Szerdahelyi János

 

Abony, 1906. június 7. – Budapest, 1988. augusztus 24.

 

 

Szerdahelyi János tanár, dalköltő a Pest vármegyei Abonyban születt 1906. június 7-én. Hazánk még ép volt, Ferenc József állt az Osztrák-Magyar Monarchia élén, és Wekerle Sándor miniszterelnök ebben az évben hozta haza Rodostóból Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem hamvait a kassai Szent Erzsébet-székesegyházba.

Abony egykor rangos mezőváros volt, amelyről a nóta mondja: csak két torony látszik. Az egyik, a székesegyháznak is beillő szép barokk Szent István templom, ahol a születése utáni hatodik napon Jánost keresztvíz alá tartották. Cegléd és Szolnok közelsége miatt a település nemigen tudott fejlődni. A közélet mégis zajlott, és kenyeret adott idősebb Szerdahelyi Jánosnak, az egyetlen abonyi nyomda tulajdonosának, hiszen a két helybéli politikai lapot, a kormánypártit és az ellenzékit egyaránt nála nyomták. Így a Szerdahelyi-nyomda egyben szerkesztőség, politikai klub is volt egyben.

A gyermeket azonban nem a politika, és nem a nyomdászat érdekelte, hanem inkább a muzsika, bár kitanulta a nyomdászmesterséget is. A muzsika iránti vonzódását édesanyjának, Szrapkó Máriának köszönheti, aki igazi nótafa volt, remek memóriával. A gyermek az akkor divatos nótákat szinte az anyatejjel szívta magába. Muzikalitását felfedezve édesapjától öt éves korában karácsonyára igazi hegedűt kapott, amelyet az egyik abonyi prímástól vásárolt. Hegedűtanárhoz is járt, de a mestert hamar felülmúlta.

A ceglédi gimnáziumban érettségizett és 1925-ben beiratkozott a debreceni tudományegyetemre matematika-fizika szakra. Ez még a némafilmek korszaka volt. Az abonyi fiú hamarosan a debreceni mozik, tánciskolák és bálok elsőhegedűse lett, saját, egyetemista társaiból verbuvált zenekarral. A muzsikálás nem ment a tanulmányai rovására, pedig elég sok idejét lefoglalta. Ugyanis szüleitől csak az első egyetemi félévre való beiratkozási pénzt fogadta el, tanulmányi és megélhetési költségeit ettől kezdve mindig maga muzsikálta össze.

A középiskolai matematika és fizika tanári oklevél megszerzése után megnősült, és 1932-ben a mátyásföldi Corvin Mátyás Gimnáziumban kezdte meg pedagógusi pályáját. A muzsika azonban továbbra sem szorult háttérbe. Azonnal megszervezte az iskola énekkarát és fúvószenekarát, s többek között a helybeli katolikus templomban előadták hazánkban talán az első modern hangvételű, ha nem is beat-, de esztrád szentmisét.

Mátyásföldön ismerkedett meg a Háry János népszínmű első Örzséjével, az akkor már országos hírnevű Nagy Izabella énekesnővel, és Cselényi József színművésszel, akik bátorították a muzsikálásra, nótaszerzésre. Fiatal tanárként beiratkozott a Budai Zenedébe, ahol zongorát és zeneszerzést tanult. Ebben az időszakban születnek első sikeres művei, a Három kislány ül a padon c. csárdás, amelyet Nagy Izabella az akkori Városi Színházban (a mai Vígszínház) mutatott be, majd nagy sikerrel énekelte a rádióban és felvette hanglemezre is.  Ezzel a dallal majdnem egy időben írta a Rózsa, rózsa, sárga rózsa című nótát is. Mindkét dal versírója Heródek Sándorné.

Sikeresen próbálkozott a táncdal műfajjal is. Ismert tangói a Ma este ablakodban lesz egy búcsúlevél, a Mondja, mit csinál, ha fáj a szíve és Ne várjon többé engemet kezdetűek. Ezek akkoriban slágerek voltak. Operettet és daljátékot is írt. Kulinyi Ernővel közös alkotásuk a Csipkeálarc című operett, amit Debrecenben, Pécsett és az ország más városaiban is bemutattak. A Petőfi című daljátéka szintén Kulinyi Ernő verseire született. Ez utóbbi színpadi alkotás a visszacsatolt Kassáról indult hódító útjára. Az itteni Nemzeti Színházban volt az ősbemutatója, melyen Horthy Miklós kormányzó és hitvese is megjelent.

