Gondolatok/víziók Mikszáthnál és a BBK-nál A Mikszáth
jubileumi év ünneplésére a BBK a megszokott, formabontó módján készült. Közreadjuk
Mikszáth Kálmán egy alig ismert írását, amelyben megörökítette a maga gondolatait,
milyen lesz Balassagyarmat (és az ország) 200 év múlva, vagyis, 2070 körül.
Ne ítélkezzünk előre, a nagy palócnak van még 60 éve a jövendölések
megvalósulására. A BBK
szerkesztőjének innen eredt a merész ötlete, elkészíti a maga vízióját, milyen
lesz Balassagyarmat (és az ország) 2210 táján. Aki a két írás
egyazon oldalon való megjelenítésének okán joggal háborodna fel, ne tegye,
várjon 2210-ig. Ekkor várjuk szerkesztőségünkbe a tiltakozó e-maileket: -
Aufhören. Vagy, inkább, ahogy
szerkesztőnk vizionálta a nyelvhasználatot: -
Abbahagyni! |
KÉTSZÁZ ÉV MÚLVA - Gondolatok a váci hajón - Mennyi tömérdek víz
ebben a Dunában! Mintha csak Tóth Kálmán poézise hömpölyögne alattunk, és a bajai molnárok csolnakáznának rajta. Az a jóízűen eső poézis, melynek tetejébe-bízvást oda lehet írni
azt a tanácsot: "vagy tüzet a versbe,
vagy verset a tűzbe!" - lenni vagy nem lenni. No, de jó a tejjel-mézzel patakzó hazában minden kádencia. Akad publikum mindenre. Még a csász. kir. poéta, Szász Károly számára is terem borostyán. Csakhogy neki már
nem való sem bor ostyán, sem bor ostya nélkül, mióta az a csúfság történt
vele, hogy a pezsgőtől... Pedig hát más
ember azért issza a drága italt, hogy benne maradjon. No, de vigasztalhatja az a tudat, hogy összes kiadott
művei között ez volt a legértékesebb. Az ember úgy elandalog a morajló
habokon. A gőzgép zakatoló kerekeiben, mikor egy-egy gyár mellett röpítenek
el, az új Magyarország tündérarca mosolyog felém. A jövő Magyarországé. Látom
behunyt szemekkel. Az ősz Duna büszkén viszi a magyar trikolórt hajóin a
Fekete-tengerig: mindenütt úr a magyar. A budapesti világkiállításra rajzik
az összes földkerekség. Éppen most rendeltek meg egyik könyvárusunknál 10
ezer magyar nyelvtant a külföldre, mivel Budapesten bajos más nyelven
eligazodni. Mindenütt jólét, míveltség, szorgalom,
gazdagság. A nemzet nem kapkod félszeg bolondságokon, charlatanerián,
rüpők magyarságon, hanem versenyre szállt ki
Európával, tollal, kapával, vésűvel, gyaluval. A régi
kor nagy dolgairól, mikért a mai nemzedék lelkesedik, kacajt
fakasztó szatírát ír valamelyik unokám. Tóth Kálmán és Szász Károly
költeményeit már régen elfogyasztották a sajtosok: a múlt héten találtak meg
valami füstös lomtárban egy kötetet belőlük; a lapok
mint kuriózumot közlik, hogy miben lelte örömét a XIX. század nyájas
olvasóközönsége. A bajai ezüst serlegből is persze pipa-kupak lett azóta, így is, úgy is az lévén rendeltetése, hogy elfedje
a füstöt: csakhogy a mostani füstnek "üresség" a neve. De menjünk tovább a fantázia útján. A hajóról kiszállok
Vácon. Szépen ki van aszfaltírozva a kikötőhely. Az
indóháznál a "Nógrádi Lapok" reggeli számával kínál a trafikárusleány. A kiszélesített, hatalmas Nógrád megye orgánumát
mindennap ötezer példányban nyomja a gyarmati villany-nyomda. Éppen most éli
a kétszázadik évfolyamot. Készül is a szerkesztői személyzet az első alapító szerkesztő emlékére ünnepélyt rendezni... Mert hát hiába ! a causa bibendi-t még most is szeretjük. Olyan nagy a nemzeti szomjúság,
hogy kétszáz év sem olthatta el. Valószínű, hogy én is a Harmos
ünnepére utazom. Az odavaló kanonok tartja az
emlékbeszédet, aki mint szerkesztőségi tag és frivol író ismeretes. A gyarmati állandó színházban, mely
az ócska aréna helyén épült, éppen
e napokban adták elő legújabb darabját,
melynek címe: "Egy becsületes asszony." A főtisztelendő úr
mindig ilyen lehetetlen címeket választ darabjainak. (A másik híres darabja: "Egy demimonde
a világteremtés előtt.") Budapestről egészen
kellemes kirándulás esik Gyarmatra. Vácról a sebes vonat egy óra alatt röpít
oda a hullámzó kalásztengeren keresztül. Égy megtestesült földi paradicsom
az, amerre repülünk. A szabályzott Ipoly mentében
gyárak emelkednek. Melankolikus pacsirta-dal helyett gazdasági gépek
kelepelése zavarja fel a mezők ünnepi csendességét. A falu tisztára meszelt,
jólétet eláruló házai mellett büszkén emelkednek a vagyonosok kastélyai, a
templom és a községi könyvtár épülete: de a legszebb ház mindenütt az iskola.
Gróf Csibukházy bölcsésztudor és ribai néptanító éppen egy vagonban utazik velem és nagy tüzesen magyarázza, hogy mennyivel előbbre
vagyunk Poroszországnál a nevelés terén. A gróf igen derék, képzett ember,
csakhogy kissé komót. Mondják, hogy ez az oka amiért taval beadta
lemondását a közoktatásügyi tárcáról, melyet oly közmegelégedésre viselt. No, hanem Gyarmat aztán igazán csinos város. A Zichy-sétánytól
fel a Balassa-térig csupa emeletes házai az iparosoknak, a
takarékpénztár és a hitelintézet palotája. A hajdani Deák-kör helyén az "Egyenlőségi
klub'" négyemeletes épülete néz le kevélyen az ódonszerű alacsony
megyeházra. Ha a tekintetes vármegyének volnék, szégyenszemre sem tűrném ott
csúfnak a sok szebb magánház között, különösen mikor annyi a pénze, hogy a
bécsi banknak is kölcsönöz. No, de ki tehet arról, hogy olyan fösvény
belügyminiszterünk van, mint egy Harpagon, és
semmi fölösleges költséget nem engedélyez. A színház előtt
Madách és Teleki László szobrai ékesítik a platánfákkal beültetett tért, melynek padjain szerelmes
párok andalognak beszélgetve a pesti világbőrze állásáról. A széles, hosszú
főutcán fényes fogatok robognak fel s alá a hullámzó népsokaság közt, melynek soraiban
nem válik külön keresztény és zsidó. A keresztény is mind zsidó lett. Nincs
rang, nincs valláskülönbség. Este azután
felgyúlnak a gázvilágítás ragyogó csillagai, az ősanyák fele hektikába esett,
míg a "lámpabálokon" összetáncolta ezt a fényes ékességét a
megifjodott székvárosnak. No, csakhogy megvan s a "Balassá"-ból
későn hazavergődő utódok nem esnek kanálisba a sötétségben. A régi temető
helyén a felső-magyarországi fa- és a salgótarjáni kőszéntelep raktárai,
távolabb a megyei kórház, árva- és lelencház magasió
épületei tesznek tanúságot vagyonról, míveltségről,
iparról. A temető küllebb szorult Patvarc felé, a régi sírokból csak itt-ott maradt egy-egy
csonka emlékkő idő megviselte, eső lemosta olvashatlan
ákombákjaival. A jó isten tudná, kinek hittek, mi
volt 200 évvel azelőtt, aki ott egy-egy dombosabb helyen alussza örök álmait
a zöldellő fű alatt. Csak egy kövön van még olvashatólag
felírva e pár szó: "Itt nyugszik Sramko." Valami pajkos
nebuló diák, mintha fel akarná költeni a kétszázados alvót, odaírta vereskrétával a fehér márványra: "Hallja, Samu bácsi! Most már van pinz." A hajó fütyül.
Igazán Vácon vagyunk. A fantázia ragyogó köde, melyen keresztül olyan rózsaszínűnek látszott minden, apró foszlányokban kezd eltünedezni. Nagyot
zökken a hajó és - kétszáz évvel
vet hátra. Ott vagyok, ahol voltam. Absteigen! - ordítja a magyar dunagőzhajózási társulat
hivatalnoka. Kiszállok, váci kocsit
keresni, lelkemet csendes mormogással az istennek ajánlva, ha valahogy
útközben vagy Vácon vagy Gyarmaton találnék fúlni a sárba. Megjelent: Mikszáth Kálmán: Cikkek és karcolatok. 1. köt. 1869-1874.
