Civitas
Fortissima
Ünnepi események egy határmenti kisvárosban
Egy város a hajdan volt
Nógrád vármegyéből 1920. június 4-én azon találja magát, hogy ami korábban
sohasem volt, megtörtént, saját országában határváros lett.
Határváros lett
Balassagyarmat, Magyarország és Csehszlovákia, azután majd Szlovákia között, de
hogy ez így történt, hazánk szempontjából ilyen szerencsésen alakult, bizony kellett egy jó adag fortitudo.
Balassagyarmat 2006. január
29-én ünnepelt.
Ünnepelt az elmúlt években
is, de az idei valóban különleges volt.
A Magyar Köztársaság
Országgyűlése 2005-ben törvényt alkotott és a Civitas Fortissima név viselését adományozta a
településnek, elismerve hősiességét, amely 1919. január 29-én lehetővé tette a
cseh hadsereg katonáinak kiverését a városból.
A város alaposan felkészült
az ünneplésre. Maga az Országgyűlés elnöke, dr. Szili Katalin érkezett Balassagyarmatra, hogy átadja az
adományozó okmányt a város polgármesterének, de jelképesen valamennyi
polgárának.
Ezt az eseményt azonban
megelőzte számos más, amelyek 28-án és 29-én, különböző helyszíneken zajlottak.
Az ünnepi program részeként
28-án este a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskolában hangversenyre került sor. A
műsorban a Zeneiskola ifjú, de már több országos rendezvényen sikeresen
szereplő zenészpalántái mellett felléptek az őket felkészítő művésztanárok is, de
énekelt a Városi Dalegylet, és a műsor végén vérpezsdítő dallamok és csinos
ifjú leányzók szórakoztatták a lelkes közönséget - amely lehetett volna nagyobb
létszámú is - Szatmári Orsi és táncosai jóvoltából.
29-én reggel a hősi halottak sírjainak koszorúzásával
kezdődtek az aznapi események. Itt Szalai Antal, a
Mikszáth Kálmán KEVIG Középiskola igazgatója mondott beszédet, közben az iskola
tanulói által előadott éneket, szavalatot és Csikász
István korábbi írását hallhattuk. A megemlékezés végén Demus
Iván alpolgármester és a helyi polgárok, szervezetek képviselői koszorút
helyeztek el Petrovics István és Rózsa András
sírjánál, akik mindketten 40 évesek és vasúti altisztek voltak, és szinte
egyforma márványtábla őrzi emléküket a temetőben
Röviddel ezután már a MÁV állomásépületének falán
elhelyezett emléktáblánál folytatódott a megemlékezés. Siketné Zsiga Judit, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány Nyírjesi Tagintézményének igazgatója beszélt, a kísérő
műsorban az intézmény diákjainak tolmácsolásában egy rövid összefoglalót
hallhattunk a történelmi eseményekről, majd Máté Péter Hazám
című dala hangzott el nagyon szép előadásban, és természetesen volt
koszorúzás is.
A Városháza falán lévő
emléktábla előtt 10.00 órakor kezdődő ünnepségét
kísérte a legnagyobb érdeklődés, de a megjelentek létszámát 500-600 főnél
többre nem lehetett becsülni. A Városi
TV egyenes adásban közvetítette az eseményt, ezért - bár a hideg az elmúlt
napokhoz képest jelentősen mérséklődött - sokan inkább a meleg lakást
választották az események követésére. Pedig az ünnepség valóban nívós,
méltóságteljes, jól szervezett, minden döccenő nélküli volt.
A város felsorakoztatta a Varietas
Pódium Színház művészeit, akik remek szólóénekkel és kortörténeti, irodalmi
visszaemlékezésekkel, írásokkal emlékezetek a nevezetes nap eseményeire,
valamint a Balassi, a Szent-Györgyi Albert Gimnáziumok és a Kiss Árpád
Általános Iskola tanulóival kiegészített Balassagyarmati Dalegyletet, akik így
közös kórusban énekeltek.
Dr Szili Katalin beszédében kiemelt emléket állított Urbán Árpád képviselőnek, aki kiharcolta a törvény elfogadtatását, de
tragikus vadászbalesete miatt már nem élhette meg az ünnepi eseményeket.
Beszélt a hős városvédőkről, a dicsőség megőrzéséről és a jövőről, idézett a
törvény szövegéből és a hogyan kell
hatásos politikusi beszédet tartani bemutató zárásaként
átadta a város vezetőinek a törvényi díszoklevelet.
