Mezőgazdász, agronómus, a Balassagyarmati Zsidó Hitközség
elnöke. Született 1913. július 21-n Deménden (ma Demandice, Szlovákia), elhunyt Balassagyarmaton, 2003.
július 19-én.
Még az Osztrák Magyar Monarchia fennállása idején született
Róth Jenő és Pick Margit fiaként Hont vármegye Ipolysági járás Deménd nevű falujában 1913. júl. 21-én. Családja több
generáció óta földbérléssel, terménykereskedéssel foglalkozott a környéken,
nagyapja Róth Simon (aki az ipolysági zsidó temetőben
van eltemetve) Ipolybalogon Huszár Aladár
földbirtokát bérelte. Édesapja Róth Jenő Kistompán (Tupá) született - levéltári források szerint a szomszédos Felsőszemeréden (Horné Semerovce).
Katonaként részt vett az I. világháborúban. Deménden
és Érsekvadkerten gazdálkodott, a Soóky-birtokon,
kocsmát és boltot is működtetett, községi képviselő volt. Anyai nagyszülei
Balassagyarmaton a Kossuth Lajos utcában laktak. Gyarmaton óvodásként (ami a
jelenlegi Kiss Árpád Általános Iskola Bajcsy-Zsilinszky utcai épülete) szemtanúja
volt a város 1919 őszi román megszállásának.
A gyarmati zsidó elemi elvégzését követően polgári iskoláit a
Balassi Bálint Gimnáziumban végezte, majd Békéscsabán (Ókígyós)
a Magyar Királyi Állami Felső Mezőgazdasági Iskolában, a jelenlegi Tessedik Sámuel Főiskola elődjében érettségizett 1931-ben.
Ezt követően édesapja birtokán kezdett gazdálkodni, meghonosítva a modern
mezőgazdasági módszereket, gépesítve a gazdaságot (amerikai traktor, cséplőgép,
fejőgép).
Érsekvadkerten az elsők között volt automobilja (Lancia
márkájú). Több tucat embernek biztosított munkát, megélhetést.
1933-ban a vadkerti zsidó közösség (köztük a Róth család)
adakozásából templom épült Réti István építőmester vezetésével. A templom
alapkövének letételéről hírt adott a gyarmati Szombati Értesítő című újság is
(1933. május 5.). A zsinagógából megmaradt részt kibővítették, s ma a két
egység alkotja a Közösségi Házat.
Először 1936.október 5-e és 1937.szeptember 20-a között hívták
be katonának. A katonaságnál karpaszományos szakaszvezetői rangban és
rajparancsnoki beosztásban, mint lövész katonáskodott.
1938-45 között megszakításokkal, először a gyalogságnál, majd
a munkaszolgálatban (MUSZ) 53 hónapig szolgált. 1940-ben még
mint jó
hazafi részt vett Észak-Erdély
visszacsatolásában, később azonban megbélyegzett, sárga karszalagos zsidó
munkaszolgálatos lett. 1942 februárjában Hevesre hívták be munkaszolgálatra,
onnan Kijev- Sosztka (ma Sosnytsia,
város Észak-Ukrajnában a Desznától 20 km-re K-re a brjanszki erdőség déli részén, Csernyigovtól
150, Kurszktól 180 km-re) és Nyezsin (ma Nizhyn, Észak-Ukrán város az Osztor folyó partján a Kijev-Kurszki vasútvonal mentén
Kijevtől 115 km-re) körzetébe került hadműveleti területre. (Kijevből írt
levelét mellékelten közöljük).
1943 júniusában átmenetileg leszerelt, majd 1944 áprilisában Jolsvára hívták be ismét munkaszolgálatba, így menekült meg
a gettósítástól és deportálástól, melynek családja áldozatul esett. Maga, a
Kárpátokban 1944 május 20-án szovjet fogságba esett,
Stari Samborba (ma Sambir,
Ukrajna) került hadifogolytáborba. Innen súlyos betegen (flekktífusz) tért
haza. Hazatérve minden vagyonából kisemmizve egyedül kezdte újra az életet,
családjából végül senki nem tért haza (szülei, nagyszülei, húga, Valika 5 éves kisfiával, Ivánkával Auschwitzban végezték
1944 júniusában, sógorát, a korábban főhadnagyi rangot viselő illéspusztai birtokos Földes Istvánt munkaszolgálatosként a
lillafüredi erdőben a csendőrök végezték ki).
Vegyeskereskedést nyitott, gazdálkodással foglalkozott Reich
Miksával és Nikolszburger (Nógrádi) Gyulával.
1948-ban nősült, felesége a ságújfalui
Goldstein Edit, aki az auschwitzi haláltábor majd a németországi kényszermunka
poklát járta meg. Két leányuk született, Ágnes és Valéria.
1949-ben államosították házukat és üzletüket (helyén ma a
Bokréta Presszó működik). Ezt követően az érsekvadkerti
Erzsébet Malomban dolgozott könyvelőként.
Később a Magyar-Csehszlovák
Barátság Mgtsz. megalakulását követően agrár szakemberként
1961-ben a tsz-hez hívták, ahol főagronómusként és főállattenyésztőként
működött 1973-ig, nyugdíjba vonulásáig. Munkatársai "szerény,
tisztelettudó, megértő, korrekt, nagyon kedves" embernek ismerték, aki a
megbízott feladatát pontosan, a szakma szabályai szerint és eredményesen
végezte. Úgy is mondhatnánk: Vadkerten szerették őt.
Róth
József emlékbeszéde 1980. szeptember elsején:
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Érsekvadkerti Honfitársaim!
Mélyen megrendülve állok ez emlékmű előtt. Megindultam vettem
tudomásul, hogy Érsekvadkert lakossága megemlékezni kíván a község elveszett a
fronton az általunk egyáltalán nem kívánt harcokban elesett, a fasiszta
gyűlölet során elhurcolt és vissza nem tért polgárairól. Ez az emlékmű
gyermekkorom megható emléke. Emlékezik az első világháború elesettjeiről.
Felemelő érzés most itt megállapítanom, hogy a sokkal nagyobb és
súlyosabb veszteségeket okozó második világháború áldozatai is méltó
megemlékezésben részesülnek. Nagyon sokunknak vannak kedves, elveszett
hozzátartozói. Mire figyelmeztet most e megható ünnepség? Ne feledkezzünk meg
soha, - ne csak ma, később se, - a második világháború vérzivataros, embertelen
napjairól és áldozatairól. Ha ezt tesszük és gyermekeinket e szomorú emlékek
megőrzésére neveljük, méltók leszünk a meghalt kedves hozzátartozóinkhoz,
kiknek életüket kellett adniuk egy már elveszett ügyért.
Kedves Érsekvadkerti Honfitársaim!
Köszönöm
a községnek e szép - és számomra szomorú és felemelő - gesztust magam és
hitsorsosaim, hitközségem nevében.
Isten
áldása legyen a falun!
Róth József
1964-ben költözött családjával Balassagyarmatra. 1979 -től került az egyre fogyatkozó Balassagyarmati Zsidó
Hitközség élére. Nevéhez fűződik a balassagyarmati zsidó temetőben lévő
mártíremlékmű felállítása, a Holocaust (mártír)
megemlékezés évenkénti megszervezése. 1992-től a balassagyarmati zsidó
hagyományok megőrzésére alakult Kertész István Alapítvány elnöke.
2003-ban
néhány nappal 90. születésnapja előtt halt meg.
Forrás: