CIVILEK A PÁLYÁN

Magyarországon a közüzemi szolgáltatást végző és többségében állami és önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok ellenőrző szerveiből teljes mértékben kizárják azt a civil szférát, amely valódi társadalmi kontrollt gyakorolhatna az érintett cégek gazdálkodására és a fogyasztókkal szemben tanúsított magatartására - állítja Danisovszky Mária, az országos és nemzetközi hatáskörrel bíró, balassagyarmati székhelyű Horizont FÉK Közhasznú Egyesület elnöke. A vele készült interjúban igyekszünk összefoglalni ennek a problémának a hátterét és az egyesület által javasolt megoldás lényegét.

Az egyesület szociálpolitikai érdekvédelmi tevékenységét egy olyan közösségi jogrendszerre alapozza, amelynek gyakorlati megvalósítása nemzetközi szinten már ismert, ám itthon még a leghalványabb jelét sem lehet tapasztalni. Mire alapozza azt az állítását, miszerint a honi érdekegyesületeket korlátozzák a közösségi jogaik gyakorlásában?

A nemzetközi szinten akkreditált környezetvédelmi szervezeteknek is tizenhat évükbe tellett, mire egy ENSZ határozatból eljutottak egy uniós egyezményig. Voltaképpen a zöldek kaparták ki a gesztenyét a többi civil szervezetnek is. Megpróbálom közérthetőn összefoglalni ennek a jogalkotási folyamatnak a lényegét, mert csak így lehet rámutatni a magyar törvényalkotás jogkorlátozó gyakorlatára. Az ENSZ 1982. október 28-i 37/7. számú határozata a fenntartható fejlődés chartája. A fenntartható fejlődés azt jelenti, hogy a gazdasági szférának a politikai elit döntéseire gyakorolt egyoldalú befolyását egy önkorlátozó magatartás váltsa fel. A demokratikus társadalmak állampolgárai ugyanis a nyilvánosság (civil szervezetek, média) közvetítésével és segítségével szembesülhettek azokkal a lobbiérdekeken alapuló tényekkel, hogy a különböző beruházások nagymértékben terhelik a környezeti és társadalmi erőforrásokat - akár visszafordíthatatlan károkat is okozva. Ebből következően az embereknek, akiknek az életkörülményeit potenciálisan befolyásolhatják ezek a döntések, biztosítani kell a jogot ahhoz, hogy részt vegyenek ezeknek a döntéseknek az előkészítésében és meghozatalában. A fenntartható fejlődés tehát alapvetően emberi jogi kategória, amelynek két pillére a környezetvédelem és a szociálpolitika. Ha ugyanis kardinálisan beleavatkozunk a természeti, környezeti és épített környezeti értékek sorsának alakításába, akkor az hosszútávon negatívan befolyásolja az érintett térség népességmegtartó erejét, az ott élő emberek életminőségét, életmódjának alakulását, megélhetését, életkörülményeit, életszínvonalát, vagyis a szociálpolitikát. Az ENSZ-charta alapelveinek megfelelően az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának az "Európai Környezetért" folyamat negyedik miniszteri szintű konferenciája, a dániai Aarhusban 1998. június 25-én fogadta el az: "Egyezmény a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról" szóló konvenciót. A törvényerejű irányelvet a csatlakozás előtt álló közép-európai országok (Lengyelország, Csehország, Magyarország) parlamentjei már 1999-ben ratifikálták. Az Aarhusi Egyezményt - a kötelező érvényű jogharmonizáció szerint - a magyar országgyűlés a 2001. évi LXXXI. törvénnyel iktatta be, amely 2001. július 1-je óta hatályos, a törvény rendelkezéseit pedig 2001. október 30-tól kell szintén kötelező érvénnyel alkalmazni a közigazgatási eljárásban. Az EU tagállamaiban - az egyezmény alapján már tizedik éve - a térségi fejlesztések terén eljáró érdekvédelmi civil szervezetek, a közgyűlésük által választott szakképviselőiket közvetlenül delegálhatják a különböző szintű (országos, regionális, társult önkormányzati) területfejlesztési tanácsokba, illetve a képviselő-testületek szakbizottságaiba. Magyarországon ezt a jogot az egyeztető fórumok létrejöttének és működésének szabályairól szóló 285/2004. (IX. 16.) kormányrendelet, valamint a Magyar Köztársaság hosszú távú fenntartható fejlődésével kapcsolatos tervezési és egyeztetési folyamat feladatairól szóló 100/2007. (XI. 14.) országgyűlési határozat rögzíti.

