Gondolatok/víziók Mikszáthnál és a BBK-nál

 

A Mikszáth jubileumi év ünneplésére a BBK a megszokott, formabontó módján készült.

Közreadjuk Mikszáth Kálmán egy alig ismert írását, amelyben megörökítette a maga gondolatait, milyen lesz Balassagyarmat (és az ország) 200 év múlva, vagyis, 2070 körül. Ne ítélkezzünk előre, a nagy palócnak van még 60 éve a jövendölések megvalósulására.

 

A BBK szerkesztőjének innen eredt a merész ötlete, elkészíti a maga vízióját, milyen lesz Balassagyarmat (és az ország) 2210 táján.

Aki a két írás egyazon oldalon való megjelenítésének okán joggal háborodna fel, ne tegye, várjon 2210-ig. Ekkor várjuk szerkesztőségünkbe a tiltakozó e-maileket:

 

-                      Aufhören.

 

Vagy, inkább, ahogy szerkesztőnk vizionálta a nyelvhasználatot:

 

-          Abbahagyni!

 

 

KÉTSZÁZ ÉV MÚLVA

-  Gondolatok a váci hajón  -

 

Mennyi tömérdek víz ebben a Dunában! Mintha csak Tóth Kálmán poézise hömpölyögne alattunk, és a bajai molnárok csolnakáznának rajta. Az a jóízűen eső poézis, melynek tetejébe-bízvást oda lehet írni azt a tanácsot: "vagy tüzet a versbe, vagy verset a tűzbe!" - lenni vagy nem lenni. No, de jó a tejjel-mézzel patakzó hazában minden kádencia. Akad publikum mindenre. Még a csász. kir. poéta, Szász Károly számára is terem borostyán.

Csakhogy neki már nem való sem bor ostyán, sem bor ostya nélkül, mióta az a csúfság történt vele, hogy a pezsgőtől... Pedig hát más ember azért issza a drága italt, hogy benne maradjon. No, de vigasztalhatja az a tudat, hogy összes kiadott művei között ez volt a legértékesebb.

Az ember úgy elandalog a morajló habokon. A gőzgép zakatoló kerekeiben, mikor egy-egy gyár mellett röpítenek el, az új Magyarország tündérarca mosolyog felém. A jövő Magyarországé. Látom behunyt szemekkel. Az ősz Duna büszkén viszi a magyar trikolórt hajóin a Fekete-tengerig: mindenütt úr a magyar. A budapesti világkiállításra rajzik az összes földkerekség. Éppen most rendeltek meg egyik könyvárusunknál 10 ezer magyar nyelvtant a külföldre, mivel Budapesten bajos más nyelven eligazodni. Mindenütt jólét, míveltség, szorgalom, gazdagság. A nemzet nem kapkod félszeg bolondságokon, charlatanerián, rüpők magyarságon, hanem versenyre szállt ki Európával, tollal, kapával, vésűvel, gyaluval. A régi kor nagy dolgairól, mikért a mai nemzedék lelkesedik, kacajt fakasztó szatírát ír valamelyik unokám. Tóth Kálmán és Szász Károly költeményeit már régen elfogyasztották a sajtosok: a múlt héten találtak meg valami füstös lomtárban egy kötetet belőlük; a lapok mint kuriózumot közlik, hogy miben lelte örömét a XIX. század nyájas olvasóközönsége. A bajai ezüst serlegből is persze pipa-kupak lett azóta, így is, úgy is az lévén rendeltetése, hogy elfedje a füstöt: csakhogy a mostani füstnek "üresség" a neve.

De menjünk tovább a fantázia útján.

A hajóról kiszállok Vácon. Szépen ki van aszfaltírozva a kikötőhely. Az indóháznál a "Nógrádi Lapok" reggeli számával kínál a trafikárusleány. A kiszélesített, hatalmas Nógrád megye orgánumát mindennap ötezer példányban nyomja a gyarmati villany-nyomda. Éppen most éli a kétszázadik évfolyamot. Készül is a szerkesztői személyzet az első alapító szerkesztő emlékére ünnepélyt rendezni... Mert hát hiába ! a causa bibendi-t még most is szeretjük. Olyan nagy a nemzeti szomjúság, hogy kétszáz év sem olthatta el. Valószínű, hogy én is a Harmos ünnepére utazom. Az odavaló kanonok tartja az emlékbeszédet, aki mint szerkesztőségi tag és frivol író ismeretes. A gyarmati állandó színházban, mely az ócska aréna helyén épült, éppen e napokban adták elő legújabb darabját, melynek címe: "Egy becsületes asszony." A főtisztelendő úr mindig ilyen lehetetlen címeket választ darabjainak. (A másik híres darabja: "Egy demimonde a világteremtés előtt.")

Budapestről egészen kellemes kirándulás esik Gyarmatra. Vácról a sebes vonat egy óra alatt röpít oda a hullámzó kalásztengeren keresztül. Égy megtestesült földi paradicsom az, amerre repülünk. A szabályzott Ipoly mentében gyárak emelkednek. Melankolikus pacsirta-dal helyett gazdasági gépek kelepelése zavarja fel a mezők ünnepi csendességét. A falu tisztára meszelt, jólétet eláruló házai mellett büszkén emelked­nek a vagyonosok kastélyai, a templom és a községi könyvtár épülete: de a legszebb ház mindenütt az iskola. Gróf Csibukházy bölcsésztudor és ribai néptanító éppen egy vagonban utazik velem és nagy tüzesen magyarázza, hogy mennyivel előbbre vagyunk Poroszországnál a nevelés terén. A gróf igen derék, képzett ember, csakhogy kissé komót. Mondják, hogy ez az oka amiért taval beadta lemondását a közoktatásügyi tárcáról, melyet oly közmegelégedésre viselt.

No, hanem Gyarmat aztán igazán csinos város.

A Zichy-sétánytól fel a Balassa-térig csupa emeletes házai az iparosoknak, a takarékpénztár és a hitelintézet palotája. A hajdani Deák-kör helyén az "Egyenlőségi klub'" négyemeletes épülete néz le kevélyen az ódonszerű alacsony megyeházra. Ha a tekintetes vármegyének volnék, szégyenszemre sem tűrném ott csúfnak a sok szebb magánház között, különösen mikor annyi a pénze, hogy a bécsi banknak is kölcsönöz. No, de ki tehet arról, hogy olyan fösvény belügyminiszterünk van, mint egy Harpagon, és semmi fölösleges költséget nem engedélyez.

A színház előtt Madách és Teleki László szobrai ékesítik a platánfákkal beültetett tért, melynek padjain szerelmes párok andalognak beszélgetve a pesti világbőrze állásáról.

A széles, hosszú főutcán fényes fogatok robognak fel s alá a hullámzó népsokaság közt, melynek soraiban nem válik külön keresztény és zsidó. A keresztény is mind zsidó lett. Nincs rang, nincs valláskülönbség.

Este azután felgyúlnak a gázvilágítás ragyogó csillagai, az ősanyák fele hektikába esett, míg a "lámpabálokon" összetáncolta ezt a fényes ékességét a megifjodott székvárosnak. No, csakhogy megvan s a "Balassá"-ból későn hazavergődő utódok nem esnek kanálisba a sötétségben.

A régi temető helyén a felső-magyarországi fa- és a salgótarjáni kőszéntelep raktárai, távolabb a megyei kórház, árva- és lelencház magasió épületei tesznek tanúságot vagyonról, míveltségről, iparról. A temető küllebb szorult Patvarc felé, a régi sírokból csak itt-ott maradt egy-egy csonka emlékkő idő megviselte, eső lemosta olvashatlan ákombákjaival. A jó isten tudná, kinek hittek, mi volt 200 évvel azelőtt, aki ott egy-egy dombosabb helyen alussza örök álmait a zöldellő fű alatt. Csak egy kövön van még olvashatólag felírva e pár szó:

"Itt nyugszik Sramko."

Valami pajkos nebuló diák, mintha fel akarná költeni a kétszázados alvót, odaírta vereskrétával a fehér márványra:

"Hallja, Samu bácsi! Most már van pinz."

A hajó fütyül. Igazán Vácon vagyunk. A fantázia ragyogó köde, melyen keresztül olyan rózsaszínűnek látszott minden, apró foszlányokban kezd eltünedezni. Nagyot zökken a hajó és - kétszáz évvel vet hátra. Ott vagyok, ahol voltam. Absteigen! - ordítja a magyar dunagőzhajózási társulat hivatalnoka. Kiszállok, váci kocsit keresni, lelkemet csendes mormogással az istennek ajánlva, ha valahogy útközben vagy Vácon vagy Gyarmaton találnék fúlni a sárba.

 

Megjelent: Mikszáth Kálmán: Cikkek és karcolatok. 1. köt. 1869-1874. (Mikszáth Kálmán összes művei. Szerk. Bisztray Gyula, Király István. 51. köt.) Kritikai kiadás. Bp. 1964. 55-58. p.

