Nagy Csilla (1981)

Nagy Csilla Őrhalomban született, szülei ma is e településen élnek, "tősgyökeres" őrhalmiak.

Az általános iskolát szülőfalujában 1996-ban fejezi be, majd a balassagyarmati Szent-Györgyi Albert Gimnázium tanulója, matematika tagozaton 2000-ben érettségizik.

Bár a gimnáziumban a reál tárgyak is erősen érdeklik, de végül az irodalom felé orientálódik. Egyetemi tanulmányait Miskolcon végzi, 2005-ben diplomázik a Miskolci Egyetem magyar és német szakán, 2008-ban szerez abszolutóriumot ugyanitt, az Irodalomtudományi Doktori Iskola ösztöndíjas PhD-képzésén.

2008 januárjában Balassagyarmatra költözik, itt kap középiskolai tanári állást a Szondi György Szakközépiskola és Szakiskolában, jelenleg is itt tanít magyart és német nyelvet.

2008-ban kipróbálja magát a helyi televízióban is, szerkesztő-riporter gyakornokként, de elfoglaltságai miatt ezzel a tervével felhagyott.

Tagja többek között a József Attila Körnek, 2004-2005-ben az Alföld folyóirat kritikai műhelyének (Alföld Stúdió) és a Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaságnak.

Számos kritika, recenzió szerzője, jelentős számú konferencián tartott előadást.

2008-ban Magánterület címmel a Palócföld Könyvek sorozatában kritikáit és tanulmányait tartalmazó kötet jelent meg.

Kutatási területe a harmincas évek lírapoétikája, kortárs magyar irodalom, vizualitás és textualitás viszonyrendszere. 2009-ben Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjban részesült.

Nagy Csilla Balassagyarmaton él.

Az első kérdésem nem is lehetne banálisabb, mi vezette az irodalom szeretete felé, netán emlékszik az első meghatározó könyvélményére is?

Nehéz kérdés... Az első hosszú szöveg, amit teljesen egyedül végigolvastam, Andersen Hókirálynője volt, persze a gyerekeknek szóló verzió. Aztán később hasonló klasszikusok jöttek, Alice Csodaországban, Micimackó, Jane Eyre. Rengeteg detektívregényt, -novellát olvastam, Agatha Christie-t, Arthur Conan Doyle-t, Poe-t.

A kamaszkönyvek után mi volt az első komolyabb olvasmány élménye?

Mi is az, hogy komolyabb? Prózában Salinger, Hrabal, Nádas, lírában József Attila, Tandori, Petri volt nagyon meghatározó. Vannak könyvek, amiket bizonyos időközönként újraolvasok, ilyen a Franny és Zooey, Szécsi Noémi Finnugor vámpír című könyve, vagy Vágó Márta József Attila-könyve.

De nézzük inkább az életútját. Középfokú tanulmányait a Szent-Györgyi Albert Gimnáziumban kezdte, tudatos választás volt? Mint volt Balassis diák rátromfolok, miért nem a Deák Ferenc utcában kopogtatott?

A Szent-Györgyiben volt matematika tagozat, az általános iskolában még azt hittem, matematikus leszek, egyértelmű volt, hogy a Szent-Györgyit célzom meg. Egyébként utólag is úgy látom, nagyon jó döntés volt, az iskola megadta azt a szabadságot, ami a kreatív fejlődést lehetővé tette, és nyitott volt a képzés annyira, hogy közben irányt váltsak, miután rájöttem, hogy mi az, amit igazán szeretnék csinálni.

Voltak meghatározó tanár személyiségek: Fábián Berta volt a magyar tanárom, akihez fakultációra is jártam, nála versenyekre és a felvételire is felkészültünk. Velkey Géza és Grallert Krisztina tanították a matematikát heti 4-4 órában, Éll Zoltánné pedig a kémiát. Egyébként a kémia volt a választott tárgyam az érettségin, körülbelül két évig vegyésznek készültem.

A matematika jót tesz a logikai képességeknek és az IQ-nak, de messze van a humán tárgyaktól. Meg lennék lepve, ha 14 évesen nem lett volna kész a pályaválasztási stratégiája.

