Csach Gábor (1969)

Csach Gábor felmenői apai ágról a XX. sz. elején kerültek Balassagyarmatra, a szepesbélai cipszer ükapa távirdafelvigyázó volt a MÁV-nál, az édesapjáig tartó vasutas-dinasztia láncot éppen Gábor (és bátyja Gyula) szakította meg.

Az anyai ágról, Erdélyből (Törcs) a XVIII-XIX. században Nagyorosziba vándorolt parasztok, kulák nagygazdák voltak a felmenők, 1945-ig a település mai Ságvári Endre utcáját Törcsi szurdoknak hívták, ott laktak az ősök, akiket aztán megtépázott Trianon, majd a pengőromlás, kommunizmus, kitelepítések. Az, hogy a kommunisták nyeresége kisebb legyen, az anyai nagyapa gondoskodott, a háború alatt bőröndbe rejtett pengőket a front utánig tartogatta, amikor ez már csak néhány kiló krumplit ért. - őrzi máig a családi legendárium.

Csach Gábor 1969. október 18-án született Balassagyarmaton, az általános iskoláit a mostani Bajcsy úti Kiss Árpád Iskolában járta. Nehéz gyerekként határozza meg magát, de hogy önálló volt már akkor is, igazolja, hogy saját elhatározásából járt a Szaléziakhoz, sőt első áldozott, bérmálkozott. (Ő legalább tudja, hányszor lehet).

Már gyermekkorát megszabta az elnyomott Kádár-kori kisváros érzésvilága, amelyet későbbiekben little town feeling-ként azonosít az általa alapított Kinopuskin zenekarban.

Az egykori Lenin lakótelepen nő fel (ma Madách liget), majd 1986-ban a polgári miliőt árasztó Deák F. utcába költözik szüleivel, bátyjával, itt már hozzájut négyméternyi levegőhöz, sőt egy zongorához is.

Kilenc év zeneiskolai tanulmány után a polgári jó levegő és bátyja hatására a HEB DAJÖR városi népzenekar (hab dauer hunglisitása) tagja lesz, majd ennek feloszlása után 1987-ben létrehozza a KINOPUSKIN élcsapat tánczenekart.

A rendszerváltás idején rendkívül radikális fiú voltam, a kétségbeesett Istenkeresés egészen vad dolgokat hozott ki belőlem - mondja magáról.

Talán a zenébe menekülés is ennek része volt, sőt a rendszerkorlátokat is részben a zene segítségével feszegette, ez meghatározta tanulóéveinek elfoglaltságait is.

De zene ide vagy oda, amikor kell, teljesít, kötelességét előtérbe helyezi, a Balassi Bálint Gimnáziumban sikeresen érettségizik 1988-ban.

Erre az időszakra esik életét meghatározó, de tartós döntése, 18 éves kora óta együtt él gimnáziumi osztálytársával, Szaládi Krisztinával (1996-ban házasodnak meg). A közös élet nemcsak családi, hanem politikai együttgondolkodást jelent, együtt lesznek a Fidesz helyi pártalapítói 1989-ben, a helyi régi alapítók közül mára csak ők maradtak a szervezet tagjai.

A zenélés máig elkíséri életét, büszkén vallja, hogy vidéki együttes létükre négy lemezt adtak ki, persze ez nem lehetett véletlen, hiszen Lovasi András szerint: A Kinopuskin Magyarország legjobb funky zenekara.

1989-ben Krisztinával Budapestre költöznek, majd Gábor is megkezdi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, Krisztina olasz-francia szakos középiskolai tanári diplomát szerez, Gábor 1997-ben művészettörténészit. Azonban 1996-ban visszatérnek Balassagyarmatra, rájönnek, hogy az emberek éppolyan reménytelenül utálatosak vagy éppen imádni valók a fővárosban, mint a gyarmati főutcán, no meg arra is, a legjobb itthon babakocsit tologatni.

Gábor 1996-tól a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ munkatársa, 2003-ig a Városi TV szerkesztő-riportere, stúdióvezetője, számos városi esemény megörökítője, riportfilmek, és a summaKultura című kulturális sorozat készítője.

1998-tól önkormányzati képviselő, 2001 óta a helyi Fidesz elnöke. 2006-ban a Fidesz kompenzációs listáján jut a képviselőtestületbe, azóta a város alpolgármestere és a Nógrád Megyei Közgyűlés FIDESZ-KDNP frakcióvezetője.

Felesége nagyapai ágról Hevesből, Füzesabonyból, nagyanyai ágról Somlóról származik. Nem véletlenül szeretem a somlói borokat - vall jó borízléséről.

Blanka Júlia lányuk 1996-ban, Benedek fiuk 1999-ben született, a leány a Balassi Bálint Gimnáziumban, a fiú a Szent Imre Keresztény Iskolában tanul. Krisztina a BBG francia-olasz szakos tanára.

A család 1998 óta a város egyetlen klasszikus zsákutcájában, a Violában lakik.

Az 1966-os születésű Gyula bátyja szintén helyi Fidesz alapító, 1989-ben Budapestre kerül, de marad, azóta is a Fidesz apparátusában dolgozik. Három gyermeke van.

