Karcsi bácsi

Mikor halálhíréről értesültem, elsírtam magam, rögtön a történelemórák jutottak az eszembe. Látom, ahogy bejött az ajtón és mosolygott ránk. Nagyon élvezetes órákat tartott. Megtanított gondolkodni. Nem csak egyszerűen leadta az anyagot, hanem jól irányzott kérdésekkel mindig összekapcsoltatta velünk a múltat az éppen tanultakkal és a jövőbe mutatott. Ok-okozati összefüggéseket kerestetett velünk.

Emlékszem, elsős gimnazista voltam, amikor éppen nem készültem az egyik órájára, feleltem és kettest kaptam. Majd az azt követő hónap minden óráján feleltem. Megtaníttatta velem a rendszerességet és még jobban megszerettem a történelmet. Történelmi versenyekre és táborba küldött. Így nem csoda, hogy történelem tanár lettem. Karcsi bácsi lett a példaképem és még ma is Ő.

Már gyakorló tanár voltam, mikor történelem munkafüzetet állított össze és ezt el is küldte nekem. Egy gyarmati találkozón azt mondta, ne magázzam, hiszen kollégák vagyunk. Ez számomra igen megtisztelő volt.

Nem csak a történelem szeretetére nevelt minket, hanem feleségével, Ibolya nénivel, aki az osztályfőnökünk volt, egymás szeretetére és megbecsülésére is. A volt balassis C osztályt igazi közösséggé nevelte. Minden kirándulásra elkísért minket. Emlékezetes marad Tihanyban, a nyaralójukban, telkükön töltött napunk, vagy a várnai kirándulásunk.

Én, mint gyakorló tanár, most látom, milyen nagy felelősség volt Ibolya nénitől és Karcsi bácsitól, hogy felvállalták a 25 kamasz utaztatását 1970-ben Várnába egy hétre. Köszönjük a munkájukat. Ezek a kirándulások kovácsolták össze az osztályunkat. Mi pedig, a régi IV/C osztály tagjai, lassan már 40 éve töretlenül tartjuk egymással a kapcsolatot és jó barátok maradtunk.

Nyugodj békében drága Karcsi bácsi! Jó munkát végeztél!

Lejegyezte: Dubovszky Lívia