BALASSAGYARMATÉRT EMLÉKÉREM

 

AZ EGÉSZSÉGVÉDŐK EGYESÜLETE

részére

Az Egészségvédők Egyesülete a Balassagyarmat és vonzáskörzet egészségmagatartás formálásában immár 26 éve vesz részt. Az első 10 évben Rizikó Klub néven, majd az utóbbi 16 évben bejegyzett egyesületként több szakmai irányvonalat képviselő szekció működésével és szervezésében fejti ki tevékenységét: kardiológiai, agyi érrendszeri, környezetvédelmi, természetgyógyászati, ifjúsági és a mentálhigiénia területén. Az Egyesület taglétszáma 270 fő, így azon kevés civil szerveződés közé tartozik, amelynek a tagszáma a negyedszázados múltja során egyre gyarapodott. Köszönet illeti az egyesület vezetőségét e kitartó, egyenletesen színvonalas és elkötelezett munkáért, hiszen a XXI. században kevés azon közösségek száma, amelyek anyagi érdekeltség nélkül, pusztán az emberi kapcsolatokra építve, egyfajta pozitív emberi jövőképet, az egészség ügyét szolgálva ilyen pályaívet képesek befutni két és fél évtizeden keresztül.

Az Egyesület vezetői évenként 4-5 egészségnevelő előadást szerveznek aktuális, kiemelt témakörökben, illusztris vendégelőadók részvételével. A zsúfolásig megtelt előadóterem hallgatósága a szakavatott előadók értékes információátadását követően kérdésekkel, sajátélményeken nyugvó hozzászólásokkal gazdagítják a közösség ismereteit.

A szervezet tevékenységének meghatározó részévé, egyik legfőbb célkitűzésévé vált a betegségek megelőzése, a prevenció gondolatának elültetése a betegségen még át nem esetteknél, a betegeknél pedig a tünetmentes lét érdekében kialakítandó helyes életmód, egészséges táplálkozás, a mozgás fontosságának elterjesztése.

Az egészséges életmód népszerűsítésében vállalt az Egyesület szerepet akkor is, amikor első ízben 1985 őszén Mozdulj Gyarmat! elnevezéssel megszervezte az egészségvédelmi sportnapot a város apraja, nagyja számára. Ez a rendezvénysorozat ugyancsak időtállónak bizonyult, hiszen évről évre egyre többen kapcsolódnak be a sportnapi programokba.

A szervezet munkájának egyik legfontosabb része a primer prevenciós program, amely elsősorban a fiatalokat célozza meg az alábbi fő tevékenységekkel: ismeretterjesztő, egészségnevelő előadások az általános és középiskolákban. Központi szervezésű programok települések, települési önkormányzatok részére. Az elsődleges prevenció kiemelkedően fontos része a munkahelyi ismeretterjesztő, egészségnevelő program. A szűrőprogram keretében testsúly, testtömegindex, vérvétel, vérnyomásmérésre, kardiovaszkuláris rizikóbecslésre van lehetőség.

A szakemberek részvételével megszervezett testmozgásra, szabadidős- és sportrendezvényekre módot adó együttlétek mind-mind gazdagítják a tagok és az érdeklődők közösen megélt egészségorientált gondolkodását. Fontos szerepet tölt be az egyesület tevékenységében az egészségmegőrzés szempontjából fontos indikátorok folyamatos monitorozása, a demográfiai, népegészségügyi adatok folyamatos elemzése.

Az Egyesülete évek óta tagja a Magyar Szív Egyesületnek, melynek célja jórészt egybeesnek a helyi közösség törekvéseivel.

Az Egészségvédők Egyesületének elmúlt 26 éves léte és fejlődése azt bizonyítja, hogy lelkes vezetők, pozitív gondolatai képesek olyan közösséget kovácsolni, amelynek munkálkodása sikerre van ítélve. Arra buzdítjuk a szervezet vezetőségét, hogy a következő negyedszázadban is töretlen lelkesedéssel végezzék munkájukat, hiszen jó ügyet szolgálnak. Kívánjuk, hogy a testi, lelki egészségben gyarapodó nemzet ügyét szolgáló helyi közösség követendő példává váljon a civil szervezetek számára, s egyre többen tűzzék zászlajukra Kazinczy Ferenc gondolatát: jót, s jól, ebben áll a nagy titok.

 

A kitüntető címet átvette az egyesület elnöke, a város díszpolgára, Dr. Bartal Gábor főorvos úr, alelnöke, Dr. Muhari Géza a pásztói Margit Kórház orvos igazgatója és titkára, Csillik Józsefné úrhölgy.

Laudációt összeállította: Selmeczi Zoltán