(Mikszáth Kálmán összes művei. Szerk. Bisztray
Gyula, Király István. 51. köt.) Kritikai kiadás. Bp. 1964. 55-58. p. |
|
|
Kétszáz év múlva 2210
táján Mennyi tömérdek víz ebben az Ipolyban! Nem is bírná ki a meder, ha nem lenne kibetonozva. De
bíz, bírja. Már hogyne, hiszen ahogy a palóc népnyelv mondja EEN kompátibilás
a mi folyónk. Nem is lehetne ez másképp, hiszen az Egyesült Európai
Népcsoportok így tudta csak kanalizálni a Matica
népcsoport ajándékát, amellyel testvérének kedveskedett. Több vizet az Ipolyba volt a Matica ajándékának
tárgya, ezzel ünnepelve a Matica-Hunnia, 2050-ben
kötött örökszerelmi kettős törvényt, és lőn, két
hónap alatt folyókat, patakokat fordítottak át és folyattak az Ipoly felé,
hogy az kellemetesen duzzadjon. A két nemzet, akarom mondani régiós népcsoport,
egymás karjaiba dőlő szeretete áldozattal is járt. Ami túlfolyhat, túl is folyik,
ezért az EEN soron kívül 3,4 trilliárd jurómani támogatásról döntött, 3 métert mélyítünk a folyón és teljes
hosszban betonozunk projekt keretében. A projekt megvalósulását egyöntetű öröm kísérte az
egész EEN-ban. A gall népcsoport elnöke ezzel is
igazolni látta egy régi, feledni látszó indokukat, hajózható az Ipoly. Az EEN szerte tapasztalt
örömet egyáltalán nem befolyásolta, hogy
a folyó kibetonozása voltaképpen egy fordítási hibára volt visszavezethető,
amely a nyelvi kavarodásban keletkezhetett, de ha már így történt, a
legkisebb presztízsveszteséggel a leiterjakab-i
módosítás járt. A folyón méltóságteljesen csorogtak le az EEN
csillagaival feldíszített luxus hajók, az EEN állampolgárbarát - 6 nap pihenés, 1
nap munka - projekt keretében a megnövekedett szabadidő fellendítette a vízi turizmust
is. A folyó felett hidak íveltek át, minden településnek egy hidat projekt
már 2100 körül megvalósult, de 2210-ig még egyiket sem kellett felújítani. A
hidak állaga, a kivitelezés minősége az ideálist is meghaladta, a teljes
betonmennyiséget bedolgozták, egyetlen teherforduló sem tévedt rossz irányba.
Egy sofőrnek derengett még dédapja meséjéből, hogy voltak még olyan idők,
amikor egy szállítmány- két irány, titkos elve szerint működött a munkabeosztás,
így terhével rossz irányba indult, de az Erkölcsös
Hunnia Népcsoportért és EEN-ért mozgalom
gépjárművezető tagozta gyorsan észre térítette. Az EEN 500 fős brüsszeli munkacsoportja árasztotta el szerte az Ipoly mentét, támogatókat keresve
az Egy falunak két hidat
projektnek, de az Ami sok, az sok
szlogent hirdető Zöldek és Árnyalataik Brekeke sikeresen kivédte a kettőzési
projektet. Az Ipoly mente gazdasági, szellemi központja
Balassagyarmat maradt. Megközelítése minden irányból ideális volt, bár
közúton alig közlekedett valaki is. Annál többen vonaton, amelyek nem
menetrend, hanem igény szerint jártak, a tenyérbe beinstallált kézi számítógépbe
a web 154.0 verzió szerint
csak a végállomás nevét kellett beütni és a start now
gombot indítva, az egyfülkés kupé már indulásra készen is állt. 4 perc alatt
tette meg a 100 km-es távot. Vonaton, vagyis private lounge-ban jobbára az EEN regionális
képviselői és családtagjaik utaztak, önként átadva a légteret a zárt légi
hajtányokkal közlekedő nem regionális képviselőknek, akik száma alig haladta
meg a pár ezret, hiszen 2210-ben valójában már csak EEN foglalkoztató
létezett. Különösen a légtérből érkezők láthatták még jól annak a vasúti
pályarendszernek a nyomvonalát, amelyet takarékosság okán a XXI. sz. elején
felszedtek, majd amelyet pár évtizedre rá egy új nyomvonalon, a Hunnia Népcsoport és EEN mobilitásáért
mini projekt keretében lefektettek. A városba érkezők egy különleges települést
találtak. A 2208-ra befejezett, az EEN 8.0 projekt
keretében felújított főtér élettel volt teli, emberek százai élvezték a
megújult tereket, elegáns és méregdrága butikokat, korzót és a római kor
mintájára létesült piacteret. Ott volt ám igazán élet, a köz
dolgai megtárgyalására érkezők tömegét alig lehetett visszatartani, a
közügyek iránti fogékonyság soha nem látott méreteket öltött. De ezekkel való foglalatosság nem pártkeretekben
történt, az EEN-ban ekkora már nem léteztek pártok.
