Kunné Kubicza  Erzsébet  (1930)

 

Legegyszerűbben aktív lokálpatriótaként jellemezhetjük, de a Honismereti Körben és más helyi civil szervezetekben hosszú évek óta végzett munkája ad igazi bizonyságot elkötelezettségéről.

Számos országos szervezet, kör, egyesület tagja, ezekben is propagálója a városnak, kultúrájának, történelmének.

 

Balassagyarmaton született, édesapja Kubicza István, jogvégzett ember, Nógrád-Hont vármegye főjegyzője volt, aki főispáni titkárként több alkalommal aktívan résztvett az 1919-es cseh kiverés eseményeiben.

A Szatmári Irgalmasnővéreknél a Zárdában, majd a Polgári Iskolában tanul, a Közgazdasági Technikumban érettségizik.

A humán tárgyakhoz mindig vonzódott, ez az érdeklődési kör megmaradt benne.

Mint lokálpatriótát, a Milleniumi zászló átadása előtt a Polgármesteri Hivatal felkéri a zászlóanyaságra. Édesanyja, a Mária Leányok (Kórházi kedvesnővérek által vezetett egyesület) zászlóanyja volt, így örömmel vállalta a megtisztelő felkérést.

A városi nagy rendezvények meghívóján azóta is szerepel ez a címe.

 

A történelmi viharokat követően is a városban marad, itt alapít családot és itt dolgozik a rendszerváltozás előtti nyugdíjazásáig.

 

 

Az Ön felmenői között, az 1945 előtti vármegyerendszer támaszait, illusztris képviselőit találjuk. Édesapja Kubicza István, Nógrád-Hont vármegye főjegyzője volt 1942-ig. Anyai ágon nagyapja a cseh kiverésben aktívan részt vett vasutas, egyik testvére pedig katolikus pap volt. A legnagyobb karriert édesapja érte el, gyakorlatilag a megye második embere volt. Az új rendszer még visszahívta tisztségébe, de 1945-ben elhunyt. Milyen emlékeket őriz édesapjáról?

 

Nagyon szép emlékeket, bár annak idején nem úgy volt, mint ma, nem értek rá annyit foglalkozni a gyerekekkel az édesapák. Különösen, akinek ilyen beosztása volt, és akinek délután 5-től 8-ig kötelező volt tarokkpartin részt venni a Kaszinóban.

 

Vasárnaponként 10 órakor benézett a megyeházára, 11 óra felé elmentünk érte, és utána a családdal közösen vettünk részt a fél 12-es szentmisén. Előtte sétáltunk egy kicsit, akkor ismertem meg azokat az idős bácsikat, akiknek sokszor együtt köszöntünk kezét csókolomot egymásnak.

 

Otthon a kor akkori szokásai szerint alakult minden.

 

Nyáron mindig mentünk nyaralni. Ő csak egy, vagy maximum két hétre jöhetett utánunk, mert hivatali ügyeiben nagyon precíz volt, szeretett felügyelni és mindent tudni. Emlékszem a nevekre is, mert a főszolgabírókat ő ellenőrizte, meg a körjegyzői hivatalokhoz is ő járt ki, én akkor az egész Nógrád-Hont vármegyében tudtam, hogy ki, hol, milyen poszton volt. Különben is, hozzánk minden héten járt Majtényi Gyula bácsi, aki a Nógrádi Hírlapnak volt a főszerkesztője, és én a másik szobában figyeltem. Mindent akartam hallani, hiába volt, hogy nem illett bent lenni, ilyen módon is mindent kellett tudnom. Sokszor olyan dolgokat hallottam meg, amit talán nem is kellett volna, mint például más családokkal kapcsolatos események, mert Gyula bácsi mindent ismert, ami a megyében történt.

 

 

A gondokat hazahozta az édesapja? Itthon szóba kerültek a hivatali kellemes vagy kellemetlen emlékek, történések?

 

Nem, ilyen tekintetben ő nagyon szűkszavú volt, meg különben is annak idején nem illett étkezésnél beszélni. Édesanyámmal, amit este kiértékeltek, azt mi nem nagyon hallottuk.

 

Apai ágon Trencsény vármegyéből származnak, 1741-ben nemességet szerez Kubicza Miklós, aki bíró volt. Anyai ágon is e vidéki ősöket találunk. Van-e még valamilyen kapcsolata vagy családi kötődése a Felvidékkel. Vannak még netalán távoli rokonok?

 

Az unokabátyámnak, Dr. Gazsy Jánosnak, Kubicza Rozália fiának a felesége él még, az ő gyermekük és azok unokája. Mióta jó 15 éve meghalt az unokabátyám, azóta sajnos már csak néhány sort írunk, mert magyarul nem sokat tudott a sógornőm, de érteni értett. Ő szlovákul ír egy pár sort, mi meg magyarul válaszolunk, ilyen féloldalasan megy ez.

 

 

Ők merre élnek?

 

Namesto-ba nősült az unokabátyám Losoncról, mert Losoncon élt. Ott volt szolgabíró, azután behívták katonának, zászlós volt, és amikor újra Szlovákia lett - nem volt ildomos, hogy Losoncon maradjon - felment Namesto-ba, egy nagy építőipari vállalatnál lett anyag osztályvezető. Ott ismerkedett meg a közgazdász végzettségű majdani feleségével és ott is kötöttek házasságot. Édesapám többi testvére mind meghalt, sőt az unokatestvéreim is, azok gyermekeivel már nem tudtuk tartani a kapcsolatot.

 

 

Édesapja már nem élhette meg a baloldali hatalomátvételt és az azt követő történelmi változásokat. Édesanyával és két testvérével egyedül maradtak. Ezt követően a családi életvitelben történtek e drasztikus változások? A korábbi életvitelt lehetett-e, tudták-e folytatni?

 

Amikor bejött az új forint, édesanyám az öt-kettes fizetési osztálynak megfelelő nyugdíjra, mindössze 138 forintot kapott. Pont akkor, 1946-ban érettségizett a két testvérem, mivel Elemér bátyámat katonaiskolából vitték Németországba, úgyhogy Balassagyarmaton együtt érettségizett a nővéremmel. Nehéz körülmények voltak. Nővérem utána elhelyezkedett a kórházban, bátyám pedig a Közellátási Felügyelőséghez került és utána kérte áthelyezését Budapestre, hogy az egyetemi tanulmányait megkezdhesse.

 

Én 1948-ban dönthettem a hogyan továbbról. Felvettek egy 3 napos meghallgatás után a budapesti védőnőképzőbe, de ugyanakkor kaptam a kinevezésemet az akkori Törvényszékre is, és mivel édesanyámnak annyira kevés nyugdíja volt, emiatt a Törvényszéket választottam, oda mentem dolgozni.

 

 

Nagykorúsága éppen a fordulat éve körül éri, tehát 1948-ban. Az azt követő időszak pedig a politika és társadalmi jégkorszak évei, bár egy kisvárosban ezt bizonyára másképpen lehetett érzékelni. Különböző, de nem vezető beosztásban dolgozott, munkáját tisztességgel, becsülettel végezte. Abban a korban a lojalitás elvárt volt, csak a gondolat volt szabad. Az viszont megmaradt. A család hogyan élte meg ezt a korszakot.

 

Bátyám a fővárosba került, a Begyűjtési Minisztériumban dolgozott, közben elvégezte a közgazdasági egyetemet. Andrea nővérem 1950-ben ment férjhez. Amikor a Megyei Tanács Salgótarjánba helyeződött át, nővérem férje, aki jogász volt, átment az igazgatási osztályra, rögtön kaptak lakást. Nővérem pedig a Tanács egészségügyi osztályára került, stisztikusnak. Így ők is elhagyták a várost, édesanyámmal már csak én maradtam.

 

1952-ben házasságot kötöttem, a férjem, aki Nagykanizsáról jött, mint építészmérnök, ő is balassagyarmati lett. Édesanyám 1955-ben halt meg, egészen addig velünk élt. Közben két gyermekem született, az egyik édesanyám halála előtt, 1954-ben Laci fiam, Rita lányom pedig már később, édesanyám halála után 1958-ban.

 

Férjem 1958-ban meghalt. Neki nagyon sok kellemetlensége volt az 56-os események miatt, mivel főépítésvezető volt Balassagyarmaton, az akkori ügyész nagyon meghurcolta őket, a halála tulajdonképpen annak a következménye volt. A tárgyalás után motorkerékpárral jött Vácról, de ment volna munkát ellenőrizni. Viszont olyan lelkiállapotban volt, hogy nem is lehetett elvárni tőle a teljes figyelmet, a motornak világítása sem működött megfelelően, nos így történhetett a baleset, 56 óra után meghalt.

 

 

Ma Rita lányával és családjával él Balassagyarmaton, egy szép családi házban. A nyugdíjazás még jóval a rendszerváltozás előtt érte. Ha végiggondol addigi életén, elégedett embernek érezhette magát? Megtalálta minden számítását?

 

Igen, elégedettnek nevezhetem magam. A gépészmérnök végzettségű, zalaegerszegi származású második férjem is nagyon kellemes, rendes ember volt. Abból a házasságból egy kislányunk született, úgyhogy mondhatom, rendezett életem lett.

 

 

A rendszerváltozás után megindulnak a polgári szerveződések, egyesületek alakulnak, új dimenziók nyílnak az egyéni kezdeményezések előtt. Mindez hirtelen, váratlanul történik. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra, a 1989-90-et követő időszakra?

 

Én már előzőleg a Kertbarát Körbe és a Honismereti mozgalomba bekapcsolódtam, majd a Civitas Fortissima Körbe is. Ezekben a körökben igyekeztem aktívan részt venni, pláne, ha valamire megkértek, vagy felkértek, azt szívesen vállaltam. Igyekeztem új tagokat is szerezni és Gyarmatnak jó hírét tovább erősíteni.

 

 

A génekben hordozott családi öröksége a közösségi érdeklődés a szűkebb és a tágabb környezet iránti törődés, kötődés. Azon szűkebb kör egyik legaktívabb tagja, aki még mozgatni akarja és tudja a helytörténettel kapcsolatos ismeretek átadását, a várossal kapcsolatos események népszerűsítését. Ön szinte minden fontos személyiségről tud, legyen élő, vagy már a múltnak tanúja. Ez leköti minden szabad energiáját, vagy maradna még ebből bőven más feladatra is?

 

Amikor az éves tagdíjakat befizetem, akkor szoktam számba venni a kötelezettségeimet, ma összesen 17 szervezetnek vagyok a tagja, és abból, ami kimondottan Balassagyarmathoz kötődő, az talán 3 vagy 4. A többi országos szervezet, igyekszem hozzájuk is eljutni, vagy legalább kimenteni magam, ha nem tudok egy-egy közgyűlésen részt venni. Nagyon jól esett, hogy a Néprajzi Társaság, ahová néhány éve léptetett be Dr. Kapros Márta, a 75. születésnapomra nagyon szép levelet írt gratulálásképpen. De ugyanígy, a Duna Palotában, a Madách Imre Városi Könyvtár és a Város nagy rendezvényén csokorral köszöntötték a 75. születésnapomat.

 

Az Anyanyelvápolók Szövetségének úgy lettem a tagja, hogy a Beszélni nehéz körben benne vagyok, és ott Dr. Bacskóné magyartanárnő említette, ildomos lenne oda is belépni. Voltam is már több rendezvényükön Budapesten, amikor pedig a Beszélni nehéz kör professzorai Balassagyarmatra jöttek, a Balassi Gimnáziumban tartott eseményen is részt vettem.

 

 

A városi helytörténészek nagy generációja már a hetedik, nyolcadik évtized felé jár, mi a helyzet viszont a fiatalabb generációval? Van-e utánpótlás a téren?