Kossuthi értelemben vett nemzeti szabadelvűnek tartom magam, - de rögtön kiegészíti, az SZDSZ és a magát bal-liberálisnak mondó értelmiség olyan szinten erodálta és hamisította meg a liberalizmust és a szabadelvűséget Magyarországon, hogy ez szitokszó lett, és egyenlővé vált a gátlástalan szabadossággal.

Csach Gábor az igazi képességeket nagyra értékeli. Büszke kisvárosi gyökereire, egyetemi irányvételét egykori mentorának, Csemniczky Zoltánnak köszönheti, ő kedveltette meg vele a művészeteket, de sokat segített neki, hogy ifjúkorában olyan nyitott felnőttek tekintették társnak, mint Csikász István, Görög Imre, Zonda Tamás, Onagy Zoltán vagy Rigó Zoltán.

Az egyetemi évei alatt Tóth Sándor régész tanította meg a szakma iránti alázatra és az évtizedek óta USA-ban élő Molnár Tamás filozófus professzor vezette vissza írásai révén a metafizikus világba.

Amikor lehet, politikusi elfoglaltságai mellett mindig visszatér az irodalomhoz, művészetekhez. Számos kiállítás megnyitó szónoka, helytörténeti írások, kritikák szerzője, remek művészettörténeti órák előadója, no és természetesen zenész, dalszövegíró. Szarkasztikusan őszinte, életem első olvasmánya egy olasz-magyar szótár volt, nem értettem miért csak a felét értem? Sokan így vannak a szövegeimmel is.

Dalszövegeiben, írásaiban is szereti a meglepetést, formabontást, a szójátékot, a nyelvi és képi játékot.

Alpolgármesteri és politikai döntései, karakteres kiállásai többször keltettek meglepetést, váltottak ki országos visszhangot, de alapvetően elnyerték a választók tetszését.

Színes egyéniség, aki önbizalomhiányban láthatóan sohasem szenvedett, a kultúra területein alaposan képzett, és ráadásul erőskezű városvezető.

Szerkesztőnket is meglepte, hogy vállalkozott erre az interjúra, röviddel a 2010-es választások előtt, sőt tabu-korlátozás nélküli kérdéseket is szívesen fogadott, igazolva, tényleg a (kellemes) meglepetések embere. Legalábbis számunkra.

Apai ágon cipszer vasutas, anyai ágon erdélyi, törcsi nagygazda kulák felmenők adta konzervatív keretet jól ellenpontozta, hogy a papád a 60-as években beszerzett bakelit táncdallemezein kezdtél szocializálódni a megboldogult kádári időkben. E szerint bátyáddal neki köszönhetitek a zenei útba indítást? Nem bánta ezt meg, hiszen bizonyára okozhattak álmatlan éjszakákat a fiatalkori szárnypróbálgatásaitok?

Az igaz, hogy apánk volt a jampi a 60-as években, de a zenélést anyánknak köszönhetjük, aki a zeneiskola titkárnője volt, így napi bejárásunk volt, az akkor még Deák utcai intézménybe. Azt hiszem, nem bánták meg, végül is a bátyámmal együtt, ha az összes tanult hangszereinket összeadjuk, több mint húsz évet jártunk zeneiskolába. Sőt, talán a szomszédoknak sem volt ez akkora teher, mert nem gyakoroltuk halálra magunkat. Amikor pedig már rockzenekaroztunk, akkor már volt próbahelyiségünk.

Még éppen a rendszerváltozás előtt érettségizel, de 89-ben már friss Fideszes párttagsági lapul a zsebedben. Ahogy magad írod, a gyerekkor, mint ragasztó rögzíti az embert, de hogyan ment akkoriban a politika, közélet felé történő családi terelgetés. Csak úgy, a családi miliőből beszivárgott, vagy voltak harcos, rávezető viták?

Nem volt nagy ellenálló a család. A szocializmus idején, talán pont az átélt meghurcolások miatti félelmek okán, de tabu volt nálunk 56 éppúgy, mint kritizálni a rendszert. Persze nem is dicsérte senki, se apám, se anyám nem volt párttag, és liberális szellemben neveltek minket, ami akkor azért elég nagy lázadás volt. Éppen ezért úgy szocializálódtunk, hogy magunk alakítottuk ki a világnézetünket. Tízéves koromban így mentem el a Szalézi templom hittanfoglalkozásaira, nagyon jó atya volt akkoriban ott, nagyon jó közösséggel.

Ugyanígy magamtól írtam - nyilván a bátyáméktól hallott békeharcos diskurzusokból merítve - gyerekként olyan fogalmazás dolgozatot 1983-ban, ahol egyaránt elítéltem az amerikai és az orosz fegyverkezést. Hithű kommunista magyartanárom, Péter Ottó akkora kettest adott, pedig még a külalakra is figyeltem. Persze a gimnázium már más volt, főleg 1986 után, amikor többedmagammal a Szegedi Ifjúsági Napokon hosszú rendőri kihallgatások után kiutasítottak a városból, egyetlen ártatlan dal eléneklése miatt.

