A Mohora, Balassagyarmat, Horpács, Szklabonya útvonalon tartott Mikszáth-zarándoklat után a központi ünnepséget Mohorán tartották. Jelen voltak és koszorút helyeztek el a szklabonyai önkormányzat, a szklabonyai Mikszáth Múzeum és a Palóc Társaság képviselői. Az evangélikus templomban, ahol másodszor kötött házasságot Mikszáth Kálmán és Mauks Ilona, ökomenikus istentisztelet keretében történt a megemlékezés. Kertész Erzsébet regényéből hangzott el részlet, mely Mohorán játszódik. A Mauks kúria parkjában Mikszáth Kálmán és Mauks Ilona szobrainak megkoszorúzásával folytatódott a megemlékezés. Ezután az új kenyér megáldása következett. A négy új kenyeret Balla Mihály országgyűlési képviselő (FIDESZ), a római katolikus plébános, az evangélikus lelkész és a színművésznő szegték meg. Nagy sikere volt a közönség körében a finom kenyérnek, melyet népviseletes mohorai asszonyok osztottak szét, miközben a szintén színpompás népviseletbe öltözött Csesztvei Népdalkör szórakoztatta a vendégeket. |
![]() |
Balla István bőrész, a mohorai Tolnai Klári emlékkiállítás megálmodója és létrehozója Mohora címerét ábrázoló bőrképet ajándékozott a falunak. Praznovszky Mihály ismertette a címer történetét és leírását. A Vid család 1414-ben Mohorán lakhatott. Vid, aki Mihály fia volt, Zsigmond kíséretéhez tartozott. Részére „Vitus Filius Michaelis de Mohora” 1418. július 4-én Strassbourgban címerlevelet adományozott. Fő alakja a címerlevélnek egy szakállas török vitéz, fejét hátrakötött hátul lefelé lengő fehér kendő fedi, homlokát arany abroncs veszi körül. Feltételezhető, hogy mivel a címerképet maga Mohorai Vid terjesztette föl Zsigmond királynak, a főalak valamely vitézi tettre vonatkozhat. Mohorai Vid alapítója lett a mohorai Vidffy családnak, utódai róla kezdték magukat Vidffyeknek nevezni. Ez a címer látható Jeli Ferenc: Mohora története 1970-ig című könyv címlapján is. A könyv szerint Mohorai Vid czímere 1418-ból. |