|
Szívszorító
csendek, együtténeklések, spontán kitörő vastapsok, s a szeretetnek valamilyen
megfoghatatlan kisugárzása.
Aztán az a torokszorító érzés, már-már sírni akarás,
lúdbőrzés, az a katartikus megtisztulás, felolvadás a zenében - melyet csakis
akkor érezhet az ember, ha valódi tehetséggel, igazi MŰVÉSSZEL szembesül -, ez
jellemezte Presser Gábor fellépését
a balassagyarmati volt vármegyeháza dísztermében, ahol egy tűt sem lehetett
volna leejteni. Mert lehetett hétfő este, beszélhetünk általános
érdektelenségről, az ő koncertjére özönlött a közönség.
S mikor a hátsó sorokból egy öblös férfihang bekiáltotta: Boldog születésnapot, Pici! - akkor már
tudni lehetett: Presser Gábor nem csak egy generáció életérzését fejezi ki
dalaival, még csak nem is generációkat köt össze - ő, a maga szerény
mosolyával, mackós termetével, jellegzetes szemüvegével, kissé esetlen bájával,
a belőle szinte ömlő zenével - egy nemzet Picije - együvé tartozásunk
megtestesítője.
Majdán Béla várostörténész - aki a Kertész István Alapítványt a zsidó temető és imaház ápolására hívta
életre - ki tudja immár hányadik nagyszerű estjén invitálta a zongora mellé
Pressert. S innentől elkezdődött a csoda, az elvarázsolódás. Az utóbbi időkben
írt dalaival indított a szerző, s mélységesen egyet érthettünk soraival: Bolond
világ, amit élünk, majd elhangzottak a Popfesztivál könnyre fakasztóan
szép énekei: a Vinnélek, vinnélek, a Madarak jönnek, a Ringasd
el magad, s bizony itt már vele énekelt a közönség, akárcsak az
LGT-számoknál: Mindenki másképp csinálja, de az omegás idők Gyöngyhajú
lány-a, a Tízezer lépés, a Kékasszony vagy a Padlás
zenéje is lázba hozott mindenkit.
Presser Gábor kommentálta is saját dalait: megtudtuk, hogy
mindössze 23 éves volt, amikor a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
dalait megírta a Vígszínház számára, s Déry Tibornak csak annyit mondott: Mester, ha innen elmész, viszed magaddal!
Arról is értesültünk, hogy Kóbor János már fehér farmeringet viselt, amikor ő
még kéket sem látott, s a Gyöngyhajú lány dallamának hallatán
Kóbor csak annyit mondott: Valami más?!
Így született meg a Tízezer lépés. Majdán
Béla szívből és setesután
köszöntötte a hatvanéves zenészt, kinek Csábi
István és Kamarás Sándor
eljátszotta a Naplementét, e minden háború ellen tiltakozó dalt, s ráadásként
még a Madarak jönnek című nótát is átnyújtották a művésznek, akit Sinágel
József egy verssel is köszöntött.
Balassagyarmat
megérdemli, hogy ilyen nagyságok látogassanak el a városba - fogalmazott Majdán Béla, az utóbbi idők egyik leginkább
felemelő estjének végén, mely egybekötődött Medvácz Lajos polgármester régi balassagyarmati fiatalokat
megörökítő fotóinak tárlatával is.
(a kiállítást Pénzes
Géza tanár nyitotta meg a volt Vármegyeháza előterében. A kiállítás a
rendezvény hetében volt látogatható. –(www.agt.bme.hu/balassi - szerk.
megjegyzése)
Medvácz Lajos fotói, gyarmati arcok a 70-es
évekből, valamint a művész születésnapi köszöntője során készített felvételek itt láthatók,
(ezúton köszönjük Medvácz Lajos
és Pénzes Géza hozzájárulását a
felvételek közléséhez).
Forrás: www.nport.hu ( a Nógrád Megyei Hírlap cikke)