2013

 

BALASSAGYARMATÉRT EMLÉKÉREM

 

Balázs Pál

tanár

 

1933. augusztus 3-án született Mohorán, harmadik gyermekeként. Édesapja gyógyszerész, édesanyja gyógyszertári asszisztens volt. Középiskolai tanulmányait a Balassi Bálint Gimnáziumban végezte. 1956-ban diplomázott az ELTE kémia-fizika szakán. Első munkahelye, a szügyi általános iskola volt, ahol 2 évig tanított, majd a Szántó Kovács János Gimnáziumban folytatta tanári pályafutását, mint kémia szakos tanár. Híresen jó közösségi helye volt a Szántósoknak a kémiaszertár, ahol rövid idő múlva a fényképezés megszállottjaként a diákokkal fotó-szakkört létrehozva az Iskola és a Város hétköznapjait, ünnepeit örökítették meg, saját maguk és a többiek örömére. Élete egybe forrt a Szántóval és az ott tanuló diákokkal. Az Iskola közösségi életében jelentős szerepe volt az Ő szervezőképességének. A diákok felé megnyilvánuló empátiája miatt, könnyen szót értett velük. Több évtizedes fotózásának eredményét a Levéltár őrzi, mely 52 ezer fénykép - évszámok szerint rendszerezett, digitalizált - változatában és 15 órás mozgófilm formájában tekinthető meg. Nyugdíjazásáig a Szántóban, illetve a Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskolában tanított, nyugdíjasként, óraadótanárként pedig a Szondi György Szakközépiskola és Speciális Szakiskolában, a Mikszáth Kálmán Gimnázium Szakközépiskola és Szakiskolában és a Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskolában is tanított.

Feleségével egy fiú és egy lány gyermeket neveltek fel, 6 unokájuk van és már egy dédunokájuk is. 2013. augusztus 3-án lett 80 éves. Jelenlegi napjait feleségével és a még nem digitalizált fényképek rendszerezésével tölti.

Balázs Pál tanár úr generációkat nevelt hivatástudattal és szeretettel. Jó kedélyével és játékos ismeretátadásával élménnyé tette a tanórákat. Nem csak a kémiát igyekezett könnyedén megismertetni a tanulókkal, hanem odafigyelt a diákok egymás közötti kapcsolatának erősítésére is. Hobbiját a diákok is élvezték, minden osztályáról számtalan fotót készített, és mint később kiderült, megannyi - mára egyre értékesebb - felvétel készült Balassagyarmatról is, amelyeket a várossal is megoszt. Habár mostanában ő kevésbé látható a rendezvényeken, mégsem hagyott fel kedvelt szabadidős elfoglaltságával: a régi diákat, negatív képeket igyekszik digitalizálni, hogy az utókor számára is megmaradjon emlékként.