Beszélgetés Mikszáth Kálmán dédunokájával

A magyar irodalom csodálatos írójának, Mikszáth Kálmánnak bizony pályája elején, az 1870-es években igencsak meg kellett küzdenie a sorssal, hiszen magánéleti gondok gyötrik, írásaira nem talál kiadót, néhány hetes korában meghal első gyermeke. Eredendő tehetsége akkor még kevésnek bizonyul ahhoz, hogy kilábaljon általa a rázúduló anyagi bajokból.

A nyolcvanas évek első éveiben azonban már ismert író, a Petőfi és a Kisfaludy Társaság tagja. 1884-ben megszületik második gyermeke, Kálmán, két évvel később János, aki kiskorában meghal. 1889-ben születik meg Albert. Kálmánnal ők ketten érik meg a felnőttkort, s viszik tovább a Mikszáth nevet. Vajon mára hol élnek és mivel foglalkoznak Mikszáth Kálmán leszármazottai? Mindezt a közelmúltban Szklabonyán tudtuk meg, hiszen ott üdvözölhettük Mikszáth Kálmán dédunokáját is.

- Beszélgetésünk elején arra kérném, mutatkozzon be az olvasóknak, akik bizonyára kíváncsiak arra, hogy a dédunoka mivel foglalkozik.

- Mikszáth Cseney Kálmán vagyok és Budapesten élek. Jelenleg vállalkozó vagyok, mert a rendszerváltás után váltanom kellett. Korábban építészettel és épületgépészettel foglalkoztam, de ez akkor nem nagyon ment, így magánvállalkozó lettem.

- És az irodalom?

- Műszaki ember vagyok, az irodalmat csak olvasni szoktam, természetesen a családi hagyományoknak megfelelően a dédnagyapámnak a dolgait rendezgetem, rakosgatom otthon.

- A hagyatékban feltehetőleg már nincs közöletlen szöveg, vagy mégis akad? Arra is kíváncsi lennék, hogy a dédpapától maradt-e valami féltve őrzött tárgy?

- Sajnos azt kell, hogy mondjam, semmi tárgyat nem őrzünk, mert a második világháború viharai után majdnem minden megsemmisült. Ugyanis a családunk Horpácson, a Mikszáth-kúriában élte át a második világháborút, és ott volt az írónak a könyvtára, hisz korábban ott dolgozott, az összes hagyatéka ott volt.

- Úgy tudom, a horpácsi kúriát Szontagh Páltól vásárolta meg a századforduló táján, és több fénykép is készült ott az íróról és a családjáról. Idilli hely lehetett. De visszatérve a hagyatékra. Ott van Horpácson?

- A front háromszor keresztülment a falun, és tulajdonképpen semmi nem történt a családdal, de ami utána következett az ötvenes években, felülmúlt mindent. Három bőrkabátos ember és a teherautón lévő négy szállítómunkás megjelentével bevégeztetett, a Mikszáth hagyaték odalett. Ugyanis akkor ezek az emberek mindent, hogy úgy mondjam, föllapátoltak a teherautóra, és ismeretlen helyre vittek. Akkoriban nem volt ildomos megkérdezni, hogy hová viszik Mikszáth hagyatékát és miért.

- Semmi sem került elő?

- Némi apróságok előkerültek, amiket a Magyar Tudományos Akadémia földolgozott, de nagyon kevés, mert sajnos az elszállítás után nagyon sok dolog tönkrement. Úgy tudja a család, hogy a pénzügyminisztérium pincéjébe került ez a hagyaték, és ott a kéziratokat szétrágták a patkányok.

- Sok kézirat lehetett?

- Tulajdonképpen az összes kézirat ott volt Horpácson, mind az ötven kötetnek a kézirata. Szépen rendbe volt rakva minden, de hát ezek az emberek nem voltak irodalomkedvelők, ők utasítást kaptak, hogy ezeket a dolgokat Horpácsról szállítsák el.

- Volt-e köztük olyan kézirat, amely esetleg nem jelent meg?

- Tudomásom szerint nem volt olyan kézirat, mert amit Mikszáth Kálmán megírt, azt a Révay Társaság annak idején mind kiadta.

- Ha szabad kérdeznem, ön melyik ágból származik, pontosabban Mikszáth Kálmán gyermekei közül kinek a leszármazottja? Tudjuk, hogy Mikszáthnak négy gyermeke volt, kettő meghalt gyermekkorában. Az egyik még csecsemőként, a másik, Jánoska már nagyobbacska volt. Mikszáth meg is írta betegségét, haldoklását egy megrázó elbeszélésben, amelynek, ha jól tudom, a címe A ló, a bárányka meg a nyúl. Maradt tehát két fia, Berci, vagyis Albert és Kálmán.