Na, akkor elkezdett bűzleni a rendszer. És persze elkezdett csordogálni Gyarmatra is a budapesti underground kultúra. A Balassiba került Bilecz Endre, a levéltárba Tyekvicska Árpád, nos, onnan már menthetetlen volt, hogy az ember harcos antikommunista lesz. Engem mélyen felkavart az 1956 körüli több évtizedes hazudozás, a kádári rendszer aljas és alpári szervilizmusa. Lévén akkor még 19 éves, evidens volt, hogy a legradikálisabbakhoz, és a fiatalokhoz csatlakozom. Akkori szerelmemmel, aki azóta a feleségem, augusztusban Budapestre mentünk belépni a Fideszbe, ma is meg van az akkori tagkártyám, én voltam az ezredik, nejem az ezeregyedik Fidesz tag.

Onnantól elindult Nógrádban elsőként a gyarmati csoport megalakítása, majd a megyei csoportoké szépen sorban.

Az ELTE-en művészettörténetet tanultál, de a reáltudományok felé is lehetett affinitásod, legalábbis ami a szakdolgozatod, számomra talányos témaválasztását illeti: Az életlendület matematikai konstrukciója.

Sőt, mondják, hogy jól, egyesek szemében túl jól is eligazodsz a gazdaságtan rejtelmeiben. Ezért kérdezem, egyértelmű volt a 90-es években az egyetemválasztásod, hiszen akkor már látszott, a közgazda diploma hosszabb távon kifizetődőbb lesz, mint a bölcsész.

A közgazdaságtan iránt nem érdeklődöm, viszont megőriztem rajongásomat a matematika, a számok és az arányok iránt. Benedek Ilona tanított matekot a Balassiban, nagyon szerettem, ballagáskor kaptam tőle egy bohócot. B-faktos voltam nála, vagyis heti 8-10 órában tanultunk matekot. Nagyon jó csoportba jártam, 15-en voltunk, mind jeles eredménnyel. Rajtam kívül mindenki reálszakra ment, és mindenkit fel is vettek oda elsőre, csak engem nem, igaz én a bölcsészetre jelentkeztem.

Persze sokáig - mondjuk a sok, akkor egy-két hónapot, ha jelentett - hezitáltam azon, hogy építész legyek-e. De mivel nagyon eleven gyerek voltam, egészen korán elkezdtem foglalkozni a művészetekkel.

A zeneiskoláról már beszéltem, 1983-ban már fotószakkörös voltam Medvácz Lajosnál, 1984-ben felváltva jártam Csemniczky Zoltán Képzőművészeti Szabadiskolájába Párkányi Petivel, Telek Zolival, Adorján Attilával és a Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaságba Zonda doktorral, Görög Imrével, Onagy Zolival. Színházasdit is csináltunk, jelentkeztem a Színművészetibe is, színésznek, rendezőnek is. Aztán megalakult a Kinopuskin, szóval semmi jel nem mutatott arra, hogy rendes ember leszek, de hogy közgazdász nem, az biztos volt. 1989-ben már eldöntöttem, hogy művészettörténész leszek, elsősorban Csemniczky bacilusai miatt, aztán rendre elvéreztem a marxista történelem, meg magyar felvételiken.

Végül, amikor 1991-ben először lehetett írásban és szóban is művészettörténetből felvételizni, akkor fel is vettek. Egyébként a diplomám eredeti címe ez: Matematikai koncepció a magyar avantgarde-ban. Beöthy István művészete. A Párizsba emigrált Beöthy minden bizonnyal az első európai absztrakt szobrász volt, megalkotott egy matematikai alapú arányelméletet és mérőrendszert az aranymetszés alapján. Ez az a kor volt, amikor az értelmiség még hitt az emberiség valamiféle ideális szellemi egységesítésében. Nagyon izgalmas téma, remélem egyszer lesz időm folytatni ezt a munkát. Magam egyébként őszintén hiszek abban, hogy a reál és a humán tudományok összetartoznak, és hogy a két műveltség egy. Utálatos minden szakbarbár pökhendiség, fújj, te pénzügyis vagy!, fújj, te könyvtáros vagy!

Ahogy a szakmájuk szerint, a vallásuk szerint, úgy a politikai véleményük szerint sem ítélek meg embereket. Van barátom, aki Jobbik szimpatizáns és olyan is, aki SZDSZ-es volt, amíg volt SZDSZ. Szocialista barátom azt hiszem nincs, de ez nyilván véletlen. Emberek vannak, és az egyes embert vagy lehet szeretni vagy nem. Vannak agyalágyult fideszesek, és vannak viszonylag értelmes szocik is, ahogy vannak tisztességes politikusok vagy hitvány papok is. Pusztán ezek nem minősítenek senkit, még akkor sem, ha kétségtelenül nagyobb esély van erkölcsi nemesedésre Isten házában, mint az Ország Házában.

Aki átküzdi magát dalszövegeiden és CV jellegű írásodon a Tűzoltókrém c. albumban, egy lázadó, örökké elégedetlen, korlátokat nem tűrő, sok mindent kipróbáló embert lát. De úgy tűnik ez csak a látszat. Hiszen Csach Gábort az alapdolgokban kitartás és biztonságra törekvés kíséri. Családi életed 22 éve rendezett, Fidesz őstag vagy, a katonás pártfegyelmet is jól tűröd. A Kinopuskin egyedüli alapító tagja maradtál, ráadásul a zenekart mindig a városhoz kikötött pórázon tartottad. Budapesti egyetemi éveid után, immár 15 éve újból Balassagyarmaton élsz családoddal. Olyan ez a kettős kép, mint egyfajta performance.