A harmincas évek végén, negyvenes évek elején születtek szintén Kulinyi Ernővel közös, országszerte ismert hazafias dalai, a Lesz, lesz, lesz, a Kolozsvári kiskertekben és a Magyarok, magyarok, udvarhelyi magyarok.

Ezekben az években saját szalonzenekara volt, amellyel rendszeresen szerepelt a rádióban. Közben azonban nem lett hűtlen a tanításhoz sem. Mátyásföld után egy budai magániskolában, majd Újpesten tanított, illetve ez utóbbi helyen gimnázium igazgató volt.

A háború után sokáig nem kapott Budapesten állást, így Balassagyarmaton, Vácott és Cegléden tanított, illetve szakfelügyelő volt. Bár az országos zenei vérkeringéstől így távol került, mindenhol legalább akkora energiát fektetett az adott közösség zenei életének fellendítésére, mint az intézmény igazgatására (Balassagyarmaton és Vácott is gimnázium igazgató volt), vagy szaktárgyainak oktatására.

Hadd idézzek egy balassagyarmati helytörténeti munkából:

1947 elején újból megalakult hivatalosan is a városi dalegylet. A karnagyságra Szerdahelyi János gimnáziumi igazgató, országos hírű dalköltő lett felkérve. Straub Alajos vezetésével létrejött a katolikus egyházközség énekkara is. Az egyházi dalárda a sikeresebb működés kedvéért hamarosan beleolvadt a városi dalegyletbe. A fúzió után is Balassagyarmati Dalegylet néven működtek tovább. A Dalegylet énekkarának próbái akkor az egyházközösségi kultúrházban folytak, a zenekaré pedig a gimnáziumban. 1948. február 1-jén a száz évvel korábbi forradalom és szabadságharc emlékére nagyszabású koncertet rendeztek a Vármegyeház nagytermében. Szerdahelyi János gimnáziumi igazgatóként sokoldalú elfoglaltsága mellett foglalkozott a kórussal, azonban 1948-ban Balassagyarmatról elköltözött, mivel Vácon a következő tanévtől egy nagyobb iskolában dolgozott tovább.

1954-ben sikerült visszakerülnie a fővárosba, ekkor már nem igazgatóként, csak egyszerű tanárként. 1962-ig a budai vár tövében, az Épületgépészeti Technikumban, majd 1967-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig a Thököly úti Ybl Miklós Építőipari Technikumban tanított. Ezekben az iskolákban is szervezte az iskolai zenei életet, és apránként visszakerült az országos zenei közéletbe is, a rendszer által nem igazán kedvelt illetve nem igazán támogatott magyar nóta műfajban.

Termékeny alkotó évek következnek, számtalan szebbnél szebb magyar nótája születik a hatvanas-hetvenes években, melyeket a rádió és a televízió ma is rendszeresen műsorára tűz. Legismertebbek a Várjatok még őszirózsák, a Könnyek nélkül élni könnyebb, az Ahol az én bölcsőm ringott, a Te vagy nékem az az asszony és az Éjfélkor a bálteremben címűek. Ismert nótáiból két önálló nagylemeze is megjelent (1982, 1988).

Nyugdíjas éveit Budapesten, a XII. Böszörményi út 34. házban töltötte, ahol is csak az iskolai tanítástól mentesült. A nótás társadalom, énekesek, szerzőtársak rendszeres rendszeres látogatói voltak az itteni lakásnak. Lassan húsz éve adta vissza lelkét a Teremtőnek, 1988 augusztus 24-én. Személyes dolgait elrendezve, fontosnak tartott közlendőit átadva, méltósággal, szépen távozott. Abonyban temették.

Halálának tizedik évfordulóján az Egressy Béni Zenebarát Kör és a XII. kerületi Önkormányzat emkéktáblát helyezett el a lakóház falán. A megemlékezést Gaál Gabriella énekesnő vezette.

Szerdahelyi János, a XX. század egyik legrangosabb magyar nóta szerzője színes egyéniség volt. Ha nehéz sors is jutott számára, teljes életet élt, igaz és boldog ember volt. Igen nehéz időkben egyszerre igyekezett megfelelni mindenkor állapotbeli kötelességének, megállni a helyét pedagógusi pályáján és eltartani családját, ugyanakkor sohasem szűnt meg szenvedélyének élni, zenét írni, zenekart, kórust szervezni és vezetni.

 

 

Családja és tisztelői 2006. június 6-án megkoszorúzták budapesti emléktábláját.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Zeneszerzői munkásságának illusztrálására bemutatjuk két szerzeményének a kottáját: