2016 adventjére megújult a Vármegyeháza homlokzata A
balassagyarmati Vármegyeháza 2016 adventjére színes homlokzatfestést kapott,
lekerültek az épületről az állványok, a hosszú évek óta méltatlan állagú
épület kívülről immár új köntössel büszkélkedhet. A
főbejárat a két szélső szárnytól eltérő, azoktól részben sötétebb színt
kapott, a jobbszárny teljes területén, a balszárny az épület oldaláig újult
meg színvilágában, a Madách szobor felöli munkálatok jövő tavasszal
folytatódnak. A
színharmonizáció, a színek kiválasztása természetesen mindig ízlés kérdése,
jelen sorok írójának tetszését mégis elnyerte a kiválasztás. A színvilágon
túl fontos, hogy az épület külsőleg immár jobban "harmonizál" az
előkertben felállított Történelmi Emlékhely tábla nyújtotta presztízshez,
továbbá, hogy az esőcsatornák cseréje, pótlása is megtörtént. Így ezentúl nem áztatja a falakat a felülről, csatorna nélkül
lezúduló esővíz, mint például azt a 2016 szeptemberi megyenapi
felhőszakadáskor tette. A
homlokzatra városvezetői ígéret szerint hamarosan felkerül a bizony régóta
hiányzó NÓGRÁD A KÖZÜGYÉRT felirat. A
megvalósulásnak már egy tanúja biztosan lesz, hiszen Mikszáth Kálmán már most
is fényesebb arccal figyelheti egykori sikerei helyszínén zajló történéseket,
hála emléktáblája felújításának.
A
Civitas Fortissima főtér
és környezete egyre egységesebb egésszé áll össze. A
Képtár épülete mellett zajlik egy újabb épületfelújítás,
amely a Széchenyi 2020 ill. az Agora
Balassagyarmati Kulturális és Turisztikai Központ program keretében valósul
meg, megújul a katolikus templom melletti, egykori Takarékpénztár épületének
homlokzata is. De
a pozitív változások mellett nem mehetünk el a hiányok, kérdőjelek mellett. Az
Ipoly Hotel sorsáról, felújításról továbbra sincs hír, 2015-ben új
magántulajdonoshoz került épület állapota immár a teljes összképet rontja. A
Vármegyeháza homlokzatfelújítása sem rejtheti el a
belső hasznosítás kérdését, sikerül-e és ha igen, mikor az épületnek tartós
közfunkciót kapnia. 2016. december Összeállította és fotók: Nagy László |