Az a furcsa, hogy valóban volt egy forgatókönyv, elsős gimnazistaként megnyertem egy megyei matematika versenyt, azt hiszem, véletlenül, de ezzel az eredménnyel a PSZF írásbeli felvételije alól mentesültem volna. De nem voltam túlságosan elhivatott, ráadásul fizikából kifejezetten gyenge voltam, a biológia cseppet sem érdekelt, így igazából gyorsan kilőttem azokat a matematikai irányultságú pályákat, amik a kreativitást jobban igénylik. Izgalmasabb, változatosabb terepnek érzem ma is az irodalmat, illetve a peremterületeit, a képregények, álló- és mozgóképek világát.

Néha olvasok matematika-elméletet, néha megoldok fejtörőket, vagy egy-egy korszak megismeréséhez beleolvasom magam a természettudományokba. Például a kortárs japán kultúra nehezen választható le a tudományos-technikai állapotról, amely az országot jellemzi, szükségszerű képbe kerülni, ilyen szinten megmaradt az érdeklődés, de nem több.

Bölcsészetet a Miskolci Egyetemen tanult, hogyan emlékezik vissza ezekre az évekre, kik voltak meghatározó tanárai?

Akkor, amikor pályát kellett választani, Miskolc volt a kedvenc városom, többször jártam ott, osztálykiránduláson is, de barátokkal is nyaraltunk Miskolcon. Számomra a legkevésbé sem volt "acélváros", nem is igazán értettem a kérdést, amikor - talán egy évvel ezelőtt is, itt Balassagyarmaton - rákérdeztek, hogy hogyan bírtam ott 8 évig. A kétezres évek elején Miskolc már nagyon szépen fejlődött, én pedig mindig "kultúrvárosnak" láttam, ahol friss, pezsgő szellemi élet van, kortárs művészet, gondosan ápolt tradíciók.

Az egyetemi előadások az általános tájékozottságot segítik, a szemináriumokon lehet, lehetett azt megtanulni, hogyan bánjunk szakszerűen egy szöveggel. Az ilyen kis létszámú műhelyek jelentették a legnagyobb tapasztalatot, az első ilyen óra a tavaly elhunyt Szőke György tanár úr vers- és prózaolvasó speciális kollégiuma volt (eleinte hárman voltunk, Gál Gyula, aki ma Balassagyarmaton tanít, a Szondiban, egy évfolyamtársam és én). Később, több féléven át Mizser Attila kortárs irodalmi szemináriumaira jártam (Attila akkor még doktorandusz volt, később óraadó), ezek az órák nagyon széleskörű ismereteket nyújtottak, és változatos, újszerű módszereket jelentettek, még most is profitálok azokból a tapasztalatokból. A Szabó Lőrinc Kutatóhellyel úgy kerültem kapcsolatba, hogy jelentkeztem a Szabó Lőrinc szemináriumra, azóta foglalkozom Szabó Lőrinc és József Attila költészetével. Kabdebó Lóránt, a disszertációm témavezetője, mutatta meg ennek a költészetnek a sokféleségét, de más szempontból is nagyon sokat tanultam tőle. Az óráin mindig valamelyikünk tudományos szövegét vitattuk meg, és ebben nemcsak az volt a hasznos, hogy ötleteket kaptunk a szöveg javításához, hanem az is, hogy megtanultunk "kritikai észrevételeket" tenni, vitatkozni, illetve kritikussá válni a saját munkával kapcsolatban is. Hasonló szerkezetű órákat vezetett a PhD-képzésben a Szili házaspár (Szili József és Sziliné B. Juhász Erzsébet), azzal a különbséggel, hogy ott filozófiai, irodalomelméleti vagy társadalomtudományos szövegek kerültek elő, amiket összehasonlítottunk, bíráltunk, itt is meghatározó impulzusokat kaptam.

Milyen volt a kapcsolat a tankör hallgatói között? Miben volt különleges a Miskolci Egyetem?

Nagyon sokan voltunk magyar szakosak. Egy-egy speciális kollégiumon jöttünk össze, ahol kialakulhatott kutatócsoport, közös kutatómunka. A Miskolci Egyetemben az volt a jó, ami a Szent-Györgyiben is, hogy volt szabadság, lehetőség volt arra, hogy az ember, amikor úgy érzi, bármilyen részterületen kipróbálhatja magát, ha szükségét érezte, hogy új témákat ismerjen meg, új dolgokba vágjon bele, megvolt a lehetőség.

