Felvidéki útinapló

2006. nyarán, Erdélybe tett kirándulásunk sikerén, de leginkább a csodálatos tájak szépségén felbuzdulva, az akkori résztvevők közül többen a történelmi Magyarország további megismerése mellett döntöttünk. Az alábbi útinapló ennek az útnak a rövid összegzése.

2007. július 18-án éppen 18-an indultunk Budapestről a Felvidék öt napos megismerésére, kényelmes és légkondicionált autóbusszal.

A léghűtésre különösen szükség volt, hiszen az év legmelegebb napjai a határon túlra is elkísértek. A hőséget csak egy estére szakította meg egy kiadós zápor, de mily balszerencse, azt éppen a dénesfalvai szocreál söröző teraszán kellett túlélnünk.

Bár azt, hogy a tavalyi erdélyi túrát éppen Felvidékkel kell-e folytatnunk részben megoszlottak a vélemények, a választ a végső létszám is magyarázza talán kicsit. Aki magyarveréstől tartott, kellemesen csalódhatott, sőt még hangos megjegyzés, rossz gesztus sem történt tartózkodásunk alatt, a magyar nyelv ismeretének meglétét vagy hiányát pedig esélytelenül firtathattuk szlovák szomszédainknál.

Néha-néha mi viszont észrevételeztük vagy szomorúan konstatáltuk, ha nem volt idegenvezetés, ha szlovák hős lett történelmi nagyjainkból, János hirtelen alakváltozással Jan-ná alakult, és az már rutinná vált tapasztalás lett, hogy a történelmi korok milyen harmonikusan vonultak át a szlovák nemzet nagyságát bizonyító ténnyé.

Annak kapcsán, hogy ezek a történelmi tudatmódosító módszerek milyen eredményesek lehetnek, gondoljunk csupán arra, vajon melyik kedves olvasónk van teljesen tisztában a távoli országok történelmével, és mit tudhat egy norvég, amerikai vagy japán átlagturista a vérzivataros Kárpáthaza történelméről?

Nos, hogy mégse elveszett óhazaiként bolyonghassunk a Szlovák Köztársaság földjén, helyből erősítettünk Balassa Zoltán kassai idegenvezető személyében, aki Rozsnyón csatlakozott a csoporthoz. Zoltán kiváló történelmi, irodalmi, aktuálpolitikai ismeretei végig nagy segítségünkre voltak, élvezettel hallgathattuk a régi korok eseményeinek háttérmagyarázatait, irodalmi, történelmi kapcsolódásokat, de a rendszerváltás eseményeinek aktív részeseként, mindkét határ felöl nézve érdekesen világította meg a mit, miért kérdéseinkre álláspontját.

Zoltán jeles harcosa a törvénytelenül meghurcolt és életét egy morva börtönben végzett gróf Esterházy János, a zsidóüldözés ellen a szlovák parlamentben egyedül fellépő magyar képviselő rehabilitálásának, könyvet is írt élettörténetéről.

Rozsnyót követő első állomásunk, Krasznahorka vára olyan méltóságteljes öntudattal és önbizalommal mutatta magát a várdomb tetején, hogy valóban méltó a hajdani híres strófákra:

Krasznahorka büszke vára,

Rászállott az éj homálya,

Magas tornyán az őszi szél

Régmúlt dicsőségről mesél.

Olyan kihalt, olyan árva

Rákóczinak büszke vára.

Harcosai rég pihennek,

A bujdosó fejedelemnek.

A toronyból késő este

Tárogató nem sír messze.

Rákóczinak dicső kora

Nem jön vissza többé soha.

A vár a XIV. században a gótika jegyében épült, többszöri átépítés után utolsó tulajdonosa, Andrássy Dénes családi múzeummá alakíttatta át és 1906-ban látogathatóvá tette. Szerencsére a vár elkerülte az osztrákoknak a Rákóczi szabadságharcot követő várrombolását, mai szemmel meglepő, de kastélynak minősítették és nem várnak. Így még ma is több helyen olvashattuk az Andrássyak jelmondatát, amelyet egyébként Kossuth is használt: Non videri sed esse. (Nem látszani, hanem lenni.)

A vártól távolabb, a faluban található mauzóleumban Andrássy Dénes és neje, Franciska szarkofágja található. A magyar Tadzsmahal-nak is nevezett épület rendkívül gazdagon díszített, bővében carrarai márvánnyal. Egyébként Andrássy Dénes házassága szeretett feleségével, a bécsi primadonnával, nagy családi viharokat, kitagadásokat és visszafogadásokat váltott ki akkortájt, de mindez nem zavarta Dénest a mauzóleum megépíttetésében.

