Szerdahelyi
János
Abony, 1906. június 7. – Budapest, 1988. augusztus 24.
Szerdahelyi János tanár, dalköltő a Pest vármegyei Abonyban születt 1906. június 7-én. Hazánk még ép
volt, Ferenc József állt az Osztrák-Magyar Monarchia élén, és Wekerle Sándor miniszterelnök ebben az évben hozta haza
Rodostóból Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem hamvait a kassai Szent Erzsébet-székesegyházba.
Abony egykor rangos mezőváros volt, amelyről a nóta mondja: csak két torony látszik. Az egyik, a
székesegyháznak is beillő szép barokk Szent István templom, ahol a születése
utáni hatodik napon Jánost keresztvíz alá tartották. Cegléd és Szolnok
közelsége miatt a település nemigen tudott fejlődni. A közélet mégis zajlott,
és kenyeret adott idősebb Szerdahelyi Jánosnak, az egyetlen abonyi
nyomda tulajdonosának, hiszen a két helybéli politikai lapot, a kormánypártit
és az ellenzékit egyaránt nála nyomták. Így a Szerdahelyi-nyomda egyben
szerkesztőség, politikai klub is volt egyben.
A gyermeket azonban nem a politika, és nem a nyomdászat
érdekelte, hanem inkább a muzsika, bár kitanulta a nyomdászmesterséget is. A
muzsika iránti vonzódását édesanyjának, Szrapkó Máriának
köszönheti, aki igazi nótafa volt, remek memóriával. A gyermek az akkor divatos
nótákat szinte az anyatejjel szívta magába. Muzikalitását felfedezve édesapjától
öt éves korában karácsonyára igazi hegedűt kapott, amelyet az egyik abonyi prímástól vásárolt. Hegedűtanárhoz is járt, de a
mestert hamar felülmúlta.
A ceglédi gimnáziumban érettségizett és 1925-ben
beiratkozott a debreceni tudományegyetemre matematika-fizika
szakra. Ez még a némafilmek korszaka volt. Az abonyi
fiú hamarosan a debreceni mozik, tánciskolák és bálok elsőhegedűse lett, saját,
egyetemista társaiból verbuvált zenekarral. A muzsikálás nem ment a tanulmányai
rovására, pedig elég sok idejét lefoglalta. Ugyanis szüleitől csak az első egyetemi
félévre való beiratkozási pénzt fogadta el, tanulmányi és megélhetési költségeit
ettől kezdve mindig maga muzsikálta össze.
A középiskolai matematika és fizika tanári oklevél
megszerzése után megnősült, és 1932-ben a mátyásföldi Corvin Mátyás Gimnáziumban
kezdte meg pedagógusi pályáját. A muzsika azonban továbbra sem szorult
háttérbe. Azonnal megszervezte az iskola énekkarát és fúvószenekarát, s többek
között a helybeli katolikus templomban előadták hazánkban talán az első modern
hangvételű, ha nem is beat-, de esztrád szentmisét.
Mátyásföldön ismerkedett meg a Háry János népszínmű első Örzséjével, az akkor már országos hírnevű
Nagy Izabella énekesnővel, és Cselényi József színművésszel, akik bátorították a
muzsikálásra, nótaszerzésre. Fiatal tanárként beiratkozott a Budai Zenedébe, ahol
zongorát és zeneszerzést tanult. Ebben az időszakban születnek első sikeres
művei, a Három kislány ül a padon c.
csárdás, amelyet Nagy Izabella az akkori Városi Színházban (a mai Vígszínház) mutatott
be, majd nagy sikerrel énekelte a rádióban és felvette hanglemezre is. Ezzel a dallal majdnem egy időben írta a Rózsa, rózsa, sárga rózsa című nótát is.
Mindkét dal versírója Heródek Sándorné.
Sikeresen próbálkozott a táncdal műfajjal is. Ismert tangói
a Ma este ablakodban lesz egy búcsúlevél,
a Mondja, mit csinál, ha fáj a szíve és Ne várjon
többé engemet kezdetűek. Ezek akkoriban slágerek voltak. Operettet és
daljátékot is írt. Kulinyi Ernővel közös
alkotásuk a Csipkeálarc című operett,
amit Debrecenben, Pécsett és az ország más városaiban is bemutattak. A Petőfi című daljátéka szintén Kulinyi
Ernő verseire született. Ez utóbbi színpadi alkotás a visszacsatolt Kassáról
indult hódító útjára. Az itteni Nemzeti Színházban volt az ősbemutatója, melyen
Horthy Miklós kormányzó és hitvese is
megjelent.
