

Termék formátum

NLAPS

Az EROS adatközpont Landsat archívumának formátuma, mely mind a képet, mind a felvételezést és feldolgozást leíró metaadatokat is tartalmazza

 

SFIG

 Raszteres formátum

Vállalati csereformátum

SIF

Az Intergraph vektoros csereformátuma.

Szoftver specifikus formátum

TERRA MAR(.img és .big)

a kaliforniai Terra-Mar cég IDIMS és MICROImage szoftvereinek formátumai

ORSZÁGHOZ NEM KÖTHETŐ

 

Termék specifikus formátumok

BIL, BIP, BIB

Többcsatornás raszteres távérzékelési jelenetek legegyszerűbb átviteli formátumai: BIL = soronkénti csatorna befűzés, BIP = pixelenkénti csatorna befűzés, BIB = képenkénti csatorna befűzés

 

 RLC, RLE 

A legegyszerűbb tömörítést a sorkifejtő kódolást (run-length encoding) alkalmazó raszteres fájl

NORVÉGIA

 

Nemzeti szabvány, Statens Kartverk (állami Térképészet), első verzió 1987, harmadik verzió 1997

SOSI

 Az ISO szabványokkal harmonizált digitális földrajzi adatátviteli szabvány

OROSZORSZÁG

 

Orosz Federáció Védelmi Minisztériuma, digitális elektronikus térképátviteli szabvány

DEMTS

Mind raszteres, mind topológiai vektor modellt tartalmaz. Hierarchikus objektum osztályozó leíró adatmodell. Feladata topográfiai térképek átvitele

Szabványtervezet a digitális kataszteri adatok átvitelére, RosComzem R.F. 1994

EF

Raszteres, topológiai vektor és nem topológiai vektor modelleket realizáló szöveg kódolású csereformátum

Digitális kartográfiai struktúra és formátum, Orosz Federáció Geodéziai és Térképészeti Szolgálata

F1M

Nem topológiai vektor modellt realizáló bináris formátum a digitális topográfiai térképek átvitelére

 

F20S

 

 

F20V

 

 

F23

 

 

F4

 

 

F9

 

Az omszki HIT-SOFT cég LasGraf szoftverének csereformátuma

LASGRAF

Topológiai vektor modellt realizáló szöveg kódolású formátum

Orosz Hadsereg Topográfiai Szolgálata 1996

 SXF

Nem topológiai vektor modellű digitális terepadatok szöveges vagy bináris kódolású csere és archiválási formátuma

Az O.F. nemzeti szabványa a geoinformatikus térképezésről, térbeli adatokról, digitális és elektronikus térképekről

GOST R*50828-95

 A szabvány leírja az adatmodellt (nem topológiai és topológiai vektor, raszter , kép, hierarchikus attribútum osztályozás), metaadatokat és szimbólumokat, de nem tartalmaz előírást a fájlformátumra

DÉLAFRIKA

 

Nemzeti szabvány, Délafrikai Nemzeti Földinformációs Szolgálat

NES

A szabvánny nem tartalmaz megkötéseket az adatstruktúrával és tartalommal kapcsolatban csak formátumot biztosít az átvitelre. Adat relációs együttes defineálása teszi lehetővé egyszerű és összetett raszter, vektor és szöveges adatok átvitelét.

SPANYOLORSZÁG

 

A SIGCA (Kataszteri Információs Rendszer) nemzeti szabványa

NICCa

Nagyméretarányú digitális (kataszteri) térkép átviteli formátum 

A CNIG (Nemzeti Földrajzi Információs Központ) szabványa 

NOTIGEO

Topográfiai digitális térkép átviteli formátum, a topológiai vektor modell realizálásával 

SVÉDORSZÁG

 

ITGIS

 

SVÁJC

Svájci Kataszteri Hivatal 1991-1997 (első verzió), nemzeti szabvány

INTERLIS

Adatcsere mechanizmus (adatleíró nyelv) és formátum a LIS (Földinformációs Rendszerek) számára. Nem topológiai vektor modelt realizál

USA

Katonai Térképész ügynökség (DMA), termékformátum 1995

ADRG

Az ügynökség egyes CD ROM-on terjesztett raszteres térképeinek ISO 8211 szerinti, ASCII headerrel ellátott, bináris formátuma

Katonai Térképész ügynökség (DMA), 1994 előtti termékformátum

ADRI

Az ügynökség egyes raszteres térképeinek kép formátuma

Belügyminisztérium, szoftver specifikus formátum

AMS

A MOSS ingyenes GIS szoftver digitalizáló moduljának formátuma

ESRI, szoftver specifikus formátum

ARCE

Az Arc/Info exportformátuma, valamennyi adatmodellt realizálja, melyeket az Arc/Info kezel, ASCII vagy bináris formátumban. Az egyes modellcsoportok fájltípusai a kiterjesztésben különböznek: e00, e01, e02.