Nagy Csilla még harmincon innen van, de már számos tanulmány, irodalmi kritika szerzője, sőt ezekből egy kötetre valót éppen a közelmúltban jelentetett meg. Kacérkodik e jövőbeni szerzőként a szépirodalommal, netalán a versírással vagy megmarad irodalomkritikusnak?

Na igen, általános iskolában, középiskolában mindenki ír verset, aztán elmúlik. Nálam kifejezetten gyorsan elmúlt. Azóta inkább csak mások szövegeivel foglalkozom, úgy tűnik, maradnak a tanulmányok és a kritikák.

Most olyan időszakot élek, amikor a tanítás mellett nem annyi időm jut az irodalmi munkára, mint korábban, a doktori iskolában, ösztöndíjasként. Próbálom beosztani az időmet úgy, hogy a "polgári" foglalkozásra és az irodalomra is jusson. Néha nagyon nehéz, sokat éjszakázom, de azért próbálom tartani a határidőket és nem elkésni. Bevallom, ez nem mindig sikerül.

Több irodalmi társaság tagja, a közelmúltban pedig Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjat kapott. Eldöntötte már mi lesz a kutatási területe az elkövetkező egy évben?

Igen, ezt akkor, amikor beadtam a pályázatot, meg kellett jelölni, és egy témavázlatot is kötelező volt csatolni, illetve egy szövegmutatványt, publikációs jegyzéket, szakmai ajánlásokat. A kutatás témája a tér és a táj poétikája József Attila, Szabó Lőrinc, Babits és Kosztolányi költészetében. Irodalomtörténeti szempontú dolgozat lesz, azt vizsgálja, hogyan módosult a 20. század első felében a látvány ábrázolása a lírában.

Miért éppen a 30-as évek foglalkoztatják? A különleges történelmi kor vagy a magyar irodalom egyik aranykorának okán?

Úgy érzem, vannak olyan sajátosságok, szövegek ebben a korszakban, amiket érdemes vizsgálni. Egyébként a modern költői nyelv az, ami miatt érdekes számomra a 20. századi költészet, illetve az azutáni.

Ha mai magyar irodalomról beszélünk, az egyik véglet szerint már nincs remény, az emberek többsége tendenciózusan a kommersz, silány férc felé vonzódnak, de ha ez igaz lenne, már legalább 20 éve megszűnt volna a magyar irodalom. Milyen ma a hangulat az irodalom környékén, az író/kritikus/olvasó háromszögében ki a legoptimistább és legpesszimistább e téren?

Nem vagyok kétségbe esve, azt látom, hogy rengeteg irodalmi, művészeti folyóirat, számos könyvkiadó van ma Magyarországon, nagyon sok új könyv jelenik meg. Ha nem lenne igény erre, akkor valószínűleg nem így történne... És amíg Balassagyarmaton egy verseskönyv bemutatóján minden dedikált példány elfogy, addig nincs nagy baj. A könyvvásárlás talán visszaszorult, nem tudom, de helyette internetet, internetes folyóiratokat, elektronikus könyveket, blogokat, stb. olvasunk, sokkal szélesebb a választék, és valóban sokkal több dologhoz hozzájutunk. A kortárs irodalmi szövegek is lényegesen nagyobb nyilvánossághoz juthatnak, hiszen egy véletlen kattintással eljuthat hozzájuk a gyanútlan olvasó, kommentálhatja a szöveget, kapcsolatba léphet a szerzővel. Az irodalom nincs elérhetetlen messzeségben, s az olvasó joga, feladata, hogy válogasson a saját ízlése szerint, és ez szerintem mindenkinek jó.

Az irodalomkritikus saját művei fogadtatását hogyan látja, ki olvassa azokat?

A szakma olvassa, többnyire a szakmának is készül. Kivéve a kisebb recenziókat, könyvismertetéseket. Más műfajt, másfajta szakmaiságot jelentenek az író-olvasó találkozók, mint például a Költészet Napja a Csikász-teremben, illetve korábban a városi könyvtárban a Palócföld-vitaestek, nos ezek a közönségnek, a közönséghez szólnak, és fontos, hogy a közönség visszajelez.

Eddigi kérdéseim alapján ránk dőlt a könyvszekrény, hiszen csak irodalomról kérdeztem, holott Nagy Csilla középiskolai tanár, magyart és németet tanít. Tudják követni diákjai az irodalom szeretetében?