 

A Helytörténeti Gyűjteményben és a Városi Könyvtárban, mindkét helyen megrendezik a helytörténeti vetélkedőket, de számos iskolában ilyen jellegű vetélkedők jóformán éves szinten szerepelnek a programjukban.

 

Nagyon örülök annak, hogy az iskolákban rengeteg versmondó verseny van, amelyeken nemcsak a balassagyarmati, nemcsak megyei, hanem még határon túli résztvevők is vannak. Remélem, hogy így a fiatalság egyre szélesebb köre bekapcsolódik a helytörténet megismerésébe. Az én unokáim helytörténeti vetélkedőn most nyertek egy-egy, Nógrád megyei vendégváró kézikönyvet, ami nagyon szép kiadás.

 

 

Akkor lesz utánpótlás a családon belül is?

 

Remélem.

 

 

Ha jól tudom, a gyerekeitől sem esik messze a társadalmi, közösségi aktivitás.

Ágnes lánya egy amerikai szervezet (American Field Service) helyi tagozataként külföldi diákok cserekapcsolatait szervezi, kezdeményezi a városban. Számos külföldi diák érkezett a közelmúltban városba és őrzött meg kiváló emlékeket, élményeket Balassagyarmatról. Még kiskorú unokái is önállóan utaznak. Egy nagymamának kell ennél nagyobb büszkeség, hogy az unokák is a világot járják?

 

Nagyon örülök a cserekapcsolatoknak és így valóban nagyon sok diákot és felnőttet is megismertünk. Annak is örülök, hogy elviszik jó hírét a városnak, mert mi igyekszünk, hogy mindent lássanak. A templomoktól kezdve a múzeumokig mindenhová elvisszük őket, ahová lehet, a vendégkönyvbe is kérjük beírásukat, hogy lássák, Hongkongtól, Thaiföldtől, Japántól kezdve, hogy kik is járnak Balassagyarmatra.

 

 

Mi a lényege a diák cserekapcsolatoknak? A külföldi diákok magyarul itt tanulnak, vagy már valamilyen magyar nyelvismerettel kell hogy ide érkezzenek?

 

A lényeg más országokat, kultúrákat megismerni.

 

Itt kezdenek tanulni és számosan közülük felsőfokú vagy középfokú magyar nyelvvizsgát tesznek, de az év végére mindegyikük ragyogóan beszél magyarul.

 

Vannak, akik vissza is jönnek a városunkba. Most érkezik Hongkongból már másodszor, ez alkalommal kirándulási szándékkal egy diáklány Fibi, Észtországból Maarja, aki egy évig volt nálunk, Dániából Line, ő egy fél évig volt Balassagyarmaton, itt volt elbúcsúzni a német Jenny, aki két hónapot töltött itt. De volt az idén Olaszországban a Balassiban tanuló unokám, a Kiss Árpád iskolában tanuló másik két kisunokám pedig Németországban járt, az ottaniak valószínűleg jövőre jönnek vissza hozzánk.

 

 

Az, hogy ki milyen hosszú időtartamra érkezik, az a küldő féltől függ, vagy a gyerek családjának a döntésétől?

 

Van aki egész évet marad, van aki három hónapot, van aki fél évet, attól függ, hogy a családnak és a diáknak milyen a kapcsolata és melyik programban vesz részt.

 

Balassagyarmaton a Szent Imre, a Balassi, a Mikszáth Kálmán, a Szent-Györgyi, tehát a legtöbb középiskola fogadott tanulókat.

 

 

Végezetül egy kérdés a városról. Balassagyarmat múltja, jelene nyitott könyv Ön előtt, sok mindent átélt, megélt az elmúlt évtizedekben. Milyen szemüveget kellene felvenni, hogy a jövőt lássa? Rózsaszínűt vagy a sötétebbet?

 

Ha lenne a kettő közötti, mivel ma a szemüvegek is többféle színűek. Se nem rózsaszín, se nem teljesen sötét. Én igyekszem, hogy szebb és jobb színben lássam a várost és remélem, hogy a város jövője is ennek megfelelően tud alakulni.

 

 

2006. július