A koszorúzáskor már valamennyi fontos politikai, társadalmi
szervezet, de számos magánszemély is elhelyezte a saját megemlékezés-virágait,
így azok a pártok is, amelyek a kora délelőtti eseményeken még csak
hellyel-közzel vettek részt. A koszorúzás igen emberi pillanata volt, amikor
Szili Katalin, miután észrevette hogy az egyik idős koszorúzó hölgy nem talált
megfelelő helyet a koszorújának, kisietett helyéről, elhelyezte a koszorút és
átölve a hölgyet, helyére kísérte őt. Hát igen, manapság ezeken is múlhatnak
választások.
A január 29-i megemlékezések kapcsán kerülnek hagyományosan
átadásra a Díszpolgári címek és a Pro Urbe
elismerések. Így történt ez ebben az évben is, a megemlékezések zárásaként a
volt megyeháza épületében ünnepi képviselő-testületi ülésen adták át az idei
elismeréseket.
Posztomusz Díszpolgári címet kapott Urbán Árpád országgyűlési képviselő,
valamint Reiter László várostörténész.
Urbán Árpád a város közismert személyisége volt, tanár, iskola igazgató sportoló, sportvezető, országgyűlési
képviselő.
Reiter László évtizedek óta foglalkozik a város történetével, minden
esemény dokumentátora, képeiből óriási anyag áll a város rendelkezésére.
Pro Urbe elismerést
kaptak:
Az 1919-es cseh kiverésben résztvevő
balassagyarmati polgárok. A kitüntetést az
egyik hősi halott leszármazottja vette át, és azt jelképesen továbbadta a Civitas Fortissima Körnek, hogy
vigyék tovább és őrizzék meg a hagyományt.
Révész László (posztomusz), aki hosszú éveken
keresztül aktív sportolóként, sportvezetőként végzett kiemelkedő tevékenységet
a városban, és különösen sokat tett a triatlon sport
népszerűsítéséért.
Majdán Béla várostörténész, aki számos tanulmány, helytörténeti könyv
szerzője, a város zsidó emlékeinek aktív ápolója.
A Balassagyarmati Dalegylet, amely közel
másfél évszázados múltra tekint vissza, de most először részesült ilyen
elismerésben. Az Egylet, Ember Csaba karnagy vezetésével, dalokkal is
megköszönte a díjat, de szerepelt még az ünnepi műsorban a Balassagyarmati Kamaraegyüttes
is.
Ezzel
zárultak a nagyközönség számára az ünnepi események.
Elismerendő
hogy a város odafigyelt a méltó megemlékezésre. Lombos István polgármester magabiztosan és hatásosan irányította az
ünnepi ülést, beszéde nem nélkülözte a céltudatos elemeket, különösen, amikor
külön üdvözölte dr. Stella Leontin kanonokot, aki a történelmi egyházakat is
képviselte. A lehetőségekhez képest Lombos a maximumot hozta ki az
ünnepségekből. Meghívta a testvérvárosok polgármestereit, akik valamennyien
eljöttek, köszöntötte több szomszédos település jelenlévő polgármesterét is. Az
ünnepségen részt vett a Hűség Városának (Sopron) küldöttsége is.
A
politika egyre inkább PR munka. Hatásos csomagolás, és mire kibomlik a doboz,
eltűnik, eltűnhet a tartalom. Igaz, a nagy dobozban kis doboz játékot régóta
ismerjük, de hogy az mit rejt, mit rejthetett volna
egy kisvárosban, marad-e még tartalom a díszek után, annak kereséséről azért ne
feledkezzünk el. Mondják, a következő alkalom a városi műfüves labdarúgó pálya
avatása lesz, a miniszterelnök jelenlétében. Közösen izgulunk, hogy a tavasz
meghozza a szép, száraz időt, lehetőség szerint minimum egy héttel április 9-e
előtt.
2006-ban ünnepelhettünk először úgy, hogy a Civitas Fortissima törvényben is rögzült. Talán valamikor arra is választ kaphatunk, miért hagyta ki a jobboldal azt a lehetőséget, hogy e törvény korábban, 2002 előtt megszülessen. Az MSZP viszont 2005-ben megalkotta azt, így 2006-ban - és nem korábban, hanem a választások évében - ünnepelhette az eseményt és így saját magát is.
Az egész napos ünnepségen szép és jól felépített beszédek hangzottak el. Mert mi, magyarok, ha gyászolunk és emlékezünk, mindig tudjuk a comme il faut-t. Ebben már nem változunk és ez az esemény egyébként sem volt alkalmas arra, hogy, szóba hozzák a szónokok: miért is kellett Balassagyarmatnak megvédenie saját földjét, hogyan került a város és az ország olyan helyzetbe, hogy önálló léte is megkérdőjeleződött. Viszont szíves figyelmébe ajánlható mindenkinek, hogy január 29-e kapcsán erről is elgondolkozzon. Az alábbi sorok talán ebben segítséget adnak.
1918. október 31-én puccsal hatalomra jut Károlyi Mihály. A dolog sürgős volt Károlyinak, mert el kellett érnie, hogy kinevezése a padovai béketárgyalások befejezése előtt történjen, hogy ő jelenthesse be a fegyverszünetet, és így lehetősége nyíljon a magyar hadsereg leszerelésére.
1918 őszén a frontról hazatérő magyar katonák még megfelelő fegyverzettel rendelkezve tértek haza, és a körülményekhez képest egységes erőt jelentettek. Ekkor még képesek lettek volna az ország megvédésére.
November 4-én Linder Béla hadügyminiszter - akinek erre posztjából adódóan egyébként sem volt semmiféle felhatalmazása - kijelenti: …nem akarok több katonát látn!
A monarchia magyar hadereje feloszlott, a katonáktól a megmaradt fegyverzetet begyűjtötték.
Linder kilenc napig maradt hadügyminiszter, csak addig, amíg elérte, hogy Magyarország fegyveres erő nélkül maradjon. Linder kiválasztása sötét és feltáratlan folt, de hogy milyen érdekeket képviselt, a legjobban az mutatja, hogy 1962-ig a jugoszláv állam tartotta el, miután a kommün után oda menekült.
De ezt még megelőzte - Károlyi kinevezésének estéjén - Tisza István volt miniszterelnök meggyilkolása. Tisza már hosszú évek óta tisztán látta, hogy a parlamentben zajló folyamatos, Károlyi és köre által különösen kiélezett obstrukció (alapvetően a választójog kérdésében), valamint a környező népek törekvései, hogy a monarchiát aláásva saját államukat alapítsák meg, mind sírásói lesznek a magyar nemzetnek.
Tisza és Károlyi között végig mély személyes ellentét is volt, és ennek nem Tisza magatartása volt az oka. Károlyi nem bírta elviselni Tisza politikusi nagyságát, állandó kisebbségi érzés gyötörte, párbajra is hívta, de a már idős Tisza mégis megsebesítette. A hatalomátvétel napjának zűrzavaros pillanatait kihasználva megölik Tiszát. Hogy ebben milyen szerepe lehetett Károlyinak, sohasem derült ki. A visszaemlékezéseiben igen szűkszavúan beszél erről. A gyilkosok sosem kerültek elő, de Korvin Ottó körében sejtették őket. De a gyilkosság nem személyes, hanem politikai motivációjú volt, Tisza talán képes lett volna megakadályozni Károlyi tervezett céljait.
Azt, hogy a környező országoknak már évekkel korábban elhatározott céljaik voltak velünk szemben, alig érzékelték a magyar politikai erők, vagy érthetetlenül figyelmen kívül hagyták. Tisza számára is csak 1916-ban vált ismertté, hogy Románia milyen felvonulási tervekkel rendelkezett. Nemeskürty két személyt nevez meg, akiknek megvoltak a katonai képességei és esetleg cselekvési módja: Mackensen német tábornokot, aki Erdélyben sikerrel harcolt a románok ellen és Szurmay Sándor altábornagyot. Károlyi mindkettőt lefogatta és félreállította. Szurmay is veszélyes volt, 1914 őszén sikeresen megállította a Kárpátokba betört orosz haderőt. Neki azt rótta fel, ha hagyja az oroszokat betörni, rövidebb ideig tart a világháború és kevesebb vér folyik. Vagyis már korábban kellett volna az ország önkéntes feladása !
A hadsereg szétoszlatása után az ország területe védtelen lett és azt a román, cseh, szerb hadsereg lepte el, azon nemzetek, amelyek nem fegyverezték le saját haderejüket, sőt önkéntesekkel erősítették azt.
A román hadsereg folyamatosan nyomult előre, 1919 közepén Budapestet is elfoglalta, és folyamatosan rekvirált. Délen a szerbek Pécset és Baranyát is foglalták el, sőt a trianoni békekötés után is nehezen voltak hajlandók a területet elhagyni. A cseh hadsereg nem elégedett meg az Ipoly bal partjával, betörése Balassagyarmatra, de további csapatmozgásaik is azt jelentették, hogy az északi stratégiai vasúti területeket el akarják foglalni. Egyetlen intervenciós szomszédot sem foglalkoztatta az antant határkijelelő szándéka, kész tények elé akarták állítani a béketárgyalásokat vezetőket. Ezalatt Magyarország megelégedett tiltakozó jegyzékek küldözgetésével.
Tragikomikus az a történelmi helyzetkép, amit Gere József: A szárnyaskerék katonái c. könyvében a harcok lefolyásáról ír. A várost egy kb. félszáz fős különítmény foglalta el, nehézfegyverzet nélkül. Hogy miért ilyen kis létszámú erőt szántak ide, nem tudni. A város visszafoglalásának és megtartásának esélye több napon keresztül ide-oda hullámzott, a dilettáns katonai (?), és a helyzet komolyságát nem kellően érzékelő állami vezetés jóvoltából. Ezért is kellettek a fegyvert fogó gyarmati polgárok. Balassagyarmat saját kezébe vette sorsát -de hozzá kell tennünk az ünneprontás szándéka nélkül, hogy a város többsége néma szemlélője volt csupán az eseményeknek.
Zárójelben megjegyezhetjük, bár Prónay és szabadcsapatának kezén sok vér száradt a kommün bukása után, de mégis neki köszönhetjük, hogy Sopron és környéke is magyar maradt, mert fegyverrel kényszerített ki egy népszavazást. Fegyveres ellenállás nélkül soha nem lett volna népszavazás a nyugati határszélen!
Az un. őszirózsás forradalom rövid véget ért. Amikor Károlyi látta, hogy a kormánya helyzete tarthatatlan, és amit akart, elért, mármint az ország kiszolgáltatottságát, átadta a hatalmat Kun Bélának és csapatának. Hogy miért éppen nekik, amikor egyértelmű volt, hogy az antant nem fog megtűrni egy bolsevik berendezkedést, ezek után már ne is firtassuk
A kommün javára írható, hogy a végveszélyben felvette a harcot az ellenséggel és Stromfeld vezetésével sikeresen visszafoglalta a Felvidéket. Az antant ultimátumának hatására (ha nem vonul ki Felvidékről, Románia a Tiszántúlig maradhat) a kommün visszaadta a megszerzett területeket.
Ez végképp demoralizálta a hadsereget, Stromfeld lemondott. Ehhez járult még, hogy a lakosság szimpátiáját is elveszítette a kommün, hála Szamuely Tibor és a Lenin fiúk tömeggyilkosságainak.
Balassagyarmat ettől szerencsésen
megmenekült. 590 gyilkosság száradt Szamuely és barátai lelkén, így nem csoda,
hogy amikor a kommün bukása után a menekülő Szamuely öngyilkosságot követett
el, öt határmenti falu akadályozta meg, hogy náluk
temessék el az elhunytat. A
Ilyen tragikus véget ért Magyarország is 1920. június 4-én.
Az hogy az Osztrák-Magyar Monarchia szinte mindenki útjában állt és nemzetiségei sem akarták az együttélést, az tény. Az is tény, hogy az antant szándékai meghatározók voltak. De semmi nem magyarázhatja azt az öngyilkos önfeladást, ami a háborút követően Magyarországon történt. Ebben kiemelkedő szerepet játszott Károlyi Mihály.
A fentieket alapvetően megtaláljuk Nemeskürty István könyveiben, de ide lenne citálható más történelmi visszapillantás is.
Nemeskürty Károlyit egyszerűen hazaárulónak nevezi. Hatalmat áhítozó, dilettáns politikusnak is, bár elismeri, hogy volt benne egy démoni erő, ahogyan a tömegekre hatni tudott. Az Antant ügynökének is feltételezi.
Hazaárulóknak és dilettáns politikusoknak kevés nemzet állít szobrot és ápolja emlékét úgy, ahogy az ma (is) történik. Károlyi szociális szándékai és földosztó tettei eltörpülnek mindamellett, hogy történelmünk meghatározó tragédiájának aktív okozója volt, és ebben - bármilyen szándékkal is tette - meghatározó szerepet játszott.
Erre is gondoljunk, amikor a balassagyarmati hősökre emlékezünk!
Egy nemzet nincs megalázva azzal,
hogy legyőzték, vagy ha aláírt
- késsel a torkán - egy végzetes
békeszerződést. Becstelenné válik
azonban, ha nem tiltakozik, ha
tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja.
Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás. . .
(Delcassé francia külügyminiszter)
Gyarmati Vándor