2015. évben Madách-díjjal kitüntett Vidnyánszky Attila rendező
laudációja
Laudált: Matúz Gábor (Madách-díjas újságíró, filmrendező [2010])
Amikor megkaptam a
felkérést, hogy méltassam Vidnyánszky Attila munkásságát, először arra
gondoltam, összeállítok egy szép nagy táblázatot, benne mindenféle adatokkal,
aztán az egészet függő beszéddé alakítom, és felolvasom Önöknek. A végén pedig
jól megdicsérem a díjazottat.
Az élet azonban
valamelyest átírta az eredeti forgatókönyvet. Ahogy teltek-múltak a napok, készültem
erre a mai ünnepi alkalomra, szép lassan jöttek elő az emlékek, amelyek így
vagy úgy, de Vidnyánszky Attilához kötődnek, ill. Vidnyánszky Attilához kötnek -
engem: mint nézőt, újságírót, többgyermekes családapát, embert - akár úgy is,
hogy ezekről a kötődésekről neki fogalma sincsen, vagy legalábbis nem
feltétlenül tudatosultak benne.
Végül úgy döntöttem,
hogy megpróbálom egészséges arányban keverni a laudációban a hivatalos, száraz
tényeket - ebből lesz több - meg a személyes vonatkozású részeket, és majd
meglátjuk, mi sül ki mindebből.
* * *
Nézzük akkor először a
száraz tényeket:
Vidnyánszky Attila
1964-ben született Beregszászon (Kárpátalján, Ukrajnában, a Szovjetunióban).
1985-ben
bölcsészdiplomát szerzett az Ungvári Állami Egyetemen, ezt követően pedig két
évet tanított a Nagymuzsalyi Középiskolában, történelmet és irodalmat.
Aztán újra iskolapadba
ült, és 1992-ben diplomázott a kijevi Állami Karpenko-Karij Színház- és
Filmművészeti Egyetem rendezői szakán. Ugyanebben az évben, tehát 1992-ben alapító
igazgatója volt a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színháznak, amelynek
1993 óta művészeti vezetője, főrendezője, 2007-ig igazgatója volt.
1990 és 1997 között
színészmesterséget oktatott Kijevben.
2011-ben a Kaposvári
Egyetem címzetes egyetemi tanára lett.
2012-től az egyetem
Színházi Intézetének igazgatója.
* * *
2004-ben a Magyar Állami
Operaház főrendezőjeként dolgozott.
2006-tól 2013-ig a
debreceni Csokonai Színházban töltött be különböző pozíciókat: először
művészeti vezető volt, 2007-ben megbízott igazgatója lett a teátrumnak,
2009-től pedig igazgatóként irányította a társulatot.
2008 és 2010 között a
szegedi Mezzo, majd Armel Operaverseny és Fesztivál művészeti igazgatói
teendőit látta el.
2013-tól a Nemzeti
Színház főigazgatója.
A tanulás, a tanítás és
a család mellett jut ideje más egyébre is. Közéleti, társadalmi
szerepvállalásának irányát jól érzékelteti az alábbi három évszám:
2005 óta a Makovecz Imre
kezdeményezésére létrejött Magyar Művészeti Akadémia tagja.
2008-ban részt vett a Magyar
Teátrumi Társaság megalapításában, a szervezetnek azóta elnöke.
2010 óta az emberi
erőforrások minisztere mellett működő Színházművészeti Bizottság elnökeként is
tevékenykedik.
* * *
Vidnyánszky Attila több
mint 80 előadást rendezett 20 színházban, többek között a Kijevi Orosz Nemzeti
Színházban, a budapesti Nemzeti Színházban, a Pesti Magyar Színházban, az Új
Színházban, a Magyar Állami Operaházban, illetve a debreceni Csokonai
Színházban, valamint Szlovákiában, Szerbiában és Horvátországban. Előadásai a
legjelentősebb európai fesztiválokon szerepeltek és nyertek rangos díjakat.
Vidnyánszky Attila
előadásaival 1993 óta vesz részt a határon túli magyar színházak kisvárdai
fesztiválján, amelyen ezidáig 14 különböző díjat érdemeltek ki az általa
rendezett produkciók. De egyéb díjainak és kitüntetéseinek sora is igen
impozáns. A jelentősebb elismerések listáját a 2002-es esztendő nyitja, amikor
elnyerte az Ukrajna Érdemes Művésze címet, Magyarországon pedig megkapta a
Jászai Mari-díjat, amiket aztán követett a többi elismerés:
2003-ban a Kultúra
Lovagja lett
2004 Gundel-díj és
Kritikusok díja
2005 Magyar Köztársasági
Ezüst Érdemkereszt
2006 Nádasdy Kálmán-díj
2007 Magyar Művészetért
díj
2009 Meyerhold-díj
(Moszkva)
2011 Kossuth-díj
2013 Pro Urbe-díj
(Debrecen)
2015 Madách-díj (Nógrád
megye)
* * *
Azt gondolhatnánk, hogy
aki ennyi elismerésben részesült már, az szépen elücsörög a babérjain, és
sütkérezik a dicsfényben. Vidnyánszky Attila azonban nem ezt az utat
választotta. Továbbra is rengeteget dolgozik. A Nemzeti Színház repertoárján
jelenleg is több darabja szerepel. Néhány ezek közül, a teljesség igénye
nélkül:
János vitéz • Johanna a
máglyán • Három nővér • Körhinta • Don Quijote • Tóték • Zoltán újratemetve •
Szarvassá változott fiú
* * *
Vidnyánszky Attilától
legutóbb éppen a Szarvassá változott fiút láttam a Nemzetiben, valamikor
tavaly, Törőcsik Marival és Trill Zsolttal a főszerepben.
Első
személyes találkozásunk viszont néhány évvel korábbról kelteződik. 2011-ben egy
kis forgatócsoport tagjaként alkalmam nyílt bepillantani a kulisszák mögé,
miként készül Vidnyánszky Attila a Szegedi Szabadtéri Játékokra. Az ember
tragédiáját próbálták Ónodi Eszterrel, Rátóti Zoltánnal, Trill Zsolttal és
másokkal. Nem tudom, jól emlékszem-e, de mintha a Bárka Színház egyik
melléképületében, eléggé spártai körülmények között dolgoztak volna, ott kaptak
helyet.
Aztán időnként összefutunk
egy-egy társaságban, Budapesten vagy éppen a Balaton déli partján. Hallgatom és
figyelem őt: az érvelését, az arcjátékát... És olyankor sok minden megfordul a
fejemben. Például, hogy Vidnyánszky Attila több mint egy kiemelkedő színházi
rendező (szakmai kvalitásait még az ellenségei is kénytelenek elismerni
időnként [nem véletlenül használom az "ellenség" szót a politikailag
talán korrektebb "ellenfél" helyett; emlékezzünk csak vissza, miféle
nemtelen támadások kereszttüzébe került már akkor, amikor a neve felmerült a
Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára; ezek a hangok az utóbbi időben
meghalkultak ugyan, de ne legyenek kétségeink, ez csak amolyan vihar előtti
csönd]).
Szóval, Vidnyánszky
Attila több mint egy kiemelkedő színházi rendező. Neki jutott az a szerep, hogy
a magyarországi szellemi küzdelmek, karcosabb megfogalmazásban: a kultúrharc, a
negyed százada újra fellobbant kultúrharc egyik meghatározó személyisége
legyen. Akarta ezt a szerepet vagy sem, tetszik neki vagy sem, így alakult, így
látják sokan. A tét tehát nem csupán az, hogy lehet-e hatgyermekes
családapaként, hívő keresztény emberként, a talentumok birtokában talpon
maradni ott, ahol ezek a jellemzők, ebben az összetételben, nem feltétlenül
váltanak ki elismerést mindenkiből.
Mindnyájunk sorsának
alakulása is függ attól, kiállja-e a próbát Vidnyánszky Attila. Nem csupán a
magyarországi magyarok sorsáról van itt szó, hanem általában a magyarokéról, a
magyarság sorsáról, különös hangsúllyal említve itt a határon túli, a külhoni
magyarokat, legkiváltképp az Ukrajnában, Kárpátalján élő magyarokat.
És hogy kik között,
miért folyik a harc, szerte a világban? Kissé leegyszerűsítve, de azért
egyértelműen a sötétség és a világosság erői között, az emberekért, az emberek
lelkéért. Ami persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden csak fekete, vagy
csak fehér. Hiszen emberek vagyunk.
Idéznék ide egy
Vidnyánszky-nyilatkozatból, ami akár a művész ars poeticájának is tekinthető:
"Miért
a sötétséget emeljük fel? [...] Tudom,
sokan bírálják Hamvast [Hamvas Bélát], de egyetértek vele abban, hogy a gonosz
ábrázolásával óvatosan kell bánni, nehogy ezzel az emberekben lakó rosszat
erősítsük."
És már majdnem a végére
érve a méltatásnak, nézzük - elvégre a Madách-díj átadásán vagyunk -, a Magyar
Távirati Iroda tudósítója néhány évvel ezelőtt miként foglalta össze
Vidnyánszky Attila viszonyát Az ember tragédiájához:
"Az
ember tragédiájában, amely számára nem egy, hanem »a«
magyar színdarab, minden alkalommal új csodát fedez fel. A művet többször
rendezte, van olyan mondat a darabban, amelyet egykor kihúzott, ma
kulcs-mondatként értékeli. Belevágna egy olyan előadásba is, ahol minden sorát
színpadra viszi." Úgy legyen!
És a legeslegutolsó
idézet. Egy interjúban azt kérdezték Vidnyánszky Attilától:
- Jólesik bokszolni, megmozgatja az embert.
- És mostanában kit képzel a zsák helyébe?
- Soha senkit. Ez számomra sport. Kikapcsol,
feltölt.
Gratulálok a Madách-díjhoz!
(lhangzott
2015. január 23-án, Balassagyarmaton a Nógrád Megyei Madách-ünnepségen)