A harmincas évek végén, negyvenes évek elején születtek
szintén Kulinyi Ernővel közös, országszerte ismert hazafias dalai, a Lesz, lesz, lesz, a Kolozsvári kiskertekben és a Magyarok,
magyarok, udvarhelyi magyarok.
Ezekben az években saját szalonzenekara volt, amellyel
rendszeresen szerepelt a rádióban. Közben azonban nem lett hűtlen a tanításhoz
sem. Mátyásföld után egy budai magániskolában, majd Újpesten tanított, illetve
ez utóbbi helyen gimnázium igazgató volt.
A háború után sokáig nem kapott Budapesten állást, így
Balassagyarmaton, Vácott és Cegléden tanított, illetve szakfelügyelő volt. Bár
az országos zenei vérkeringéstől így távol került, mindenhol legalább akkora
energiát fektetett az adott közösség zenei életének fellendítésére, mint az
intézmény igazgatására (Balassagyarmaton és Vácott is gimnázium
igazgató volt), vagy szaktárgyainak oktatására.
Hadd idézzek egy balassagyarmati helytörténeti
munkából:
1947 elején újból
megalakult hivatalosan is a városi dalegylet. A karnagyságra Szerdahelyi János
gimnáziumi igazgató, országos hírű dalköltő lett felkérve. Straub
Alajos vezetésével létrejött a katolikus egyházközség énekkara is. Az egyházi
dalárda a sikeresebb működés kedvéért hamarosan beleolvadt a városi
dalegyletbe. A fúzió után is Balassagyarmati Dalegylet néven működtek tovább. A
Dalegylet énekkarának próbái akkor az egyházközösségi kultúrházban folytak, a
zenekaré pedig a gimnáziumban. 1948. február 1-jén a száz évvel korábbi forradalom
és szabadságharc emlékére nagyszabású koncertet rendeztek a Vármegyeház
nagytermében. Szerdahelyi János gimnáziumi igazgatóként sokoldalú
elfoglaltsága mellett foglalkozott a kórussal, azonban 1948-ban
Balassagyarmatról elköltözött, mivel Vácon a következő tanévtől egy nagyobb
iskolában dolgozott tovább.
1954-ben
sikerült visszakerülnie a fővárosba, ekkor már nem igazgatóként, csak egyszerű
tanárként. 1962-ig a budai vár tövében, az Épületgépészeti Technikumban, majd
1967-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig a Thököly úti Ybl Miklós Építőipari
Technikumban tanított. Ezekben az iskolákban is
szervezte az iskolai zenei életet, és apránként visszakerült az országos zenei
közéletbe is, a rendszer által nem igazán kedvelt illetve nem igazán támogatott
magyar nóta műfajban.
Termékeny
alkotó évek következnek, számtalan szebbnél szebb magyar nótája születik a
hatvanas-hetvenes években, melyeket a rádió és a televízió ma is rendszeresen
műsorára tűz. Legismertebbek a Várjatok
még őszirózsák, a Könnyek nélkül élni
könnyebb, az Ahol az én bölcsőm ringott,
a Te vagy nékem az az
asszony és az Éjfélkor a bálteremben címűek.
Ismert nótáiból két önálló nagylemeze is megjelent (1982, 1988).
Nyugdíjas éveit Budapesten, a XII. Böszörményi út 34.
házban töltötte, ahol is csak az iskolai tanítástól mentesült. A nótás
társadalom, énekesek, szerzőtársak rendszeres rendszeres
látogatói voltak az itteni lakásnak. Lassan húsz éve adta vissza lelkét a
Teremtőnek, 1988 augusztus 24-én. Személyes dolgait
elrendezve, fontosnak tartott közlendőit átadva, méltósággal, szépen távozott. Abonyban temették.
Halálának
tizedik évfordulóján az Egressy Béni Zenebarát Kör és
a XII. kerületi Önkormányzat emkéktáblát helyezett el
a lakóház falán. A megemlékezést Gaál Gabriella énekesnő
vezette.
Szerdahelyi János, a XX. század egyik legrangosabb magyar
nóta szerzője színes egyéniség volt. Ha nehéz sors is jutott számára, teljes
életet élt, igaz és boldog ember volt. Igen nehéz időkben egyszerre igyekezett
megfelelni mindenkor állapotbeli kötelességének, megállni a helyét pedagógusi
pályáján és eltartani családját, ugyanakkor sohasem szűnt meg szenvedélyének
élni, zenét írni, zenekart, kórust szervezni és vezetni.
Családja és tisztelői 2006. június 6-án megkoszorúzták
budapesti emléktábláját.
Zeneszerzői munkásságának illusztrálására bemutatjuk két
szerzeményének a kottáját: