A könyvtárosság szolgálat
Egy igazi könyvtáros számára a
könyv csak eszköz, az olvasó a legfontosabb.
Ezekkel a szavakkal összegzi
hitvallását Balláné Simon Mária, a balassagyarmati
Mikszáth Kálmán Középiskola mindig aktív, karizmatikus könyvtárosa, a város
köztiszteletben álló személyisége, aki
- Szinte hihetetlen, hogy nyugdíjas leszel. Hogyan éled meg ezt a
változást?
- Kettősség van bennem. A sok, nehézséggel teli év során bizony elfáradtam. A 20 év alatt, amit a Mikszáthban töltöttem, az oktatás is és az iskola is sok változáson ment át, ezért számtalan kihívásnak kellett megfelelni. Ezért egyfajta felszabadultság érzés van bennem, a csípőprotézis-műtétem után teljes emberként szeretnék új életet kezdeni. Ugyanakkor már most hiányzik a nyüzsgés, amit ez a munka jelentett.
Igazán gazdag életúttal
büszkélkedhetsz. Hogyan lettél könyvtáros?
- A könyvtárosi szakma szépségeit már a Balassi Bálint Gimnáziumban megismerhettem, hiszen osztályfőnököm kezelte a könyvtárat, így bejárásom volt a könyvek birodalmába. Innen egyenes út vezetett a debreceni egyetem népművelés-könyvtár szakára, ahová azonban helyhiány miatt nem vettek fel.1972 és 1978 között a balassagyarmati Művelődési Központban dolgoztam népművelőként, ez alatt levelezőn végeztem Budapesten a népművelés-könyvtár szakot, így a gyakorlatot jól össze tudtam egyeztetni az elmélettel. Akkoriban komoly kulturális élet folyt a városban: Irodalmi Presszót, különféle klubokat működtettünk. Eközben férjhez mentem, és a GYES idején úgy döntöttem, elhagyom a népművelői pályát, mert a családot nem tudtam összeegyeztetni az esti elfoglaltságokkal.
Így 1978-től a Városi Könyvtárban kezdtem el dolgozni, immár könyvtárosként. Ez a munkakör összetettebb volt, több lehetőséget adott számomra a kiteljesedéshez, mert úgy éreztem, közvetíthetem a tudást, a kultúrát. Az én feladatom lett a könyvtár kapcsolatrendszerének kiépítése. Ismeretterjesztő vetélkedőket, író-olvasótalálkozókat, honismereti rendezvényeket szerveztünk.
1986-ban aztán válaszút elé kerültem. A több lehetőség közül végül a Bottyán János Honvéd Kollégium könyvtárosi állását választottam. A kihívás nagy volt,: nekem kellett a semmiből egy könyvtárat teremtenem. Ezt egyfajta alkotásnak tekintettem, hiszen a semmiből kellett értékeket, közvetítő intézményt létrehoznom! Elkezdtem hát módszeresen felépíteni a könyvtárat, beszereztem a kötelező olvasmányokat és egyéb köteteket.
1991-ben aztán- a rendszerváltozás átláthatatlan időszakában- megszüntették a balassagyarmati katonai kollégiumot. Amikor már megteremtettem az alapbázist, amikor minden adott volt a minőségi munkához, hirtelen minden összedőlni látszott.
- Mi lett a megoldás?
-A Honvédség utasította a megszűnő kollégiumokat, hogy a könyvtárakat ajánlják fel a helyi oktatási intézményeknek értékmentés címén. Dr. Bacskó József, a kereskedelmi iskola akkori igazgatója szívügyének tekintette az iskola fejlesztését, és partner volt a könyvtár átköltöztetésében.
1991-ben, éppen 20 éve tehát,
átkerültem a kereskedelmi iskolába, a
- Hogyan
emlékszel vissza erre a húsz évre?
- Egyszerre volt nehéz és szép. Nehéz körülmények között, helyhiánnyal küszködve ugyan, de igyekeztem minőségi munkát végezni. Leginkább a különféle rendezvények nőttek a szívemhez. Szinte gyermekemnek tekintem a Madách-Mikszáth ünnepséget, amely mára országos szintű, rangos versmondó versennyé nőtte ki magát. A nemzetközi Mikszáth-napok felelőse is én voltam, ezen kívül iskolai vetélkedők szervezésében, pályázatok írásában is részt vettem. Így nyertünk pl. számítógépeket, vagy tudtuk elindítani 2004-ben a világnyelvi könyvtárat. Mindig csapatjátékos voltam, kiálltam a közösségi értékekért és az igazságért. Tapasztalataimat szívesen megosztottam a fiatal kollégákkal is. Büszke vagyok az idei tanévet bevezető Gólyatáborunkra is, melyet igazgatónk, Lavaj Árpád támogatásával szerveztünk, de a szakmai munkán túl, talán a hozzám járó diákok fognak a legjobban hiányozni, akiket szinte a saját gyermekeimnek tekintek.