ESRI, szoftver specifikus formátum

ARCG

Az Arc/Info generate formátuma. Script jelleggel ASCII-ban kódolja a nem topológiai vektor és TIN objektumokat.

ASTM (Anyagok és Vizsgálatok Amerikai Társasága) nemzeti szabvány

ASTM

 Térbeli földrajzi adatok metaadatainak cseréje. Formátuma az ASCII kódú SGML, mely beépül az STDS-be.

Az NCDC (Nemzeti Klimatikus Adat Központ) termékformátuma

AVHRR

Az AVHRR érzékelő rendszerrel ellátott meteorológiai műholdak felvételeinek egyszerű bináris formátuma kiegészítve az ASCII-ben kódolt metaadatokkal

Erdészeti Szolgálat, termékformátum

CFF

Digitalizált erdészeti térképek (PBS) topológia nélküli vektoros formátuma

Az USA Geológiai Szolgálata (USGS) termékformátuma, 1990

CTG

A digitális földhasználat-felszínborítás (LULC) térképek egyik, szövegesen vagy binárisan kódolt raszteres formátuma

Az USA Geológiai Szolgálata (USGS) termékformátuma, 1992

 DEM

A USGS által terjesztett digitális magasságmodell szövegesen vagy binárisan kódolt formátuma

A Katonai Térképész ügynökség (DMA) termékformátuma, 1986

DFAD

1:200 000 felbontású digitális térkép síkrajzi elemeinek spaghetti vektor modellű formátuma. Minden objektumot egy rekord képez le, mely koordináta sztringből és kódolt attribútumokból áll

Az USA Geológiai Szolgálata (USGS) termékszabványa, 1980-1995

DLG 

Az 1:24 000, 1:100 000 és1:2 000 000 méretarányú digitális topográfiai térképek síkrajzának rétegalapú digitális topológiai vektoros formátumai

Az USA Geológiai Szolgálata (USGS) termékformátuma, 1992-93 

DOQ

 Digitális ortofotó (légifénykép) átviteli formátum. A formátum fejezete tartalmazza az általános adatokat, a bináris formátumú raszterben a pixelek 8 bitesek és különféle módokon tömöríthetők

A Katonai Térképész ügynökség (DMA) termékformátuma, 1995

DTED

A DMA digitális magassági adatainak átvitelére szolgáló binárisan kódolt, 16 bit élességű, raszteres formátum

Az AutoCad 14 formátuma

DWF

Bináris CAD formátum, mely lehetővé teszi, hogy a web oldalak vektoros ábrákat is tartalmazzanak

Az AutoCad átviteli formátuma

DXB

Bináris, CAD átviteli formátum

Az AutoCad átviteli formátuma

DXF

 Szövegesen vagy binárisan kódolt CAD átviteli formátum

Szoftver belső formátum

EPPL7

Az .EPP végződés a fejezettel jellemzett, bináris raszteres, a .DGT végződés pedig az egyszerű vektoros fájlokat jelöli

USA nemzeti metaadat szabvány, 1994

FGDC Metadata

 Szöveges formátum a földrajzi vonatkozású metaadatok cseréjére

A Népszámlálási Hivatal (U.S. CENSUS BUREAU) termékformátuma

GBF/DIME 

Az 1980-as népszámláláshoz készített szöveg kódolású rögzített attribútumokat tartalmazó topológiai vektor fájlok az USA nagyobb városairól

Az USA Geológiai Szolgálata (USGS) termékformátuma, 1976-90

 GIRAS 

A digitális földhasználat-felszínborítás (LULC) térképek egyik, szövegesen vagy binárisan kódolt vektoros formátuma, egy térkép legalább 6 fájlból áll

Termékformátum

GIS-GEOSPOT

A SPOT műhold képeinek formátuma, mely több fájlból áll: a kép maga BIL formátumú, míg a kiegészítő adatok: .dsc, .rep, .hdr, .hdv, .rsc, .stx, .clr, .vsc, .usg, .ign, .dtd, .tif, .eps kiterjesztésű fájlokból álló alkönyvtárakban vannak

