Magyar Várban jártunk

Felesleges találgatni vagy nyelvtani pontatlanságot gyanítani.

A Magyar Vár épül, konkrétan Pomáz tetején, pazar kilátással a Pilis vonulataira. Igaz, a falakat szellemileg és közösségépítőként rakják, bár ez sokszor erősebbnek tűnt, mint megannyi magyar várfal.

A mai vár most még fából épül, kilátók, karámok, lelátók, játszóházak formájában.

A Magyar Vár jól álcázta magát, mivel véletlenül, az interneten találtunk rá, bár sok civil szervezet van ezzel így, a jó szándékok elvesznek a globalizációs információs dzsungelban.

A Magyar Vár Alapítvány, amelyet 2000-ben magyar és külföldi magánszemélyek alapítottak, az idei rendezvényt Palócföld határok nélkül címmel, 2006. július 22-30 között tartotta.

A Magyar Vár alapítója, Herpai Sándor igen nemes feladatot vállalt magára, a családi, 25 hektáros birtokra telepítette majdani várát és itt ad találkozási lehetőséget több száz, történelem, kultúra, hagyomány után érdeklődőnek.

A látogatás módot adott egy kis beszélgetésre is Herpai Sándorral, bár a mai értékelvű világban, bizonyára a leírtak után sem sokan értik, érthetik, mi vezet valakit arra, hogy több milliárdos értékű területet alapítványi célokra hasznosítson.

Az alapítvány rögzített céljai:

- minden olyan gondolat, törekvés és tevékenység támogatása, amely a magyarok történelmének, kultúrájának széleskörű megismertetését és gazdagítását szolgálja;

- Pomáz és a Pilis-hegység idegenforgalmának fellendítésén túl, feladatuknak tekintik az azonosságtudat erősítését, értékek megismerését, átadását, ennek érdekében hozták létre a pomázi kultúr- és szabadidő parkot.

Az alapítvány hosszútávra tervez, 10-15 éves megvalósulással, a jelenlegi kialakítás csak a kezdet. A 25 hektárból hatot-hetet terveznek beépíteni, a többit a természetnek hagyják, és azoknak, akik ezt még értékelni tudják. Munkájukat 40-50 önkéntes segíti.

Ez idáig öt tábort szerveztek, az őstörténet, honfoglalás, Székelyföld, Kalotaszeg, és 2006-ban Palócföld témakörben.

Hogy miért éppen Palócföld?

Nos, Herpai, a népi díszítőművészet nagyszerűségét, a kulturális, zenei, irodalmi hagyományokat, értékeket, a nagyszerű táncokat, az értékes embereket, a rimóci, kazári népviseletet emlegette.

A tábor valóban kitűnően szervezett, úgy a programok, mint a feltételek tekintetében.

Kézművesség, lovaglás, szobrászat, bajvívás, nyilazás, rovásírás, gyöngykészítés, kovácsmunkák, festés mindmegannyi lehetőség, ami bármelyik korosztálynak szólhat, az ebéd olcsó és ízletes, a szünetekben Ghymes és Kormorán szól, a sör csapolt és hideg, a komolyabb témákhoz testileg, lelkileg lehet erősödni.

Az idei, Palócföldről szóló szabadegyetem programja és előadói listája igen nívós volt.

Ahogy Duray Miklós a konferencia zárásaként beszédében elmondta, valószínűleg ez volt a valaha volt leghosszabb, legrészletesebb esemény, amely Palócföldről szólt. (Ui.: így ezért is furcsa, hogy Nógrádban ez sok hírértéket nem keltett).

A fentiek miatt igen sajnálatos hogy csak a szombati napon csatlakozhattunk a táborhoz, kihagyva így számos érdekes témát, köztük a palócok fővárosából érkezett dr. Limbacher Gábor és Lengyel Ágnes előadását.

Szombatra is jutott azonban téma.

Először dr. Balázs György, a Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese, a Rákóczi Szövetség kurátora, a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány elnöke szólt.

A Rákóczi Szövetség gondolata egy, 1986-ban Felvidéken indult kerékpártúra során fogant (amely túra most ünnepelte jubileumát, ezúttal Kárpátalján).

Közreműködtek idős felvidékiek érdekképviseletében, lobbiztak a Mária Valéria híd helyreállításáért, de pénzügyi támogatást a rendszerváltozás után csak az MDF-től és a Fidesz-től kaptak. Ennek hatására is döntöttek alapítvány létrehozásáról, bizonyára nem véletlenül, mert pénzügyi alapjukat akkor az energiaszektorból érkezett jelentős, 200 millió feletti támogatás alapozta meg. Hogy mi lett volna, ha az energia lobbi illusztrisai nem felvidékiek, ne firtassuk.

