|
|
|
|
|
|
Don Bosco Szaléziak |
100 éve
Magyarországon |
|
Szalézi Médiaközpont |
1032 Budapest, Bécsi út 173. |
www.szaleziak.hu | media@szaleziak.hu |
20/823-3335 |
|
|
|
|
Bosco
Szent János ereklyéje Bosco Szent János kétszázadik születésnapjára készülődve a szalézi rendfőnök kezdeményezésére, Don Bosco üvegkoporsójának másolata (benne ereklyeként a szent jobb keze) 2014-ig bejárja az egész világot, számos szalézi házba és intézménybe eljut. Hozzánk, Magyarországra 2013-ban érkezik, május 17-26. között üdvözölhetjük országunkban. Az ereklye
szorosabb értelemben véve a szentek teste, testrészei, csontjai, ruhái
illetve tárgyai. Az ereklyekultusz kialakulása összefügg a vértanúk
kultuszával. Az ereklyék már a kereszténység első századaiban vallásos
tiszteletben részesültek. Ennek alapja az a hit, hogy a vértanúk azonnal
üdvözülnek, s az egyházért közbenjárnak Istennél, ezért övezi ereklyéiket
megkülönböztetett tisztelet. Szokássá vált a szent ereklyéket az oltárban
elhelyezni. Magyarországra az első kultusztárgyak még István király
uralkodása idején kerültek, majd a hazai szentté avatások során is
megnövekedett a számuk. II. András király 1218-ban a Szentföldről számos
ereklyét hozott magával, melyeket szétosztott a főpapok között. Püspöki
székhelyek, prépostsági és apátsági templomok is rendelkeztek híres
ereklyékkel, melyek a zarándoklatok révén egy-egy terület kultikus
központjaivá váltak. (Sümegi József nyomán) Don Bosco
Szalézi Társasága megalapításának 150-ik jubileumi évét 2009-ben ünnepelték a
szaléziak, 2015-ben pedig születésének a kétszázadik évfordulójáról fognak
megemlékezni. Az ereklye zarándoklatával a szalézi rendfőnök, Pascual Chávez
újjá akarja éleszteni az egész világon a szalézi karizmát, hogy új erőt
merítsenek az ereklye jelenlétéből mindazok, akik a szegény, hátrányos
helyzetű fiatalságért dolgoznak és megújítsák elköteleződésüket Bosco Szent János
mellett, a fiatalok pedig megerősítsék vágyukat az életszentségre. Don Bosco
ereklyéjének zarándoklata jó alkalom, hogy világszerte ismertebbé tegyék a
szent életét és munkásságát, ez pedig segít utánozni őt, a hitét, szeretetét
és buzgalmát, hogy minden embert, de mindenekelőtt a fiatalokat és a
szegényeket elvezesse Istenhez. A Szalézi Család világszerte imádkozik az
ereklye előtt, közösségben éli meg hitét, olyan szerzetes család, amely arra
vágyik, hogy megszentelje magát Don Bosco példáját követve. Imádkozni az
ereklye előtt kicsik és nagyok számára egyaránt azt jelenti: hogy Don Bosco
kezébe helyezik imáikat és kéréseiket, hogy aki ennyire szerette az Urat,
közbenjárjon értük. Maga az urna
másolata annak az üvegkoporsóban nyugvó ereklyetartónak, amelyben Bosco Szent
János földi maradványai nyugszanak a torinói Segítő Szűz Mária-bazilikában.
Esetünkben az urnában Bosco Szent János jobb keze található egy lepecsételt fémdobozban,
amely a szobor mellkasában, erre a célra kialakított helyen van elhelyezve. A keresztény
ereklyetartók legrégebbi formájának a szentek koporsói tekinthetők,
amelyekben a szentek egész testét őrizték - erre hasonlít a Bosco Szent János
ereklyéjét szállító urna is. Esetünkben magát az urnát tartalmazó építmény fémből
és speciális, edzett Bosco Szent János sírját először a boldoggáavatásakor, 1929-ben nyitották fel Valsalicében (Torino külvárosa, eredetileg az itteni szalézi iskola kápolnájában temették el), és a földi maradványokat konzerválták, majd átszállították Valdoccóba (Torino külvárosa, ahol Don Bosco élt). A sírt másodszor is felnyitották 1934-ben, Bosco János szenttéavatásakor, és a maradványoknak egy új ereklyetartót készítettek, amelyet a bazilika Bosco Szent János mellékoltárában helyeztek el, ahol az emberek nyilvánosan tisztelhetik. A torinói
Segítő Szűz Mária-bazilika felújításakor 2006-ban még egy ugyanilyen
ereklyetartót készítettek, minden testrészt beazonosítottak és elhelyezték az
elsőben, az jobb kezét és a karját pedig a másodikban, előkészítve a
zarándoklatra. Mivel az urna
megjelenése egyes országokban nagyon furcsa és szokatlan lett volna, egy
harmadik, álló szobor formájú ereklyetartó is készült, amelybe a szent karcsontja
került. Az ereklyéket gondosan becsomagolták, ellátták a hitelességet igazoló
okmányokkal, végül a fémből készült dobozokat lezárták. A jobb kézereklye a
fekvő szobor mellkasában kialakított helyre került, a karcsont pedig az álló
szoborba. |