Kedves Családtagjaim, Rokonaink, Barátaink!

Tisztelt Meghívottak, jelen lévők!

Kovács Gábor legidősebb unokájaként engem ért a megtiszteltetés, hogy a Család részéről néhány szót szólhassak Hozzátok a mai napon.

Mindenek előtt szeretném megköszönni, hogy a mai napon eljöttetek. Eljöttetek, hogy még egyszer, utoljára találkozzatok a nagyapámmal, Kovács Gáborral, akinek immár csak a hamvai vannak itt, közöttünk.

Gyászunk fájdalmas. Pedig nem szükségszerű, hogy ez így legyen. Hitünk szerint ugyanis Nagyapa már jó helyen van: közelebb Istenhez. A gyászban valójában magunkat sajnáljuk. Magunkat, akik itt maradtunk nélküle. Fájdalmunkat azonban enyhítheti, ha önmagunk sajnálata helyett Nagyapára gondolunk, s felidézzük életének velünk töltött pillanatait.

Nevéhez illően Kovács Gábor egy kovács család első szülött fiúgyermeke volt, egy testvér szerető bátyja, egy feleség hűséges férje, két leánygyermek gondoskodó édesapja, három ember nagybátyja és három unoka szerető nagyapja.

Nagyapa tíz évesen került Balassagyarmatra Nagyorosziból, egy közeli faluból, amelyet soha nem felejtett. Az érettségi után Budapesten folytatta tanulmányait az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen, majd ezt követően ismét Balassagyarmatra került. 35 éves tanári pályája során Nagyapa több ezer diákot tanított matematikára és fizikára, a középiskolák közül pedig alma materéhez, a Balassi Bálint Gimnáziumhoz kötődött leginkább, ahol 31 évig dolgozott.

Kedves Nagyapa! Első közös emlékeim is ehhez az időszakhoz kötődnek. Emlékszem, amikor reggelente együtt mentünk Ady Endre utcai otthonodból a Deák Ferenc utcai óvodába, emlékszem, amikor órák után hazaérkeztél ebédelni, és emlékszem, amikor hajnalban Balassagyarmatról indulva a Daciával egy nap alatt körbejártuk a Balatont.

Szerencsés embernek mondhatom magam, mert megadatott, hogy 38 éves koromig itt voltál velem. 38 év, az 38 évnyi közösen eltöltött idő és rengeteg emlék. A gyermekkor után jöttek a fiatal évek, amelyeket közös kirándulások, közös beszélgetések szépítettek meg. 2006-ban egy hétig nem csak unokád, de diákod is voltam, amikor együtt készültünk fel a főiskolai módszertani szigorlatra.

Bár eleinte váltig állítottad, hogy a számítógép a fiatalok eszköze, 77 évesen mégis megtanultad az emailes levelezést, néhány évvel később pedig – tanítványaid és ismerőseid örömére – a Facebookon is regisztráltál. Jól tetted, mert így lehetővé vált, hogy a moszkvai éveim alatt is rendszeres kapcsolatban maradhassunk.

80 éves korod felett – amelynek immár majdnem tíz éve – lassan érezni kezdted, hogy Isten bármikor magához szólíthat. Tudatosan készültél rá. Tudtad, hogy az életben az igazi értéket a gondolatok jelentik, és tudtad, hogy ezek lehetnek örökséged legértékesebb elemei. Az elmúlt tíz évben talán száznál is több levelet kaptam tőled, amelyekben életed tapasztalatait osztottad meg először velem, később pedig a család és a barátok számos tagjával is.

A levelekben megírt történetek, tanúságok egy nyolc évtizedet megélt ember bölcsességét közvetítik felénk, fiatalok felé. Megtanítják, hogy az életben mi a mérték, mi a fontos, hol van a család, a barátok és a munka helye. Leveleidben rávilágítottál, hogy az ember értékének egyik legfontosabb fokmérője, hogy hány másik embernek tud segíteni, és mennyire képes rá, hogy az Isten által rábízott Világot jobbá tegye.

Biztos vagyok benne, hogy nem csak én búcsúzom Nagyapámtól úgy, hogy magamban szinte kizárólag szép emlékeket őrzök róla. Biztos vagyok benne, hogy az itt jelen lévők közül mindenki képes rá, hogy felidézzen számos olyan pillanatot, amely közös, szép emléke Nagyapával.

Most arra kérlek benneteket, hogy tegyetek így! Idézzétek fel magatokban azt a pillanatot, helyszínt és eseményt, amely a legszebb közös emléketek vele! Idézzétek fel, és jegyezzétek meg! Arra kérlek benneteket, hogy ezt az emléket vigyétek magatokkal róla emlékül! Ha így tesztek, akkor nagyapa emléke a szívünkben még nagyon sokáig fennmarad.

Mindenkinek köszönöm a figyelmet! Isten veled, Nagyapa! Nyugodj békében!

(Dr. Vaszari Tamás, a legidősebb fiú unoka megemlékező beszéde Dr. Kovács Gábor búcsúztatásán 2021. május 15-én a Szalézi templomban Balassagyarmaton)