Első éjszakai megállónk Kassán volt. Kassán, ahol a belváros - egy-két elmaradt felújítást leszámítva - impozáns látványt nyújt, a kassai dóm pedig valóban európai szintű látványosság. Sajnos Rákóczi Ferenc és Zrinyi Ilona sírja a most is folyó altemplomi munkálatok miatt nem látogatható, de az un. Rodostó ház (bár csak 1943-ban épült) igazi magyar zarándokhely.

A hamvak hazahozataláról bemutatott videofilm különleges kordokumentum, és kiválóan példázza, hogy milyen nagyszerűen ért a magyarság a dísztemetésekhez és rehabilitálásokhoz.

A Márai-ház ajtaja kicsit nehezen nyílt meg, mintha írónk fanyar humorával kassai gyerekkori énjét titkolta volna, de azután az igazi Márai barátoknak bizony órák kellettek volna az emlékszobák sok-sok emlékkincsének felderítéséhez.

Különleges volt látni az Egy polgár vallomásai c. könyvében is megörökített ház belső udvarát, bár az elmúlt évtizedek nyomot hagytak az épületen.

A szepességi városok megismerését a lengyel cisztercita szerzetesek által a XII. században. alapított, és I. Lajos király által szabad királyi város rangjára emelt Bártfán kezdtük.

Bártfa főterét, hasonlóan számos más, középkori városmaggal rendelkező felvidéki városhoz, teljesen felújították, nemcsak a házak homlokzatát átalakították így újjá, hanem igyekeztek ezeknek kulturális, közösségi funkciót is adni.

Bártfa városközpontját a Szent Egyed templom uralja, ahol legszebb középkori szárnyasoltárainkat csodálhatjuk meg, Lőcsei Pál műhelyéből. A főhajót átívelő Golgota szoborcsoport, a nyolc méter magas Megváltó szoborábrázolással gyöngyszem, a középkori művészet remeke.

A lengyel-szlovák határ mellett, a Dunajec folyón való tutajozás mindenki felejthetetlen élménye marad. A népviseltbe öltözött goralok irányította tutajokat, amelyek valójában egymáshoz csáklyázott hosszú farönkökből állnak, az út végén teherautókra rakva visszaszállítják a kiinduló állomásra. A tutajok méltóságteljesen csorognak le a folyón, a hatalmas sziklák között a csend és a természet szépsége igazán magával ragadó. A folyónak minimális az esése és a sodrása, így vadvízi élményekre senki ne számítson, de éppen ez adja a kétórás túra szépségét.

Dénesfalván, az Igló melletti kis faluban, a kassai egyetem oktató központjában igazán kellemes körülmények fogadtak a következő két napi szálláson.

Harmadik napunk a Késmárk melletti Nagyőr reneszánsz, szépen felújított kastélyában indult, ahol egykori tulajdonosa, Mednyánszky László kiállítását tekintettük meg. A XVI. századi kastélyt a Szirmay és Czóbel család is birtokolta.

Mednyászkyt a szlovákok igencsak magukénak vallják, a kiállításon semmi jel nem utal magyar származására.

Talán az okozhatott zavart a családfakutatásban, hogy Mednyászky sok festményt készített a egyszerűbb, környékbeli emberekről és nem vetette meg a személyzettel való időtöltést sem.

A käsemarkt - sajtpiac német szóból származó Késmárk két nevezetessége egymás mellé épült. Az új evangélikus templom különböző stílusjegyei meglepőek, kicsit a pesti Vajdahunyadvárat idézi, mármint stílusbőségben, viszont az igazi látnivaló Thököly sírja, amelyet 1909-ben az oldalkápolnában helyezték el, ez szintén kultikus magyar látnivaló.

A szomszédban álló evangélikus fatemplom jóval korábbi, 1717-ben épült svéd protestánsok anyagi segítségével. Nemcsak torony és harang nélküli, hanem kizárólag fából készült, nem sok, egy darab szöget sem használtak az építéshez. A gyönyörű népi barokk oltárt és szószéket azonban már késmárki fafaragó készítette.