- Kálmán volt az idősebb, neki egy fia volt, Antal. 1945 után külföldre távozott, részben Argentínában, részben Párizsban élt. Neki nem voltak gyermekei, úgyhogy a családnak ez a része kihalt. Én Bercinek vagyok az unokája és van még két húgom, akik élnek, és mi hárman testesítjük meg a Mikszáth családot.

- Talán fölösleges a kérdés, hisz sejthető a válasz, de én azért mégis megkérdezem, hogy korábban járt-e már Szklabonyán, Mikszáth Kálmán szülőfalujában, amelyet 1910-ben, negyvenéves írói jubileuma alkalmából Mikszáthfalvára változtattak?

- Szklabonyán többször jártam.

- Magánemberként vagy úgymond hivatalos vendégként, esetleg csak kíváncsiságból, mert tudni akarta hol élt a dédpapa?

- Részben magánemberként, később aztán mint meghívott. Annak idején, a hatvanas években még magánemberként jártam Szklabonyán, akkor még a Mikszáth-emlékház nem múzeum volt, hanem egy parasztház, amelyben két távoli rokonom lakott, akiknél ott aludtunk.

- Ők még tudtak magyarul, vagy elszlovákosodtak idővel, akár a Madách rokonok?

- Két idős nénike volt, és magyarul beszéltünk velük.

- Ez tehát a hatvanas években volt, amikor ön még gyermek lehetett. Később mi történt?

- Később sokáig nem volt Szklabonyával semmi kapcsolatunk, aztán amikor múzeum lett az épületből, jöttek a meghívások. Én tagja vagyok a Mikszáth Társaságnak, jöttünk a múzeumot megnézni, táblát elhelyezni, koszorúzni, szoboravatások voltak, és akkor hivatalosan látogattunk Szklabonyára. Az utóbbi időben sokat jártunk ide, s az eltelt három, négy évben rendszeressé vált, hogy január 16-án, a születési évfordulón mindig itt voltunk Szklabonyán.

- Urbán Aladár a Palóc Társaság elnökeként sok mindent szervezett itt.

- Urbán Aladárt nagyon jól ismerem, ha nálunk van valamiféle megemlékezés Budapesten, ami Mikszáth Kálmán halálának évforulóján szokott lenni, akkor ő jön el hozzánk, máskor meg itt találkozunk Szklabonyán.

- Az a régi parasztház, amely össze akart omlani, mára eltűnt, egy szép múzeummá reinkarnálódott. Ez azért jó dolog önnek is.

- Én azért azt mondanám, hogy az a parasztház nem tűnt el, hanem átalakult, mert ha bemegyünk az épületbe, akkor látjuk, hogy az utcai fronton lévő résznek a beosztása pontosan ugyanaz, mint annak a parasztháznak volt. Csak a ház hátsó részében a fogadótraktust alakították át, szerintem nagyon szépen, modernül és én örülök neki, hogy a szlovákok is ennyit áldoztak Mikszáth Kálmánnak, aki ugye itt született, de a magyarok tartják saját írójuknak.

- Az említett Mikszáth Társaságnak hol van a központja, mert ha jól tudom, több helységből, több városból verbuválódtak a tagok.

- A tagok budapestiek, horpácsiak, salgótarjániak, még Szlovákiából is vannak tagjaink.

- S van központja a társaságnak?

- Központja Horpácson van. Hivatalosan. De általában ott szoktunk összejöni, ahol valami helyet találunk egy kis találkozóra.

- Ön Budapesten él. Horpács a család szempontjából már elveszett?

- Igen, Horpács a család szempontjából már elveszett. 1951-ben kitelepítettek bennünket, szoros kapcsolatunk akkor hosszú időre megszűnt Horpáccsal. A hivatalos ünnepségeket az ötvenes, hatvanas években ott is megtartották. Akkor egy-egy meghívást kapott a család ezekre az ünnepségekre. Ennyi volt a kapcsolat Horpáccsal. A rendszerváltozás után szerettünk volna visszakerülni Horpácsra, mert véleményünk szerint jogtalanul vették el tőlünk a kúriát, de nem sikerült oda visszakerülnie a családnak.

- A kúria még megvan. Mi van benne most, múzeum?

- A kúriát megvette egy magánszemély, a kastélyban pedig a Mikszáth Kálmán Múzeum van.

- Visszatérve a családhoz... Mikszáth Kálmánnak van-e ükunokája, aki esetleg továbbviszi a nevét?

- Igen, nekem van egy fiam és egy lányom.

- Kálmán?

- Igen. Természetesen a fiút Kálmánnak hívják, a lányt Katalinnak. A fiam huszonhárom, a lányom huszonnyolc éves. Még együtt él a család, nekik még nincsenek gyermekeik.

- De még lehet, úgyhogy fejezzük be ezt a beszélgetést annak reményében, hogy a Mikszáth Kálmán név nem fog kihalni, s hosszú időn át fogják még a családban őrizni a híres előd, a nagy író emlékét.

Forrás: Szabad Újság, Felvidéki internetes újság 2006