Az USA Geológiai Szolgálata (USGS) termékformátuma

GNIS

Az USA Földrajzi Nevek Információs Rendszerének három szabványos csere fájl típusa a megfelelő formátummal

Szoftver belső formátum

GRASS

 

Az USA Geológiai Szolgálata (USGS) termékformátuma, kvazi szabvány

GeoTIFF 

A digitális képtároláshoz használt TIFF formátum kiegészítése olyan szabványos címkékkel, melyek biztosítják a georeferenciát, raszteres topográfiai térképek formátuma

Szoftver specifikus formátum

HFA 

Az ERDAS Imagine rendszer bináris kódolású alapformátum architektúrája

Szoftver specifikus formátum

IBIS

A NASA JPL Képalapú Információs Rendszerének a VICAR képfeldolgozó szoftveren alapuló táblázatos fájlformátuma, többsíkú raszteres földrajzi információ feldolgozásához

Nemzeti adatátviteli szabvány, 5.1 verzió, 1991

IGES

Az IGES a szabványos interfész formátuma a CAD, CAM, CAE rendszereknek. Kapcsolatot teremt a termékmodell tervezési bázis és a különböző alkalmazói rendszerek között, mint pld. a rajzoló, elemző vagy NC termelő rendszer

Szoftver specifikus formátum

 IMG

 Az ERDAS cég IMAGINE szoftver binárisan kódolt raszteres formátuma

Szoftver specifikus formátum

ISFF

Az INTERGRAPH CAD csereformátuma a MICROSTATION adatok átvitelére, binárisan kódolt, nem topológiai vektor formátum, azonos a DGN vagy IGDS nevű formátummal

Az USA Földművelésügyi Minisztérium (USDA) Talajkonzevációs Szolgálata (SCS) termék specifikus formátuma 

MIADS 

Talajtérképek szövegesen kódolt raszteres formátuma

Szoftver specifikus formátum

MIF

Az ERDAS cég IMAGINE szoftver platform független, binárisan kódolt, raszteres formátuma

Szoftver specifikus csere formátum

MIF/MID

 A MAPINFO csereformátuma, a MIF fájlok tartalmazzák a szöveg kódolású, nem topológiai vektor elemeket, a MID fájlok pedig a hozzájuk tartozó táblázatokat

A Népszámlálási Hivatal (U.S. CENSUS BUREAU) termékformátuma

MIM

A hivatal térképeinek sokszorosítását interaktív szerkesztéssel egybekapcsolva, tetszőleges plotteren lehetővé tevő, szövegtáblázatban kódolt öndokumentáló térkép kép metafájl

A Földrendezési Iroda (BLM) szoftverspecifikus formátuma

MOSS

A MOSS szoftver vektoros, nem topológiai, szövegkódolású exportformátuma

Vállalat specifikus formátum

MapAccess

Az ETAK cég digitális úthálózat (navigációs) térképeinek topológiai vektor modellű tömörített átviteli formátuma

Vállalat specifikus formátum

MapBase

Az ETAK cég digitális úthálózat (navigációs) térképeinek topológiai vektor modellű szöveg kódolású átviteli formátuma

Közlekedési Statisztikai Hivatal (BTS) termékformátuma

NTAD NORTAD

 Az északamerikai Közlekedési Atlasz topológiai vektor modellű formátuma, 6 fájltípust használ: összeköttetés, csomópont, pont, terület, földrajz, attribútum

Specifikációs javaslatok

 OGIS

Nyílt, hálózati rendszer architektúra variánsok, elemi adatmodell javaslat, javaslat a szakmák szerinti objektum fogalmak megfeleltetésére

Katonai szabvány, NIMA, 1994

RPF

Raszteres térbeli adatok átvitelére szolgáló fájl formátum rendszer

Szoftverspecifikus formátum

 RVC

A MicroImages cég TNTMips szoftverének belső formátuma, raszteres, topológiai vektoros és CAD adatokat egy fájlban tárol

Szoftverspecifikus formátum

RVF

A MicroImages cég TNTMips szoftverének régebbi formátuma, mely még nem tartalmazta a CAD objektumokat

Nemzeti Térbeli Adatátviteli Szabvány, 1992 

SDTS

 Formátumot biztosít a vektoros (topológiai és sphagetti), a raszteres és képadatok, metaadatok és relációs táblázatok számára, bővíthető objektumosztályozó sémája az adatokkal együtt vihető át. Az átvitt adatok .ddf kiterjesztésű fájlok csoportjaiba vannak rendezve