Igazi ékszerdoboz a szombati vásárairól elnevezett Szepesszombat központja, amelyet a tatárjárás után német telepesekkel építették újjá. Mostani újjászületésének éppen a történelmi hála lett okozója, a II. világháború után a németek által kényszerelhagyott települést a németek pénzén renoválták most teljesen újjá. Temploma vetekszik bármelyik szepességi társával, Lőcsei Pál szárnyasoltárai itt is kiválóan prezentálják középkori művészetünk egyik legnagyobbjának képességeit.

Lőcse mintha Mikszáth regényéből lépne elő, magunk előtt képzelhettük a szenátusi tagokat, Fabricius Antalt és Görgey alispánt, hogy Jókai megörökítette lőcsei fehér asszonyt ne is említsük.

De a város ékköve a kívülről jelenleg felújítás álló Szent Jakab templom, a maga majd 20 méteres, a világ legmagasabbnak számító szárnyasoltárával. Azt már mondani sem kell, hogy itt is Lőcsei Pál alkotásain álmélkodhattunk leginkább.

Lőcse főterének másik ékköve a régi városháza, amelyet a főtéren játszó fúvószenekar zenei kíséretében csodálhattuk meg. A külső falakat dekoráló festett nőalakok a polgári erényeket jelképezik, feljegyeztem, mindenki ellenőrizheti XXI. századi polgárként megfelel-e ezeknek: mértékletesség, elővigyázatosság, derekasság, türelem, igazságosság.

A negyedik nap a furcsa nevű Hybbe-ben kezdődött, amely különleges jelentőséggel bír nekünk magyaroknak, különösen balassagyarmatiaknak, hiszen a település XII. századi erődtemplomában helyezték el Balassi Bálint földi maradványait. Bár a kripta nem látogatható, de a templom falán egy 1884-ben, Liptó vármegye által állított emléktábla őrzi a költő emlékét, a templom előtti Balassi szobor pedig részünkre is ideális fényképezőhely volt.

Árva, Közép-Európa egyik legnagyobb méretű és legjobb állapotban megmaradt vára, valójában fellegvár, a hatalmas sziklák tetején a környéket uraló építmény igazi építészeti mestermunka A XIII. században a Balassák által emelt vár később a Thurzók birtokába került, és végig megőrizte kiváló állagát. Lenyűgöző az építményrendszer belső kialakítása, no és az is, hogy szinte valamennyi terme látogatható (magyar vezetéssel) mindez autentikus bútorzattal, festményekkel.

Bajmóc várának története igencsak bővelkedett tulajdonosváltásokban, a XIII. században a Hont-Pázmány családból Kázmér építette, követte őt Csák Máté, majd olasz tulajdonosai voltak, utána Corvin János, Szapolyaiak, Thurzók gyakorolták tulajdonjogukat, majd a XVII. században a Pálffy családé lett, akik a XX. század elején pompás, 365 ablakos várkastéllyá varázsolták.

A legutolsó tulajdonos a cipőgyáros Bata volt, mindenestre az ő és a cseh(szlovák) állam dicséretére is válik, hogy ilyen kiváló állapotban megmaradhatott az utókornak. Bajmóc túl szép ahhoz hogy igazi vár képzetét nyújtsa, tündérvár vagy mesebeli királykisasszonyok mintavára, de talán itt érezhettük a legfájóbban azt, amikor egy amerikai turista szemében a várépítés címszó Szlovákiával azonosul.

A felvidéki bányavárosok közül kettő megtekintésére volt mód, Körmöcbánya és Selmecbánya, utóbbi az utolsó, ötödik napra maradt, azonban többet rejtenek magukban, mint egy turistacsoport szabványos időkerete. Mindkettő a maga módján egy ékszerdoboz, kicsi, rejtett, titokzatos világ, Görbeország, mint ahogy Mikszáth műveiben olvashatjuk, csak azok a fránya emberalakok hiányoznak mára, akiket az író műveiben megcsodálhatunk.

Utolsó állomásunk Garamszentbenedek volt, ahol 1075-ben, I. Géza bencés kolostort alapíttatott. A bencés apátság az egyik legszebb gótikus műemlékünk, főkapuja a jáki társával vetekszik, a Szent Vér kápolna, benne a II. Pál pápa által Mátyás királynak adományozott Szent Vér ereklye díszes ereklyetartó kiemelkedő érték.

Ipolyság főterén inthettünk búcsút idegenvezetőnknek, Balassa Zoltánnak, hogy azután öt nap után visszaérkezzünk Budapestre.

Hogy jövőre folytatódik-e a történelmi Magyarországon kalandozásunk, még titok rejti.

2007. augusztus

Lejegyezte: Nagy László