Ennek okát a XXI. század végére eredeztették az emberek, akkora terjedt el a
másság, egész EEN-t elborító tisztelete. Minden
ember más akart lenni, 2130 körül pedig megalakult a
Mások és egyéb másságok pártja, amelybe egy órán belül belépett volna az EEN
teljes lakossága, de a mások pártjába mindig csak mások léphettek be, így
gyakorlatilag sikerült megalapítani az első tag nélküli pártot. Az országos és települési köztisztségeket
ellátókat sorsolás alapján választották ki, hiszen az oktatás, művelődés,
nyelv,- és gazdasági ismeretek olyan
magas fokon álltak, hogy bárki elláthatott bármilyen közfeladatot. Ekkora
érett be az EEN 200 éves kifutással indított át-, ki-, rá-, képzési, 800 trilliárd jurómani összegű
oktatási projektje, amelynek révén minden népcsoport, minden tagja valóban
EEN kompatibilis lett. Ebbe az idillbe robbant bele a bomba. Nem szó
szerint, hiszen az egész EEN-ban a mások tisztelete
okán nemhogy bombát, de fakardot sem lehetett találni. Ekkor olvashatta az EEN polgár a tenyérébe
beapplikált számítógépén egy körlevél formájában, hogy Hunnia népcsoport egy
településén, nevezetesen Balassagyarmaton, valami olyan történik, ami már
régen nem. Vannak hírek, események, amelyek jobban megmozgatják a világot,
mint amennyire hinné az ember, és ez olyan volt. Érdeklődők és netírók
tömegei lepték el a települést, majdnem újságírót mondtam, de ez a szakma már
a XXI. században kimúlt, lévén hogy az utolsó
nyomtatott újság akkortájt jelent meg EEN szerte utoljára. És ebben állt a
bomba újdonság: éppen Balassagyarmat, éppen a kis Hunnia lesz az, amelyik az
EEN innovatív megújítójaként, újból üzembe helyezi a nyomdagépet, és több
mint 150 év után friss, ropogós újságot fog kiadni, Hunnia Palócai címmel. A várost ellepők elhelyezése már gondokat jelentett,
a főtéri szállodának éppen ekkor lett a 845. tulajdonosa, de vendéget már
századok óta nem fogadott. De sebaj, mint mindig a szükségben, az igazi testvér
segít. Az északi szomszéd-testvér, testvér-szomszéd, a Matica,
két tengerjáró hajót úsztatott le az Ipolyon, ezen
valóban kényelmes éjszakai hajlékot talált a mindmegannyi érdeklődő. A Hunnia Palócai megjelenésének nagy napjára
tízezrek lepték el a várost, mámorosan szorongatták az új lapot, élvezték,
hogy összehajthatják, gyűrhetik, ágyukban is olvashatják. Ezután EEN szerte
az emberek csak magyar nyelvtanfolyamokra iratkoztak be, kellett is ez,
hiszen a lapnak csak magyar mutációja volt. Így esett meg, hogy teljesen váratlanul egy kis
népcsoport átformálta EEN jövőjét. Az EEN hivatalos nyelve többé nem az angol, hanem a
magyar lett, a számítógépek programnyelvét magyarra kellett átírni, és amikor
az EEN népcsoportok Nagy Bizottsági gyűlésén egy Matica
küldött felszólalt, a résztvevők kórusa egyöntetűen lehurrogta: The future of EEN - kezdte a felszólaló, majd megszeppenve tért át a
magyar nyelvre. Bocsánat, a rossz megszokás - nyögte ki és ahogy ez
elhangozott, a megelégedettség és megnyugvás sóhaja öntötte el a padsorokat,
kiáradt a rue de la Loi
felhőkarcolói felé, szétterjedt a Grande Place árkádjai között, kifutott Brüsszelből, hogy a Rajna
menti szőlődombok között vígan kergetőzzőn, az
Alpok nyúlványain gyorsan átbucskázzon, a Tátra felett átvetve magát lassan
elérjen egy valamikori határt, tajtékos hullámokat vessen a meglepett Ipoly
folyónkon, majd a kóvári kanyarnál lelassuljon, a dejtári rét mentén pedig már észrevétlenül szétterüljön,
nyomot sem hagyva maga után. Vizionált:
Nagy László |