BALASSAGYARMAT  VÁROS  ÖNKORMÁNYZATÁNAK

KÉPVISELŐ - TESTÜLETE

 

DR. PAPP BÉLA

részére,

 

aki osztályvezetőként, majd aljegyzőjeként évtizedekig tartó köztisztviselői munkássága idején önzetlen alázattal, a legmegbízhatóbb szakmai jártassággal szolgálta a város polgárait, valamint annak elismeréseként, hogy élete során különös gondossággal és szeretettel fordult a legelesettebbek polgárok felé,  akiknek ügyeit különös gondossággal képviselte, a

 

BALASSAGYARMATÉRT  EMLÉKÉREM

posztumusz kitüntető címet adományozza.

 

 

Papp Béla 1955. június 23-án látta meg a napvilágot Balassagyarmaton, értelmiségi családban, amelyet a feltétlen és túláradó szeretet jellemzett mindhárom gyermek felnevelése során.

Alapiskoláit a Bajcsy úti általános iskolában végezte, érettségi vizsgát a Balassi Bálint Gimnáziumban tett 1973-ban. Az érettségi évében munkahelyéül választotta a Városi Tanácsot, ahol gyakornokként alkalmazták. Különféle munkaköröket töltött be; első állomáshelye a Területfejlesztési és Ellátási Osztály volt, ahol ipari ügyintézőként dolgozott, majd gyakorlatot szerzett gyámügyi területen, valamint az anyakönyvi csoportnál.

 

Fiatal közigazgatási alkalmazottként munkatársai körében megbecsülést és odafigyelést váltott ki szakmai elkötelezettségével, önzetlen kollegialitásával.

 

A köztisztviselői pálya nehézségei mellett megélt sikerélményei arra inspirálták, hogy e szakterületen kezdje el felsőfokú tanulmányait. Először a veszprémi Tanács Akadémiát végezte el, majd beiratkozott a szegedi Tudományegyetem Jogi Karára. Jogi tanulmányait is teljes munkaidős elfoglaltság mellett folytatta, melynek lezárásaként 1985-ben jogi doktori diplomát kapott.

 

Munkakapcsolatban gyökerező szerelem beértével házasságot kötött Dr. Makka Évával, aki két leánygyermekkel ajándékozta meg a szerető családapát.

 

Munkahelyi vezetői rövid idő alatt felismerték azokat a pozitív emberi tulajdonságait, amelyek szakmai felkészültségének harmóniájában alkalmassá tették különféle vezetői megbízásokra. 1992-ben megbízott jegyzői feladatokat látott el, majd 1993-től aljegyzővé nevezték ki, mely beosztásában közel 10 éven keresztül volt kiváló segítője a város jegyzőjének. 2004-ben előbb a Titkársági, majd az Önkormányzati és Szervezési Osztály vezetésével bízták meg.

 

Aki nem mutogatja magát - ragyogni kezd. Aki nem dicsekszik - sikeres lesz. Aki nem követel tiszteletet, azt elfogadják vezetőnek. Aki nem küzd senkivel, azzal senki sem képes megküzdeni.

E kínai mondás kiválóan jellemezte Dr. Papp Béla egyéniségét.

 

Vezetői megbízatásaiban nem hatalmaskodásra, nem mások munkateljesítményének kizsákmányolására való alkalmat látott, hanem a segítő kéz nyújtásának nagyobb lehetőségét. Kiválóan tudta és cselekedeteiben mindig gyakorolta azt a nemes életfilozófiát, hogy az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Emberként, embermódon és az emberek között élte életét.

 

Szenvedélyes volt munkájában, társas kapcsolataiban, szenvedéllyel szerette családját. Minden cselekedetét és szavát áthatotta az igazságosság, a segítőkészség a feltűnés és hiúság nélküli önzetlenség. Mintha csak Victor Hugo gondolatait választotta volna mottójául, mely szerint Élj úgy, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmész.

Segíteni igyekezett, mindenkin, mindenkor és bármi áron. Egész életén át következetes, felelősségteljes munkát végzett.

 

Dr. Papp Béla nem ismerte a megalkuvást magyarsága, kereszténysége, szakmai tudásának alkalmazása terén. Soha nem volt rest a jóra, arra, hogy javára váljon a világnak.

 

Ne arra menj, amerre a csapás vezet. Arra menj, amerre nem vezet csapás és hagyj nyomot magad után, mondja a híres dán költő.

 

A 2007. május 30-án, 52 éves korában tragikus körülmények között bekövetkezett halála után Dr. Papp Béla valódi, időtálló nyomot hagyott maga után. Megdöbbentően rövidre szabott életpályája hallhatatlan űrt jelent nekünk, akik ismertük és szerettük őt.

 

Szomorúsággal tölt el valamennyiünket, hogy Dr. Papp Béla személyesen nem osztozhat ünnepi örömünkben, de biztosak vagyunk abban, hogy az égi ragyogás is erősebb ma az Ő társaságában.