Először is, a családom tekintetében a feleségemé és a gyermekeimé az érdem, engem biztos sokkal nehezebb elviselni, mint nekem őket, úgyhogy családtagjaimat illeti hála, hogy megtartottak maguknak. Viccet félre téve, van bennem a mérleg kiegyensúlyozottságából, és persze kettősségéből. Abból, hogy egyensúlyba hozni csak két különböző dolgot lehet. Én nem is tudnék meglenni az alkotó tevékenység nélkül.

De nagyon hiányozna a szellemi elmélyülés is a művészetben, egy-egy megnyitó kapcsán, ha nem lenne. A politika pedig rendkívül kreatív dolog, hiszen egy önkormányzati döntéshozónak nagyon széles jártassággal kell rendelkeznie ahhoz, hogy valami magabiztossága legyen a dolgok intézésében. Rálátni az intézményrendszerre, a pályázatokra, a médiára, a költségvetésre, eligazodni vállalkozók, kivitelezők, jogászok, építészek, politikusok és persze a polgárok ügyes-bajos dolgaiban teljes figyelmet és rugalmas agyat kíván. Nem egy klasszikus foglalkozás ez, több köze van a művészethez, nem recept alapján működik. Én pedig mindig is vonzódtam a teátrális dolgokhoz.

Balassagyarmatra visszatérve a Művelődési Házban dolgoztál, majd a városi TV stúdióvezetője lettél. Naponta, első kézből szerezhettél tapasztalatot, hogy él-e még az, ami ellen korábban lázadoztál. Sőt arról is, az ideológiai Góbi sivatagot hogyan népesítik be a pénz,- és érdek oligarchia új harcosai. Csak nem ez adott kedvet, hogy pártpolitikus legyél?

Jó kérdés.

Az biztos, hogy a politikába 1998-ban kerültem hivatásszerűen is bele, és nyilván valamiféle düh és akarat is volt bennem, hogy nehogy már megint a posztkommunisták nyerjenek. Persze kár tagadni, egy városvezető rengeteg, harcos ifjúként elképzelhetetlen számú kompromisszumra is kényszerül. Mert a cselekedeteit nemcsak a saját szakmai és világnézeti szűrője szerint kell megtennie, hanem egy magasabb, ha úgy tetszik a város hosszú távú érdekeit képviselő szűrőn is.

Én kitartó harcos vagyok, remélem sikerül az oligarchákat a lehető legtávolabb tartani a várostól, de persze illúzióim sincsenek, az Európai Unióban és a globális világban ez rendkívüli feladat, és adott esetben nem is lehetséges. Bevételeink döntő része állami támogatás, legnagyobb adófizetőink a multik, ellenszélben pedig ugyebár nem lehet...

Little town feeling - az általad alapított Kinopuskin zenekar emblematikus önmeghatározása volt. De az akkori szöveg- és dalszerző ma a kisváros alpolgármestere, sőt a Fidesz prominens megyei politikusa. Lehet, hogy már valaki írja azt a számot, amelyben még radikálisabban, mint te, megjeleníti kisvárosi érzéseit a XXI. századból. Vagy sehol híre-hamva egy ilyen zenésznek, ilyen zenekarnak? Ennyivel könnyebb lehet a mai politikusnemzedéknek, értelmiségi vagy polgárpukkasztó odamondogatás már nem is jut neki, csak pártalapon történő háború? Bástya elvtársat már senki sem cikizi?

A Kinopuskin a diktatúrában született, akkor még kellettek kerülő utak a lázadáshoz. Ma már felnőtt két-három új nemzedék, aki már hírből sem hallott a diktatúráról, a szervilizmusról, vagy bármely autoritás feltétlen támogatásáról. Én úgy látom, hogy nagyon sok kritika érkezik felénk, hülye politikus az, aki ezt nem látja. A növekvő közöny a legriasztóbb jelzés. De a Magyar Gárda vagy a Jobbik fiataljai, az anarchista radikális baloldaliak, az elvakult környezetvédők mind-mind azt jelzik, hogy valamit mi is nagyon elrontottunk a rendszerváltás után.

Olyanok lettünk, mint amikor az avantgarde bevonult az akadémiákra, óhatatlanul veszítettünk a hitelünkből, a varázsunkból. És mindegy, hogy kormányon voltunk-e vagy sem, a népítélet kollektív, az elit részeként, ha nem is egyforma, de mégiscsak felelősség terhel minket, engem is. És nem azért, mert zsidózással vagy cigányozással bármit meg lehet oldani, vagy a lényeget illetően ezeknek a fiataloknak lenne igaza, nem. Hanem mert tényleg sohasem lehet hátradőlni, hogy húú, mennyire fantasztikus srácok vagyunk.

Mondjuk, engem "polgárpukkasztani" elég nehéz lenne, ebben igazad van, ahhoz túlságosan nyitott személyiség vagyok, és ehhez tényleg nincs a porondon helyi aktív szubkultúra. Aki meg van, azokkal nagyon jó a kapcsolatom.

