Balassagyarmatért Emlékérem
Merczel Miklós
Balassagyarmaton született 1918. december 4-én. Édesapja Merczel
István kötélgyártó, édesanyja Hortolányi Mária, akik mindketten iparos
családból származtak. A Nemzeti Iskolába 1924-től járt elemibe, majd négy
osztályt a Balassi gimnáziumban végzett. A szülők ismerve a város akkori
lehetőségeit, a munkahelyek hiányát, úgy döntöttek, hogy órás tanulónak adják
fiukat. Két és fél év után szabadult, és segéd lett egy nagyon rendes helybeli
zsidó mesternél, aki mellett hét évig dolgozott. 1941. január
19-től 1943 októberéig tényleges katonaidejét töltötte. Miskolcon vonult
be, írnokkiképzésen vett részt és végig írnokként szolgált.
Leszerelés után Pestre ment állást keresni. Egy koszorús
órásmesternél talált munkát, s szakmailag képezte magát. 1943 novemberétől 1944
augusztusáig tartott ez az időszak, majd újra behívták Miskolcra, ahonnan
Észak- és Dél-Erdélybe vonultak. Fogságba esett, s 1945. november elején került
haza. Megérkezése után rögtön felvette a kapcsolatot az Órás Ipartestülettel. A
mestervizsga tanfolyamot még Pesten elkezdte, de a vizsgát csak 1946
februárjában tudta letenni. Áprilisban már órásként itthon dolgozik, s később
az ékszerész ipart is kiváltotta, s a szeptember 2-án megnyitott kis üzletében
1946. december 31-ig mint ékszerész is működött. Ekkor
az ékszerállamosítás törte derékba pályáját, pedig egyetlenként foglalkozott a
városban ezzel a munkával. Büntetést soha nem kapott, s becsületet sikerült
szereznie Balassagyarmat polgárai és zsidó szakemberei körében is.
Pestről hozott magával egy segédet és tanulót is foglalkoztatott,
ám az államosítás után el kellett küldenie őket, mert a tevékenysége csak az
órásmesterségre korlátozódhatott. Mivel egyre többet bélyegezték maszek,
kizsákmányolónak, így 1952-ben el szándékozott menni az erdészethez dolgozni,
de a város ipari osztálya és a KIOSZ kérte, hogy folytassa tovább a munkát,
mert szolgáltatását nem tudja nélkülözni Balassagyarmat és környéke.
Mivel egyedül maradt, munkaidejének éjszakába nyúló
meghosszabbításával pótolta munkatársait. A precíz, alapos, tisztességes munka
időigényes, lassú folyamat, és Merczel Miklóst sohasem a gyors gazdagodás
vonzotta.
1952-ben megnősült, s feleségével albérletben kezdték közös
életüket. Később egy 43 m2-es lakást sikerült szerezniük s ott
nevelték fel négy gyermeküket.
Zeneszeretete végigkísérte életét: először az énekkarba hívták,
majd megtanult klarinétozni, s így lett a dr. Bertalan
Ákos vezette együttes, valamint a levente fúvós zenekar tagja. Hosszú évekig
csak a szövetkezeti vegyeskarban közreműködött, s örömmel töltötte el, hogy
Réti Zoltán vezetésével országos sikereket értek el. A katolikus Szent Felicián
egyházi kórusban már több mint 40 éve énekel.
A Múzeumbarát körben szívesen hallgatta az ismeretterjesztő
előadásokat, és a Honismereti kör rendezvényeinek állandó vendége - s ha
felkérést kap -, előadója. A város életével kapcsolatos fontos észrevételek
elhangzásának, elhatározások megszületésének különös értéket tulajdonít.
Egyik alapító tagja a helybeli kertbarát körnek, ahol fiatal kora
óta szerzett megfigyeléseit, tapasztalatait igyekezett átadni és hozzásegíteni
a közösséget országos elismerésekhez, nagydíjakhoz, sőt a vándorserleg háromszori
elnyerésével örök tulajdonjogához, ezzel nem kis elismerést szerezve
Balassagyarmatnak. Gyakran rendeztek helyi kiállításokat, fajtaismertető
bemutatókkal. Ha kellett, társaival részt vett közérdekű munkákban és
ellenszolgáltatás nélkül 48 db pirosvirágú vadgesztenyefát adományozott, amely
ha továbbra is körültekintően gondozzák, pár év múlva dísze lesz a városnak.
Merczel Miklós a költővel vallja: Vadócba rózsát oltani, hogy szebb legyen a föld. Hallatlanul
szimpatikus és tiszteletreméltó magatartás Merczel Miklósé, a vállalkozóé,
akinek a pénz sohasem volt olyan fontos, hogy mellőzte volna miatta azokat a
közösségeket, amelyben számítottak hozzáértésére, jelenlétére. A zenélés, az
éneklés, a kulturális életben való részvétel, az ismeretek gyarapításának
vágya, a természet kiolthatatlan szeretete gazdagította, s tette igazán
emberré. Fiatalokat meghazudtoló nyitottság, az élénk és sokszínű érdeklődés
változatlan ébren tartása valamint szellemi frissesség jellemzi a 76 éves
Merczel Miklóst.
Mentalitására magyarázatot az időközben felnőtté vált
gyermekeiben, és unokáiban lelt öröme ad.
Mária leánya az ELTE francia-népművelés szakának elvégzése után a
Magyar Állami Operaházhoz került, ahol ma már a művészeti titkár, és a
segédrendező poszt betöltése után játékmester.
Miklós fia folytatja az édesapa mesterségét. Budapesti tanulmányai
után Párizsban gyarapította szakmai ismereteit. Dolgozott a márkás Omega
képviseletnek, a Cartier cégnek, s három éve Svájc egyik leghíresebb
óraüzemének csoportvezetője, megbecsült, elismert, kiváló munkatársa.
Péter a budapesti képzőművészeti gimnázium elvégzése után a
televíziónál díszletmunkákon dolgozott. Később elvégezte a képzőművészeti
főiskola grafika szakát, s most önálló művészeti vállalkozóként tevékenykedik.
György a Zeneakadémia karvezetői szakán szerzett diplomát, s most
végzős hallgatója az egyházzenei szaknak. A Scola Hungarica énekkarral bejárta
a világot. Egyébként a Terézvárosi templom kántor-karnagya.
Merczel Miklós máig nap mint nap bejár
üzletébe és megfáradt, tönkrement szemmel javítja az órákat, s fájlalja, hogy a
túl apró szerkezeteket nem tudja már elvállalni. Újra lehetne ékszerész, de
Arany János Epilógusából kölcsönözve a gondolatot:
Az életet,
ím, megjártam;
Nem azt adott, amit vártam:
Néha többet,
Kérve, kellve kevesebbet...
Most, ha adná is már, késő...
48 esztendeje a város és környéke polgárainak szolgálatában áll. A
sorstól kér kegyelmet, hogy az ötvenéves iparos időt kitölthesse! Kívánjuk,
hogy romló egészségén úrrá legyen a halaszthatatlan tenni akarás!
Balassagyarmat,
1994. szeptember 15.
Oroszlánné Mészáros Ágnes felterjesztése