 

 

Kétszáz év múlva

2210 táján

 

Mennyi tömérdek víz ebben az Ipolyban!

Nem is bírná ki a meder, ha nem lenne kibetonozva. De bíz, bírja. Már hogyne, hiszen ahogy a palóc népnyelv mondja EEN kompátibilás a mi folyónk. Nem is lehetne ez másképp, hiszen az Egyesült Európai Népcsoportok így tudta csak kanalizálni a Matica népcsoport ajándékát, amellyel testvérének kedveskedett.

Több vizet az Ipolyba volt a Matica ajándékának tárgya, ezzel ünnepelve a Matica-Hunnia, 2050-ben kötött örökszerelmi kettős törvényt, és lőn, két hónap alatt folyókat, patakokat fordítottak át és folyattak az Ipoly felé, hogy az kellemetesen duzzadjon.

A két nemzet, akarom mondani régiós népcsoport, egymás karjaiba dőlő szeretete áldozattal is járt. Ami túlfolyhat, túl is folyik, ezért az EEN soron kívül 3,4 trilliárd jurómani támogatásról döntött, 3 métert mélyítünk a folyón és teljes hosszban betonozunk projekt keretében.

A projekt megvalósulását egyöntetű öröm kísérte az egész EEN-ban. A gall népcsoport elnöke ezzel is igazolni látta egy régi, feledni látszó indokukat, hajózható az Ipoly.

Az EEN szerte tapasztalt örömet egyáltalán nem  befolyásolta, hogy a folyó kibetonozása voltaképpen egy fordítási hibára volt visszavezethető, amely a nyelvi kavarodásban keletkezhetett, de ha már így történt, a legkisebb presztízsveszteséggel a leiterjakab-i módosítás járt.

A folyón méltóságteljesen csorogtak le az EEN csillagaival feldíszített luxus hajók, az EEN állampolgárbarát - 6 nap pihenés, 1 nap munka  - projekt keretében a megnövekedett szabadidő fellendítette a vízi turizmust is.

A folyó felett hidak íveltek át, minden településnek egy hidat projekt már 2100 körül megvalósult, de 2210-ig még egyiket sem kellett felújítani. A hidak állaga, a kivitelezés minősége az ideálist is meghaladta, a teljes betonmennyiséget bedolgozták, egyetlen teherforduló sem tévedt rossz irányba. Egy sofőrnek derengett még dédapja meséjéből, hogy voltak még olyan idők, amikor egy szállítmány- két irány, titkos elve szerint működött a munkabeosztás, így terhével rossz irányba indult, de az Erkölcsös Hunnia Népcsoportért és EEN-ért mozgalom gépjárművezető tagozta gyorsan észre térítette.

Az EEN 500 fős brüsszeli munkacsoportja árasztotta el szerte az Ipoly mentét, támogatókat keresve az Egy falunak két hidat projektnek, de az Ami sok, az sok szlogent hirdető Zöldek és Árnyalataik Brekeke sikeresen kivédte a kettőzési projektet.

Az Ipoly mente gazdasági, szellemi központja Balassagyarmat maradt. Megközelítése minden irányból ideális volt, bár közúton alig közlekedett valaki is. Annál többen vonaton, amelyek nem menetrend, hanem igény szerint jártak, a tenyérbe beinstallált kézi számítógépbe a web 154.0 verzió szerint csak a végállomás nevét kellett beütni és a start now gombot indítva, az egyfülkés kupé már indulásra készen is állt. 4 perc alatt tette meg a 100 km-es távot. Vonaton, vagyis private lounge-ban jobbára az EEN regionális képviselői és családtagjaik utaztak, önként átadva a légteret a zárt légi hajtányokkal közlekedő nem regionális képviselőknek, akik száma alig haladta meg a pár ezret, hiszen 2210-ben valójában már csak EEN foglalkoztató létezett. Különösen a légtérből érkezők láthatták még jól annak a vasúti pályarendszernek a nyomvonalát, amelyet takarékosság okán a XXI. sz. elején felszedtek, majd amelyet pár évtizedre rá egy új nyomvonalon, a Hunnia Népcsoport és EEN mobilitásáért mini projekt keretében lefektettek.

A városba érkezők egy különleges települést találtak. A 2208-ra befejezett, az EEN 8.0 projekt keretében felújított főtér élettel volt teli, emberek százai élvezték a megújult tereket, elegáns és méregdrága butikokat, korzót és a római kor mintájára létesült piacteret. Ott volt ám igazán élet, a köz dolgai megtárgyalására érkezők tömegét alig lehetett visszatartani, a közügyek iránti fogékonyság soha nem látott méreteket öltött.