A demokráciánál lehet, hogy nincs jobb, de hogy a magyar válfajánál - amelyet valójában nem felülről mások, hanem éppen alulról, saját magunk korlátozunk - létezik jobb, az biztos. Bármerre nézek, azt látom, folyamatos az igazodási, mérlegelési kényszer, kinek, mit mondok, mit teszek, meddig mehetek el, léphetek-e még egy lépést tovább, jó-e nekem, ha mások érdekszféráját sértem, ha igen, mivel jár ez számomra. Kisvárosban, ahol minden és mindenki valahol összefügg, fokozottabban működik az öncenzúra. Így a jus murmurandi is a négy fal közé szorul. Apropó, nem kellene a politikusoknak, városvezetőknek gyakrabban felvenni Mátyás király híres álruháját? No és utána meg is fogadni, amit hallottak.

Medvácz Lajosról vagy rólam elég nehéz lenne azt állítani, hogy nem járunk a nép között. Többet gyalogoltunk és bicikliztünk közöttük és velük három év alatt, mint az elődeink együttvéve az elmúlt ötven évben, de persze ez főleg azért van, mert a polgármester úr aktív triatlonversenyző. Viccet félretéve, határozottan úgy gondolom, a politika világát legalább kétfelé kell venni. Az önkormányzatokon túli világra és az önkormányzatokon innenire. Egy kisvárosban sokkal kézzelfoghatóbb a politika, mint a parlament lépcsőin, oda be sem mehet akárki. A parlamentben nincs napi kapcsolat a választópolgárral, ott nem csap az asztalára az embernek senki, pl. ha letelik a 30 nap.

Én jobban vonzódom ehhez a világhoz, bár az önkormányzatokon inneni világ is elsősorban a magaspolitikától függ, hogy a törvények jók vagy rosszak-e egy országban, mégiscsak ez a legfontosabb. A morgás joga pedig régi nemzeti hagyomány, nem hiszem, hogy mi magyarok ezt valaha is a négy fal között tartottuk volna.

Hát előző kérdésem egyfajta királyi többesként értettem, kevésbé gyarmati hiátusnak.

Viszont a városban megy bizonyos fajta kispályás mormogás, beszélnek egyfajta jól menedzselt ízlésterrorról, városházi festmények raktárba kerüléséről. Bár utóbbi panasz csak megoldódik, lehet ezeknek helye az új Identitás Házban. Ilyen napi részletekben foglalkozol a művészetekkel? Ez tényleg ízlések és pofonok kérdése?

Ízlésterror? Jesszus, hol hallottál ilyet? Az előző ciklusban megújult a Polgármesteri Hivatal díszterme. Olyan formában, architektonikus keretekben, amik nehezen viselnék el azokat a festményeket. Talán 2-3 férne el közülük, na és melyik 2-3 legyen az? A legnívósabb, Jánossy Ferenc Szabó Lőrince megtekinthető a Képtár kiállításán. Nyilvánvalóan találunk majd a többinek is helyet.

Az ízlésterror súlyos ostobaság.

Nincs még egy olyan város a honban, ahol arányaiban ennyire nyitott és gazdag módon jelenhetne meg a művészet bármely ága, a provinciális, az amatőr, együtt a klasszikus és az avantgarde alkotókkal. Párkányi Raab Pétert kritizálja a magyar avantgarde szakma, mégis városunkban vannak talán a legszebb szobrai, eközben Csemniczky Zoltánt ugyanez a fővárosi elit elismeri, és mégis Csemniczky az, aki 1981 óta válogatás nélkül bemutatkozási lehetőséget nyújt bármely, néha kevésbé nívós helyi alkotónak is a Nyári Tárlatokon, csak azért mert Gyarmathoz kötődik. És kiállíthat a városban Bacsúr Sándor éppúgy, mint műkedvelő középiskolások, vagy König Frigyes a Képzőművészeti Egyetem rektora. De elmondható ez más műfajokra is, a zeneiskola gazdag zenei palettáját nem kell itt ismertetnem, de jelen van a Rock Táncház élő rock and roll kultúrája és több szórakozóhelyen az elektronikus zene sztár és alternatív dj-i is fellépnek. Ha lenne színháztermünk, nyilván még gazdagabb lenne a paletta, most csak annyit árulhatok el, hogy már ezt is tervezzük. A művészetek terén a nyitottság a legfontosabb, én nem hiszek a régi múzeumi felfogásban, mutassuk fel a magunk klasszikusait, öntsük aranyba, lehetőleg forróba, a többi meg, fulladjon meg. A művészetben aztán tényleg minden virágozzon, ami értékes, ami elgondolkodtató, ami szerethető.

Érdekes, hogy a rendszerváltás idején senki sem mormogott, az emberek egyszerűen jártak kiállításokra, koncertekre, moziba, könyvtárba, csillagházba, művházba, kocsmába. Erre most is ugyanannyi lehetőségük lenne a Gyarmatiaknak, hát rajta, ez mindig jobb, bár több időt és szellemi energiát igényel, mint az utcán mormogni. És persze hogy a művészettel kapcsolatos dolgok izgatnak leginkább, hogyan nézzen ki egy új épület, az új városközpont, e tekintetben el is kél ez a fajta hozzáértés, hiszen mégiscsak évtizedekre szóló fejlesztések ezek. E tekintetben elődeink követendő példával jártak elöl száz-kétszáz esztendeje, már miattuk sem szabad barbárnak lenni, mint a hetvenes évek főutcai panelsora vagy az Ipoly-áruház esetében. Ez a fajta pragmatizmus bűn.