Tömeges lelkesedés az én időmben sem volt az irodalom iránt... Vannak a Szondiban kiemelkedő tanulók, akik nagyon magas szinten képesek dolgozni az irodalmi szöveggel, feléjük magas az elvárás, de nem hiszem, hogy minden tanulótól el kell várni, hogy szeresse a tantárgyat, amit tanítunk neki. Viszont a magyarórán készségeket kell elsajátítani, amik nélkülözhetetlenek a felnőtt életben. Szövegértés, szövegalkotás, a nyelvi regiszterek közötti különbségtétel, a helyesírás (mert a Word sajnos nem tökéletes) nagyon fontosak. Úgyhogy sokat kell írni, olvasni, hozzá kell szólni az órához, emiatt néha lázadnak a tanulók, de lassan megszokják. Sokszor csak szövegrészleteket olvasunk, értelmezünk, és olyasmit, ami érdekes lehet a diákoknak; és persze a választható fogalmazáscímek között is mindig van valami bónusz, ami nem kapcsolódik szorosan a tananyaghoz, de gondolatébresztő.

Szigorú tanár?

Nem, egyáltalán nem. Talán sokkal szigorúbbnak kellene lennem.

A vizualitást nemcsak az irodalomban kedveli, szerkesztő-riporterként is megismerhettük a helyi televízióban is. Ezzel sokoldalúságát bizonyítja, ez kihívás önmaga számára vagy vannak távlatosabb tervei is e téren?

Ez kihívás volt. Szeptember óta már nem dolgozom gyakornokként, mert a teljes tanári állással nem fért össze időben, energiában, felelősségben sem. Egyébként szerettem csinálni, nagyon változatos munka.

Bár a személyesebb kérdésektől kérte hogy tekintsek el, de azért megkockáztatom kérdésem: egy fiatal, ambiciózus, tehetséges, nyelveket beszélő értelmiségi, hogyan látja Balassagyarmatot, inspirálja, vagy visszafogja-e a kisváros szárnypróbálgatásait?

Nincs igazán "kitalálva" a város kulturális szervezettsége. Kitűnő kezdeményezések vannak különböző helyszíneken, különböző szervezetekhez kötődően, például a könyvtárban működik egy nagyon jó közösség, színvonalas programjaik vannak, ugyanez elmondható a művelődési házról, a középiskolákról, a képtárakról.

Viszont ezek nincsenek összehangolva, nem eléggé segítik egymást ezek a programok, sokszor egymásra szervezik őket, mert nem tökéletes a kommunikáció. Nincs olyan városi honlap - leszámítva a BBK-ét - amely naprakészen hírt adna a programokról, felvállalná, hogy minden rendezvényről, eseményről tájékoztat, azt hiszem, ez is nagyon fontos lenne, nemcsak a balassagyarmatiak számára. Emellett, vannak a városban hagyományos, fesztiváljellegű rendezvények, amelyek nagyon nagy érdeklődésre tartanak számot, épp ezért "használhatnánk" ezeket a programokat a kultúra népszerűsítésére is.

Például jó kezdeményezés, hogy a sörfesztiválon retró-kiállítás nyílt tavaly, ugyanígy kapcsolódhatna hozzá például Mikszáth, Hrabal, Krúdy szövegein alapuló (viszonylag kis költségvetéssel megvalósítható) irodalmi kulináris fesztivál, s ezáltal talán olyan egyedi rendezvénnyé nőhetné ki magát idővel, amely országos érdeklődésre is számot tartana. És akkor még nem is beszéltünk a Madách, Szabó Lőrinc és Komjáthy-hagyományról, amelynek felélesztése (vagyis hogy része legyen a város profiljának) időszerű lenne. Ez csak egy-egy példa, nem is túl egyedi, hiszen hasonló módon alakult ki a miskolci Kocsonyafesztivál, vagy például a balatonfüredi Jókai-napok. Szerencsére, ha a természeti adottságaink nem is olyan előnyösek, a kulturális hagyománnyal talán lehetne inspirálni a turizmust. Hogy klasszikust idézzek, egy ilyen kisvárosban nagy a lehetőség, és ezzel élni lehet.

2009. április

Lejegyezte: Nagy László