De ezekkel való foglalatosság nem pártkeretekben történt, az EEN-ban ekkora már nem léteztek pártok. Ennek okát a XXI. század végére eredeztették az emberek, akkora terjedt el a másság, egész EEN-t elborító tisztelete. Minden ember más akart lenni, 2130 körül pedig megalakult a Mások és egyéb másságok pártja, amelybe egy órán belül belépett volna az EEN teljes lakossága, de a mások pártjába mindig csak mások léphettek be, így gyakorlatilag sikerült megalapítani az első tag nélküli pártot.

Az országos és települési köztisztségeket ellátókat sorsolás alapján választották ki, hiszen az oktatás, művelődés, nyelv,- és gazdasági ismeretek  olyan magas fokon álltak, hogy bárki elláthatott bármilyen közfeladatot. Ekkora érett be az EEN 200 éves kifutással indított át-, ki-, rá-, képzési, 800 trilliárd jurómani összegű oktatási projektje, amelynek révén minden népcsoport, minden tagja valóban EEN kompatibilis lett.

Ebbe az idillbe robbant bele a bomba. Nem szó szerint, hiszen az egész EEN-ban a mások tisztelete okán nemhogy bombát, de fakardot sem lehetett találni.

Ekkor olvashatta az EEN polgár a tenyérébe beapplikált számítógépén egy körlevél formájában, hogy Hunnia népcsoport egy településén, nevezetesen Balassagyarmaton, valami olyan történik, ami már régen nem. Vannak hírek, események, amelyek jobban megmozgatják a világot, mint amennyire hinné az ember, és ez olyan volt.

Érdeklődők és netírók tömegei lepték el a települést, majdnem újságírót mondtam, de ez a szakma már a XXI. században kimúlt, lévén hogy az utolsó nyomtatott újság akkortájt jelent meg EEN szerte utoljára. És ebben állt a bomba újdonság: éppen Balassagyarmat, éppen a kis Hunnia lesz az, amelyik az EEN innovatív megújítójaként, újból üzembe helyezi a nyomdagépet, és több mint 150 év után friss, ropogós újságot fog kiadni, Hunnia Palócai címmel.

A várost ellepők elhelyezése már gondokat jelentett, a főtéri szállodának éppen ekkor lett a 845. tulajdonosa, de vendéget már századok óta nem fogadott.

De sebaj, mint mindig a szükségben, az igazi testvér segít. Az északi szomszéd-testvér, testvér-szomszéd, a Matica, két tengerjáró hajót úsztatott le az Ipolyon, ezen valóban kényelmes éjszakai hajlékot talált a mindmegannyi érdeklődő.

A Hunnia Palócai megjelenésének nagy napjára tízezrek lepték el a várost, mámorosan szorongatták az új lapot, élvezték, hogy összehajthatják, gyűrhetik, ágyukban is olvashatják. Ezután EEN szerte az emberek csak magyar nyelvtanfolyamokra iratkoztak be, kellett is ez, hiszen a lapnak csak magyar mutációja volt.

Így esett meg, hogy teljesen váratlanul egy kis népcsoport átformálta EEN jövőjét.

Az EEN hivatalos nyelve többé nem az angol, hanem a magyar lett, a számítógépek programnyelvét magyarra kellett átírni, és amikor az EEN népcsoportok Nagy Bizottsági gyűlésén egy Matica küldött felszólalt, a résztvevők kórusa egyöntetűen lehurrogta:

The future of EEN - kezdte a felszólaló, majd megszeppenve tért át a magyar nyelvre.

Bocsánat, a rossz megszokás - nyögte ki és ahogy ez elhangozott, a megelégedettség és megnyugvás sóhaja öntötte el a padsorokat, kiáradt a rue de la Loi felhőkarcolói felé, szétterjedt a Grande Place árkádjai között, kifutott Brüsszelből, hogy a Rajna menti szőlődombok között vígan kergetőzzőn, az Alpok nyúlványain gyorsan átbucskázzon, a Tátra felett átvetve magát lassan elérjen egy valamikori határt, tajtékos hullámokat vessen a meglepett Ipoly folyónkon, majd a kóvári kanyarnál lelassuljon, a dejtári rét mentén pedig már észrevétlenül szétterüljön, nyomot sem hagyva maga után.

 

 

Vizionált: Nagy László