Nyilvánosság terén azért még jelentősek a város lemaradásai. Pályázatok, rendezési tervek, helyi értékvédelem, testületi ülések határozatai, dokumentumai nehézkesen férhetők hozzá, interneten pedig igen hiányosan. Régi vesszőparipám a városi honlap élőn tartása, de ez valahogy, mint török átok, sehogy sem megy. Nem kellene ebbe nekünk besegíteni?

Tél elején elindítottuk a teljesen megújított honlapunkat, amelynek a szerkezete jóval átláthatóbb és informatívabb, mint a korábbi volt. Az adatokkal való feltöltés időt vesz igénybe, leginkább azért, mert anyagi okok miatt arra sajnos nincs keretünk, hogy külön ember felügyelje ezt a munkát, ezért kétségtelen tény, elfogadom, hogy lassan megy. De ne kongassunk vészharangot. Nektek, nem Gyarmaton élőknek nyilván a legnagyobb nyilvánosságot a város honlapja jelentheti.

Viszont helyben nemcsak ez a nyilvánosság van. A tévé, honlapja, és a Gyarmati Hírek minden háztartásba eljut, a testületi üléseket élőben közvetítjük, és a Polgármesteri Hivatal ajtaja, ahogy a mi ajtónk is mindig nyitva áll. Egy Nógrád megyei 2007-es felmérés szerint a lakosságnak mindössze 5%-a válaszolt arra a kérdésre igennel, hogy a települések internetes honlapjaiból tájékozódik. Ugyanebben a felmérésben a válaszadók 75%-a soha nem látogat el az Internetre. A mi vidékünkön többet ér a személyes kontaktus, a személyes meggyőzés, mint a virtuális. De még egyszer mondom, valóban van javítani való. És több, mint egy eredeti perzsaszőnyegen, amiben egy szövési hibát mindig ejt a szövőmester, mert csak Allah lehet tökéletes.

Ti, pedig sokat segítetek ebben, hiszen a BBK honlap tartalmában és látogatottságában is gazdagítja a nyilvánosságunkat.

Egy városvezetőnek, politikusnak naponta döntések tucatjait kell meghozni, nyilvános szerepléseken véleményt mondani. Van, amiről szinte azonnal érzed, ez nem úgy sikerült, ahogy kellett vagy szeretted volna. Hogyan dolgozod ezt fel, van erre saját stratégiád?

Remélem, nem szoktam össze-vissza beszélni, és dönteni sem. Polgármester úr és jómagam is mérlegek vagyunk, alaposan mérlegeljük a döntéseinket. Nyilván tévedünk mi is, amit ugyanúgy próbálunk rendbe hozni, ahogy bárki más. A stratégia az, hogy nem kapkodunk. E tekintetben egymás habitusa is segít a helyes úton tartani a várost, hiszen a polgármester megfontoltabb és érzelmileg közelítő ember, én pedig inkább határozottabb és operatívabb jellem vagyok.

Városvezetésetek idejéből két jelentős vagy elhíresült döntést emelnék ki, és mindkettőből jól jött ki a jobboldali koalíció. Az egyik a Tesco betelepítése, bár a multik ellen korábban erősen kampányoltatok. Ez egy zseniális húzással megoldódott, telefonos közvélemény kutatással a városlakók beszavazták a Tescót.

A másik, a szlovák miniszterelnök jelképes persona non grata-ja. Nem kérdezem ki volt ezek ötletadója, de ez még egy Kinopuskinos szövegíró becsületére is vált volna.

A kassza átvételekor szembesültünk azzal, hogy a rendelkezésre álló források még az előző Lombos éra idején megkezdett beruházásokra sem elegendőek. A Tesco pedig évek óta toporgott a város előszobájában. A pénzügyi kísértés nagy volt, de nem tudtuk a döntés politikai árát. Ekkor gyorsan döntöttünk: telefonos közvélemény kutatás 2006. decemberében, ami szokatlanul elsöprő támogatottságot hozott. Nyílt pályázat keretében harmincszoros áron értékesítettük a területet. Szerencsére nem okozott akkora traumát a helyi kiskereskedelemben, mint attól sokan féltek, és ez nyilván az erős szlovák eurónak is köszönhető. Na ez jó példa a kompromisszumokra, hogy egy, a szívünkkel ellentétes idegen multicég beengedése a városnak kifejezett előnyére válik. És ennek már most jelei vannak, hiszen több ezer embert vonz naponta a városba az üzletház, akik aztán megjelennek a város több pontján is, elég a Mikszáth utca új boltjain végignézni. És tény, már az első évben a város harmadik legnagyobb adófizetője a Tesco. Ez pedig, a 130 alkalmazotton túl, egyáltalán nem mellékes haszon.

