|
KARINTHY FRIGYES A TANULSÁG I. Hetvennyolc esztendős koromban rájöttem, hogy a
feleségem ötvennégy év óta csal engem egy fiatalemberrel. Elmentem a
Margit-hídra és egy szép fejest ugrottam, amivel megnyertem a B. T. C.
műugró-bajnokságát. Azonkívül rekordot csináltam
búvárúszásban, két és fél napig maradtam a víz alatt, verve Kankovszkyt, aki csak két perc, húsz másodpercig bírta ki
az atlétikai versenyen.
Szent Péter a vetítő-készülék előtt ült és az
életem filmjét csavarta föl a korongra. Mikor odajöttem, éppen annál a
jelenetnél tartott, amint ugrom bele a Dunába. A különböző szentekből és
angyalokból álló közönség jól röhögött, hogy olyan furcsán kalimpázok. Dühös lettem és megrántottam az öregnek a
karját. Erre elszakadt a film. - Marha! - kiabált Péter, - most hogy szedem le
a korongról? Le kell forgatni az egészet, hátulról visszafelé. Ez jól fog
festeni! Menjen vissza, ahonnan jött! És ezzel elkezdte forgatni az életem filmjét,
hátulról visszafelé.
A következő percben lábbal fölfelé kibuktam a
Dunából és felugrottam a Margithídra. Arccal Buda felé, szépen hazamentem
Pestre, háttal fölmentem a harmadik emeletre, bezártam az ajtót, mire az
kinyílt, végig hátráltam az előszobán és visszaültem a díványra.
Egy percre távoztam. Visszahátráltam a szobába
és emészteni kezdtem. Csakhamar készen volt az ebéd, az inasom hátrafelé
behozta a piszkos tányérokat, én visszaültem a székre és a gyomromból a már
elkészült jóféle túróstésztát villával és késsel
szépen beleraktam a tányérba. Összeragasztottam a hússzeleteket, ami nagyon
jó volt. Miután a levest is kikanalaztam a szájamból, felálltam és megnéztem
az órámat. Félegy volt, tizenkettőre a hivatalban kellett lennem, gyorsan
kihátráltam a szobából. A szájamba dugott cigarettavég mindig nagyobb lett,
végre rágyujtottam és beletettem
a zsebembe.
Tíz év múlva feketedni kezdett a hajam és a
fogaim lassan belehulltak a szájamba. A nyugdíjamat megvonták tőlem,
kezdődött a munka és én megint odaültem a hivatalba, róhattam a betűket, míg
az utolsó sortól az elsőig el nem készültem. Főnökeim nagy jóindulattal
voltak irántam, de aztán már nem ismertek olyan jól és huszonöt évi
becsületes munka után fölvettek háromszáz forint fizetéssel,
teljes lakdíjjal. Itt álltam tehát, hátrafelé, a legnagyobb nyomorban,
hivatal nélkül, feleségemmel együtt, aki egyre szebb lett és egyre jobban
szeretett.
Ekkor azonban már huszonötéves voltam,
visszaszöktettem feleségem az apjához és beleszerettem. Egy bűnös, lobogó
éjszakán háromszor egymás előtt karjaimba omlott, enyém lett, mire én egyre
félénkebb lettem, megfogtam a kezét, de ő visszahúzta, végre megismerkedtünk és én bemutatkoztam. Azontúl
nem láttam többé.
Megkaptam doktori oklevelem
és kezdetét vette a kedves, vidám diákélet. Fiatal voltam és boldog,
szerettem tanulni s így mindig kevesebbet tudtam.
Fiatalságommal azonban kissé odaéltem (első életemben ugyanis visszaéltem
vele) s így csakhamar minden erőmet visszanyertem. Tizennyolcéves voltam,
mikor leérettségiztem, bajuszom szépen visszafejlődött, belenőttem ruháimba
és szorgalmasan felejtettem. Tizennégyéves koromban egyszer kigyógyultam a kolerából,
mely csaknem végzetessé válhatott volna, de csakhamar elkövetkezett a
fertőzés és én túl voltam a veszélyen. Ettől kezdve csöndesen folyt életem,
selypíteni kezdtem, majd elfelejtettem beszélni s mikor már elég kicsi
voltam, négykézláb másztam vissza a bölcsőbe, hogy szoptatós dajkámat
ellássam tejjel. Hogy ezután mi történt, nem tudom, csak egy sötét helyiségre
emlékszem még, ahova engem valaki erőszakkal betuszkolt.
Szent Péter, amint visszakerültem elébe, éppen
készen volt a koronggal és mosolyogva emelte föl szentséges kezeit. - Te, aki kétszer éltél, - mondotta nékem, hogy
bölcs példázattal oktatná az összevegyült szenteket, - te, aki kétszer éltél
s minden dolgokat megfordítva, mélyébe láttál az élet teljességének; -
mondjad el tehát minékünk: micsodás tanulságot
merítettél amaz úton, melyen közönséges halandónak csak egyszer adatott
áthaladni s amelyet te kétszer esmértél meg az Úr végtelen kegyelméből. Orromra tettem mutatóujjamat s rövid
megfontolás után így válaszoltam Szent Péternek: - Minden tanulság, amit tettem, egy
megfigyelésre szorítkozik, szent atyám. - S mi ez? - Hogy Kassák Lajos verseinek hátulról visszafelé olvasva éppen úgy nincs értelme, mint előlről hátrafelé. forrás: http://mek.oszk.hu/08100/08196/08196.htm#4 |