Emlékeim Dr. Szabó Károlyról

Elmennek sorra nagyok, a hitelesek, /Az összefogók, az egybemarkolók...

Elmennek a jeltűzőrzők, /A jeladók, akiknek nép s nemzet/Nem volt még avas fogalom (Nádor Tamás: Búcsú a világ véneitől.) - hallottuk a december 5-i búcsúztatón.

Szabó tanár úr Balassagyarmat azon kiváló oktatói-nevelői személyiségei közé tartozott, akik a hivatásukat egyetemi és európai szinten gyakorolták. Oroszlánkörmei korán kifejlődtek, az 1951-1955 között IV.C/ként végzett osztály tanulói már egy kiforrott pedagógus személyiséggel találkoztak.

Nagy volt az irodalmi és történelmi tudása, szépen, érthetően és ízesen beszélt. Jó tanárhoz illően nem volt agresszív, de határozott stílusával rásegített az ismeretek elsajátítására. Szigorú volt, de emberséges, jóindulatú. Az érted haragszom logikájával és módszerével tölcsérezte fejünkbe a tudást. Nem nyugodott bele, hogy nem tudunk, s a jobbaknak sem volt mentelmi joguk.

Aki nem készült, az a táblánál kötött ki. Nem a megalázás, csupán a meggyőzés céljából: minden órára készülni kell. Néha a padban is megjárta egy-egy: Piruljon el, kedves

H. kisasszony! vagy egy kaján mosoly kíséretében Aha! Nem készültünk kedves M.B. vagy máskor, L.L.

Nem volt exhibicionista, de megvolt benne Öveges professzor úr és Lőrincze tanár úr egészséges színészi képessége, a figyelmet mindig fenn tudta tartani.

Évi két-háromszori osztálytalálkozóinkon gyakran emlékezetünkbe idézzük a padsorok között lépdelő, egy akkor még tiltott költő könyve fölé hajló alakját, kántáló hangját: Hűvös és rideg este,/Remeg a venyige teste,... Hűvös az árny, az este,/Csörren a cserje teste, (Weöres Sándor: Valse triste) A borzongás nem csak az őszi természetben volt meg, bennünk is.

Máskor a tanrendből - talán szintén nem véletlenül - kimaradt költeménnyel és élménnyel ajándékozott meg bennünket. Kozma Andor: A karthágói harangok című versét elevenítette meg.

A pápai öreg kollégyiom terme/Csupa vén diákkal zsúfolásig telv... Ki históriában kutat világeszmét,/Tudós Bocsor István professzor tart leckét....S a dicső Karthágó, mondja a professzor,/Végső viadalra keseredett ekkor./Ezer éves múltját üti vala arcul,/Hogyha lemond gyáván a rátukmált harcrul.....Mindent a hazáért!...S ki-ki egyetértett:/Sem Isten sem ember,---első a közérdek!/Bástyakőért tornyot, templomot döntöttek/És a harangból ágyukat öntöttek!...

Rövid idő múlva eltűnt az osztály, eltűnt Szabó tanár úr: Bocsor professzor volt jelen diákjaival, akik között Van, kinek hiányzik félkeze, féllába...s Több homlokon, arcon beforradt sebhelyek,/Kemény hideg-vasra valló emlékjele voltak a jellemzők.

Szabó tanár úr hangja lágy volt és kemény, suttogott és süvöltött, simogatott és dörgött. Lélekben végigjárta a gyötrelmes utat: Hogy is volt? - Karthágó, harangok és ágyú... ?/Mily anakronizmus, tudatlan és bárgyú...

Ül sokáig némán, sóhajt keserveset:/ S Karthágó elesett.

A hangja elcsuklott, s sokan elhomályosult szemmel láttuk, hogy gyanús gyorsasággal vonult vissza könyvével a katedrához.

Tanár Úr! Ha átköltözünk Hozzátok, újra a Te osztályodban szeretnénk gyakorolni a túlvilági magyart!

Lejegyezte: Dr. Leczki Lajos