A Fico-levél pedig a szükséges szabadság faktorunk volt. Meggyőződésem szerint akár az egész magyarságé is, kompromisszumok nélkül. Itt a határmentén érzelmileg közelítenek a magyarok, így mi is az Ipolyon túli nemzettársaink elleni történésekre. Ebből mostanában sajnos sok van. Mélységesen felháborítja és dühíti az embereket errefelé Sólyom László köztársasági elnök úr kitiltása Révkomáromból. Amikor megtudtuk, hogy Szécsényben lesz a Bajnai-Fico találkozó, megbeszéltük a frakciótagokkal és a polgármesterrel, hogy valahogyan mindenképpen reagálni fogunk erre, hiszen evidens volt, Ficonak át kell haladnia Gyarmaton.

Mivel egy jelképes politikai akció stilisztikai kihívást is követel, nem titok, hogy az én praxisom adott volt a nyelvi kivitelezéshez. A stratégia után elkészültek a szövegtervek, amelyek egy az egyben lemásolták a Sólyom kitiltás történetét. Hasonlóan bugyuta történelmi érveket hoztunk elő, ugyanolyan mondatszerkezeteket és diplomáciai hablatyot raktunk össze, mint Ficoék. Kifejezetten büszke vagyok a Pozsony-Balassagyarmat diplomáciai tengelyre és a fagyis invitálásra, a Jagyutt-cukrászda végül is messzeföldön híres. Mi is egy nappal a látogatás előtt jelentettük be a persona non grata-t, így ekkor már senki nem tud mit kezdeni vele, az MSZP béna kacsa lesz, hiszen két napig nem a Bajnai-Fico randi sikersztorija, hanem Fico Róbert úr kitiltása Balassagyarmatról volt a téma.

Aztán szeptember 8-án még aludtunk egyet, majd 9-én reggel az elkészült 3 variáció közül kiválasztottuk a polgármester úr döntése alapján a végül médiába került levelet. Döntésünk helyességét nemcsak a visszajelzések, az akció abszolút pozitív megítélése, hanem az MSZP maga is elismerte, hiszen végre beperelték a Sólyom ügy kapcsán Szlovákiát és Bajnai maga is elismerte, hogy a szlovák kormány megszegte a szécsényi találkozó megállapodásait, vagyis semmi értelme és eredménye nem volt a szoci-mórikálásnak. Fico Róbert csőre töltött gépfegyveres felvezetése pedig teljesen kontraproduktív, tipikus gyurcsányi baki volt. Mindenesetre az egész világ megismerte a karakán Balassagyarmatot. Úgy gondolom egyébként, hogy a városmarketing tekintetében volt több fontos téma még.

Most már mindenki tudja például, mi az a Civitas Fortissima, de az országos médiajelenlétünk is rendszeressé vált, ebből pedig csak a város profitál.

Nincs mód itt a jobboldali városvezetés elmúlt majd 4 évének elemzésére, számomra azonban jelentősen több a pozitív, mint a negatív elem. Azonban a fiatalok megszólításával, bevonásával a helyi közéletbe, a helyben tartásuk elősegítésével, szándékaik, céljaik megértésével adós maradt a város. Annak ellenére, hogy ez egyfajta városi történelmi folyamatosság, de vannak erre magyarázataitok?

Én nem tudom, van-e hely a földön, ahol a fiatalok részévé válnak a felnőttek közéletének. Nem is lenne jó, ha lenne. Isten ments! Hát akkor hol a lázadás helye, amiről a beszélgetés elején beszéltél? Hol a generációs kontrol? Isten ments, hogy pártfegyelemre szoktatott tizenévesek vigyorogjanak díszpintyként, valamiféle kvótarend alapján a díszteremben, elég volt belőle a KISZ-ben. Felülről nem lehet mozgatni a fiatalokat. Az elmúlt két évben a diákönkormányzatokkal felvettük a kapcsolatot, de hát meg kell érteniük, hogy magukat csak maguk tudják képviselni. Én el-eljárok a Rock Táncházba, és rengeteg huszonéves ismerősöm van, sőt talán a tizenévesek is hajlandóak velem szóba állni, horribile dictu, van, aki le is tegez, de eszem ágában sincs terelgetni őket, megmondani nekik, hogy mit kéne tenniük. Ez az ő harcuk, és minden kapu nyitva áll előttük a politikába.

Én nem vagyok kétségbe esve. Minden tettvágytól fűtött fiatal menekül, ha teheti, abból a kisvárosból, ahol született. Erre találták ki régen a vándoréveket, az iskolákat. A visszatérésüknek pedig az egzisztenciális körülményeken túl egy esélye van, ha szerethető városra emlékeznek, olyan helyre, ahol voltak jó csókolózós helyek, jó iskolák, jó tanárok, jó felnőttek, jó kocsmák, jó bulik. Ilyenek vannak a városban, remélem ez elég erő lesz visszahozni őket, engem mindenesetre visszahozott. Reményt ad erre az a közvélemény kutatásunk 2007-ben, amelyben 65 %-a a fiatal válaszadóknak kifejezetten szereti Balassagyarmatot.

Persze, a kelengyepénz bevezetése, vagy az első lakáshozjutók támogatásának megduplázása, az iskoláink gyermekközpontúbbá tétele, szolgáltatóvá válása, a diákélet pezsgetése mind plusz segítség lehet ehhez, de munkahelyek teremtése, nemzeti családpolitika és gyermekvállalás ösztönzés nélkül mindez édeskevés. Reméljük április után azért nagyobb esélyekről beszélgethetünk ezen a téren is.