Ennek kamatából tudnak támogatásokat adni. 25 felvidéki városban saját szervezetük van, a pályázatokról nem Budapesten, hanem helyben döntenek. 2000-ben un. beíratási programot indítottak, miután adatbázist hoztak létre iskolai beiratkozásra kerülő minden magyar gyerekről, amit a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének támogatásával tettek. A támogatásokkal ösztönzik a családokat a magyar nyelvű iskolába történő beíratásban, így sikerült 3-4 %-os növekedést elérni. Diákcsoportok kiutazását is támogatják, Magyarországról nemcsak Felvidékre, hanem Erdélybe, Kárpátaljára is.

Dr. Szarka László, az MTA Kisebbségtudományi Intézet munkatársa számára, mint galántai származású, testközeli volt az identitás, kisebbség és élettérvesztés témája.

Beszélt arról, hogy a szlovákiai magyarokat erős lokális, regionális kötődés jellemzi és alapvetően lojálisak a fennálló rendszerrel, hogy 1940 után sem sikerült a magyar államnak jól integrálni az ottani magyarokat, 1945 után pedig az asszimiláció, a kiszorítósdi, az idegenség élménye, periféria szorítás hatott erősen.

A mai realitásokat jelzi, hogy a Mária Valéria híd átadásakor Orbán Viktor bejelentette, vége a II. világháborúnak, Dzurinda miniszterelnök is valami hasonlót mondott, majd az ünnepség végén a tömeget hosszú útlevél ellenőrzés várta. A magyar kormánynak egyébként ma sincs bevándorlási politikája, így kétséges, mit tenne, ha a dél-szlovákiai munkaerő jól képzett rétege mint munkavállaló megjelenne határainkon. Kellene még integrált intézményrendszer az oktatás terén, kölcsönös tanár cserével, majd azzal zárt, hogy a kölcsönös tiltás, féltékenység és unszimpátia ellenére is összetartozunk.

A délelőtti előadókhoz csatlakozott Duray Miklós író, és Pekár István, a Duna TV volt elnöke, akik Fórum keretében cseréltek véleményt.

A beszélgetés fő vonulata a regionalitás, az Eurorégio körül zajlott és jó rávilágított arra a bizonytalanságra, ami a szomszédsági kapcsolatokat illetve a régió meghatározását és gyakorlati tennivalóit jelenti.

Duray Miklós szerint az Eurorégió együttműködési típus és kevésbé terület, mert annak kialakítása flexibilis. A vonzásközpont mindig változó, továbbá történelmileg és gazdaságilag nem természetes egységek lépnek így kapcsolatba. Így inkább a kistérségek felé kellene fordulni.

A legnagyobb gondot abban látja, hogy a nemzeti fejlesztési tervek az államhatárnál nem találkoznak, a szlovákok K-Ny, a magyarok É-D irányába fejlesztenek, ahogy az aktuális érdekek kívánják. Így nincs lengyel-szlovák-magyar vasútfejlesztés sem.

Pekár István, herencsényi származású lévén, inkább a szűkebb pátriából indult, hiányolta a palóc identitást, szemben a székelyekkel, akiknek erős identitásuk van. Vallásos nép vagyunk, de a legszegényebb terület, határtól innen és túl. Javasolt egy Palóc Diétát, egy kis palóc parlamentet, az érdekek jobb erősítésére. Ha a megyerendszer átalakul, akkor Miskolcra kerül a legtöbb forrás, míg korábban Balassagyarmattól Salgótarján vonta el a pénzt.

Mutassa meg magát Palócföld, az ő álma, hogy a 450 palóc faluból legalább 200 bemutatkozhatna népviselettel, egy nagy rendezvény keretében. A népviselet lelki és integráló erő, az iparosítás kevésbé.

De elhangzott ezeknél pesszimistább észrevétel is. Herencsény 1300 lakosából 1970 óta 696 maradt, ebből legalább 25-30 fő munkaerő szempontjából teljesen leépült, iskola nincs, talán a lakosság 10 %-ának pozitív a társadalmi aktivitása.

Dr. Szarka László figyelmeztetett, már végre a tettek szintjén cselekedni kell a cigányság sorsáról, ez a régió egyébként is a legjobban érintett, pár évtized és ez lesz a centrális probléma.

A fórum végén a hallgatóság is kérdezhetett. Az Ipoly hidak sorsát és a szárnyvonali vasutak megszüntetése-határközi együttműködés kapcsolatát firtató kérdésemre Duray Miklós elmondta, hogy a hidak megépítésére tervek készültek, kezdő szándék is volt, de most éppen áll az ügy. Szlovák részről törvénymódosításra lenne szükség, mivel a határhoz és így a hidakhoz csak főútvonalak vezethetnek, a jelenlegiek pedig nem minősülnek annak.

A hidak még váratnak magukra, a szárnyaskerék is ritkábban fordul majd, a népesség a munkaalkalommal és munkakedvvel együtt csökken, hát kellett egy jó adag optimizmus Duray Miklós táborzáró gondolatainak meghallgatásakor.

De a Magyar Várat építeni kell, ebben azért kétsége senkinek nem lehetett.