Szoftverspecifikus exportformátum 

SHAPE

Az ESRI ArcView V.2 program nem topológiai vektor modellű, binárisan kódolt, .shp kiterjesztésű csereformátuma, az attributív adatok átvitele párhuzamosan .dbf fájlokban történik

Szoftverspecifikus belső formátum

SLF

 Az ORACLE 7 Spatial Data Option (Térbeli Adat Opció) belső formátuma, mely alkalmas a térbeli táblák kitöltésére

Alkalmazásspecifikus formátum

 SVF

A SoftSource cég által kifejlesztett egyszerű, CAD modellű vektoros formátum, mely kezeli a rétegeket és ebben a modellben a rajz beilleszthető web dokumentumokba, a rajz tartalmazhat további linkeket

A Népszámlálási Hivatal (U.S. CENSUS BUREAU) termékformátuma 1992, 1994

TIGER

A népszámlálási térképek topológiai vektor modellű, rögzített attribútumokkal ellátott, szövegesen kódolt archiválási és csereformátuma

Katonai szabvány

TSSDS

Katonai térinformatikai szabvány, mely használható a Védelmi Minisztériumnál installált valamennyi GIS és CADD rendszerrel

Szoftverspecifikus formátum

VICAR

A VICAR képfeldolgozó szoftver formátuma

Katonai termék szabvány

VPF

A DMA (jelenleg NIMA) digitális világtérképének vektoros vormátuma, mely alkalmas mind a spaghetti, mind a topológiai modell megvalósítására

NYUGAT EUROPA

Európai szabványjavaslat

ETF

Az angol NTF első verziójának kisebb módosításával felvázolt átviteli formátum

5.1 táblázat - térinformatikai formátumok és szabványok

Amint már említettük a táblázat nem teljes mégis (ha jól számoltam) 113 tételt tartalmaz, melyek esetenként önmagukban is több verziót és/vagy több formátumot képviselnek. Azt is meg kell jegyeznem, hogy sajnos az elérhető (elsősorban Internet) források sajnos nem egyenlő részletességgel ismertetik az egyes formátumokat, arról nem is szólva, hogy egyesekre egyáltalán nem található hivatkozás.
Első látásra talán furcsának tűnik hogy az amerikai formátumok majdnem a felét teszik ki a teljes táblázatnak. Ennek három oka is van:

Az óriási számú formátum azonban több esetben történelmi emlékeket takar, más esetekben pedig egy-egy intézmény saját szükségletét szolgálja. Hogy a helyzet azért nem annyira rossz azt jól mutatja az ENSZ Környezeti Program Globális Erőforrás Adatbázis (UNEP GRID) 1997-es felmérése a GIS szoftverekről. A felmérés eredményeivel részletesen fogunk foglalkozni a 6. fejezetben. Most két ábrán csak azt mutatjuk be, hogy a vizsgált termékek közül hány képes kezelni a leggyakoribb nyolc vektoros és tizenegy raszteres formátumot.
 

Formátum

 

DXF

ARC/EXPORT

DLG

MIF

IGDS

SDTS

VPF

BNA

 Hány szoftver kezeli

 

71

49

33

31

25

16

15

14

5.2 táblázat - vektoros formátumok elterjedtsége a szoftverekben


 

A raszteres formátumokra vonatkozó hasonló összeállítást a következő táblázat tartalmazza:
 
 

Formátum

TIFF

BMP

JPEG

GIF

GEOTIFF

ERDAS (IMG)

PICT

BIL

BIP

 BSQ

GRASS

Hány szoftver kezeli

74

52

47

40

29

23

22

21

21

20

13

5.3 táblázat - raszteres formátumok elterjedtsége a szoftverekben
 

A táblázatok egyértelműen utalnak arra, hogy mely formátumokra érdemes nagyobb figyelmet fordítanunk.
Foglalkozzunk először a vektoros formátumokkal, majd a raszteres formátumokkal. Ez a megkülönböztetés valójában csak a szoftver gyártók formátumait illeti, mivel az átviteli szabványoknak rendelkeznie kell mindkét grafikus adatmodell átvitelére szolgáló eszközökkel.
 
 

ˇ         a következő részben néhány vektoros export formátumot tekintünk át

ˇ         esetleg visszatérhet az előző részhez

ˇ         illetve a tartalomjegyzékhez


Megjegyzéseit E-mail-en várja a szerző: Dr Sárközy Ferenc