A csatlakozás előtt álló vagy már társult tagállamokban a törvényerejű irányelvek átvételének, illetve a végrehajtás előkészítésének meghatározott futamideje két év. Márpedig ön az előbb két olyan dátumot említett, amelyeknek hatálya jóval meghaladja ezt a kötelező futamidőt.

Éppen ez a rákfenéje az egésznek: úgy iktattunk be egy egész Európára érvényes magasabb rendű törvényt, hogy Magyarországon nem is létezik az a képviseleti rendszer, amiben a civil szféra jogkorlátozás nélkül gyakorolhatná az egyezmény által garantált közösségi jogait. Az önkormányzati választásokon - kivéve az alacsony lélekszámú aprófalvakat és kisközségeket - csak pártlistákra lehet szavazni, így a pártok már előre lefedik a képviselő-testületek szakbizottságaiba delegálható kültagságot. Ugyanez vonatkozik a területfejlesztésben diszponáló önkormányzati társulásokra, az úgynevezett kistérségekre is. A többcélú kistérségi tanácsokba kizárólag a közigazgatási egységet alkotó települések polgármesterei vehetnek részt döntési jogkörrel, ezért a már említett kormányrendelet az ország 176 kistérségében csak írott malaszt. Az országgyűlési határozat ugyan biztosítja a kiemelten közhasznú civil szervezetek elnökeinek részvételi jogát, de csak tanácskozási jogot gyakorolhatnak, így a döntési jogkör továbbra is a pártelitek kezében marad. Holott a politikai kultúra megköveteli, hogy a döntéshozók kölcsönösen felismerjék, miszerint egymás véleményének befolyásolása a partnerség keretein belül nemcsak legitim, hanem egyúttal a leghatékonyabb módszer is arra, hogy egyfajta cselekvési elv is megfogalmazódjék, ami fegyelemmel van nemcsak az éppen égető problémákra, hanem a jövőben valószínűsíthető, de ma még nem érezhető gondok megoldására is. A partneri kapcsolatban egy meglévő környezeti-társadalmi erőforrás megvédése, és nem csupán a múlt bűneiből származó következmények kezelése a cél! A partnerség elvének hiánya és a jogkorlátozó kirekesztés gyakorlata legmarkánsabban az állami és önkormányzati tulajdonban lévő közüzemi szolgáltató cégek esetében érhető tetten.

Valóban aktuálissá vált az az elképzelés, hogy teljesen lecserélik az érintett gazdasági társaságok felügyelő bizottságait, mert hanyagul bántak a közvagyonnal és érdemben sosem vizsgálták ki a fogyasztói panaszokat, ami örökös jogvitákat indukált. A civil érdekegyesületek hogyan és milyen feltételekkel tudnának részt venni ezeknek a felügyelő és ellenőrző szerveknek a munkájában?

Az állami és önkormányzati tulajdonban lévő közüzemi szolgáltató cégek kiemelten kezelik a befektetői érdekek védelmét, miközben elsikkad a fogyasztóvédelem. Nem az a gond, hogy az egykori állami és tanácsi vállalatok profitorientált gazdasági társaságokká alakultak át, hanem az, hogy tevékenységük olyan közüzemi szolgáltatássá vált, amelyben a szolgáltató a lakossági felhasználóval szemben természetes monopolhelyzetben van. További problémát jelent, hogy a szolgáltató nemcsak cégtulajdonos, hanem ármegállapító hatóság, valamint engedélyező és ellenőrző szerv is egyben. A kizárólagos cégtulajdonlás és a hatósági jogkörök koncentrációja odavezetett, hogy a cégtulajdonosok - különösen a távhőszolgáltatás és az ivóvízellátás terén - tényleges szolgáltatói teljesítés, vagyis szolgáltatói jogalap nélkül gazdagodnak. Mindezt a fogyasztók pénzén, de azok rovására teszik. A vízbázisoktól átvett és a közüzemi szolgáltatók felé kiszámlázott vízmennyiség termelői ára csupán tizede a lakossági fogyasztói árnak, mivel a termelői árra a szolgáltató ráteszi a teljes vízközmű infrastruktúra fenntartásának és működtetésének rezsijét. A gazdasági társaságok azonban nem elégszenek meg ezzel a tízszeres profittal: a tulajdonukban lévő főmérők és a fogyasztói tulajdonban lévő almérők óraállásának különbözetéből adódó többletköltségek megfizetését folyamatosan ráterhelik a társasházak fogyasztóira, akik kénytelenek fizetni, különben a monopolhelyzetben lévő szolgáltató a víz elzárásával fenyegetőzik. A vízközmű társaságoknak évente állítólag kétmilliárd forint nyereségük van ezekből a kizsarolt különbözetekből, amit részben visszaosztanak a tulajdonos önkormányzatoknak, részben pedig ebből fizetik az önkormányzatok képviselő-testülteiből delegált felügyelő bizottságok tagjainak tiszteletdíját. Márpedig a vízgazdálkodásról szóló1995. évi LVII. törvény és a végrehajtását szabályozó, többször módosított 38/1995. (IV. 5.) kormányrendelet kimondja, hogy rejtett hiba az, ami a fogyasztó által nem ellenőrizhető, nem karbantartható helyen keletkezik, ezért a rejtett hibából eredő többletköltség nem terhelhető át a fogyasztóra. Létezik azonban a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal és a Magyar Vízközmű Szövetség 2008-ban kiadott közös kiadványa, amit a színe miatt csak "Kékkönyv"-nek neveznek a bennfentesek. A Kékkönyv 12. oldalán az olvasható, hogy a rejtett hibából eredően elfolyt ivóvíz árát a fogyasztóval kell megfizettetni! Így lehet egy kormányzati felügyelet alatt álló szakmai lobbinak felülírnia a hatályos törvényeket. A másik a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény, amiből a törvényalkotók nemes egyszerűséggel kihagyták a távhőszolgáltatásról történő leválás jogi szabályozását. Bármilyen hihetetlenül is hangzik, de a megdöbbentően energiapazarló és emiatt a fogyasztóknak tetemes anyagi károkat okozó távhőszolgáltatásról történő leválás nem más, mint környezetvédelmi alapú civil kezdeményezés és közösségi célú közérdekű beruházás! Következésképpen: a leválni szándékozó illetve a vízművek packázását elunó társasházi lakóközösségek élhetnek az Aarhusi Egyezmény adta jogukkal, épp úgy, ahogyan az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) is élhetne ezzel a jogával, amikor helyet követel magának a közszolgáltatást végző cégtársaságok felügyelő bizottságaiban. Az OFE országos hatáskörrel rendelkező, kiemelten közhasznú civil szervezet, amelynek tagságában vannak olyan szakemberek, akik betölthetnék ezt a funkciót. Állami tulajdonú cég esetében tiszteletben kell tartani a többségi képviseletet, így az fb-ben 51%-os lenne az állami delegáltak és 49% a civilek aránya. Az önkormányzati tulajdonban lévő társaságok esetében a területileg illetékes civil szervezetek és a képviselő-testületek tagjainak megoszlása 50-50% lehetne. Az OFE ott ül a fenntartható fejlődés tanácsában és a vele azonos hatáskörű érdekegyesületekkel együtt már 2007 óta kiépíthette volna a politikai akaratképzés ezirányú stratégiáját. Ha tetszik, ha nem, tudomásul kell venni, hogy a demokráciát nem dedósoknak találták ki, tehát tessék kinőni a homokozóból!

Készítette: Szőke Zsuzsa

2010. október