2010-ben a rendszerváltozás óta a legizgalmasabb politikai év elé nézünk. A várhatóan parlamenti győztes Fideszre a megpróbáltatás inkább az őszi önkormányzati választásokon vár. Az ellenzékiségre hajló és örök elégedetlen magyar választópolgár könnyen előtérbe nyomhatja a Jobbikot. Balassagyarmaton az MSZP, SZDSZ, MDF romjaiban, hogyan fogadnál egy olyan képviselőtestületet, ahol a rendszerváltó Csach Gábort éppen a még radikálisabb Jobbikos szorongatja?

Kérdés, hogy a radikálisabb szorongatás az tényleg radikalizmus vagy szimplán hülyeség lesz-e?

Aki ismert engem ellenzéki frakcióvezetőként 2002-2006 között, az tudja, hogy van tapasztalatom a szorongatói világban. De komolyra fordítva, úgy gondolom, ideális állapot lesz a következő ciklusban, ha a Fideszt a Jobbik is és az MSZP is ellenzékben szorongatja.

Amikor a folyóhoz érünk, akkor tudunk átmenni a hídon.

De valóban érdekes választás lesz, egészen furcsa eredmények is születhetnek, az sem kizárt, hogy ismét a 1990-es testülethez hasonló anarchikus paletta jön létre: naiv függetlenekkel, jólelkű laikusokkal. Majd meglátjuk, mi természetesen nyerni szeretnénk és folytatni a munkát, amibe belevágtunk.

Politika ide vagy oda, a művészetekhez, konkrétabban a képzőművészethez mindig szívesen visszanyúlsz. Csemniczky Zoltánnal és Párkányi Raab Péterrel nemcsak barátok vagytok, hanem művészetük nagy tisztelőjeként is azonosítod magad. Odaadnád a fele királyságod, ha képzőművész tehetséggel is megáldott volna a sors?

Tehetséggel azt hiszem megáldott, csak megszállottsággal nem. Mint mondtam , én rajzoltam, fotóztam, színházaztam, sőt a Friss levegővel Cannes-ban is díjat nyert Kocsis Ágival jártam az ELTE szakkollégium videóműhelyébe, és nem bírnám ki, ha nem alkotgatnék néhanap ezt-azt, amikor időm engedi, ha máskor nem, a Nyári Tárlatok idején. Jó művészettörténész nem is lehet az, aki sohasem járta végig az alkotás kínkeserveit.

Csemniczky és Párkányi gyarmati kötődésűek, rajtuk kívül számtalan képzőművész barátom és imádott ikonom van szerte e honban, nem bírnék nélkülük élni, egy-egy kiállítás megnyitás lehetősége felér egy Kinopuskin koncerttel, vagy Fico-levéllel.

Avass be kicsit a családi hétköznapokba, mi dominál a családi ebédek során, városi ügyek, dolgozó népünk helyzete, feleséged tanári élményei, vagy a gyermekeitek történetei?

Gondolom az, ami minden családnál. Nem nagyon viszem haza a munkahelyi gondjaimat, legalábbis verbálisan nem, úgyhogy a város annyira nincs terítéken, de persze beszélünk mindenről. Szinte minden szombaton a nagyszülőknél van az ebéd, vasárnap pedig otthon, ilyenkor gyakran én főzök, nemcsak mert szeretek, hanem mert állítólag tudok is. Jó magyar borokkal természetesen.

Sajnos töredékét tudok a családommal lenni, mint azt megérdemelnének, a hétvégék és az ünnepek a kivételek. De igazán családi, csak nekünk szóló esemény az egyhetes nyaralás, az, ami igazán elrepít és összehoz minket, szigorúan kikapcsolt telefonnal. Kriszta már télen elkezdi a szervezést. Ezen túl Magyarországra járunk víkendezni a barátainkkal, Sopronba és a Balatonhoz, evezős, főzős, kempingezős, szüretelős nagycsaládos bulik ezek. Szarvason van, hogy húsz család is összejön az országból, a gyerekeknek is hatalmas és nélkülözhetetlen élmények ezek.

Végül egy futurisztikus kérdés, 20-25 év múlva, minek örülnél jobban, ha Csach Gáborról van szó, ......ó az a keménykezű, jó városvezető, akkor még rendben ment majd' minden, vagy annak, ......ó, emlékszem, micsoda funky zenekara volt, igen, valami Puskin.

- vagy á, ő az a művészettörténész, aki olyan élményszerű előadásokat tudott tartani... aki olyan jó könyveket írt... Nekem teljesen mindegy, egy fontos van, akár élek akkor, akár nem, szeretettel emlékezzenek rám, vagy inkább így fogalmaznék: úgy szeretném csinálni a dolgaimat, hogy lehessen oka az emberek többségének arra, hogy szeretettel emlékezzen rám.

De isten mentsen a nagyképűségtől, nem foglalkozom az elmúlással, az emlékirataim rendezgetésével, vagy a piramisom építgetésével, legfőképp pedig az utókor ítéletének formálásával nem, ehhez túl kreatívnak és fiatalnak érzem még magam... és remélem, az is vagyok.

2010. február

Kérdezett és lejegyezte: Nagy László