- Mit jelent számodra
a könyvtárosi munka?
- A kultúra közvetítése könyvek és rendezvények által szép hivatás, mivel segít az embereknek elfeledtetni a hétköznapok sivárságát és anyagiasságát. Szebbé teszi az emberi kapcsolatokat, emberibbé az érzéseket. Katarzist ad. Engem soha nem az anyagiak vezéreltek, és a szeretet áradása mindenért kárpótolt, erőt adott a munkához.
Úgy gondolom, egy korszerű könyvtáros odafigyel arra, hogy folyamatosan képezze magát. Jómagam is, a legkülönfélébb kiegészítő képzésekkel igyekeztem naprakészen tartani ismereteimet, autodidakta módon is és különféle tanfolyamok elvégzésével. A főiskolai diploma megszerzése után még egy államvizsgát tettem könyvtár szakból, a városi könyvtári munkám során, pedig elvégeztem a budapesti Könyvtár és Módszertani Központ által szervezett szakreferensi tanfolyamot. A Mikszáth Középiskolában, 2000-ben - a modernkor kihívásaira reagálva - számítástechnikai tanfolyamot végeztem..
- Ezek után nehéz a kérdés: hogyan tovább?
- Fájó szívvel hagyom itt az iskolát. Nehéz megválnom kollégáimtól és a munkámtól. De talán legjobban a diákok fognak hiányozni, akiknek sokszor a lelkét is ápoltam. .
De sok tervem van a jövőt illetően, szeretném bepótolni az eddig elmaradt utazásokat, befejezni a helytörténeti témájú könyvemet, és természetesen várom az unokákat!
A könyvtárosság nem egyszerűen a könyvek
kiadását jelenti. Pszichológiai, szociológia érzéket követel, a könyvtár
egyfajta szellemi műhely, amely - különösen mai, értékválsággal küszködő világunkban
- missziót folytat. Marika valódi harcosa ennek a missziónak, sokat
foglalkozott a hozzá járó gyerekek lelkivilágával, problémáival is.
Köszönjük ezt az áldozatos munkát, s
kívánunk szép nyugdíjas éveket!
Végezetül álljon itt néhány diák visszaemlékezése, akik számára Marika nem csak egy könyvtáros volt, hanem annál sokkal több….
Kovács Bianka, egykori mikszáthos diák és versmondóköri tag:
Marika
nénit még kilencedikes koromban ismertem meg, amikor jelentkeztem az iskolai
versmondó körbe, ahol olyan diákok gyűltek össze, akik szívesen szerepeltek ünnepségeken,
versmondó versenyeken. Nagyon szerettem oda járni, mert olyan emberek közé
kerültem, akik szeretnek, és akiket egy életre a barátaimnak mondhatok. Amikor
csak tehettem, lementem a könyvtárba Marika nénihez, hogy kikérjem a
véleményét, elújságoljak neki egy jó hírt, vagy csak egy jót beszélgessünk.
Mindig meghallgatott és mindig jó tanácsokat adott nekem. Sokat segített abban,
hogy az legyek, aki most vagyok, hogy szeressem a zenét, az ünnepeket és a
verseket.
Egy
olyan oldalam került napvilágra, amiről még én sem tudtam. Amikor befejeztem
tanulmányaimat a KERI-ben; még utána is szívesen lejártam hozzá olykor-olykor,
ha időm engedte beszélgetni, vagy ha valami miatt meghívott! Még ma is hálás
vagyok Neki, amiért ilyen embert varázsolt belőlem, és remélem, hogy még
sokszor lesz rá lehetőségem, hogy beszélgessek vele jó nagyokat!
Egy másik egykori diákunk, Csizmár Boglárka, aki Marika
segítségével számtalan versíró pályázaton vett részt és ért el szép sikereket,
így köszöni meg az elmúlt éveket:
Köszönet
- Marika néninek -
Szemében mindig ragyogott az öröm,
szeretettel gondoskodott mindenki felett,
Ő az, akinek most megköszönöm
a bátorítást, s a végtelen türelmet.
Törődött velünk, mint egy édesanya,
mellette lehettünk önmagunk.
Kedves emlék lesz biztató szava,
amit mindörökké szívünkben hordozunk.
Balassagyarmat, 2011. október 15.
Csizmár Boglárka
egykori Mikszáthos diák
Összeállította:
Bellér Annamária